40.rész Hazudni az egész világnak

Sziasztok! :)

Most nem nagyon tudok mit mondani, azon kívül, hogy már csak 10 rész + epilógus van hátra, azaz még 11 hétig leszek jelen ezen a blogon, azután pedig indul az új. :D Érdekes ezt mondani, a 6. blogom lesz, pedig még mindig úgy érzem, mintha az 1. írnám. Na, mindegy. Egy kicsit beteg vagyok, szóval én már hazajöttem, úgyhogy nem örvendezek a pénteknek, de nektek azért kitartást kívánok a holnapi napra, és jó hétvégét! :)

Nessa. xx

~Stella Starlight~

-Biztos vagy benne?-kérdezi. Csak bólintok, magam sem tudom, hogy mi lesz ez és hogy én mit fogok csinálni, de biztos vagyok benne, hogy ezt akarom. Ez lesz a legjobb Liam-nek.

-Már úgyis késő.-mosolygok.

-Meg kellett volna kérdezned erről.-mondja, közben csak résnyire nyitja a száját. Tudom, hogy egy kicsit haragszik rám emiatt, de majd megbékél, ez csak az én dolgom és a bátyámé.

Lábujjhegyre állok és békítő puszit nyomok a szájára, halkan felsóhajt és magához ölel, fejemet a vállára hajtom és kiélvezem az érintését. Kezét az arcomra csúsztatja és felemeli a fejem, lágyan megcsókol, de ez a lágy csók egyre hevesebb lesz, és egyikünk sem tud megálljt parancsolni. Amikor megpróbál elhúzódni, csak néhány milliméterig szakadnak el egymástól az ajkaink, majd újból megcsókol, amikor én próbálom ezt, visszahúz. Úgy érzem felrobbanok, beletúr a frissen begöndörített hajamba és a kezei lejjebb csúsznak, nem állítanám meg, egy pillanatra úgy érzem, nem érdekel, hogy mindenki lent van és itt vannak valami idegenek is, akiket Liam hajlandó volt beengedni a házba. Úrrá lesz rajtam a "leszarom" érzés, egyszerűen csak engedek neki és megfogom Zayn pólójának az alját.
Kezeit az arcomra csúsztatja, észreveszem, hogy ismét próbál elszakadni tőlem, de nem engedem. Hevesen kapok újra az ajkai után, képtelen vagyok elszakadni tőle, kezeim a tarkóján pihennek, lassan hátrál, lábai az ágyba ütköznek és lehuppan rá, majd az ölébe húz. Lábaim körbeölelik a csípőjét, keze a combjaimon pihen.
-Stella!-kopog be Louis.-Kész vagy?
Szétrebbenünk, Zayn arca kipirult, leeresztem a lábaim és felállok, próbálok nem zihálni.
-Mindjárt megyek!-kiáltom.
-Igyekezzetek.-mondja halkabban.
Nem túrok bele a hajamba, szépen elrendezett tincseim már amúgy sem állnak úgy, ahogyan megcsináltam őket, de nem problémázok ezen. A tükörhöz sétálok és az ujjaimmal eligazítom a göndör fürtöket, a sminkem épségben van, csak az ajkaimon kell újból végighaladni a szájfénnyel. Zayn mögém lép, mellkasa a hátamhoz feszül és az állát megtámasztja a vállamon, mosolyogva keresem meg egyik kezét a hasamnál.
-Kérlek, jól gondold meg, hogy mit mondasz. Kiforgathatják a szavaid.-aprót bólintok, a tükörben megkeresem a tekintetét-Ha rólunk kérdeznek, ne gondolj rám, tagadj le, Stella. Az lesz a legjobb ha még csak azt sem látják rajtad, hogy szeretsz valakit, mert idióta szövegeket kreálhatnak az arckifejezésedből. Legyél semleges, nevess, és csak akkor nézz ránk, ha rólunk kérdeznek.
-Oké.
-Vannak dolgok, amiket nem kell tudniuk, ha valamit nem akarsz elmondani, ne tedd. Liam segíteni fog.
Bólintok, majd megfordulok a karjai közt és átölelem a nyakát. Arcát egy pillanatra belefúrja a hajamba, majd elengedjük egymást és nyom egy puszit a homlokomra.
-Menj, gyönyörűm.-simít végig a hátamon.
Bizonytalanul pislogok kettőt, majd kilépek a szobából és magára hagyom őt, tudom, hogy majd pár perc múlva utánam jön, nem mehetünk le együtt, az fura lenne a fiúknak is, és talán egyből rólunk kérdeznének. A bátyámat keresem, a kanapén ül és beszél az ismeretlen férfivel és nővel, a férfinél valami hangrögzítő cucc van, a nő kérdezgeti, majd amikor bizonytalanul leteszem a lábaim mindketten rám néznek. Ijedten keresek valakit, akinek a karjai közé menekülhetnék, Louis biztatóan lép mellém és húz magához, annak ellenére, hogy jelenleg az összes velem egy légtérben lévő ember tekintete rám szegeződik.
-Minden rendben.-mondja halkan, és puszit nyom a hajamra.-Menj, ülj le nyugodtan. Nem lesz semmi baj.
Azt sem tudom, hogyan köszönjek, merjem-e tegezni őket vagy ne, és ha köszönök, utána mit mondjak? A pánik lassan úrrá lesz rajtam, Louis óvatosan megszorítja a kezem, majd szinte elvonszol a kanapáig.
-Sziasztok.-mosolyog, miközben én leomlok Liam mellé és az oldalához bújok. Mosolyogva húz magához és tűr félre egy rakoncátlan tincset az arcomból, majd puszit nyom a homlokomra.
Óvatosan kinyögök egy "hello" félét, nem tudom hová nézzek, vagy mit csináljak, ijedten pislogok, amikor Louis feláll és elmegy.
-Most, hogy így egymás mellett ültök tényleg hasonlítotok egymásra.-szólal meg a férfi.
Elmosolyodok, nem tudom mit mondhatnék, de Liam beszélni kezd. Csodálom őt ezért, annyira nyugodt, pont úgy beszélget velük, ahogy másokkal is szokott, egyáltalán nem tűnik úgy, mintha különösebben megfontolná a szavait vagy elgondolkozna azon, hogy kimondja-e azt, ami épp az eszébe jut.
-Ugye? Tulajdonképpen rajtam kívül nem hiszem, hogy hasonlít bárkire is a családból. Senkinek nincs ilyen sötét haja.-csípi az ujjai közé egy tincsem, és piszkálni kezdi.-Talán egy távolabbi rokontól örökölhette, nem tudom.
-Te hasonlítasz a szüleidre, Liam.-mondja a nő.-És így, hogy egymás mellett ültök a húgod is hasonlít rád.
Az arcomat fürkészi, próbálok nem elbújni a tekintete elől, így hát csak állom a pillantását és Liam kezét szorongatom.
-Nem harapunk.-mosolyog rám, és előre hajolva végigsimít a kezemen.-Gyönyörű lány vagy.
-Köszönöm.-szólalok meg remegő hangon.
-Liam, te is pont ilyen félénk voltál az első interjúdnál.-nevet fel a nő. Nem igazán tudom hova tenni ezt a mondatot.
-Csak egy kis idő kell.-szorítja meg a kezem.-Még egyikünknek sem kellett huzamosabb ideig egymásról, vagy erről beszélni másoknak.
-Bemutatkoznál nekünk?-kérdezi a férfi, mosolyog, de nem vagyok biztos benne, hogy kedvesen kérdezi. Lehet, hogy bunkónak hisz amiért nem nagyon szólalok meg és még csak be sem mutatkoztam. Igazából már bemutatkozni sem szeretek, nem tudom, hogy mit kellene mondanom vezetéknévként, amikor senki nem hallja, szívesen azt mondom, hogy Payne, de ha valaki, például a szüleim ismerősei vagy bárki, aki ismeri őket, ezt kérdezi, azt mondom Starlight, mert nem akarom megbántani őket. Ebben az esetben viszont nem tudom, mit kellene tennem.
-A nevem Stella Starlight.-bököm ki.-Vagy Payne, nem tudom...-hirtelen kuncogni kezdek a saját szerencsétlenségemen, Liam érdeklődő tekintete is mosollyá változik, amint nevetni hall.-3 nap múlva lesz a 17. szülinapom, ez az első, amit a bátyámmal töltök.-mondom, és lassan megered a nyelvem. Csak az egymásba fonódó ujjainkat bámulom, és könnyebb beszélnem, inkább neki mondom ezeket, mint azoknak az embereknek akik majd elolvassák a szavaim.-Ez inkább olyan, mintha az 1. szülinapom lenne, nem akarok panaszkodni, de így visszagondolva eddig eléggé magányos voltam, ezt a szülinapomat most nagyon várom, végre nem csak anyuékkal leszek.
-Csaptok majd egy nagy bulit?
-Nem hiszem.-mosolygok.-Nem is szeretnék bulit, csak itt lenni.-ösztönösen húzódok közelebb Liam-hez.
-Van valami, amit szeretnél megkapni, és eddig nem lehetett?
-Nincs.-vágom rá, majdnem kiszalad a számon, hogy nincs szükségem Liam pénzére, de az utolsó pillanatban összezárom a szám.-Nem is szeretnék semmit.
A szemem sarkából látom, hogy Liam mosolyogva húzogatni kezdi a szemöldökét, oldalba bököm, mire elvigyorodik és puszit nyom az arcomra.
-Ezt akár már most is elfelejtheted.
-Fejezd be.-húzom össze a szemöldököm.-Már kaptam ajándékot.
-Elő szülinapi ajándékot ajándékot kaptál.-mondja.
-De Liam...
-Ezt majd megbeszéljük.-hadarja, és egyik kezét a szám elé teszi. Haragosan nézek rá, elgondolkozom azon, hogy kidugom a nyelvem és megnyalom a kezét, de az eléggé undorító húzás lenne két idegen ember előtt. Az ujjaimat a kezére teszem és elhúzom a szám elől, nevetve húz magához.
-Liam, elmesélnéd, hogy hogyan találtad őt meg?
Erre én is igazán kíváncsi vagyok, abbahagyom a nevetést és kissé elhúzódva szemlélem őt.
