43.rész Tűrőképesség

Sziasztok! :)

A jövőheti résszel kapcsolatban szeretnék írni néhány mondatot, mert eléggé kétséges, hogy lesz-e. Hétvégére programom van, a szombatot valószínűleg átalszom, megpróbálok majd megírni egy teljes részt, de lehet, hogy ez nehéz lesz, mivel ott van a másik blogom is. Jövőhéten szombaton meg Budapesten leszek, szóval lehet, hogy az elkövetkezendő 1-2 héten lesz egy kis csúszás a részekkel, de igyekszem, hogy ez ne így legyen. 

Én szeretem ezt a részt, remélem nektek is tetszeni fog! :)

Have a nice weekend! Nessa. xx

~Zayn Malik~

Stella-t figyelem egész este, képtelen vagyok levenni róla a szemeim, annyira olyan, mintha nem is ő lenne. A koncert feléig erőltetetten mozog, csápol, énekel, de nem úgy, ahogy azt akkor tenné, ha igazán élvezné a koncertet. Viszont amikor elindul a kedvenc dala, mintha semmi sem történt volna, visítva kezd ugrálni és hangosan énekli a dalt, végre látom benne azt az őrült lányt, akit szeretek, aki milliószor táncikált le a lépcsőn, miközben egy olyan dalt énekelt, amiben tulajdonképpen egy nőt szidnak. Képtelen vagyok levenni róla a szemeim, amikor boldog, szinte sugárzik, a haja jobbra-balra mozdul, miközben mozog.

Perrie olyan, mint egy pincsi, akivel csak annyi a dolgom, hogy fogjam a pórázát, jelen esetben a kezét, de én semmi többet nem teszek azért, hogy fenntartsuk azt a látszatot, mennyire boldogok is vagyunk. Tulajdonképpen a koncert második felében nem csinálok mást, csak árgus szemekkel bámulom Stella ringó csípőjét és mindenféle mocskos dologról fantáziálok ezzel kapcsolatban. Hidegen hagy a mellettem álló szőke lány. Tudom, ha vége lesz a koncertnek és Stella felébred ebből a teli adrenalinos állapotból, a tekintete majd megint szomorú lesz, így amikor vége lesz a koncertnek másra sem vágyom, csak arra, hogy Perrie elengedje a kezem és hazamehessek, hogy aztán átlopakodjak hozzá bocsánatot kérni. 

Ehelyett Liam elindul a backstage felé, és mi követjük. Stella-ból előbújik a rajongó lány, bár ő sikoltozás és sírás helyett jobba-balra ugrál, majd Bruno Mars öltözője előtt minden kiszáll belőle és meredten bámulja az ajtót. Liam pedig elengedi a kezét és bekopog, amikor az ajtó kitárul és néhány hatalmas testőr közt felbukkan az amúgy is elég alacsony ember, a barátnőm nekidől a falnak és rászegezi a tekintetét, míg Liam nyugodtan húzza maga mellé és bemutatkoznak. Én is kérek autogramot, vigyorgunk egy nagy, közös képen, amit Perrie csinál, majd újra megfogom a kezét és arrébb állunk. Ez Stella estéje. Mosolyogva figyelem, ahogy szégyenlősen, hatalmasra nyílt szemekkel bújik a testvéréhez és aprókat bólint. Édes, nem tudok mást mondani rá, csak azt, hogy édes. Olyan, mint egy porcelánbaba, ajkai kissé elnyílnak és tágra nyílt szemekkel szinte issza az énekes minden szavát. Nem érzek féltékenységet emiatt, ez más, mint amit egymás iránt érzünk, össze sem hasonlítható.

Aztán Paul kocsijában ülve a tekintetünk újra összeakad, élénken csillognak a szemei az arca pedig kipirult, Perrie-t tesszük ki elsőnek, és ahogy a lány elengedi a kezem és puszit nyom az arcomra, a következő pillanatban Stella tekintete már sötét és gyűlölettel néz utána. Megértem őt, ha ez fordítva lenne én már rég nekiestem volna annak, aki őt ölelgetné, puszilgatná és a kezét fogná.
Igazból, kissé haragszok a fiúkra, amiért még ők is beveszik ezt, hiszen mi egyáltalán nem ilyenek voltunk Perrie-vel, nem viselkedtem vele ilyen távolságtartóan, és ők most mégis úgy vigyorognak rám, mint 4 idióta, vagy inkább 3, Louis néha gyilkolni tudna a pillantásával. Megértem.

