Sziasztok! :)
Ebben a pillanatban is itt van nálam a Midnight Memories Deluxe változata, remélem már ti is hallottátok az új dalokat! Szerintem nagyon jók lettek, nagyon büszke vagyok a srácokra! :))
Éééés, néztétek szombaton a 1D Day-t? Én végignéztem! :3
Csodás hétvégét nektek! :)
Nessa. xx
Nem nyitom meg az üzenetet addig, míg Stella el nem alszik a karjaim közt. Addig viszont a gondolataim hevesen pörögnek, barátságban váltunk el, nem volt hatalmas veszekedés és üvöltözés, csak így döntöttünk, mert már túl sok volt az, amit kaptunk. Én mégis nehezen léptem túl rajta, ha nem lenne Stella, még most is csak szenvednék, bár úgy érzem, emiatt még most is szívok/szívunk. Nincs bennem semmiféle harag Pezz iránt, egyikünk sem tehet arról, hogy vége lett, mégis remegve nyitom meg az üzenetet, nem világítok Stella arcába, nem szeretném megzavarni őt.
Utálom, a gondolatot, hogy a szívem még most is hevesen kezd kalapálni, már itt van nekem Stella.
Megnyitom az sms-t, szemeim elkerekednek, bizonytalanul pillantok a karjaimban fekvő lányra, tudom magamról, hogy soha nem tudnám megcsalni. Sem őt, sem senkit. Gusztustalannak tartom a megcsalást, ezért visszapötyögök Perrie-nek egy "persze"-t. Azt se tudom, hogy mit szeretne tőlem, nem kell egyből a.. a legrosszabbra (?) gondolni.
A karjaim közt fekvő, mellkasomhoz simuló lányra pillantok, felötlik bennem, hogy régebben Perrie-vel sosem veszekedtünk ennyit, legalábbis rövid időn belül nem. Letagadni sem tudnám, hogy még mindig érzek valamit, egykori szőke barátnőm iránt, de itt van Stella, Perrie a múlt, ő pedig a jelen és talán a jövő. Ismét a hátam mögé teszem a telefont, hogy az irritáló rezgésre majd felébredjek valamikor hajnalban, fejem a vállába fúrom. Egészen az sms-ig nem inogtam meg, most viszont bizonytalanul érzem magam, azt hiszem ez talán normális. Hosszú és szenvedélyes kapcsolat volt kettőnk közt, a családommal és a fiúkkal együtt ő ismer a legjobban, ő volt a barátnőm, és az egyik legjobb barátom, és a szakításunkkor, vagy már azelőtt is ezt elveszítettem. Talán pont ezért volt annyira nehéz a továbblépés, na, meg a minket ért bántások miatt.
Csókot nyomok Stella arcára, magamnak is be kell vallanom, hogy rövid időn belül hatalmas helyet nyert magának a szívemben, beforrasztotta azt a törést, ami az előző kapcsolatom véget érésekor keletkezett. Ismét mocorogni kezd, mosolyogva engedem, hogy nyerjen még egy kis teret magának, szuszogva fordul felém, arca a mellkasomhoz ér, kisimítom a haját a homlokából és átölelem. Angyali arca most a legnyugodtabb, nem nevet, nem fintorog, nem néz rám haragosan vagy éppen tele vággyal.
Kizárom a fejemből Perrie-t, itt van nekem Stella, ráérek később agyalni ilyesmin, most viszont ki kell használnom azt a kevés időt, amit vele tölthetek. Orrát picit felhúzza, és a száját összecsücsöríti, túl sokáig bámultam, valószínűleg kezdi zavarni. Sóhajtva bújok hozzá, zoknis lábfejét felhúzza a vádlimon, mosolyognom kell, valószínűleg sosem fogja elhagyni azt a szokását, hogy térdzokniban alszik, ez is egy édes tulajdonsága.
Lehunyom a szemeim, egyik karját megmozdítja a hátamon, hihetetlenül jól esik így feküdni vele, viszont akárhogy is próbálok nem gondolni Perrie-re, a gondolataim visszakalandoznak hozzá. Mit akarhat tőlem jövőhét szombaton?
A karjaim közt fekvő, mellkasomhoz simuló lányra pillantok, felötlik bennem, hogy régebben Perrie-vel sosem veszekedtünk ennyit, legalábbis rövid időn belül nem. Letagadni sem tudnám, hogy még mindig érzek valamit, egykori szőke barátnőm iránt, de itt van Stella, Perrie a múlt, ő pedig a jelen és talán a jövő. Ismét a hátam mögé teszem a telefont, hogy az irritáló rezgésre majd felébredjek valamikor hajnalban, fejem a vállába fúrom. Egészen az sms-ig nem inogtam meg, most viszont bizonytalanul érzem magam, azt hiszem ez talán normális. Hosszú és szenvedélyes kapcsolat volt kettőnk közt, a családommal és a fiúkkal együtt ő ismer a legjobban, ő volt a barátnőm, és az egyik legjobb barátom, és a szakításunkkor, vagy már azelőtt is ezt elveszítettem. Talán pont ezért volt annyira nehéz a továbblépés, na, meg a minket ért bántások miatt.
Csókot nyomok Stella arcára, magamnak is be kell vallanom, hogy rövid időn belül hatalmas helyet nyert magának a szívemben, beforrasztotta azt a törést, ami az előző kapcsolatom véget érésekor keletkezett. Ismét mocorogni kezd, mosolyogva engedem, hogy nyerjen még egy kis teret magának, szuszogva fordul felém, arca a mellkasomhoz ér, kisimítom a haját a homlokából és átölelem. Angyali arca most a legnyugodtabb, nem nevet, nem fintorog, nem néz rám haragosan vagy éppen tele vággyal.
Kizárom a fejemből Perrie-t, itt van nekem Stella, ráérek később agyalni ilyesmin, most viszont ki kell használnom azt a kevés időt, amit vele tölthetek. Orrát picit felhúzza, és a száját összecsücsöríti, túl sokáig bámultam, valószínűleg kezdi zavarni. Sóhajtva bújok hozzá, zoknis lábfejét felhúzza a vádlimon, mosolyognom kell, valószínűleg sosem fogja elhagyni azt a szokását, hogy térdzokniban alszik, ez is egy édes tulajdonsága.
Lehunyom a szemeim, egyik karját megmozdítja a hátamon, hihetetlenül jól esik így feküdni vele, viszont akárhogy is próbálok nem gondolni Perrie-re, a gondolataim visszakalandoznak hozzá. Mit akarhat tőlem jövőhét szombaton?
~Stella Starlight~
-Szia!-lép be a szobámba Danielle. Félreteszem a telefonom és mosolyogva nézek rá, az asztalomhoz lép és becsapja előttem a kémia könyvem.-Ne már, Stella! Ez túl sok, a szünet 3. napja van, és te már tanulsz. Nem azt mondom, hogy ne tedd, mert ez fontos, de most elmegyünk kicsit kikapcsolódni.
-Szia, Danielle!-mosolygok rá.-Nem is tudtam, hogy itt vagy.
-Meglepetés.-tárja szét a kezeit szélesen mosolyogva.
Liam barátnője most is széles mosolyt csal az arcomra, szerintem ő tökéletes a bátyámhoz, ő a legaranyosabb lány, akivel valaha is találkoztam.
-Ma én szórakoztatlak.-huppan le a kis fehér kanapéra.-A srácoknak be kell menniük a stúdióba, aztán ha jól hallottam, elmennek vásárolgatni is.
-Szóval lepasszoltak.-biggyesztem le az alsó ajkam.
-Ha Liam ezt most hallaná, lemondaná a hangpróbát.-grimaszol, és a szemét forgatja.-Szó sincs erről.-kacsint játékosan.-Igazából, én kértem, hogy ma délután tölts velem is egy kis időt. Szeretnélek jobban is megismerni, elvégre a barátom húga vagy, és valószínűleg Liam néha már az őrületbe kerget téged. Legalábbis ahogy elmondja, hogy miket csinál és gondol...-kuncog.-Néha túlzásokba esik, nemde?