-Hát persze.-mondja, és rendezi a vonásait, az arcán már csak egy apró mosoly ül.-Otthon voltam, azt hiszem régi fényképeket nézegettem, és a kezembe akadt egy, amin én voltam egy akkor még idegen kisbaba ágya mellett. 2 éves voltam, az a fénykép akkor készült, amikor már bemehettem megnézni a kistestvérem. Odamentem anyához és megkérdeztem, hogy ki ez a kisbaba, kis híján elsírta magát és azt mondta, várjam meg ezzel apát és majd elmondják. Amikor hazajött mindent elmondtak nekem, nem emlékszem, hogy haragudtam volna rájuk, elmondták miért tették, amit tettek, és valamilyen szinten megértettem. Én nem tudtam róla, de apa pénztárcájában az enyém mellett volt egy képe Stella-ról is, és rendszeresen beszéltek a szüleivel, hogy érdeklődjenek róla, mi nem tudtuk, de ez így volt, van...
Apa elmondta a címet, és megkaptam a fényképet.-kinyitja a pénztárcáját és megmutatja, előre hajolok és megnézem, egy kissé gyűrött, de ott van az átlátszó résznél egy másik fénykép mellett, amin a fiúkkal együtt mosolyog. Pár pillanatig mosolyogva nézi, majd leteszi az asztalra.-Amikor visszajöttem mindent elmondtam a fiúknak, kellett egy kis biztatás, mire összeszedtem magam és az egyik délután elmentem hozzájuk.
-Hogyan reagáltál rá?-pillant rám mosolyogva.
-Hát, meglepődtem, először is azon, hogy miért ül Liam Payne a nappalinkban.-mosolyodtam el.-Ez lepett meg a legjobban, hogy mit keres a kanapénkon egy olyan srác, akit eddig csak a tévében láttam és szavaztam a bandájára egy tévéműsorban.
-Szóval ismerted őket?
-1. számú visszafogott rajongó voltam.-kuncogok.-Szóval hazamentem, és ott volt. Aztán közölte velem, hogy a bátyám, azt hittem, hogy ez valami vicc és igazából anyáék találták ki, hogy meglepjenek vagy átverjenek, de nem vicc volt.-hajtom le a fejem.-Azután kezdtem elfogadni őt, hogy elmondta, a szüleink miért dobtak el engem maguktól. Kellett idő, nem ismertük egymást, de miután ideköltöztem szép lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz, szükségem volt rá, nem ismertem a többieket, az első éjszaka mellette aludtam el, valószínűleg akkor tudatosult bennem igazán, hogy mi a helyzet. Nem akarom, hogy valaha is eltávolodjunk egymástól, 16 évet leéltem úgy, hogy hazudtak nekem, hogy nem tudtam róla, nem akarom ezt még egyszer. Ha már a közös gyerekkort elvették tőlünk, legalább a jövőt ne...
A hangom szép lassan elhalkul, a kezeim bámulom és arra gondolok, lehet ezt én veszem el tőlünk azzal, hogy hazudok neki.
-Jól van.-húz magához, az arcom belefúrom a nyakába és mélyet lélegzek. Végigsimít a hajamon és puszit nyom az arcomra.-Semmi baj.
Hallom, ahogy kattog egy fényképezőgép, arról nem volt szó, hogy bárki is fényképezgetni fog minket, megfeszülök, de Liam egy kissé jobban szorít magához, és ebből rájövök, jobb, ha csendben maradok.
-Beszéljünk valami kevésbé érzékeny témáról.-húzódik el.
-Rendben. Milyen a kapcsolatod a többiekkel? Elvégre egyetlen lányként élsz együtt öt fiúval. Az előbb láthattuk, milyen jó a kapcsolatod Louis-val.
-Szerintem jó.-erőltetek mosolyt magamra.-Szeretek itt lakni velük, sosem unatkozom és mindannyian segítenek nekem, ha valamivel gondom van. Például Louis mindig meghallgat, tanácsokat ad, Harry szokott általában suliba vinni, és mindig sikerül jobb kedvre derítenie, Niall-vel járok le éjszakánként enni, meg úgy általában is segítek neki kifosztani a hűtőt. Zayn meg mindig segít a háziban.-mosolygok.-Verset elemezni, meg ilyesmik.-magamban tovább folytatom ezt vele kapcsolatban, de ezeket a gondolataimat megtartom magamnak.-Eleinte féltem tőle, hogy nem fognak kedvelni, de szerencsére ez nem így lett, sokat segítettek abban, hogy jól érezzem itt magam.-nem teszek említést arról, hogy ez vele nem épp így volt.
Kitartóan mosolyogva nézek fel.
-Barátok vagyunk...
-És nem volt olyan, hogy bármelyikőjük iránt is többet éreztél?
A torkom összeszorul, de csak mosolygok. Kikívánkozik belőlem minden, és mázlimra Zayn pont akkor dönt úgy, hogy ideje lejönnie a lépcsőn. Talán direkt ezt a pillanatot választotta. Elmosolyodik és int a velem szemben ülőknek, nem nézek rá, félek, hogy összezavarná a gondolataim.
-Nem.-mondom, és érzem a bűntudatot. Már megint hazudok, ezúttal ez egész világnak.
-Mit szólnál hozzá Liam, ha ez megtörténne?
Feszegesd csak a témát...
-Nem tudom.-látom az arcán, hogy valóban elgondolkozik ezen. Feszülten várom a válaszát, igyekszem kifejezéstelenül nézni, ahogy Zayn mondta, az arcomon apró mosoly ül.-Nem igazán örülnék neki, vagy... fogalmam sincs, azt hiszem tudnék róla, ha lenne valami ilyesmi.-pillant rám mosolyogva.-Mindenesetre nagyon furcsa lenne, biztosan megváltozna a kapcsolatunk, elvégre a húgomról van szó. Tudják, hogy ők sem kivételek az alól, hogy ha megbántják, akkor értelemszerűen mellette állok ki és megvédem. Szerencsére nincs semmi ilyesmi, mindenki szereti Stella-t.
Befejezi, kedvem lenne felállni és elmenni, itt hagyni ezeket. Arról volt szó, hogy kettőnkről beszélgetünk, arról, mi történt velünk, nem pedig ilyesmiről.
-Bízom a srácokban, tudják, hogy mi a helyzet Stella-val kapcsolatban, nem aggódom.-mosolyog.
Kis híján elsírom magam, de még mindig csak mosolygok.
-Stella, találkoztál már a szüleiddel?
Liam kezei ismét az enyéim köré záródnak, nekidőlök a vállának és összeszedem a kusza gondolataim, ismét kattan a fényképezőgép. A pasi csinálja ezt, annyira ellenszenves...
-Nem.-mondom halkan.-Még nem.
-Szeretnél?
Beszívom az alsó ajkam. Hogy szeretnék-e? Kíváncsi vagyok rájuk, és arra is, hogyan reagálnának arra, ha egyszer hazamennék Liam-vel együtt. Mit mondanának nekem, és én mit mondanék...
Csak bólintok, majd szólásra nyitom a szám.
-Még nem állok készen erre.
-Miért nem?
Ennél hülyébb kérdést feltenni... Kétségbeesetten nézek fel a bátyámra. Mit mondhatnék? Úgy döntök, kizárom a két idegen embert és inkább neki beszélek, hiszen benne bízok és tudom, neki bármit mondok, nem lesz belőle vita.
-Mert félek, és mert haragszom. Tudom miért tették, megértem, de nem mondom azt, hogy megköszönöm, mert nem. Bizonyára elég volt nekik gondoskodni Liam-ről is, tekintve a nehéz körülményeket, de úgy érzem, kettőnknek könnyebb lett volna ezt átvészelni, mert együtt lettünk volna. Sosem követelőztem semmiért, mégis bűntudatom van, mert amit én nem szerettem volna, azt megkaptam, és ő talán nem azt, amit akart.
Furcsa harmadik személyben beszélni róla, miközben épp az arcát bámulom. A szemei bőszen és megértően csillognak.
-Rémálmaim vannak erről, és arról, hogy elveszíthetem őt.
A hangom elcsuklik, az arcom belefúrom a pólójába, nem érdekel, hogy látnak rajta kívül mások is. Az arcomat eltakarom a kezeimmel, miközben az ölébe húz és végigsimít a hajamon. Nem mondd semmit, az arcát az enyémhez dugja és megpuszil.
-Szerintem mi végeztünk is.-szólal meg a nő.-Köszönjük, hogy beszéltetek nekünk erről.
Liam lassan visszatesz a kanapéra, eleresztem a nyakát és könnyes szemekkel pislogok rá.
-Mindjárt visszajövök.-mondja.
Bólintok, felhúzom a térdeim és lehajtom a fejem, pár perc múlva Louis már mellettem van és magához húz. Annyira utálom, hogy akárhányszor valaki erről kérdez, legyen az Liam, Louis, Zayn vagy bárki más, mindig itt lyukadok ki, mindig csak sírok. Képtelen vagyok anélkül beszélni erről, hogy ne borulnék ki egy kicsit.
Biztos vagyok benne, hogy kérdezgetik még Liam-et, mert másképp nem lenne ilyen sokáig távol, vagy csak én érzem túl soknak ezt a pár percet. Még egy test lehuppan mellém, és még egy kar fonódik körém, majd még egy, megcsap Harry illata.
-Mi történt?-hallom meg Zayn kemény hangját.
Felpillantok, a tekintete ellágyul egy pillanatra.
-Mélyre ástak.-szólal meg Harry.-Rendben lesz.
Megtörlöm az arcom, Niall egy zsebkendőt nyom a kezembe, hálásan veszem el tőle miközben megsimítja a kézfejem. Megtörlöm a szemeim és kifújom az orrom, amíg Liam vissza nem jön csak ülök köztük és próbálok egyenletesen lélegezni, aztán amikor belép elmosolyodok.
Harry arrébb húzódik, hogy helyet adjon neki. Leül mellém és magához húz, a fejemet a mellkasára hajtom, szépen lassan mindenki feltápászkodik és elmegy, mígnem ketten maradunk.
-Büszke vagyok rád.-szólal meg halkan.
-Miért?
-Ne kérdezz butaságot.-mosolyodik el, és a kezével megtörli az arcom.-Tudtál beszélni erről mások előtt is, megcsináltad, most már minden rendben lesz.