~Stella Starlight~

Az asztalnál ülve azon gondolkodom, mit keresek itt az éjszaka közepén úgy, hogy még villanyt sem kapcsolok és előttem egy pohár hever, mellette pedig egy egyelőre felbontatlan üveg alkohol. Sosem ittam még ilyet, mindössze azt az egyetlen pohár koktélt hajtottam le eddig, amitől egészen durván beálltam. Azt hiszem, az alkoholizálás nem épp tartozik az erősségeim közé, de most más nem jutott eszembe. Egy egészen rövid ideig a mai nap folyamán boldog voltam, persze, hogy az voltam, nem felhőtlenül, de azért jó volt találkozni Bruno Mars-val, és beszélgetni vele. Legmerészebb álmaimban sem számítottam semmi ilyesmire a koncerttel kapcsolatban, amikor Liam megfogta a kezem és elindultunk, valósággal sokkot kaptam. Ugyanakkor a fülemben még most is hallom Perrie magassarkús lépteit, mellyel Zayn oldalán tipegett. A légzésem felgyorsul és megmarkolom a poharat, lehajtom a fejem és összeszorítom a szemeim, képes lennék a hajamat tépni attól, hogy újra és újra látom, ahogy Perrie puszit nyom Zayn borostás arcára. Tudom, nem sajátíthatom ki magamnak őt, de ebben az esetben mégis az ÉN Zayn-em borostás arcáról, puha kezéről és meleg öleléséről van szó. Az ujjaim ökölbe szorulnak és a szemeim kétségbeesett könnyek lepik el, azon gondolkodom, mégis hogyan történt mindez? Mikor? Miért pont velünk? Hát persze, amúgy is nehéz volt a kapcsolatunk, legyen még nehezebb, szenvedjünk.
Lépteket hallok, kapkodó, gyors lépteket a lépcső felől, nincs időm eldugni az előttem heverő üveget,  csak azt remélem, hogy nem Liam az, az illető sietve körbejár a nappaliban, majd beesik a konyhába. Azonnal tudom, hogy ez Zayn, az egész teste feszült és görcsös, vállai leesnek, amikor felfedez engem az asztalnál. Nem kapcsol villanyt, elindul felém, de megtorpan és barna tekintetét a whiskey-s üvegre szegezi.
-Mondd, hogy ezt nem akartad meginni.-súgja feszülten. Csendben maradok.-A rohadt életbe!
-Felébreszted a többieket.-súgom. Néhány lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot, lehajol és homlokát az enyémnek dönti, mielőtt hevesen megcsókolna.
-A legkevésbé sem érdekel.-hangja alig több mormogásnál. A tekintetem ráemelem de abban a pillanatban lecsap az ajkaimra, a kezeimnél fogva húz fel a székről és a csípőmet a konyhapultnak dönti. Kezei a derekamon pihennek, magához szorít és szemérmeskedés nélkül simul egész testével hozzám, erőtlenül végigsimítok a tarkóján és megkapaszkodok a hajában.
-Megijesztettél.-súgja, és arcát a nyakamba fúrja.-Azt hittem csináltál valami butaságot, valami nagyobb butaságot, mint ez az üveg whiskey.
-Nem tudom, hogy mire gondolsz.-vallom be halkan, és megpróbálok kibontakozni az öleléséből, nem engedi, kezeit lejjebb engedi és a csípőm visszanyomja a pulthoz.
-Nem jöttél be hozzám, pedig szombat van.
-Nem volt kedvem.-motyogom, és lehajtom a fejem.
Az állam alá nyúl, felbillenti a fejem, hüvelykujjával végigsimít az alsó ajkamon és egyenesen a szemembe néz.
-A te kezedbe nem való alkohollal teli pohár.
-Honnan tudod, hogy mi való a kezembe és mi nem?
-Kérlek-szólal meg halkan, a hangja mélyebb, és lassabban ejti a szavakat.-ne akarj eltaszítani magadtól, Stella. Könyörgöm.