-Egy kicsit.-vallom be.-De nem csak ő.
-Ó, igen, hallottam az eleséses történetről.-nevetgél.-Ez aranyos.
Vágok egy grimaszt, majd mosolyogva elteszem a könyvem, amit Dani elég csúnyán méreget.
-Mehetünk?
-Hová?-szalad fel a szemöldököm.
-Azt majd megtudod, nem kell átöltözni, meg semmi ilyesmi, csak hozz magaddal egy nadrágot, amiben tudsz mozogni, egy atlétát és tornacipőt, a hajadat pedig gumizd fel.
-Rendben.-sóhajtok.
-Lent várlak.-simítja meg a vállam, majd kimegy a szobámból.
Sejtem mire készül, Danielle egy táncos, nem nehéz kitalálnom, hogy mit tervez, ha azt kéri olyan ruhákat vigyek, amikben tudok mozogni. Nem tartom magam profi táncosnak, sőt, eléggé két ballábas vagyok, de azért szeretek mozogni. Kikapok a szekrényből egy térdnadrágot, sportmelltartót, a lábamra felrántok egy eléggé kitaposott tornacipőt, a hajamat pedig összecopfozom és az apró hajszálakat egy hajpánttal fogom hátra. Becsapom a szobám ajtaját és lerobogok a lépcsőn, leugrok az utolsó lépcsőfokról és mosolyogva megállok a nappali közepén. Danielle épp a bátyámhoz simul, kuncogva fordítom el a fejem.
-Nem röhög!-hallom meg Liam "szigorú" hangját.
-Mehetünk?-kérdezi mosolyogva Dani.
Bólintok, a táskámat megigazítom a vállamon, és puszit nyomok Liam arcára.
-Többiek?
A konyha felé int, a Zayn-vel való kibékülésünkből Liam csak annyit tud, hogy bocsánatot kért, és bár a bátyám nem túl haragtartó, egy kissé még bosszús miatta. Majd megenyhül, ahogyan én is.
A konyhába szökdécselek, az asztalnál ülő társaság háromnegyedét végigölelgetem, Louis elég nehezen enged el, végül nevetve kibontakozok a karjai közül, egy pillanatra elfelejtkezem arról, hogy jelen van Harry és Niall, így már épp hajolnék Zayn-hez, amikor észreveszem az ijedt csillogást a szemében.
-Szia, Zayn!-intek kissé bénán, majd kirohanok a konyhából.
Danielle mosolyogva vár rám, puszit nyomok Liam arcára, néhány pillanatra a karjaiba zár és szeretetteljesen megszorongat, majd puszit nyom a fejemre és elenged. Az orromra köti, hogy vigyázzak magamra, majd Dani-be karolva lépek ki az ajtón. Az autója a kapu előtt várakozik ránk, mosolyogva ülök be mellé, majd amikor a motor halkan dorombolni kezd, és elhajt, még néhány másodpercig némán pislogok az otthonom felé.
-Pár óra múlva visszajössz, tudod, ugye?-szórakozik rajtam.
Bólintok, és befészkelem magam az ülésbe, itt az ideje a kérdezősködésnek.
-Hová megyünk?
-A tánctermembe, szerintem kell neked egy kis testmozgás, hogy levezesd a felesleges energiáid és Liam-nek ne kelljen folytonos aggódásban élnie.-kuncog.
-Igazad lehet.-tűnődök, és vele együtt én is felnevetek.-Te azt hiszed, hogy én tudok táncolni?
-Miért ne tudnál? Tök jó az alakod, amikor nem épp elesel, akkor szépen és ruganyosan mozogsz, hiszek benned.
Összeszaladt szemöldökkel vizsgálom, majd megvonom a vállam, nem vagyok biztos benne, hogy nem fogok pofára esni, viszont reménykedek benne, hogy Dani majd csak kinevet, és nem akar majd kórházba cipelni.
Néhány percig utazunk, Dani megpróbál mellékutakon menni, hogy elkerüljük a nagy forgalmat.
-Itt vagyunk.-dől hátra, és kipattintja a biztonsági övet. Kíváncsian szállok ki az autóból és szemlélem az épületet, a táskájából elővesz egy kulcscsomót és kitárja előttem az ajtót.
Egy folyosón találom magam, melynek mindkét oldalán ajtók vannak, az egyik férfi, a másik női öltöző, kíváncsian indulok el a velem szemben lévő ajtó felé. Miután kinyitom, egy hatalmas, üres terem tárul elém, egyetlen falát kivéve üveg borítja. A padló fényes, amikor rálépek kellően csúszós, de mégsem annyira, hogy elessek rajta, bár én valószínűleg képes lennék erre is.
-Ott átöltözhetsz.-érinti meg a vállam, és az öltöző felé terel.
Izgatottan bólintok, és a táskámat magamhoz szorítva, információra éhesen rontok be az öltözőbe. A fal mindkét oldalán padok vannak, és velem szemben egy kisebb tükör. Ledobálom magamról a ruháim, felhúzom a sportmelltartóm, hogy az amúgy nem túl nagy melleim ne ugorjanak a nyakamba mozgás közben, levergődöm magamról a nadrágom és belebújok a kényelmes térdnadrágomba, majd felrántom a lábaimra a cipőm, gondosan bekötöm, és a tükör előtt egy kontyba fogom a hajam, a hajpántot pedig visszacsúsztatom a fejemre.
Belépek a terembe, kissé félve lépdelek Danielle-hez, hasonlóan van felöltözve mint én, göndör haját felcopfozta.
-Na?-vigyorog rám.-Van itt egy dal, a címe Everybody Knows, kitaláltam rá valamit, nem túl nehéz, szerintem könnyen megtanulod.
-Abból áll, hogy jobbra-balra lépegetek?
-Nem igazán.-kuncog.-De elég egyszerű, megmutatom a dalt és egyszer eltáncolom, aztán megtanítlak téged is.
-De ugye nem túl hosszú?
-1 perc.-nevet, és elindítja a zenét.
A kezem a szám elé kapom, amikor meghallom a zenét. Tudom, gonoszság és valószínűleg falnak kéne mennem ezért, de Zayn jutott eszembe. A dal egyébként elég fülbemászó, főleg az a része, hogy "your boyfriend is a douchebag".
Leülök a padlóra, Danielle kb a reflénnél kezd táncolni, nem tűnik túl bonyolultnak, de biztos vagyok benne, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni. Már az is gondot okozna, hogy a kezemet és a lábamat különbözőképpen mozgassam.
Mosolyogva néz rám, a szám összezárom és bizonytalanul tápászkodok fel.
-Először zene nélkül, majd én számolok.-mosolyog, és maga elé állít, így mindketten a tükörbe nézünk. Vágok egy grimaszt magamra, mire gyengéden meglegyinti a fejem.
Megmutatja az első lépéseket, és kb egészen jól megy addig a részig, míg kilépek, összekulcsolom magam előtt a kezeim és összeütöm az alkarjaim, közben valami "szexi" félén próbálom mozgatni a csípőm. Aztán jön a feketeleves, amikor valamit csinálnom kéne a kezeimmel, de nem igazán megy. Danielle lassan végigmutogatja, én pedig megpróbálom utánozni, miután ez megvan, és egész jól megy, megpróbálom egyszerre csinálni ezt, miközben előrelépek és hullámzok a felsőtestemmel és a fenekemmel. Nevetve teszem meg ugyanazokat a mozdulatokat, melyeket ő, és büszkén veszem észre, hogy egész jól megy. A fiús mozdulatok jobban mennek, mert bár szexinek kéne lennem, mégis kissé fiús a mozgás, és így nekem könnyebb.
-Tök jó vagy!-nevet rám, miután befejeztük.-Menni fog az egész?
-Talán.-vonogatom a vállam.-Csináljuk meg még párszor.
-Oké, aztán egyedül te.