~Zayn Malik~

Ülünk egymással szemben, oh igen, megint az éjszaka közepén, és már megint nem hallgat rám abban, hogy mennie kéne lefeküdni. Annyira makacs...

-Nem fogok Perrie mellett vigyorogni.-jelentem ki fojtott hangon.-Stella, azt hittem ezt már megbeszéltük. Nem egyezek bele, csak még nagyobb bajba sodornám magam és talán téged is. 

-Nem fognak békén hagyni.-hunyorog rám a sötétben.-Úgyis hívogatni fog a további ajánlataival az az ember, sokkal könnyebb lenne, ha egyszerűen csak elfogadnád az ajánlatát, megjelennél valahol nyilvánosan azzal a lánnyal, aztán megint szakítanátok. Csak hogy legyen miről csámcsogniuk az embereknek.

-Találnak mást is.-mondom, és felé hajolok, megtámaszkodom a kezeimen anélkül, hogy hozzáérnék bármelyik testrészéhez is.-Nem teszem meg.

-Miért?-kérdezi halkan, az arcom alig pár centire van az övétől. 

-Mert félek.-mondom.-És mert nem akarok még véletlenül se olyat tenni, amivel megbánthatnálak. Hajlamos vagyok erre a tudatomon kívül is, mi lenne, ha tennék valami nyálas beszólást? Csak eltaszítanálak magamtól.

-Nem, mert én kérlek erre.

-Ne kérj olyanra, amit nem akarok. Én már túl vagyok ezen, boldog akarok lenni veled, a következő bejelentés amit magammal kapcsolatban tenni akarok, az az, hogy új barátnőm van.

Az orrom végül óvatosa az övéhez ér, kezeim a derekára teszem, látom rajta, hogy egy kissé elgyengül ettől a cselekedetemtől, majd olyat tesz, amitől ezúttal én lepődök meg. Hátradől az ágyon és a kezeimnél fogva húz magával, gyorsak a reflexeim ezért még időm megtámaszkodom, nem zuhanok rá.

-Hoppá.-nevet halkan.

Az egyik szemöldököm játékosan felvonom és a szemébe nézek, mosolyog, szemeinél összefutnak az édes kis nevetőráncok, a haját kisimítom az arcából és néhány pillanatig csendben gyönyörködöm benne.

Felemeli a kezét és piszkálni kezdi a most homlokomba eső hajamat.

-Gyakrabban kellene így hordanod.-mondja, és az ujjaival beletúr.-Olyan aranyos.

-Neked is gyakrabban kellene felcsatolnod a frufrud.-simítom hátra a haját.

-Nagy a homlokom.-kap hozzá.

-A homlokod pont tökéletes méretű.-hajolok előre, és puszit nyomok rá.