Meglepődve nagyokat pislogok, és csak pislogok, nem tudok semmit sem mondani, egyenesen a közepébe talált. Jobb, ha én magam taszítom el magamtól, minthogy majd egyszer hirtelen közölje velem, hogy nincs szüksége rám. Mi vagyok én Perrie-hez képest? Vakond, csak idő kérdése és erre Zayn is rájön.
Elfordítom a fejem, hagyom, hogy a hajam az arcomba hulljon, egy ideig nem szólunk egymáshoz, viszont hallom, hogy a légzése egyre hevesebb lesz.
-Miért nem hiszed el, hogy nem foglak elhagyni? -kérdezi halkan, megfontoltan.-Viselkedtem veled valaha is úgy, hogy megbántottalak? Úgy láttad, megnéztem valakit? Ma tettem valami olyat, ami miatt azt hiszed, lenne okod féltékenynek lenni? Mond meg, kérlek.
Mit válaszolhatnék? Csendben maradok, hosszú lábait tanulmányozom, a vádlija és a combja is annyira izmos és hosszú, az enyém ezekhez képest löttyedt, rövid és pufi. Bezzeg Perrie lábai...
Egyik kezét az arcomra teszi, gyengéden végigsimít rajta és gyengéden irányít, hogy a szemébe nézzek. Sosem láttam még őt ilyennek, ilyen kétségbeesettnek és ijedtnek. A torkom elszorul, azt kellene mondanom, amit ma este kigondoltam, hogy fogok mondani, ha találkozunk. Jobb, ha most megteszem.
-Zayn, én... én azt hiszem, jobb lenne, ha mi...
-Nem.-vágja rá hirtelen, nem is figyel arra, hogy csendben legyen.-Nem, nem, ne mondd kik, kérlek, ne mondd ki!-fejét hevesen rázza, azt várom, mikor kapja el rólam a kezeit és szorítja őket a fülére.-Szakítani akarsz.-közli tényként, és én bólintok, az ajkaim lefelé konyulnak és könnyek öntik el a szemeim. Sokkal jobban fáj ez így, az ő szájából hallani, ráadásul ilyen hangsúllyal.-Kérlek, ne.-húz magához, arcát a nyakamba temeti és erősen, ragaszkodóan ölel.-Ne tedd ezt, ne tedd ezt velem, Kicsim, abba beleőrülök.
A hangja elfúl, döbbenten emelem fel a fejem, megpróbálok arrébb lépni de csak még szorosabban ölel magához, kezeim az arcára teszem és eltolom magamtól. Most először látom így, Zayn most először sír előttem. Nem játssza a kemény srácot, akit nem lehet megrendíteni senkivel, nem viselkedik kimérten és udvariasan, ahogy szokott, könnyek folynak végig az arcán és igyekszik minél hamarabb visszabújni hozzám.
-Nem veszíthetlek el.-motyogja halkan.Erőtlenül ölelem át, fejem a vállára hajtom és lustán magamba szívom az illatát, annyira szorosan és ragaszkodóan ölel, mégis gyengéd hozzám és óvatos.-Tudom, hogy te sem akarod, csak azért mondod ezt, mert attól félsz, fájdalmat fogok okozni neked.-súgja halkan.-De megígérem, hogy nem, soha nem tudnálak bántani.
-Talán te nem.-súgom rekedten.-Vagy csak most hiszed azt, hogy nem.
-Nem szeretem őt.-veszi kezei közé az arcom.-Nem szeretem, Stella, én... én.-idegesen a hajába túr. Egy pillanatra elgondolkozom azon, mennyire régóta szenved ezzel a szóval, és vajon miért, már épp a szavába vágnék, hogy kimentsem a helyzetből, amikor halkan megszólal. Hangja halk, szinte csak leheli, de közben a szemembe néz és elhiszem neki.-Nem szeretem őt.
Tudom mit vártatok, hát, ez most nem jött össze.
-Biztos?-kérdezem bizonytalanul.