Lebiggyesztett ajkakkal bólintok, a zenét újra elindítja, kissé megdöbbenek, amikor a reflénnél a testem szinte magától kezd mozogni, néha rápillantok Danielle-re, hogy megbizonyosodjak, nem kalandoztam el teljesen máshová és nem keverem a mozdulatokat. Nevetve ölel át, amikor ismét befejezzük, harmadjára már a dalt dúdolva mozgok, és egyre jobban élvezem, ritkábban nézek rá, a csípőm a zenére mozgatom.
-Mindjárt jövök.-ölel át nevetve, puszit nyom az arcomra és kiviharzik.
Magamban számolgatva kezdem el újból, a zenét nem indítom el, halkan énekelek, miközben egyszerre mozgatom a kezem és a lábam, sosem hittem volna, hogy nekem ez menni fog. Különbözőképpen mozgatom a lábaim, a kezeim és a csípőm, ráadásul egyszerre, és még élvezem is!
-Annyira ügyes vagy.-ugrál be izgatottan Dani.-Akarsz táncolni? Beveszlek a csoportomba!
-Nem.-rázom hevesen a fejem.-Nem, suliba kell járnom, így is nagyon zsúfoltak a napjaim és elég keveset alszok.
-Ki kellene kapcsolnod néha.-simít végig a karomon.-Feszültnek látszol.
Végigsimítok a fejemen, megigazítom a hajráfom és beszívom az alsó ajkam.
-Van valami baj, drága?-fog kézen, és letelepszik velem a padlóra.
Muszáj elmondanom valakinek, de ez nem lehet pont Liam barátnője. Biztos megosztaná vele...
-Tudom mit gondolsz.-mosolyodik el lágyan.-Nem mondom el neki, attól, hogy a barátom, még nem adom ki neki a te titkaidat, elvégre a te bátyád, ezeket neked kell elmondanod neki. Szeretnél beszélni valamiről?
Aprót bólintok, felhúzom a lábaim és kapargatni kezdem a rózsaszín lakkot a körmömről.
-Mesélj.-simítja meg a vállam.
Kiengedem az ajkam a fogaim közül, kissé bizonytalanul, remegő hanggal kezdem el.
-Van egy srác...-gyengéden elmosolyodik, igen, általában ennél a mondatnál kezdődnek a problémák.-Ez elég bonyolult.-nevetek fel kínosan.-Inkább hagyjuk. Túl... komplikált.
-Liam nem tud erről a srácról?
-Nem.-sütöm le a tekintetem.-Talán jobb is.
-Ugye tudod, hogy elmondhatod neki?
Bizonytalanul bólintok, kihúzom a hajamból a gumit és a csuklómra húzom, ujjaimmal elrendezem a tincseim.
-Mesélj erről a fiúról.-húzódik közelebb.-Helyes? Jaj, hát persze, hogy helyes!
-Sokat veszekszünk.-harapdálom az ajkam belső felét.-De... amikor egymás fejéhez vágunk dolgokat, azután mindig jön és bocsánatot kér, annyira idegesítően aranyos.-nevetek fel.
-Nem lehet vele könnyű.
-Velem sem az.-dörzsölöm meg nevetve az arcom.-Annyira meg tud bántani, de ennek ellenére is... Szeretem.-vallom be halkan.-Nagyon szeretem.
Mosolyogva, fejét oldalra döntve néz rám. Saját magamnak is csak most vallom be, mennyire szeretem azt a hisztis, féltékenykedő, ugyanakkor elképesztően édes fiút. A szívem hevesebben kezd dobogni, szégyenlősen mosolyogva nézek fel. Legszívesebben hazamennék, és elbújnék Zayn karjai közt, hagynám, hogy csókokkal borítson be, és én is ezt tenném. Megborzongok a gondolattól.
-Gyere, táncoljunk még egyet!-áll fel ruganyosan, kezét kinyújtja és felhúz.
Ügyködik egy keveset, majd a zene elindul. Az agyamban végigpörögnek a mozdulatok, majd a már megszokott résznél mozogni kezdek. A hajam jobbra-balra lengedezik, tekintetek érzek magamon, majd amikor oldalra fordulok, a szemem sarkából 5 fiút látok meg. Nincs időm arra, hogy végigmérjem őket, folytatom a táncot, ugyanúgy, mint eddig. A végén a szám elé kapom a kezeim és felnevetek, Danielle szinte rögtön a nyakamba ugrik és átölel, leállítja a zenét, én pedig szégyenlősen pislogok a fiúkra. Harry szája résnyire nyitva van, Niall és Louis mosolyogva fürkésznek, Liam pedig a mellkasa előtt összefont kezekkel, büszkén néz. És Zayn... Zayn csak áll, és ha nem látnám a szemét azt hinném, hidegen hagyja, hogy táncoltam, de látom azokat a barna szemeket, és ez elárulja őt. Kuncogva lépek Liam-hez, átöleli a derekam és nevetve húz magához.
-Nagyon ügyes vagy.-nyom puszit a homlokomra.-Vegyél fel valamit.-motyogja halkan, felnevetek, és lepillantok magamra. A mellem alatt, tulajdonképpen mindenem fedetlen, és a nadrágom is lecsúszott a csípőmre.
-Hagyd már.-csap gyengéden a vállára Dani, és puszit nyom az arcára.-Ugye milyen ügyes? Nagyon gyorsan megtanulta!
-Azon gondolkozok.-hümmög Harry.-Hogy lehet, hogy most nem buktál fel a saját lábadban?
-Ezt én sem tudom.-nevetek.-Mit kerestek itt?
-Egy kismadár csiripelte, hogy milyen jól táncolsz.-fonja Liam a karjait Danielle dereka köré, állát megtámasztja a lány vállán és puszit nyom az arcára.
Zavartan túrok a hajamba, egy tincsem a fülem mögé tűröm, legszívesebben kiadnám a lányos énem és visongani kezdenék, hogy mennyire aranyosak ők ketten, de visszafogom magam, és óvatosan Zayn-re nézek. Lazán a falnak dől, száját pimasz félmosolyra húzza, úgy pislog rám sötét szempillái mögül, az ajkamba harapok és lesütöm a tekintetem, megpróbálok nem túl feltűnően viselkedni, a hajam az arcomba hullik, kisöpöröm onnan és felmosolygok a többiekre.
-Átöltözök.-tájékoztatom a többieket.
-Nem táncoltok többet?-kérdezi kissé szomorúan Niall.
-Nem hiszem, hacsak Dani nem táncol még. Én nem tudok többet.-vonom meg a vállam mosolyogva.-Amúgy ti nem dolgoztok?
-Végeztünk.-mosolyog Louis.-Jöttünk megnézni, hogy milyen az, amikor mozogsz, de nem esel el.
-Vicces vagy, Tomlinson.-grimaszolok.
Átölel, puszit nyom az arcomra és nevetve összekócolja a hajam, megpróbálok "csúnyán" nézni rá, és kifújok az arcomból néhány kósza hajszálat. Kibújok az öleléséből és mosolyogva indulok az öltözőhöz, kibújok a nadrágomból és visszaveszem a rendes ruháim, a hajam az ujjaimmal elrendezem és végigmérem magam az egész alakos tükörben. Elég sokat változtam, mióta a fiúkkal vagyok. Már nem vagyok annyira vézna, de nincs pocakom, a csípőm megfelelően kerekedik ott, ahol kell, és nem látszódnak a csontjaim. A hajam elég sokat nőtt, és ha az arcomat nézem, már egy teljesen másik lányt látok. Nem azt a lányt, aki azt hitte, boldog Eric mellett. Valamikor az voltam, valamikor nagyon boldogok voltunk együtt, de az elmúlt, és már csak ragaszkodásból maradtam vele. Ha nem jön Zayn, és nem forgatja fel az amúgy is felforgatott életem, akkor talán még mindig azt hinném, mennyire tökéletes életem van. Most van tökéletes életem, Liam-vel, és ezzel a bonyolult kapcsolattal. És ez nekem így jó, nem akarok változtatni, most, életemben először talán tetszek magamnak. Lehúzom a pólóm, hogy eltakarja a hasam, a táskám a vállamra kapom és kilépek, nevetés visszhangzik a teremből, amikor belépek kissé meglep, hogy a többiekhez hasonlóan Zayn is görnyedezve nevet valamin, boldogság önt el, hogy látom őt így.