Arcomat a kezei közé fogja, rámosolygok és megpuszilom a száját, megint úgy járunk, mint délután. Képtelen vagyok betelni vele. Kezeit becsúsztatja a karjaim alá és átölel, nem akarok ránehezedni, viszont ő pihekönnyű ezért fordítok a helyzetünkön, így már ő fekszik rajtam. Meg sem érzem, halkan kuncogni kezdd, amikor a kezeim felcsúsznak a combján. A gondolataimnak már nem vagyok ura és egy időre elfelejtem, hogy hol is vagyunk, a haja előrehullik és kétoldalt szinte függönyként terít el kettőnket. Elszakad tőlem, ajkai megtalálják a nyakam, beletúrok a hajába, ujjaim belenyomom a puha bőrbe a derekánál, a szemeimet lehunyom, miközben az ujjai játszva megérintik a mellkasom.
-Nem hittem volna, hogy valaha is látlak majd így.-nevetgél.
A szempilláim megrebbennek és mosolyogva nézek rá, megfogom a kezeit és feljebb húzom magamon.
-Én sem.-mosolygok.-Képtelen vagyok normálisan gondolkodni a közeledben.
Apró kezeit a mellkasomra helyezi és lejjebb csúszik, talán véletlenül, de a feneke érzékeny területet súrol és halkan felszisszennek. Lehetetlen kifejezni azt, amit érzek vele kapcsolatban, olyan dolgok ezek, amiért másokat legszívesebben képen vágnék. Elsétál előttem és a jobbra-balra ringó csípőjét nézem, a formás fenekét, ha kissé kivágottabb póló van rajta, a tekintetemet szinte alig tudom elfordítani onnan. Ilyenkor veszem észre magamon is, hogy néha mennyire bunkó férfi vagyok.
A szemei egy pillanatra elkerekednek, majd az arcán mosoly árad szét, a kezem kinyújtom felé, hogy megérintsem az arcát, de abban a pillanatban nagyobb nyomással, most már szándékosan megismétli az előbbi mozdulatot. A fogaimat összeszorítom és egy rövid pillanatra lehunyom a szemeim.
-Stella.-súgom alig hallhatóan, ezúttal előre mozdul, ujjaim a derekába nyomódnak.
Amikor kinyitom a szemeim, szembetalálom magam az ő elégedett mosolyával.
-Ez nem vicces.-motyogom, a hangom kissé elmélyült.
-Nem is nevetek.-harap az alsó ajkába. Elképedve nézem őt, most is szembesülök ezzel a másik, kissé "rosszabb" oldalával. Többnyire eléggé komolytalan, kivéve ha olyasmiről van szó, aminek köze van hozzám vagy a bátyjához, nevet, viccelődik, ugrál, és lopott csókokat ad nekem. Most pedig a szemei máshogy csillognak, de mégis ott van benne a játékosság, látom, hogy tetszik neki, hogy így láthat, és ezt ő csinálja velem. Ez az oldala is tetszik, vékony teste ismét megmozdul, a szorításom erősödik és kis híján felhördülök, de tartom magam.
-Stella, ne felejtsd el, hogy hol vagyunk.
Lehajol, a testem kicsit összerándul és legszívesebben mohón kapnék utána.
-Pontosan tudom, hogy hol vagyunk, Zayn.-leheli.-Nem érdekel.
A számat szólásra nyitom, de abban a pillanatban egy kicsit lejjebb ereszkedik, muszáj összezárt szájjal pihegnem. Milliónyi dolog ugrik be, amire most képes lennék.
-Kérlek.-nyöszörgöm.-Ha a fiúk felkelnek...
-Nem fognak.-mosolyog, és a haját kissé oldalra tűri.
-Honnan tudod ezt ennyire biztosan?
-Túl jó fiú vagy néha.-hajol a számhoz.-Engedd el magad egy kicsit, majd én segítek.
Összezárt szájjal, le-lecsukódó szemekkel ölelem magamhoz. Nem tudom elhinni, hogy valóban ezt csináljuk, amikor pár szobával arrébb Liam békésen alszik. Arra gondolok, hogy ez nem ugyanaz, mintha lefeküdnénk, de végül is nem túl sok választ el minket attól. Pontosabban két vékony anyag, ami most túl vastagnak tűnik. Megfogom a csípőjét, könnyedén húzom feljebb magamon, és a ficánkolása ellenére nem is engedem mozdulni. Feljebb húzom magam és a hátam a falnak döntöm, beletúrok a hajába és magamhoz húzom, mosolyogva néz a szemembe, az orra az enyémhez ér, az ajkunk gyengéden találkozik.
-Ez így nem túl igazságos.-mondom halkan, élvezem a pillanatokat amikor meg tudok szólalni anélkül, hogy a hangom elfúlna.
Fejét kissé oldalra dönti és mosolyogva vizsgál.
A következő mozdulata közben már elmélyülten csókolózunk, az ajkaink lassú, forró táncot járnak, egyre gyakrabban és erőteljesebben mozgatja a csípőjét, erősen az ajkamba kell harapnom, hogy ne hördüljek fel.
Úgy érzem felrobbanok, ha nem kapom meg őt, a szorításom erősödik, az ajkaim közé kuncog és kezeivel kihívó mozdulatokat tesz. Provokál, szándékosan azt akarja, hogy elveszítsem az önkontrollom. Kezei lekalandoznak a mellkasomon és eltűnnek rólam, érzem, hogy a derekánál ügyködik, majd a kezemet egy könnyű anyag súrolja és elhúzódik. Arcát a nyakamba fúrja, a lélegzetem elakad amikor látom, hogy a pólója az ágy mellett hever. A kezem felcsúszik a lábain, csíkos zoknija megmosolyogtat, majd a combjai alá nyúlok, most kellene megkérnem rá, hogy vegye vissza a felsőjét, és vissza kellene kísérnem a szobájába, de amikor megmozdul a háta kissé meggörbül és érzem, ahogy piheg a nyakamba. Lábaim oldalra csúsztatom, karjait a nyakam köré fonom és felemelem, még akkor is az jár a fejemben, mennyire nem helyes ez. De mint már mondtam, képtelen vagyok nemet mondani neki, így hát elindulok a fürdőszoba felé, és megnyitom a zuhanyfülkében a vizet.

~Harry Styles~

Mostanában mindig felébredek az éjszaka közepén, olyankor a hátamra fordulok és a plafont bámulva hagyom kóborolni a gondolataim. Mikor min gondolkozok, néha pötyögök 1 sms-t Gemma-nak, és reménykedek abban, hogy olyan hajnali 1-2 óra körül visszaír. Mondhatom, nem túl ritkán teszi ezt meg, de néha igen, sőt, volt már rá példa, hogy ebben az időpontban ő ír nekem, mert számít rá, hogy ébren vagyok. És többnyire ez így is van. Olyankor egy ideig üzeneteket írunk egymásnak, általában panaszkodok neki egy kicsit, hallott már egy bizonyos lányról és arról, mennyire szerencsétlenül érzem magam. Na meg néha ő is elmondd nekem néhány dolgot, olyankor kedvem lenne beülni a kocsimba és hazamenni, hogy megkeressem azt a gyökeret, aki megbántotta a nővérem. Nem vagyok túl erőszakos, de többek közt Gemma az egyik, akiért igenis verekedésbe kerülnék, ha már a pasiját nem játszhatom el, mert ha nem tudnák az emberek, hogy van köztünk pár év, simán ikertestvéreknek néznének. Van, hogy felhívjuk egymást és hosszú percekig beszélgetünk, bár persze előtte még üzenetekbe megírja, hogy menjek aludni és hasonlók, de aztán sosem alszik egyikünk se, hanem telefonálgatunk. 

Ezúttal Gemma nem ír vissza, hiába várok. Felkelek, a szemeimet dörzsölgetve indulok az ajtó felé, egy pillanatra megtorpanok, olyan, mintha hangokat hallanék. Valószínűleg csak képzelődök, ezért kinyitom az ajtót, Stella pedig egyenesen nekiszalad a mellkasomnak. Kis híján felüvöltök, annyira megijeszt, de az utolsó pillanatban a kezeim a szám elé kapom és nem verem fel az egész házat, ő is meglepődik, és hozzám hasonlóan, kezeivel a száját takarva pislog rám, majd halkan nevetni kezdd. Óvatosan lefelé néz, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy nem ismétlődik meg a megismerkedésünkkor történt ügy, elmosolyodik.

-Te meg mit keresel itt?-kérdezem halkan.

Egyik kezével a pólóját húzgálja és zavartan pislog rám.

-Éhes voltam.

-Hajnali fél 3-kor?-a telefonom kijelzője elvakít, gyorsan benyomom a képernyőzár gombot, az pedig elsötétül.

Az alsó ajkát lebiggyeszti és a vállát vonogatva pillant rám.

-Hát te?-kérdezi.

-Felébredtem, a nővérem meg nem írt vissza és úgy döntöttem iszok egy kakaót, hátha hamarabb elalszok.

Úgy tűnik, mintha egy kissé megkönnyebbülne, de nem tudom, hogy miért. Nagyokat pislog, megkérdezném, hogy jön-e velem a konyhába, aztán eszembe jut, hogy neki holnap iskola és nem lenne túl jó, ha nem aludná ki magát. Így aztán nem hívom sehová.