-Biztos, és már nem is fogom sosem szeretni, kérlek, ezt értsd meg. Perrie a múltam, de te vagy a jelenem és a jövőm, Stella, sajnálom, hogy ezt bizonygatnom kell neked.
Nagyot nyelek, ezúttal én húzódok hozzá közelebb, arcom a mellkasába fúrom.
-Sajnálom.-súgom.-Nem gondoltam komolyan.
-Reméltem.-szuszog.-De én komolyan gondolom, beleőrülnék, ha szakítanál velem. Fogalmad sincs róla, mennyit jelentesz nekem.-az arcomat a kezei közé veszi és csókot nyom a homlokomra. Nagyokat pislogok, az ujjaink egymásba fonódnak a csípőmnél, ezúttal én húzom közelebb őt magamhoz, szabad kezem a tarkójára csúsztatom és felemelem a fejem, így az orrom az övéhez simul.-Énekelni akarok neked.
-Az éjszaka közepén?
-Én már nem akarok túl sokáig titkolózni.-súgja.
Megfogja a kezem, mielőtt elmennénk a whiskey-t visszateszi a hűtőbe, csak azután lépünk ki a konyhából és indulunk fel a lépcsőn. A szobájába érve elém tárul az összedúrt ágya, a lepedő teljesen felgyűrődött, a takaró egyetlen gombócban hever bordó, szatén huzatban. Elengedi a kezem és a szekrényéhez lép, felvesz egy melegítőt és egy pulcsit, majd a kezében egy pulcsival hozzám lép, és átbújtatja a fejemen. Az ő pulcsiját viselni több, mint jó dolog, az összes ruhadarabja ont magából egy jellegzetes illatot, viszont ha viseli őket ez egy kissé megváltozik, valóságosabb lesz.
-Várj meg itt.-súgja, miután leülök az ágyra.-Sajnálom, szükségem van egy cigire, ígérem, hogy ez az utolsó alkalom, utána fogat mosok és ha akarod, 2 napig nem csókollak meg.
-Miért mondod ezt?-nézek rá.-Zayn, az egyetlen bajom azzal, hogy dohányzol...
-Dohányoztam.
-Az, hogy rombolod az egészséged és emiatt aggódom.
-Többet nem lesz ilyen.-ígéri, azzal kihalász a táskájából egy dobozzal, abból pedig előhúz egy vékony szálat, majd kinyitja a tetőablakot és másodperceken belül már a tetőn ül. Nem megyek utána, hagyom, had merüljön el egy kicsit a gondolataiban, én is ezt teszem, a ruháiba burkolózva végigfekszek az ágyán és belefúrom az arcom a párnájába. Egy kérdés fut át a fejemen, megbántam valamit, ami vele kapcsolatban történt? A válasz nem, egyértelműen nem, és nem akarok vele szakítani. A hátamra fordulok és a plafont kezdem bámulni, az arcom elé emelem a párnáját és átölelem, mélyen szívom be a belőle áradó Zayn illatot. Elképzelem őt, ahogy ül a tetőn és bele-beleszív a cigarettába, miközben rajtunk gondolkozik, a szívem hevesebben kezd dobogni, mert rájövök, mennyire szexi lehet ez. Az ajkamba harapok, lejjebb húzom a párnát és felsóhajtok, próbálok nem gondolni erre, viszont ha nem erre gondolok, akkor arra, hogy ma sírt miattam. Ennyire fontos lennék neki? Halk puffanással landol mellettem, barna tekintete végigfut rajtam, majd elindul a fürdőszoba elé, de még időben kapok a pulcsija után és rántom meg. Nagyokat pislogva néz rám, ülőhelyzetbe tornázom magam és a kezeim közé veszem az arcát, az ő esetében nem zavar a belőle áradó dohányszag. A teste megfeszül, amikor ajkaim a szájára tapasztom, akármennyire küzdök érte, a száját nem hajlandó egyetlen milliméterre sem elnyitni, végül gyengéden lefejt magáról és kicsit elhúzódik.
-2 perc.-súgja.
-Zayn, engem ez nem zavar.