-Mehetünk?-néz rám mosolyogva Harry.
Aprót bólintok, és kérdőn nézek körbe, Liam még mindig vigyorog, és a többiek is elfojtják a mosolyukat, értetlenül nézek körbe, de a göndör hajú fiú csak legyint.
-Én kicsit később megyek.-közli Liam. Mosolyogva bólintok, és búcsúzásul puszit nyomok az arcára, majd megölelem Danielle-t.
A srácokkal együtt lépek ki, Harry a kocsijához siet, és egy szeretetteljes motorháztető simogatás után kinyitja az ajtókat, hátraülök, mellém Zayn és Niall kerül, érzem az illatát, mely megbabonázza az érzékszerveim. Komoly erőfeszítéseket teszek, hogy ne bújjak az oldalához, és húzzam magamhoz a fejét, a nadrágomból előhúzom a telefonom és nyomkodni kezdem, ki-be lépkedek a menükből, próbálom elterelni róla a gondolataim, közben hallgatom, ahogy Louis hevesen magyaráz valamiről. Úgy tesznek, mintha a napokban semmi nem történt volna, semmilyen veszekedés köztem, és a mellettem ülő fiú közt. Zayn bocsánatot kért, és nem haragszom rá, de azért mégis ott van bennem, hogy megint veszekedtünk, rövid időn belül már többször előfordult ez. Sóhajtva fújom ki a levegőt, amikor Harry beáll a garázsba a többi autó mellé, mosolyogva kipattanok a kocsiból, ezúttal nem veszélyeztetem magam, lábaimat kapkodva kerülöm meg a házat, majd az ajtó előtt lecövekelve várok a többiekre.
Szeretnék felmenni a szobámba, kicsit eltűnni a fiúk elől, talán Zayn bejönne.
Ő ér ide először, arcán mosoly bujkál, az ajkamba harapok, kezeit zsebre dugja, szótlanul figyelem, ahogy ő is engem, majd amikor a hangok közelednek, nekidől a falnak és a tekintetét a távolba szegezi, úgy néz ki, mint aki épp egy címlapfotózáson van.
Kínosan nevetve fordítom el a fejem, idegesen piszkálni kezdem a hajam, amikor a fiúk felérnek, Niall egyik kezével átöleli a derekam, rövid időre a fejem a vállára hajtom, fel sem merül bennem mostanában, hogy esetleg még mindig érez irántam valamit, amit nem kellene. Sikerül teljesen elvonatkoztatnom ettől a dologtól.
-Felmegyek.-bújok ki az öleléséből.
-Ne máár.-nyávogja lebiggyesztett szájjal Louis és Harry is.
-Csak egy kicsit.-dörzsölöm meg a szemeim.-Felhívom anyáékat.
Kifogás. Már beszéltem velük, Zayn lustán halad felfelé, a fiúk csak bólintanak, én pedig a nyomába eredek, megelőzöm őt, majd amikor felérek, a folyosó felénél a szobája mellett nekidőlök a falnak. Mosolyát már nem fojtja el, lassan közeledik felém, majd a kezét a kilincsre teszi, mielőtt viszont benyitna megragadom a kezét és annyi erőt fejtek ki, hogy felém forduljon. Szemöldökét pimaszul felvonja, kezei a derekamra csúsznak, mohón húzódok közelebb hozzá, gyengéden megemel, váratlanul ér, lábaim a dereka köré fonom, kezeimmel a nyakában kapaszkodok meg. Belöki az ajtót, majd miután az becsukódik gyengéden hozzáprésel, nincs köztünk semennyi távolság, csak annyi, amennyi az arcunk közt van. De néhány pillanat alatt ez is megszűnik, ennél közelebb már csak 1 módon lehetne, amire néha szinte már kétségbeesetten vágyom. Beletúrok a hajába, megcsókolja a nyakam, majd az arcom, homlokát az enyémnek dönti és mosolyogva néz a szemembe. Nyűgösen hajolok közelebb hozzá, orra az enyémhez ütközik, halkan nevetve nyomja száját az enyémre, felsóhajtok, gyengéd puszikat helyez rá, majd nyelvével könyörögve megérinti az alsó ajkam, mohón nyitom el a szám és engedem be, tenyerem a tarkójára nyomom, másik kezemmel kapaszkodok belé. Halk nyögése elfúl a számban, leereszt a saját lábaimra, keze felfedezőútra indul, a fenekemre csúszik és úgy húz közelebb magához. Szemeim kipattannak, majd a testem ellágyul és a vékony atlétáján keresztül simítok végig a mellkasán, visszagondolok a tegnapra, amikor megszabadítottam egy pont ugyanilyentől, csak az fehér volt.
-Zayn.-lehelem, és a kezéért nyúlok, ujjaink összefonódnak az érintkező hasunknál. A hangom kétségbeesetten cseng, akarom, hogy olyan közel legyen hozzám, amennyire az csak lehetséges. Érezni akarom minden mozdulatát, minden apró rezdülését a magaménak akarom tudni. Zavartan pislogok rá, barna szemei sötétek, a mellkasom hevesen emelkedik fel és le, mire készülök?
-Mi a baj?-teszi szabad kezét az arcomra, hüvelykujjával megérinti kissé megduzzadt, nedves alsó ajkam.
Az arcom pírtól ég, felélednek a pillangóim, a számat szólásra nyitom, ezt a szót önszántamból még sosem mondtam senkinek. Fejem a mellkasába fúrom, érthetetlen motyogásként hagyja el a számat a következő, rövid szó:
-Akarlak.
Egy pillanatra megmerevedik, majd a vállai leereszkednek és a hajamba túr, fejem a mellkasához nyomom, majd a kezemet is rácsúsztatom, érzem a heves szívverését. Mutatóujját az állam alá helyezi, és felemeli a fejem, úgy érzem magam, mint egy rák, amit épp főznek, az arcom szinte lángol. Kissé hitetlenkedve néz rám, majd az arcára mosoly kúszik és megcsókol. Nem tudom, hogy ez most mi is, de nem érdekel, kissé kihoz a kínos helyzetből. Hogy mondhattam ezt?
Elhúzódok, megpróbálok kibújni valahogyan, és a kilincshez nyúlok, de lefejti róla az ujjaim és szembefordít magával.
-Egyre bátrabb leszel.-mosolyog rám.
-Zayn, én...
-Stella.-szól halkan, még mielőtt magyarázkodni kezdenék. Arcomat a kezei közé veszi és komolyan néz a szemembe.-Megtisztelnél?
Az ajkamba harapva bólintok.
-Ritka szerencsés egy seggfej vagyok.-túr a hajába nevetve.-Amikor táncoltál... a gondolataimért Liam könyörtelenül megölne.
-Hagyjuk abba ezt a beszélgetést.-dörzsölöm meg az arcom.
Kinevet, a szemei szórakozottan csillognak, végigsimít az arcomon és egy tincsem a fülem mögé tűri.
-Nem vagyok elég jó neked.-mondja halkan.
-Remélem, hogy ezt nem gondolod komolyan.
Bágyadtan elmosolyodik, kezemet a puha arcára teszem és puszit adok a szájára, ujjaimmal a haját kezdem piszkálni.
-Próbálkozom, de sosem fogok olyan jó lenni, mint amilyet érdemelsz.
-Már most sokkal jobb vagy.-lehelem.
Megcsókol, puha ajkát az enyémre nyomja, olyan ez, mint egy elhúzott puszi, majd az ajkaim résnyire nyitom, közelebb húzódik, karjaim a nyaka köré fonom, ő átöleli a derekam. A szívem dübörög a mellkasomban, nem is tudja magáról, hogy mennyire tökéletes.
-Sokáig telefonálsz.-motyogja.