-Menj aludni.

Elnyom egy ásítást és aprót bólint, magamhoz húzom és puszit nyomok a homlokára, majd figyelemmel kísérem, ahogy elbotladozik a szobájához és eltűnik az ajtó mögött. Megrázom a fejem, nem kéne hagyni, hogy Stella az éjszaka közepén kóboroljon, hiszen álmos, bármi baj érheti. Megbotlik és legurul a lépcsőn, átesik a kanapén vagy az üvegasztalon, a konyhában a fejére esik egy tányér vagy egy bögre, bármi megtörténhet, főleg vele. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy hónapok óta itt lakik, és ennyi idő alatt bármi megtörténhetett volna, csak a szerencsén múlott, hogy eddig még nem. Nem fogom hagyni, hogy egyedül mászkáljon. Teljes fordulatot veszek és az ajtajához lépek, halkan kopogok, amikor meghallom a hümmögését benyitok, csak a feje búbját és a szemeit látom, a takaróját teljesen magára húzta. Ártatlanul pislog rám.

-Stella.-súgom, ismét hümmögés a válasza.-Máskor gyere be hozzám és ébressz fel, ha megéhezel.

-Jó.-motyogja.

-Jó éjszakát!

-Neked is, Hazza.

A hangja halk és fáradt, biztos vagyok benne, hogy perceken belül majd elalszik. Sóhajtva csukom be az ajtót, beletúrok a hajamba és végigmegyek a folyosón, miközben igyekszem kiverni őt, és pizsamás alakját a fejemből. Annyira szar érzés ez, tudni, hogy valaki más tetszik nekik, miközben én majd megveszek azért, hogy egyáltalán adjon egy puszit az arcomra. Hát, ez van.

39.rész Vallomások

Sziasztok! :)

Mi újság? Minden rendben veletek? 

Én eléggé kimerült vagyok, de szerencsére holnap ismét péntek és mehetek haza, feltéve, ha túlélem a buszozást, mert az kegyetlen... 

Nem nagyon tudok mit mondani a részről, majd ti eldöntitek, hogy milyen lett. Remélem tetszeni fog! :)

Nessa. xx

~Zayn Malik~

Túl korán érkezem a kávézóba, így most várhatok, természetesen az időt azzal töltöm, hogy különböző elméleteket gyártok arról, mit akarhat tőlem Perrie. Némi idegességet érzek, de már nem azért, mert félek újra látni őt. Ha erre gondolok már nem érzek semmit, úgy hiszem, ha tudtam volna hónapokkal ezelőtt, amikor szakítottunk, hogy majd mi vár rám, lehet, hogy egyszer sem csaptam volna a srácokra a szobám ajtaját, és fordultam volna teljesen magamba. Már mindegy, boldogok voltunk együtt, és most boldogok vagyunk külön, valaki mással, talán ő is így van ezzel. Barátokként váltunk el, viszont azóta nem igazán beszéltünk, esetleg ha 1-1 műsorban vagy díjátadón, ahol ők is ott voltak váltottunk pár szót, de ezen kívül semmi. Nem kerestük egymást.
Teám kezd kihűlni, belekortyolok, pont akkor, amikor valaki belép az ajtón és megpillantom a szőke hajzuhatagot. Egy fekete sapka van a fején, amint ő belép követi egy viszonylag nagydarab, középkorú fickó, amíg mellette el nem indul felém, nem gondolom, hogy Perrie-vel van. Felállok, próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, közben különböző kérdések járnak a fejemben. Ez Pezz rokona? Valamilyen ismerőse? Netán az új barátja? Nem azért mondom, hogy magamat fényezzem, de ha igen, akkor utánam ez a csávó... Perrie lejjebb vette az igényeit.
Önkéntelenül is mosoly szökik az arcomra, öleléssel köszöntjük egymást, kellemes őt megölelni.
-Szia Zayn!-köszönt mosolyogva, és puszit nyom az arcomra.
-Szia.-mosolygok.
-Zayn, ő a banda egyik menedzsere.-mutat a pasi felé. Aha, így már világos, valamit akar tőlem.
-Jó napot!-nyújtom felé a kezem, melyet mosolyogva megráz.-Zayn Malik.
-Oliver Jackson.
Mosolygok, majd visszaülök a helyemre, Perrie beférkőzik mellém, a pasi pedig leül velünk szembe.
-Miről van szó?-kertelés nélkül teszem fel a kérdést. Tudom, hogy akarnak valamit tőlem.
-Talán előtte igyunk egy teát.
Türelmesen megvárom, míg rendelnek, ki tudja miről van szó, jobban teszem, ha befogom a szám.
-Nos.-néz fel, miközben kavargatja a teáját.-Tudok róla, hogy szakítottatok, és azt is tudom, miért.
Fogd be, Zayn! Fogd be a szád, ez már nem számít.
-Mert maguk nem tudták rendesen végezni a munkájukat!-szalad ki a számon, a hangom sértett és vádló.
Perrie mellettem lehajtja a fejét és egyik kezét óvatosan a karomra helyezi.
-Valóban.-bólint.-Pont ezért is szeretnék felajánlani valamit.
A szemöldököm a magasba szalad. Most ugrik a majom a vízbe...
-A Little Mix hamarosan turnéra indul, ahogy ti is. Talán jól jönne, ha előtte még lenne egy kis felhajtás a két banda körül.
Rövid mondatokból tudom, hogy mire gondol, 3 év alatt megtanultam, mire akarnak kilyukadni a menedzserek ilyen körítéssel. Régen Harry-nek is felajánlottak valami ilyesmit egy feltörekvő énekespalántával, aki végül eltűnt a süllyesztőben, Niall is kapott efféle ajánlatokat, de ő élből visszautasította. A többieknek akkor már volt barátnőjük, és azt hiszem, én is randizgattam, szóval mi kimaradtunk.
-Nem.-vágom rá.
-Zayn, hallgass végig, kérlek!
-Tudom mit akar, és nem!-mondom nagyon halkan.
-Miért nem?-néz a szemembe.-Gondolj a bandákra, a karrieredre, mindkét csapat körül lenne egy kis felhajtás. Rólatok beszélnének mindenhol.
-Eleget beszélnek rólunk.-idegesen szívom be az alsó ajkam. Gyerekes húzás lenne, ha csak felállnék és elmennék, de fontolóra veszem.
-Csak egy rendes okot mondj, Zayn.
A kabátomért nyúlok, felhúzóm, majd a sapkámat igazgatás nélkül nyomom a fejembe.
-Mert én már túlléptem ezen.-jelentem ki halkan.
Nem mondom ki konkrétan, félek, hogy felhasználnák ellenem, de Pezz rögtön megérti és a szemembe nézve lágyan elmosolyodik. Teszek némi pénzt az asztalra, majd elmegyek. Mielőtt még kilépnék meghallom, hogy utánam szól.
-Fontold meg!