-De engem igen.-motyogja, és végigsimít a hajamon, mielőtt eltűnne a fürdőszobában. Soha nem láttam még fiút, akinek ilyen jól állt volna a melegítő, teljesen a csípőjére van csúszva és mégis... Tűkön ülve várom ki, hogy végezzen, végül kiterülök az ágyán és behunyom a szemeim, sosem szenvedtem még ennyire 2 perc miatt, amikor kinyitom a szemeim már az ajtóban áll. Óvatosan rámosolygok, közelebb lép hozzám és én ismét nyújtózkodni kezdek utána, megfogja a kezeim és felhúz az ágyról, az arcom a nyakába fúrom és átölelem.
-Haragszol rám?-kérdezem halkan.
-Nem.-simít végig a hátamon.-Dehogy, tulajdonképpen megértelek, de nincs mitől félned.
-Perrie nyomába se érhetek.-súgom alig hallhatóan.
-Ezt vond vissza.-dönti homlokát az enyémnek, a szemeiben most látok némi haragot megcsillanni.-Nem igaz, és nem akarom, hogy hozzá hasonlítsd magad, Stella. Teljesen különbözőek vagytok.
-Igen, ő csinos és szép, én meg...
-Gyönyörű és szexi.-durúzsolja.-Természetes, vicces, okos, kissé ügyetlen, de ez nem baj, mert így megvédhetlek. Stella, szerintem tökéletes vagy, és te vagy a barátnőm, nem pedig ő.
-De, ő is...
-Nem.-szorítja össze a szemeit.-Ne beszéljünk erről. Kérlek, értsd meg, hogy már túlléptem rajta és nem őt akarom. Az egyetlen akit akarok, az te vagy.
Nagyot sóhajtok, az állam alá nyúl és gyengéden megcsókol, a testemmel hozzásimulok, a kezem észrevétlenül csúszik a pulcsija alá és megérintem a hasát, izmai megfeszülnek az érintésem alatt.
-Még mindig énekelni akarok neked.
Elhúzódik, az éjjeliszekrényéről elveszi a telefonját és a fülesét, majd mielőtt megszólalhatnék felhúzza magát a tetőre, kinyújtom a kezeim és elrugaszkodok, ismét ő segít ki. A mellkasára esek és halkan kuncogni kezdek, végigfekszik a cserepeken és feljebb húz magán, lábaim felhúzom és megtámaszkodok az oldalán, kezei a derekamra csúsznak a vastag pulcsija alá és hüvelykujjával gyengéden körözni kezd.
-Kérdezhetek valamit?-pillantok az arcára, szemeit érdeklődve tartja rajta az arcomon.
-Bármit.
-Megbántál valamit, amihez közöm van?
Látom rajta, hogy elgondolkozik a kérdésemen, szemöldökét kissé összehúzza, ajkát csücsöríti és keze egy pillanatra megáll.
-Nem, nem hiszem.-válaszol.-Illetve igen, azt, hogy az elején hagytam, hogy olyan sokat vitatkozzunk, és seggfej voltam veled. Azt nagyon bánom.-süti le egy pillanatra hosszú szempilláit.
-Nem feltétlenül így értettem.-suttogom, és megtámaszkodok a hasán.
-És te? Megbántál valamit?
-Semmit.-hajolok az arcához, megtámaszkodok a feje mellett.-Szerinted megláthat itt minket bárki is?
Szemei nagyobbra nyílnak, majd mosoly terül szét az arcán.
-Hosszútávon nem túl kényelmesek ezek a cserepek.-mosolyog.-Nem, valószínűleg nem, ezért jöttünk mindig ide. Szeretem ezt a helyed, mióta velem vagy még jobban.
Feljebb tornázza magát, lecsúszok a combjaira és lábaimmal átölelem a derekát. A fülest beledugja a telefonba, a kijelző megvilágítja az arcát, néhány másodpercig keresgél, majd az egyik pöcköt a fülembe helyezi, a másikat pedig a sajátjába. Arcát a nyakamhoz dugja, a szája a szabad fülemnél van, a másikban halkan lágy zongoraszó szólal meg, rögtön felismerem a számot, a bátyám indít, de mégis Zayn hangját hallom a fülemben.