-Szeretek beszélni.-kuncogok, mikor orrát az enyémhez dörgöli.
-Én tudod mit szeretnék?-húzódik el, izgatottan néz a szemembe.-Még ezt sem csináltuk.-sóhajt.
Kíváncsian nézek rá, ujjainkat összefonja, és lassan lehúz az ágyára, az ölébe ültet, fejét a mellkasomra hajtja és tűnődve rajzolgat mintákat a combomra.
-Szeretnélek egyszer lerajzolni, szeretnék a kezedet fogva sétálgatni, csak úgy, céltalanul. Még nem is sétáltam így veled. A szüleimnek is szeretnélek bemutatni, a tesóim imádnának.-sóhajt fel.
-Hiányoznak, ugye?-simítom meg az arcát.
Aprót bólint, majd halványan elmosolyodik és barna szemeit rám emeli. Próbálok megmaradni ennél a témánál, viszont, ha lehunyom a szemem látom magam előtt, ahogyan szorosan összebújva, összekulcsolt kezekkel sétálunk a Temze parton, majd maga fel fordít és az ölelésében elveszek benne.
-Már meséltem nekik rólad.
Egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek, halkan felnevet, és puszit nyom az arcomra.
-Mit?
-Hogy mennyire gyönyörű vagy, kedves és jószívű, és képes vagy engem elviselni.
Meglököm a vállát, alsó ajkát lebiggyeszti és megcsikizi az oldalam. A fejem a nyakába fúrom, erősen tart magához és puszit nyom a fejemre.
-Egyszer elviszlek Bradfordba, szeretni fogod.-dől el velem az ágyon, a mellkasára fekszem, az állam megtámasztom és a szemébe nézek. Mindent szeretek, amihez neki köze van.-Az még messze van.-sóhajt fel, majd visszakényszeríti mosolyát az arcára.-Nem baj, majd egyszer.
-Meglepő, hogy te érzed úgy, nem vagy elég jó hozzám, pedig ha én nem lennék, sokkal könnyebb lenne az életed. Én csak bonyodalmakat okozok.
-Lehet, de ki mondta, hogy a bonyodalmak rosszak? Unalmasabb lenne az életem nélküled, és valószínűleg csodás pillanatokról maradnék le. Nekem ez megéri.
Rámosolygok, feljebb kúszok hozzá, megcsókolom a nyakát, majd az állát, arcát, az orrát és a homlokát. Megfogja a kezeim és az arcára teszi őket, kuncogva hajolok a szájához, hogy összeforrjunk. Csókunk gyengéden indul, majd egyre mohóbbak leszünk, kezeit a derekamra simítja, kissé feljebb mászok, lábaim átvetem a testén, halkan morogva lejjebb vezeti a kezeit, belemosolygok a csókba. Gyengéden simogatja a derekam, kezeit néha fel-le mozdítja, gyengéden megharapom az alsó ajkát, tetszenek a hangok, amiket kiad ilyenkor. Légzése heves lesz, elfordítja a fejét és a szemembe néz.
-Az nem most lesz.-motyogja rekedten.-És nem itt.
Értetlenül, összevont szemöldökkel nézek rá, de csak mosolyog, és könnyedén leemel magáról, a hasára fordul és a lábait leteszi a földre, feltérdelek az ágyon és a hátára csimpaszkodok, lábaim körbefonom a derekán, nevetve tart a combjaimnál majd leereszt a földre és szembefordít magával. Csókot lop, azután ki les az ajtón, fejét először jobbra, majd balra fordítja és miután megbizonyosodik róla, hogy nincs senki a folyosón, kicsapja az ajtót és kiugrik. A tenyeremmel próbálom elfojtani a feltörni készülő nevetésem, Zayn szemében vidámság csillog, megfogja a kezem és lábujjhegyen végigfut velem a folyosón, a lépcső tetején hirtelen megáll, majd kihúzza magát és úgy sétál le, mintha misem történt volna. Visszafutok a folyosó közepéig és csak ott kezdek nevetni, erőt veszek magamon és miután lenyugszom én is lemegyek, ahogy meglátom őt ismét elkap a nevetés, beugrok a kanapén ülő Louis és Niall közé, azzal a lendülettel előre is esnék, ha Louis nem kapja el a derekam és húz vissza, majd ölel magához.
-Pontosan eddig tartott, amíg tudtad együtt mozgatni a kezeid és a lábaid.-nevet, és puszit nyom az arcomra.
Sejtem mire készül, Danielle egy táncos, nem nehéz kitalálnom, hogy mit tervez, ha azt kéri olyan ruhákat vigyek, amikben tudok mozogni. Nem tartom magam profi táncosnak, sőt, eléggé két ballábas vagyok, de azért szeretek mozogni. Kikapok a szekrényből egy térdnadrágot, sportmelltartót, a lábamra felrántok egy eléggé kitaposott tornacipőt, a hajamat pedig összecopfozom és az apró hajszálakat egy hajpánttal fogom hátra. Becsapom a szobám ajtaját és lerobogok a lépcsőn, leugrok az utolsó lépcsőfokról és mosolyogva megállok a nappali közepén. Danielle épp a bátyámhoz simul, kuncogva fordítom el a fejem.
-Nem röhög!-hallom meg Liam "szigorú" hangját.
-Mehetünk?-kérdezi mosolyogva Dani.
Bólintok, a táskámat megigazítom a vállamon, és puszit nyomok Liam arcára.
-Többiek?
A konyha felé int, a Zayn-vel való kibékülésünkből Liam csak annyit tud, hogy bocsánatot kért, és bár a bátyám nem túl haragtartó, egy kissé még bosszús miatta. Majd megenyhül, ahogyan én is.
A konyhába szökdécselek, az asztalnál ülő társaság háromnegyedét végigölelgetem, Louis elég nehezen enged el, végül nevetve kibontakozok a karjai közül, egy pillanatra elfelejtkezem arról, hogy jelen van Harry és Niall, így már épp hajolnék Zayn-hez, amikor észreveszem az ijedt csillogást a szemében.
-Szia, Zayn!-intek kissé bénán, majd kirohanok a konyhából.
Danielle mosolyogva vár rám, puszit nyomok Liam arcára, néhány pillanatra a karjaiba zár és szeretetteljesen megszorongat, majd puszit nyom a fejemre és elenged. Az orromra köti, hogy vigyázzak magamra, majd Dani-be karolva lépek ki az ajtón. Az autója a kapu előtt várakozik ránk, mosolyogva ülök be mellé, majd amikor a motor halkan dorombolni kezd, és elhajt, még néhány másodpercig némán pislogok az otthonom felé.
-Pár óra múlva visszajössz, tudod, ugye?-szórakozik rajtam.
Bólintok, és befészkelem magam az ülésbe, itt az ideje a kérdezősködésnek.
-Hová megyünk?
-A tánctermembe, szerintem kell neked egy kis testmozgás, hogy levezesd a felesleges energiáid és Liam-nek ne kelljen folytonos aggódásban élnie.-kuncog.
-Igazad lehet.-tűnődök, és vele együtt én is felnevetek.-Te azt hiszed, hogy én tudok táncolni?
-Miért ne tudnál? Tök jó az alakod, amikor nem épp elesel, akkor szépen és ruganyosan mozogsz, hiszek benned.
Összeszaladt szemöldökkel vizsgálom, majd megvonom a vállam, nem vagyok biztos benne, hogy nem fogok pofára esni, viszont reménykedek benne, hogy Dani majd csak kinevet, és nem akar majd kórházba cipelni.
Néhány percig utazunk, Dani megpróbál mellékutakon menni, hogy elkerüljük a nagy forgalmat.
-Itt vagyunk.-dől hátra, és kipattintja a biztonsági övet. Kíváncsian szállok ki az autóból és szemlélem az épületet, a táskájából elővesz egy kulcscsomót és kitárja előttem az ajtót.