Hűvös szél csap az arcomba, a sapkám a fülemre húzom és lehajtom a fejem, a belvárosból nincs kedvem hazáig kutyagolni ilyen ítéletidőben, úgyhogy fogok egy taxit, mielőtt még beszállnék megpillantom, ahogy Perrie kiszalad a kávézóból.
-Zayn!-kiáltja.
-Pillanat.-szólok a taxisofőrnek. Perrie-re nézek, beletúr a hajába és mosolyogva simítja el hosszú, szőke tincseit. Várakozva pislogok rá.
Átölel, arcát a mellkasomhoz nyomja, néhány pillanatig megkövülten állok, majd sután megölelem. Régebben sokkal könnyebben ment ez nekem...
-Remélem boldog vagy.
Nem mondok semmit. Az milyen lenne, ha kijelenteném neki, hogy amikor Stella csak a közelemben van úgy érzem, a világ legboldogabb és szerencsésebb idiótája vagyok? Nem ő a megfelelő ember ahhoz, hogy ezt elmondjam.
Csak aprót biccentek, majd puszit nyomok az arcára, elengedjük egymást, én beülök az autóba, ő visszamegy a kávézóba. És az életünk külön utakon megy tovább, de már nem vagyok szomorú emiatt. Mert hazamegyek, és ott már vár valaki más.
Amikor a taxi leparkol, csak gyorsan nyomok némi pénzt a sofőr kezébe, majd kiugrok és a hátralévő utat futva teszem meg, bepötyögöm a kódot, majd feltépem a kaput és átrohanok a kerten. Nem igazán tudom, tulajdonképpen hova sietek ennyire, csak minél hamarabb bent akarok lenni.
A házban csend van, a nappaliban Louis tévézik, mosolyogva pillant rám, miközben én lerúgom a cipőm és besétálok. Úgy érzem, muszáj elmondanom valakinek a történteket, de ahogy kinyitom a szám be is csukom, Louis azt mondta múltkor, hogy nem könnyű dolog lelki szemetesládának lenni. Nem terhelem ezzel, hiszen ez egy baromság, amire soha nem fogok igent mondani. Nem keverem magam még több hazugságba, egyáltalán nincs rá szükségünk.
-Többiek?-kérdezem.
-Liam fent van, matekozik Stella-val.
A "Stella" nevet hallva akaratlanul is jobban figyelek rá, lassan eljut a tudatomig, hogy mindössze kb 2 nap múlva megint hanyagolnom kell őt, még ennél is jobban, hiszen véget ér a szünet. A hetek vészesen gyorsan telnek, mindjárt itt a turné, és most először nem várom kicsattanó energiával és örömmel, mert úgy érzem, velem lesz a legkevesebbet. Még ha nyáron velünk is jön, sosem fogunk tudni időt szakítani egymásra, mert sosem leszünk kettesben. Az életemet kamerák társaságában fogom élni a nap 24 órájában, na, nem mintha ez most nem így lenne, de akkor kezdjük majd forgatni a This Is Us-t. Egyetlen lopott csók, amit rögzítenek a kamerák, és minden kiderül a fiúk számára. Csak egy apró figyelmetlenség...
-Harry meg elment valahová.-mondja.
És Niall? Erről lemaradtam.
Csak biccentek, majd elindulok felfelé a lépcsőn, ahogy közeledek az emelet felé hallom a komolytalan civakodást. Liam hevesen magyaráz valamit, Stella meg néha kuncogni kezdd, ami miatt Liam rászól. Bekopogok a szobába, most először teszem ezt, Liam nagyon meg fog lepődni.
-Gyere!-hallom a szórakozott hangot.-Szia Zayn.
A hangjából megjátszás nélkül süt a meglepettség.
-Zayn!-támad le Liam.-Segítened kell neki.
-Nekem?-nézek rá hitetlenkedve.
-Egyszerűen képtelen megfogalmazni egy rövid szöveget magáról. Csak egy fogalmazás, de...
Nem arról volt szó, hogy matekoznak?
-Menj ki, Liam.-mosolygok rá.-Megoldjuk.
-Kösz, haver!-hálálkodik, és szinte a nyakamba ugrik.
Mielőtt kimenne még átöleli Stella-t és megpuszilja, hallom, ahogy azt mondja, ne tegyen megjegyzéseket rám és fogadjon szót nekem, valamint ne vitatkozzunk. Elmosolyodok, eszemben sincs vitatkozni vele, és elég nehezen hiszem el, hogy Stella nem tud egy rövid fogalmazást írni magáról.
-Vigyázz a szádra!-bök a mellkasomra, majd a tekintete megakad a nyakamon. Vigyorogni kezdd, és a fejét rázza. Jézusom, ha tudná, hogy azokat a foltokat a húga alkotta...
Miután kimegy leülök Stella mellé oda, ahol az előbb még Liam pihentette a hátsóját. Óvatosan pillant rám, elmosolyodok és közelebb húzódok hozzá, magam elé veszem a füzetét.
-Ugye nem hiszed, hogy nem tudok megírni segítség nélkül egy fogalmazást?
-Valahogy sejtettem.-motyogom.
-Hallottam, hogy hazajöttél.-pillant rám hosszú szempillái mögül.-Csak veled akarok lenni egy kicsit.
Nem bírom tovább, a szám bekebelezi csinos ajkait, amennyire lehet egymáshoz simulunk, legszívesebben azonnal az ölembe húznám, de uralom a gondolataim és tetteim.
-Írd meg, ha gyors vagy elég sokat maradhatunk itt, mert ugyebár nehezen fogalmazol...-nevetek halkan.
-Addig foglald el magad.-mosolyog.-Nekem az is elég, ha csak itt vagy mellettem és beszélsz hozzám, nagyon szeretem a hangod.
Mosolyogva tűröm egy tincsét a füle mögé, az ujjaim közé veszem a fülbevalóját, egy ideig piszkálom az apró, kövekkel kirakott fehér golyót, majd megpuszilom az arcát.
-Alkoss.-mosolygok.-Kaphatok egy lapot?
Elém tesz egy füzetet, fellapozom, a jegyzetek mellett apró rajzok vannak, kiskutyák, különböző állatkák, virágok, szívek, és... és a nevem. Mindenhol. Különböző betűtípusokkal, méretben, színben, de ott van, és ennél aranyosabbat úgy érzem, még nem láttam. Szemeit a papíron tartja, szorgosan körmöl, továbblapozok és kitépek egy lapot, óvatosan kiveszek a tolltartójából egy ceruzát és rajzolni kezdem őt, ahogy a papír fölé hajol.
A szemeim rajta tartom, halványan megrajzolom őt, majd a vonásait, a haját, az arcát, pisze orrát, ajkait, összevont szemöldökét. Majd az apró kezeit, az egyikben a tollat. Nem zavar, hogy néha megmozdul,hiszen már annyira ismerem a vonásait, hogy nem zavar. Rövid idő alatt mindketten alkotunk valamit, a tolltartójában találok szenet, így én egy szén-ceruza rajzot, ő egy fogalmazást.
-Zayn.-hüledezik.-Ez csodálatos!
-Elolvashatom?
Kuncogni kezdd, elém csúsztatja a füzetet és megpuszil.