Amikor először énekli, hogy "szeretlek" egész testemben megborzongok és óvatosan átölelem, felemelő érzés, amikor mindkét fülemben csak az ő hangját hallom. A dal olyan, mintha rólunk szólna, holott tudom, hogy ez nem lehetséges, mert én akkor még abban a tudatban éltem, hogy egyke vagyok, amikor megjelent ez a szám. Ujjaim a vállába nyomom, az arcom az ő arcához simul, úgy érzem, nem tudok ülve maradni, az egész testem teljesen elgyengül, képtelen vagyok bármit is csinálni, amikor észreveszi a gyengeségem mindkét kezével átölel és megtámaszt. Nagyokat pislogok, számba veszem azokat a pillanatokat, amikről azt gondoltam, Zayn legromantikusabb mozzanatai, de ez felülmúl szinte mindent. A második "szeretlek"-nél könnyek gyűlnek a szemembe, tudom, hogy benne van a dalban, mégis olyan, mintha valóban nekem mondaná, nem csak a dalszöveg miatt.
Miután befejezi csak ülünk és csendben ölelkezünk, a mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, minden alkalommal egymáshoz feszül a mellkasunk.
-Nem tudom, mit tartogathatsz még számomra.-súgom.
-Én sem.-nevet halkan a fülembe.-Fogalmam sincs, hogyan született ez a dal, de kétség kívül olyan, mintha rólunk szólna.
Halkan hümmögve bújok hozzá jobban, belegondolok abba, mi lenne, ha a konyhába ellenálltam volna neki. Most őrülten zokognék és csapkodnék a szobámban, talán mindent elmondanék Liam-nek, aki kiakadna és talán megharagudna rám, azért ez mégiscsak jobb így.
-Menjünk be.-súgja.-Megfázol.-simít végig zoknis lábaimon.
Nem ellenkezek, pedig még nincs kedvem bemenni, de úgysem hagyná, hogy csak így üldögéljünk itt. Igaza van, hideg van itt, habár mit sem adnék most azért, ha betegen is, de egy hétig itthon lehetnék. Összeszedem magam és miután ő leereszkedik a szobájába, próbálok én is utána menni, kezei körbefonják a derekam és erősen tart, majd letesz a földre és becsukja a tetőablakot.
Amikor az órára pillantok eláll a lélegzetem, negyed 4. Esélyem sincs arra, hogy vele aludjak, mert legkésőbb 3 óra múlva fel kéne kelnie, hogy visszavigyen a saját szobámba, többet nem kockáztathatnánk. Harry reggel 7 körül indul WC kutatásra.
-Menned kellene.-súgja, de a tettei másról árulkodnak.
-És ha nem akarok?-emelem fel a fejem.
-Liam nagyon dühös lenne, ha úgy tudná meg ezt, hogy összebújva alszunk az ágyamban.-simít végig a hajamon.
-Főleg, ha hiányos öltözetben alszunk az ágyadban.-motyogom alig hallhatóan.
-Főleg akkor.-leheli, lehelete megcsiklandozza a fülem mögötti érzékeny pontot.
-Zayn, nagyon csendben leszek.
-Te talán igen.-mormolja.-Nem tudom, hogy mit teszek.-sóhajt fel kissé bosszúsan.
-Addig jó.-kuncogok.-Nem kéne ennyit gondolkoznod.
-Nem kéne mindig olyasmire rávenned, ami nem helyes.
-Nem kéne ennyire vonzónak lenned, ez már bűn.-vágok vissza.
-Mondod ezt te.-húzódik el, homlokát az enyémnek dönti és elfojt egy mosolyt.-Menj aludni.
-Rendben.-bújok ki a karjai közül, megdöbbenés játszik az arcán, megpróbálok szexin kibújni a pulcsijából, melynek eredménye, hogy a hajam tele lesz elektromossággal és szállni kezd körülöttem, mégsem adom fel. Bemászok az ágyába és magamra húzom a takaróját.
-Nem pont így értettem.-motyogja maga elé.
-Tudom.-mosolygok.-Inkább gyere ide.
Habozik, végül bizonytalanul közelebb lép, felemeli a takarót és becsúszik mellém, felé fordulok, a karjai közé férkőzök és az egyik lábam az övére csúsztatom. Amikor a tekintetem ráemelem, szemeim megakadnak izzadtságtól gyöngyöző homlokán, ujjaim a takaró alá kúsznak és feljebb húzom a vastag pulcsiját. Engedi, hogy kibújtassam belőle, nincs ezzel semmilyen célom, csupán az, hogy kevésbé legyen melege. Viselkedj rendesen, figyelmeztetem magam. De mégis mennyire nehéz ez így, hogy a testem szinte kiáltozik az után, hogy bármiféle testi kapcsolatba kerüljek vele. Nehéz bevallani ezt magamnak, az arcom kipirul, a hajamba túrok és zavartan helyezem egyik lábam a szőnyegre.
-El kell mennem.-motyogom.
Aprót bólint, fürgén mászok ki mellőle, ám mielőtt elrohanhatnék megfogja a kezem és magához húz. A tűrőképességem a legalján van, ha most megcsókol, tudom, hogy végül az ölében kötök ki és már ő sem fog tudni ellenkezni.
-Ne haragudj rám.-néz a szemembe.
-Ne kérj bocsánatot.-rázom a fejem.-Ideje megtanulnom, hogy amikor a te határaidat feszegetem, az én tűrőképességem is eléggé... meginog.
-Próbálok kitalálni valamit.-ígéri.
Elmosolyodok, kezem az arcára helyezem és engedek magunknak egy lágy, visszafogott csókot, az ajkaink éppen csak egymáshoz érnek.
-Szeretlek, Zayn.-súgom, majd adok egy utolsó puszit az arcára és magabiztos léptekkel indulok az ajtó felé, mielőtt becsuknám magam után, alig hallhatóan, de meghallok valamit.
-Én is.-becsukom az ajtót és elmegyek, mielőtt visszafordulnék és örömittasan ugranék rá. Lehet, hogy csak én halottam valamit rosszul.