Egy folyosón találom magam, melynek mindkét oldalán ajtók vannak, az egyik férfi, a másik női öltöző, kíváncsian indulok el a velem szemben lévő ajtó felé. Miután kinyitom, egy hatalmas, üres terem tárul elém, egyetlen falát kivéve üveg borítja. A padló fényes, amikor rálépek kellően csúszós, de mégsem annyira, hogy elessek rajta, bár én valószínűleg képes lennék erre is.
-Ott átöltözhetsz.-érinti meg a vállam, és az öltöző felé terel.
Izgatottan bólintok, és a táskámat magamhoz szorítva, információra éhesen rontok be az öltözőbe. A fal mindkét oldalán padok vannak, és velem szemben egy kisebb tükör. Ledobálom magamról a ruháim, felhúzom a sportmelltartóm, hogy az amúgy nem túl nagy melleim ne ugorjanak a nyakamba mozgás közben, levergődöm magamról a nadrágom és belebújok a kényelmes térdnadrágomba, majd felrántom a lábaimra a cipőm, gondosan bekötöm, és a tükör előtt egy kontyba fogom a hajam, a hajpántot pedig visszacsúsztatom a fejemre.
Belépek a terembe, kissé félve lépdelek Danielle-hez, hasonlóan van felöltözve mint én, göndör haját felcopfozta.
-Na?-vigyorog rám.-Van itt egy dal, a címe Everybody Knows, kitaláltam rá valamit, nem túl nehéz, szerintem könnyen megtanulod.
-Abból áll, hogy jobbra-balra lépegetek?
-Nem igazán.-kuncog.-De elég egyszerű, megmutatom a dalt és egyszer eltáncolom, aztán megtanítlak téged is.
-De ugye nem túl hosszú?
-1 perc.-nevet, és elindítja a zenét.
A kezem a szám elé kapom, amikor meghallom a zenét. Tudom, gonoszság és valószínűleg falnak kéne mennem ezért, de Zayn jutott eszembe. A dal egyébként elég fülbemászó, főleg az a része, hogy "your boyfriend is a douchebag".
Leülök a padlóra, Danielle kb a reflénnél kezd táncolni, nem tűnik túl bonyolultnak, de biztos vagyok benne, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni. Már az is gondot okozna, hogy a kezemet és a lábamat különbözőképpen mozgassam.
Mosolyogva néz rám, a szám összezárom és bizonytalanul tápászkodok fel.
-Először zene nélkül, majd én számolok.-mosolyog, és maga elé állít, így mindketten a tükörbe nézünk. Vágok egy grimaszt magamra, mire gyengéden meglegyinti a fejem.
Megmutatja az első lépéseket, és kb egészen jól megy addig a részig, míg kilépek, összekulcsolom magam előtt a kezeim és összeütöm az alkarjaim, közben valami "szexi" félén próbálom mozgatni a csípőm. Aztán jön a feketeleves, amikor valamit csinálnom kéne a kezeimmel, de nem igazán megy. Danielle lassan végigmutogatja, én pedig megpróbálom utánozni, miután ez megvan, és egész jól megy, megpróbálom egyszerre csinálni ezt, miközben előrelépek és hullámzok a felsőtestemmel és a fenekemmel. Nevetve teszem meg ugyanazokat a mozdulatokat, melyeket ő, és büszkén veszem észre, hogy egész jól megy. A fiús mozdulatok jobban mennek, mert bár szexinek kéne lennem, mégis kissé fiús a mozgás, és így nekem könnyebb.
-Tök jó vagy!-nevet rám, miután befejeztük.-Menni fog az egész?
-Talán.-vonogatom a vállam.-Csináljuk meg még párszor.
-Oké, aztán egyedül te.
Lebiggyesztett ajkakkal bólintok, a zenét újra elindítja, kissé megdöbbenek, amikor a reflénnél a testem szinte magától kezd mozogni, néha rápillantok Danielle-re, hogy megbizonyosodjak, nem kalandoztam el teljesen máshová és nem keverem a mozdulatokat. Nevetve ölel át, amikor ismét befejezzük, harmadjára már a dalt dúdolva mozgok, és egyre jobban élvezem, ritkábban nézek rá, a csípőm a zenére mozgatom.
-Mindjárt jövök.-ölel át nevetve, puszit nyom az arcomra és kiviharzik.
Magamban számolgatva kezdem el újból, a zenét nem indítom el, halkan énekelek, miközben egyszerre mozgatom a kezem és a lábam, sosem hittem volna, hogy nekem ez menni fog. Különbözőképpen mozgatom a lábaim, a kezeim és a csípőm, ráadásul egyszerre, és még élvezem is!
-Annyira ügyes vagy.-ugrál be izgatottan Dani.-Akarsz táncolni? Beveszlek a csoportomba!
-Nem.-rázom hevesen a fejem.-Nem, suliba kell járnom, így is nagyon zsúfoltak a napjaim és elég keveset alszok.
-Ki kellene kapcsolnod néha.-simít végig a karomon.-Feszültnek látszol.
Végigsimítok a fejemen, megigazítom a hajráfom és beszívom az alsó ajkam.
-Van valami baj, drága?-fog kézen, és letelepszik velem a padlóra.
Muszáj elmondanom valakinek, de ez nem lehet pont Liam barátnője. Biztos megosztaná vele...
-Tudom mit gondolsz.-mosolyodik el lágyan.-Nem mondom el neki, attól, hogy a barátom, még nem adom ki neki a te titkaidat, elvégre a te bátyád, ezeket neked kell elmondanod neki. Szeretnél beszélni valamiről?
Aprót bólintok, felhúzom a lábaim és kapargatni kezdem a rózsaszín lakkot a körmömről.
-Mesélj.-simítja meg a vállam.
Kiengedem az ajkam a fogaim közül, kissé bizonytalanul, remegő hanggal kezdem el.
-Van egy srác...-gyengéden elmosolyodik, igen, általában ennél a mondatnál kezdődnek a problémák.-Ez elég bonyolult.-nevetek fel kínosan.-Inkább hagyjuk. Túl... komplikált.
-Liam nem tud erről a srácról?
-Nem.-sütöm le a tekintetem.-Talán jobb is.
-Ugye tudod, hogy elmondhatod neki?
Bizonytalanul bólintok, kihúzom a hajamból a gumit és a csuklómra húzom, ujjaimmal elrendezem a tincseim.
-Mesélj erről a fiúról.-húzódik közelebb.-Helyes? Jaj, hát persze, hogy helyes!
-Sokat veszekszünk.-harapdálom az ajkam belső felét.-De... amikor egymás fejéhez vágunk dolgokat, azután mindig jön és bocsánatot kér, annyira idegesítően aranyos.-nevetek fel.
-Nem lehet vele könnyű.
-Velem sem az.-dörzsölöm meg nevetve az arcom.-Annyira meg tud bántani, de ennek ellenére is... Szeretem.-vallom be halkan.-Nagyon szeretem.
Mosolyogva, fejét oldalra döntve néz rám. Saját magamnak is csak most vallom be, mennyire szeretem azt a hisztis, féltékenykedő, ugyanakkor elképesztően édes fiút. A szívem hevesebben kezd dobogni, szégyenlősen mosolyogva nézek fel. Legszívesebben hazamennék, és elbújnék Zayn karjai közt, hagynám, hogy csókokkal borítson be, és én is ezt tenném. Megborzongok a gondolattól.
-Gyere, táncoljunk még egyet!-áll fel ruganyosan, kezét kinyújtja és felhúz.
Ügyködik egy keveset, majd a zene elindul. Az agyamban végigpörögnek a mozdulatok, majd a már megszokott résznél mozogni kezdek. A hajam jobbra-balra lengedezik, tekintetek érzek magamon, majd amikor oldalra fordulok, a szemem sarkából 5 fiút látok meg. Nincs időm arra, hogy végigmérjem őket, folytatom a táncot, ugyanúgy, mint eddig. A végén a szám elé kapom a kezeim és felnevetek, Danielle szinte rögtön a nyakamba ugrik és átölel, leállítja a zenét, én pedig szégyenlősen pislogok a fiúkra. Harry szája résnyire nyitva van, Niall és Louis mosolyogva fürkésznek, Liam pedig a mellkasa előtt összefont kezekkel, büszkén néz. És Zayn... Zayn csak áll, és ha nem látnám a szemét azt hinném, hidegen hagyja, hogy táncoltam, de látom azokat a barna szemeket, és ez elárulja őt. Kuncogva lépek Liam-hez, átöleli a derekam és nevetve húz magához.