17 éves leszek 5 nap múlva, a nevem Stella Payne, azt hiszem. Fedőnevem Stella Starlight.
Miután megszülettem, a szüleim örökbe adtak, kb fél éve ismerem a bátyám, azóta vagyok igazán boldog. Nehéz, de itt vagyunk egymásnak mindenben, a neve Liam, Liam Payne.
A legjobb barátom neve Louis Tomlinson, továbbá Harry Styles és Niall Horan.
Nem, tanárnő, ez nem csak egy újabb hülyeség tőlem, és nem egy rajongó reménytelen képzelgései. Ez az életem, melyet lassan kezd birtokba venni valaki más, de ezt én nem bánom. Igen Zayn, rád gondolok ám.

Elmosolyodok, majd tovább olvasok.

Nem írok neked, rólad írok, ez nekem könnyebb, mert nem tudnám a szemedbe mondani ezeket...
A bátyám nem tud rólunk, csak Louis, Josh és Eleanor. Néha rosszul érzem magam, mert hazudok neki, de aztán Zayn szemébe nézek és tudom, hogy ezért bármit megtennék. Soha, senki nem nézett még úgy rám, mint ahogyan ő. Amikor rám néz, lepkék vannak a hasamban, melyek őrülten csapkodni kezdenek, amikor megcsókol, a lábaim remegnek, és úgy érzem, ha nem tartana olyan erősen magához, nem tudnék állva maradni.
Néha felidegesítem, mert butaságokon sértődök meg, de ez azért van, mert tudom, hogy bárkit megkaphatna, de valamiért még mindig mellettem van, pedig én olyan bonyolult vagyok, és velem lenni is elég bonyolult. Néha magamra haragítom, és néha én is haragszok rá, de én nem akarok mást rajta kívül, és valamiért ő is kitart mellettem.
Néha fárasztó vagyok, mert mindenen nevetek, éjszaka pedig nem hagyom aludni, mert szükségem van a közelségére, de ha én nem megyek át, akkor ő jön hozzám. Nem értem miért, úgy érzem nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám. Hajnalban ő visz át a szobámba, hogy ne bukjunk le. Nem tudok kimászni a tetőre, de ő mindig segít nekem, a tető a kedvenc helyem a házban, mert az a miénk. 
Amikor valami baj van, meghallgat, habár a saját, közös problémáinkat nem mindig tudjuk megbeszélni, nehezem mondanám a szemébe, ha valami bántana vele kapcsolatban. De most nem bánt semmi, most elképesztően, leírhatatlanul boldog vagyok, és ennek az oka ő. Ha ezt el kellene mondanom, az arcom vörös lenne, és elég nehezen bökném ki, de leírni mindent könnyebb. Azt hiszem, mostantól inkább mindent leírok, amit közölni akarok.
2 nappal ezelőtt először lettem teljesen valakié úgy, hogy akartam is. Igen, még mindig rólad beszélek, Zayn... és most már neked beszélek, írok...
Amikor rám nézel lepkék vannak a hasamban, amikor megcsókolsz elgyengülök, érzelmeket váltasz ki belőlem. Régen sosem sírtam egy fiú miatt, de ha te elhagynál tombolnék, abba beleőrülnék, és ezt nem azért írom, hogy magam mellett tartsalak. Ha nem vagy boldog velem, kérlek, mondd meg, azért írom ezt, mert így van. Belegondolok abba, hogy egyszer talán nélküled kell felébrednem, úgy, hogy tudom, soha nem fogok többet melletted ébredni, soha nem ölelsz át és puszilsz meg, belegondolok, és sírnom kell. Mert... annyira szeretlek.
Szeretem, ahogy mosolyogsz, szeretem a szemed, az ajkaid, az orrod, a hajad, a bőröd, a tetkóid. Szeretem az érintésed, amikor megfogod a kezem, a kezeid közé veszed az arcom, és az ujjaiddal megsimítod. Szeretem, ahogy kiejted  a nevem, ahogy beszélsz hozzám, leszidsz, mert már megint elestem és "nem vigyázok magamra" és szeretem, ahogy becézel. Én nem tudlak becézni, mert annyira szeretem a neved.
Zayn... gyönyörű, tökéletes, pont, mint te. 
Mert számomra tökéletes vagy, Zayn.
Amikor lefekszem aludni melletted, te vagy az utolsó gondolatom, és amikor felkelek, te vagy az első. Ha valaki azt mondja nekem ezek után, hogy veled lenni rossz döntés, azt mondom, életemben először boldog vagyok, mert rosszul cselekszem.

Leengedem a füzetet, a kezeim remegnek, az arcom pedig nedves. Elgyengültem, és most nem bánom. Az utolsó mondata jár a fejemben, nagyokat pislogok, mindjárt jobban látom őt, azt írta, neki nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá, de ez annyira nem igaz. Nagyokat pislog, gondolom meglepi, hogy tudok sírni. Beszívom az alsó ajkam és gyerekesen kinyújtom felé a kezeim, azonnal átölel, én pedig hozzábújok, az arcom belefúrom a hajába és magamhoz szorítom. Én még leírni sem tudom, hogy mit érzek. Miért ilyen nehéz ez nekem? Miért nem tudom kimondani, hogy mennyire fontos nekem, mennyire szeretem, és szinte rajongok érte? Egyszerűen nem megy, mert akkor ennél is sebezhetőbb lennék.
Végigsimít a hajamon, keze megpihen a tarkómon és gyengéden simogatja, magamba szívom az illatát, erőt gyűjtök és felemelem a fejem. Apró kezeivel megtörli az arcom, és szinte bűnbánóan hajtja le a fejét.
-Sajnálom, én nem akartam...
-Mit?-nevetem el magam.-Stella, én... ugyanígy érzek, de nem tudom kimondani. Nem tudom kifejezni magam, pedig annyi minden kavarog bennem. Nem vagyok a szavak embere...
-Tudom.-mosolyog, de most nem tudom, ezt mire érti. Pici ujjaival megtörli az arcom, és puszit nyom rá.-Nem baj, Zayn, ezt is szeretem benned.
A nyelvem hegyén van, ki akarom mondani, annyira ki akarom mondani... és akkor meghallom a dübörgést, mely jelzi, hogy valaki caplat fel a lépcsőn.
Eleresztem Stella-t, a kézfejemmel megtörlöm az arcom, ő pedig visszahúzza magához a füzetet és lapoz egyet, míg én sóhajtva csúsztatom a fiókba a rajzom.
Harry vihogva töri be az ajtót, kezében a telefonjával, amin azonnal meglátom, hogy minek örül ennyire. Csak miután felfogom, hogy nem látott meg minket, veszem észre, hogy mennyire hevesen ver a szívem és milyen közel is voltunk megint a lebukáshoz.
-Annyira tudtam, hogy vele voltál csütörtökön!-kiáltja, és a nyakamba ugrik.
Stella szemei elkerekednek, óvatosan megfogja Harry telefonját és megnézi a képet. Ne, ne, ezt nem hiszem el...-Tudtam, hogy újra összejöttök majd, Zayn!
-Nem, Harry, mi nem...
-Ne tagadd le!-röhög az arcomba.-Mi mást bizonyítaná ezt jobban, ha nem ezek a foltok a nyakadon? Bementem reggel, amikor még aludtál és láttam a hátadat Malik, ne tagadd le!
Erre nem tudok mit mondani, csak lehajtom a fejem, de előtte még látom, ahogy Stella összezárja az ajkait, vonásai megkeményednek és fájdalmas tekintettel néz rám. Gratulálok Zayn, ezt megint jól megcsináltad...

~Stella Starlight~

-Harry, később mindent elmondok...

-Ajánlom is!-vág a szavába röhögve.-Úgy tudtam, Zayn! Mostanában megint visszatértél önmagadhoz, most már tudom, hogy Perrie miatt. 

-Oké, oké.-motyogja.-Most tanulok Stella-val. 

-Jó.-vigyorog, és fiúsan Zayn vállára csap.

Csak ülök döbbenten, és igyekszem megakadályozni az ajkaim remegését. Amikor keze a kilincshez ér, kevés hiányzik ahhoz, hogy minden kitörjön belőlem. Idiótának érzem magam, szánalmasnak, én most írtam le neki mindent, amit érzek, erre ő megcsal... Hát ezért nem mondja ki, nem is szeret, csak egy célja volt velem, megkapta, és most már nincs szüksége rám. Szeretnék felállni, hogy megkeressem a bátyám, nem, nem azért, hogy kitálaljak neki, mert nem akarom tönkretenni a barátságukat, hanem mert szükségem van rá. Harry kimegy, és én nem bírom tovább, kiabálni lenne kedvem, de nem teszem, az ajkaim összeszorítom és üres tekintettel bámulom a füzetem, miközben leszalad az arcomon egy könnycsepp.

-Stella...

-Menj el.-nyitom résnyire a szám, foghegyről vetem oda neki. A hangom remeg, pillanatokon belül össze fogok törni.

-Stella, Kicsim ez nem az aminek hiszed.

-Akkor mégis mi?-emelem fel a fejem. Könnyek peregnek le az arcomon, a szemébe nézek, és látom, hogy mennyire hülyén érzi magát ő is.-Hagyjuk.-rázom a fejem.-Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra, nem érdekel, hogyan találkoztál vele újra, és mindketten rádöbbentetek, hogy még mindig szeretitek egymást. Én meg azt hittem, hogy ezt te is komolyan gondolod, nekem úgy tűnt tegnapelőtt...

-Kérlek, hallgass meg!-fogja meg a kezeim. Halkan beszél, közelebb húzódik, és annak ellenére, hogy elhúzom a fejem a homlokát az enyémnek dönti.-Sosem csalnálak meg, Stella! Sosem! Tudom, ez egy hülye helyzet, de hinned kell nekem, Kicsim. Nem csaltalak meg, már nem szeretem őt.

-Hülyének nézel?-súgom.-Akárhányszor megszólalsz, csak jobban fáj. Azt akarod, hogy fájjon? Jó irányba haladsz.

-Csak hallgass végig anélkül, hogy közbeszólnál. Rövid leszek, aztán ha még mindig akarod, békén hagylak. Ígérem.