-Nagyon ügyes vagy.-nyom puszit a homlokomra.-Vegyél fel valamit.-motyogja halkan, felnevetek, és lepillantok magamra. A mellem alatt, tulajdonképpen mindenem fedetlen, és a nadrágom is lecsúszott a csípőmre.
-Hagyd már.-csap gyengéden a vállára Dani, és puszit nyom az arcára.-Ugye milyen ügyes? Nagyon gyorsan megtanulta!
-Azon gondolkozok.-hümmög Harry.-Hogy lehet, hogy most nem buktál fel a saját lábadban?
-Ezt én sem tudom.-nevetek.-Mit kerestek itt?
-Egy kismadár csiripelte, hogy milyen jól táncolsz.-fonja Liam a karjait Danielle dereka köré, állát megtámasztja a lány vállán és puszit nyom az arcára.
Zavartan túrok a hajamba, egy tincsem a fülem mögé tűröm, legszívesebben kiadnám a lányos énem és visongani kezdenék, hogy mennyire aranyosak ők ketten, de visszafogom magam, és óvatosan Zayn-re nézek. Lazán a falnak dől, száját pimasz félmosolyra húzza, úgy pislog rám sötét szempillái mögül, az ajkamba harapok és lesütöm a tekintetem, megpróbálok nem túl feltűnően viselkedni, a hajam az arcomba hullik, kisöpöröm onnan és felmosolygok a többiekre.
-Átöltözök.-tájékoztatom a többieket.
-Nem táncoltok többet?-kérdezi kissé szomorúan Niall.
-Nem hiszem, hacsak Dani nem táncol még. Én nem tudok többet.-vonom meg a vállam mosolyogva.-Amúgy ti nem dolgoztok?
-Végeztünk.-mosolyog Louis.-Jöttünk megnézni, hogy milyen az, amikor mozogsz, de nem esel el.
-Vicces vagy, Tomlinson.-grimaszolok.
Átölel, puszit nyom az arcomra és nevetve összekócolja a hajam, megpróbálok "csúnyán" nézni rá, és kifújok az arcomból néhány kósza hajszálat. Kibújok az öleléséből és mosolyogva indulok az öltözőhöz, kibújok a nadrágomból és visszaveszem a rendes ruháim, a hajam az ujjaimmal elrendezem és végigmérem magam az egész alakos tükörben. Elég sokat változtam, mióta a fiúkkal vagyok. Már nem vagyok annyira vézna, de nincs pocakom, a csípőm megfelelően kerekedik ott, ahol kell, és nem látszódnak a csontjaim. A hajam elég sokat nőtt, és ha az arcomat nézem, már egy teljesen másik lányt látok. Nem azt a lányt, aki azt hitte, boldog Eric mellett. Valamikor az voltam, valamikor nagyon boldogok voltunk együtt, de az elmúlt, és már csak ragaszkodásból maradtam vele. Ha nem jön Zayn, és nem forgatja fel az amúgy is felforgatott életem, akkor talán még mindig azt hinném, mennyire tökéletes életem van. Most van tökéletes életem, Liam-vel, és ezzel a bonyolult kapcsolattal. És ez nekem így jó, nem akarok változtatni, most, életemben először talán tetszek magamnak. Lehúzom a pólóm, hogy eltakarja a hasam, a táskám a vállamra kapom és kilépek, nevetés visszhangzik a teremből, amikor belépek kissé meglep, hogy a többiekhez hasonlóan Zayn is görnyedezve nevet valamin, boldogság önt el, hogy látom őt így.
-Mehetünk?-néz rám mosolyogva Harry.
Aprót bólintok, és kérdőn nézek körbe, Liam még mindig vigyorog, és a többiek is elfojtják a mosolyukat, értetlenül nézek körbe, de a göndör hajú fiú csak legyint.
-Én kicsit később megyek.-közli Liam. Mosolyogva bólintok, és búcsúzásul puszit nyomok az arcára, majd megölelem Danielle-t.
A srácokkal együtt lépek ki, Harry a kocsijához siet, és egy szeretetteljes motorháztető simogatás után kinyitja az ajtókat, hátraülök, mellém Zayn és Niall kerül, érzem az illatát, mely megbabonázza az érzékszerveim. Komoly erőfeszítéseket teszek, hogy ne bújjak az oldalához, és húzzam magamhoz a fejét, a nadrágomból előhúzom a telefonom és nyomkodni kezdem, ki-be lépkedek a menükből, próbálom elterelni róla a gondolataim, közben hallgatom, ahogy Louis hevesen magyaráz valamiről. Úgy tesznek, mintha a napokban semmi nem történt volna, semmilyen veszekedés köztem, és a mellettem ülő fiú közt. Zayn bocsánatot kért, és nem haragszom rá, de azért mégis ott van bennem, hogy megint veszekedtünk, rövid időn belül már többször előfordult ez. Sóhajtva fújom ki a levegőt, amikor Harry beáll a garázsba a többi autó mellé, mosolyogva kipattanok a kocsiból, ezúttal nem veszélyeztetem magam, lábaimat kapkodva kerülöm meg a házat, majd az ajtó előtt lecövekelve várok a többiekre.
Szeretnék felmenni a szobámba, kicsit eltűnni a fiúk elől, talán Zayn bejönne.
Ő ér ide először, arcán mosoly bujkál, az ajkamba harapok, kezeit zsebre dugja, szótlanul figyelem, ahogy ő is engem, majd amikor a hangok közelednek, nekidől a falnak és a tekintetét a távolba szegezi, úgy néz ki, mint aki épp egy címlapfotózáson van.
Kínosan nevetve fordítom el a fejem, idegesen piszkálni kezdem a hajam, amikor a fiúk felérnek, Niall egyik kezével átöleli a derekam, rövid időre a fejem a vállára hajtom, fel sem merül bennem mostanában, hogy esetleg még mindig érez irántam valamit, amit nem kellene. Sikerül teljesen elvonatkoztatnom ettől a dologtól.
-Felmegyek.-bújok ki az öleléséből.
-Ne máár.-nyávogja lebiggyesztett szájjal Louis és Harry is.
-Csak egy kicsit.-dörzsölöm meg a szemeim.-Felhívom anyáékat.
Kifogás. Már beszéltem velük, Zayn lustán halad felfelé, a fiúk csak bólintanak, én pedig a nyomába eredek, megelőzöm őt, majd amikor felérek, a folyosó felénél a szobája mellett nekidőlök a falnak. Mosolyát már nem fojtja el, lassan közeledik felém, majd a kezét a kilincsre teszi, mielőtt viszont benyitna megragadom a kezét és annyi erőt fejtek ki, hogy felém forduljon. Szemöldökét pimaszul felvonja, kezei a derekamra csúsznak, mohón húzódok közelebb hozzá, gyengéden megemel, váratlanul ér, lábaim a dereka köré fonom, kezeimmel a nyakában kapaszkodok meg. Belöki az ajtót, majd miután az becsukódik gyengéden hozzáprésel, nincs köztünk semennyi távolság, csak annyi, amennyi az arcunk közt van. De néhány pillanat alatt ez is megszűnik, ennél közelebb már csak 1 módon lehetne, amire néha szinte már kétségbeesetten vágyom. Beletúrok a hajába, megcsókolja a nyakam, majd az arcom, homlokát az enyémnek dönti és mosolyogva néz a szemembe. Nyűgösen hajolok közelebb hozzá, orra az enyémhez ütközik, halkan nevetve nyomja száját az enyémre, felsóhajtok, gyengéd puszikat helyez rá, majd nyelvével könyörögve megérinti az alsó ajkam, mohón nyitom el a szám és engedem be, tenyerem a tarkójára nyomom, másik kezemmel kapaszkodok belé. Halk nyögése elfúl a számban, leereszt a saját lábaimra, keze felfedezőútra indul, a fenekemre csúszik és úgy húz közelebb magához. Szemeim kipattannak, majd a testem ellágyul és a vékony atlétáján keresztül simítok végig a mellkasán, visszagondolok a tegnapra, amikor megszabadítottam egy pont ugyanilyentől, csak az fehér volt.
-Zayn.-lehelem, és a kezéért nyúlok, ujjaink összefonódnak az érintkező hasunknál. A hangom kétségbeesetten cseng, akarom, hogy olyan közel legyen hozzám, amennyire az csak lehetséges. Érezni akarom minden mozdulatát, minden apró rezdülését a magaménak akarom tudni. Zavartan pislogok rá, barna szemei sötétek, a mellkasom hevesen emelkedik fel és le, mire készülök?
-Mi a baj?-teszi szabad kezét az arcomra, hüvelykujjával megérinti kissé megduzzadt, nedves alsó ajkam.
Az arcom pírtól ég, felélednek a pillangóim, a számat szólásra nyitom, ezt a szót önszántamból még sosem mondtam senkinek. Fejem a mellkasába fúrom, érthetetlen motyogásként hagyja el a számat a következő, rövid szó:
-Akarlak.
Egy pillanatra megmerevedik, majd a vállai leereszkednek és a hajamba túr, fejem a mellkasához nyomom, majd a kezemet is rácsúsztatom, érzem a heves szívverését. Mutatóujját az állam alá helyezi, és felemeli a fejem, úgy érzem magam, mint egy rák, amit épp főznek, az arcom szinte lángol. Kissé hitetlenkedve néz rám, majd az arcára mosoly kúszik és megcsókol. Nem tudom, hogy ez most mi is, de nem érdekel, kissé kihoz a kínos helyzetből. Hogy mondhattam ezt?
Elhúzódok, megpróbálok kibújni valahogyan, és a kilincshez nyúlok, de lefejti róla az ujjaim és szembefordít magával.
-Egyre bátrabb leszel.-mosolyog rám.
-Zayn, én...
-Stella.-szól halkan, még mielőtt magyarázkodni kezdenék. Arcomat a kezei közé veszi és komolyan néz a szemembe.-Megtisztelnél?
Az ajkamba harapva bólintok.
-Ritka szerencsés egy seggfej vagyok.-túr a hajába nevetve.-Amikor táncoltál... a gondolataimért Liam könyörtelenül megölne.
-Hagyjuk abba ezt a beszélgetést.-dörzsölöm meg az arcom.
Kinevet, a szemei szórakozottan csillognak, végigsimít az arcomon és egy tincsem a fülem mögé tűri.
-Nem vagyok elég jó neked.-mondja halkan.
-Remélem, hogy ezt nem gondolod komolyan.
Bágyadtan elmosolyodik, kezemet a puha arcára teszem és puszit adok a szájára, ujjaimmal a haját kezdem piszkálni.
-Próbálkozom, de sosem fogok olyan jó lenni, mint amilyet érdemelsz.
-Már most sokkal jobb vagy.-lehelem.
Megcsókol, puha ajkát az enyémre nyomja, olyan ez, mint egy elhúzott puszi, majd az ajkaim résnyire nyitom, közelebb húzódik, karjaim a nyaka köré fonom, ő átöleli a derekam. A szívem dübörög a mellkasomban, nem is tudja magáról, hogy mennyire tökéletes.
-Sokáig telefonálsz.-motyogja.
-Szeretek beszélni.-kuncogok, mikor orrát az enyémhez dörgöli.
-Én tudod mit szeretnék?-húzódik el, izgatottan néz a szemembe.-Még ezt sem csináltuk.-sóhajt.
Kíváncsian nézek rá, ujjainkat összefonja, és lassan lehúz az ágyára, az ölébe ültet, fejét a mellkasomra hajtja és tűnődve rajzolgat mintákat a combomra.
-Szeretnélek egyszer lerajzolni, szeretnék a kezedet fogva sétálgatni, csak úgy, céltalanul. Még nem is sétáltam így veled. A szüleimnek is szeretnélek bemutatni, a tesóim imádnának.-sóhajt fel.
-Hiányoznak, ugye?-simítom meg az arcát.
Aprót bólint, majd halványan elmosolyodik és barna szemeit rám emeli. Próbálok megmaradni ennél a témánál, viszont, ha lehunyom a szemem látom magam előtt, ahogyan szorosan összebújva, összekulcsolt kezekkel sétálunk a Temze parton, majd maga fel fordít és az ölelésében elveszek benne.
-Már meséltem nekik rólad.
Egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek, halkan felnevet, és puszit nyom az arcomra.
-Mit?
-Hogy mennyire gyönyörű vagy, kedves és jószívű, és képes vagy engem elviselni.
Meglököm a vállát, alsó ajkát lebiggyeszti és megcsikizi az oldalam. A fejem a nyakába fúrom, erősen tart magához és puszit nyom a fejemre.
-Egyszer elviszlek Bradfordba, szeretni fogod.-dől el velem az ágyon, a mellkasára fekszem, az állam megtámasztom és a szemébe nézek. Mindent szeretek, amihez neki köze van.-Az még messze van.-sóhajt fel, majd visszakényszeríti mosolyát az arcára.-Nem baj, majd egyszer.
-Meglepő, hogy te érzed úgy, nem vagy elég jó hozzám, pedig ha én nem lennék, sokkal könnyebb lenne az életed. Én csak bonyodalmakat okozok.
-Lehet, de ki mondta, hogy a bonyodalmak rosszak? Unalmasabb lenne az életem nélküled, és valószínűleg csodás pillanatokról maradnék le. Nekem ez megéri.
Rámosolygok, feljebb kúszok hozzá, megcsókolom a nyakát, majd az állát, arcát, az orrát és a homlokát. Megfogja a kezeim és az arcára teszi őket, kuncogva hajolok a szájához, hogy összeforrjunk. Csókunk gyengéden indul, majd egyre mohóbbak leszünk, kezeit a derekamra simítja, kissé feljebb mászok, lábaim átvetem a testén, halkan morogva lejjebb vezeti a kezeit, belemosolygok a csókba. Gyengéden simogatja a derekam, kezeit néha fel-le mozdítja, gyengéden megharapom az alsó ajkát, tetszenek a hangok, amiket kiad ilyenkor. Légzése heves lesz, elfordítja a fejét és a szemembe néz.
-Az nem most lesz.-motyogja rekedten.-És nem itt.
Értetlenül, összevont szemöldökkel nézek rá, de csak mosolyog, és könnyedén leemel magáról, a hasára fordul és a lábait leteszi a földre, feltérdelek az ágyon és a hátára csimpaszkodok, lábaim körbefonom a derekán, nevetve tart a combjaimnál majd leereszt a földre és szembefordít magával. Csókot lop, azután ki les az ajtón, fejét először jobbra, majd balra fordítja és miután megbizonyosodik róla, hogy nincs senki a folyosón, kicsapja az ajtót és kiugrik. A tenyeremmel próbálom elfojtani a feltörni készülő nevetésem, Zayn szemében vidámság csillog, megfogja a kezem és lábujjhegyen végigfut velem a folyosón, a lépcső tetején hirtelen megáll, majd kihúzza magát és úgy sétál le, mintha misem történt volna. Visszafutok a folyosó közepéig és csak ott kezdek nevetni, erőt veszek magamon és miután lenyugszom én is lemegyek, ahogy meglátom őt ismét elkap a nevetés, beugrok a kanapén ülő Louis és Niall közé, azzal a lendülettel előre is esnék, ha Louis nem kapja el a derekam és húz vissza, majd ölel magához.
-Pontosan eddig tartott, amíg tudtad együtt mozgatni a kezeid és a lábaid.-nevet, és puszit nyom az arcomra.