-Mit akarsz ezen magyarázni?
-Ezt hiszed, képes lennék arra, hogy szándékosan megbántsalak valamivel? Ha azt tettem volna, amit hiszel, nem néztem volna rád úgy, nem vagyok akkora szemétláda, hogy rezzenéstelenül hazudjak neked, miközben kapaszkodsz belém. Tudom, hogy ennél félreérthetőbb ez nem lehetne, de hidd el, hogy nincs köztünk semmi. Kaptam tőle egy sms-t, azt írta, jó lenne, ha találkoznánk. Nem mondtam el, mert rögtön azon agyaltál volna, hogy mit akar, én is ezt tettem. Ma találkoztam vele egy kávézóban, de nem egyedül jött, hanem egy férfival, aki az egyik menedzsere volt a bandájának. Felajánlotta, hogy a kamerák előtt ismét alkossak egy párt Perrie-vel, mert mindkét banda turnéja közeleg és előtte kellene egy kis felhajtás. Nemet mondtam, Stella, miattad, mert nekem már itt vagy te, és te vagy az egyetlen lány, akivel hajlandó lennék kamerák elé állni és azt mondani, hogy a barátnőm. Elmentem, viszont mielőtt beszálltam volna egy taxiba, Perrie kijött, átölelt és azt mondta, reméli boldog vagyok. Akkor készülhetett a kép, valószínűleg az az ember már felkészült és azonnal feltöltötte az internetre. Nem hazudnék neked és nem csalnálak meg soha, Édesem. Kérlek, hidd el.

-Nem tudom, mit higgyek.-súgom.

-Nézz a szemembe.-emeli fel a fejem, az ajkaink szinte összeérnek.-Nézz a szemembe és ezután mondd azt, hogy hazudok.

Valami furcsa után kutatok a tekintetében, de nem találok, a vállaim leereszkednek és engedem, hogy magához húzzon. Fejemet a vállára hajtom, a karjaim bizonytalanul fonom köré, még mindig nedves az arcom, de a könnyeim lassan elapadnak. Rájövök, hogy nincs okom nem hinni neki, ha jól tudom soha nem hazudott még nekem. Talán túl naiv vagyok, de hiszek neki.

-Sajnálom.-súgom.

-Nem kell.-búgja.-Csak gondolj bele én hányszor féltékenykedem, amikor nem is adsz rá okot. De sosem hazudnék neked és nincs szükségem senki másra rajtad kívül, még Perrie-re sem. 

Halkan felsóhajtok, néhány perccel ezelőtt még azt mondta, nem tud beszélni az érzelmeiről, de talán a tudta nélkül mondd egyre többet nekem. 

Elhúzódok, a tekintete ijedten csillog, nagyot nyelek és közelebb húzódok hozzá, gyengéden megcsókoljuk egymást.
-Kérlek, ne titkolj el előlem ilyesmit.-súgom.
-Nem fogom, én csak nem akartam, hogy megint vitatkozzunk, mert most minden olyan jó.-simít végig az arcomon.-Nem tudom, hogy most mit kellene csinálnom.
Lesütöm a tekintetem, visszaférkőzök a karjai közé. Nem akarom, hogy hírbe hozzák Perrie-vel, nem akarom, hogy nyilvánosan megjelenjen vele, mert ő már az enyém. Mégis, ha jól belegondolok talán ezt az egészet a saját hasznunkra is fordíthatnánk, a srácok nem gyanakodnának ránk, mert talán nekik sem kell majd tudniuk arról, hogy ez hazugság. De már megint csak hazugságok...
-Ígérj meg valamit.-húzódok el, és a kezeim az arcára csúsztatom.
Aprót bólint, máris beleegyezik, pedig még nem is tudja, hogy mit akarok.
-Fogadd el, Zayn.-bököm ki halkan, a hangom azonnal megremeg. Nem akarom ezt, de néha kell fájdalmas döntéseket hozni.
-Nem.-vágja rá azonnal, és a fejét hevesen rázza.-Nem, engem ez nem érdekel. Nem hazudok még többet! Elegem van ebből.
-Zayn, csak gondolj bele. Liam nem fog gyanakodni, sem a többiek. Anélkül sétálhatsz mellettem az utcán, hogy az emberek gyanakodnának.
-Tudod, nem akarok veled úgy sétálni az utcán, hogy nem foghatom meg a kezed és nem csókolhatlak meg akkor, amikor akarlak.
-Mit akarsz mondani Harry-nek? Elmondod az igazat, és az lesz az első kérdése, hogy miért nem mondtál neki igent. Mit mondasz? Mert valaki mást szeretsz? Tudod mi lesz az első kérdése, Zayn? Az, hogy kiről van szó és miért nem mondtad el nekik. Ebből nem lehet jól kijönni, csak akkor, ha mindent elmondunk.
-Akkor elmondjuk.-emeli rám a tekintetét.-Unom ezt, Stella. Egyre több hazugságba keverjük magunkat, engem nem érdekel, ha Liam üvölt velem, megérdemlem, én is kiakadnék. Neked is sokkal jobb lenne, ha nem kellene hazudnod a bátyádnak miattam.
Fellapozom a füzetem és elé csúsztatom, mutatóujjam az utolsó sorhoz helyezem, majd felállok és kisétálok a szobából.
Tudom, hogy ennek a beszélgetésnek nem itt van vége, de most nincs kedvem folytatni. Neki is igaza van, de nekem is. Ha az ő ötletét választanánk, azzal elég sok problémát megoldanánk, de újabbakba is kevernénk magunkat. Liam megharagudna mindkettőnkre... ha így haladunk, sosem lesz bátorságom elmondani neki.
Lesétálok a lépcsőn, úgy döntök, ezúttal én teszek egy nagy lépést, aminek Liam talán örülne. Némileg enyhítené a bűntudatom, ha ezt végre megtennénk. A nappaliban találok rá, valamin nevetnek a többiekkel, Harry pedig a telefonját nyomkodja.
-Kész vagy?-mosolyog rám.
Lerogyok mellé, lábaim felhúzom és az arcom belefúrom a pólójába, úgy érzem, perceken belül elsírom magam, végül nagy levegőt veszek és összekaparom a széthullott darabjaim.
-Liam.-emelem fel a fejem.-Mondjuk el.
-Tessék?-néz rám hitetlenkedve.
-Mondjuk el a rajongóitoknak, a világnak...-mondom halkan.-Azt hiszem kész vagyok erre, persze csak ha te is akarod.
-Persze, hogy akarom!-derül fel az arca.-Biztos vagy benne?
Aprót bólintok, megfogja a kezem és felhúz a kanapéról, a többiek döbbent pillantásai kereszttüzében felmegyünk a lépcsőn. Liam szobájába megyünk, tudom, hogy Zayn már nincs nálam, hiszen hallom a hangját, és határozottan nem az én szobámból szűrődik.
-Stella, ha nem akarod, nem kell.
-Liam, már mondtam, hogy akarom.-mosolygok rá.-Nem húzhatjuk tovább, így lesz a legjobb, mert nem leszünk bezárva egy házba.
-Eddig se voltunk, elmentünk Louis meccsére, elvittelek állatkertbe, voltál a koncertünkön és elmentünk bulizni is, és ezután is elviszlek majd ilyen helyekre. Gondolj a koncertre...
-Liam.-mosolygok rá.-Csak tegyél ki rólunk egy képet, és írd alá, hogy a testvéred vagyok. A többi majd jön magától.
-Ha megbántanak, vagy úgy érzed, nem bírod már, csak szólj nekem.-néz a szemembe.-Más nem oldhatja meg ezeket, csak én.
-Tudom, rendben.-bólintok.
Átölel, fejemet a vállára hajtom és szorosan bújok hozzá. Tudom, hogy örül neki, és én is boldog vagyok, jobb lesz ez így mindkettőnknek, és egyszer úgyis megtörténne ez. Miért ne lehetne most? Ez nem olyan, mintha új barátnője lenne, talán engem nem fognak bántani, ha megtudják a történetünket, és amúgy sem félek ettől.

~Zayn Malik~

Felsóhajtok, amikor Harry betöri a szobám ajtaját és beesik rajta, szó szerint beesik a szobámba. Lustán pillantok le rá, először csak döbbenten mered maga elé, majd nevetni kezdd és feltápászkodik.

-Baszd meg, Harry.-tornázom fel magam az ágyon, a hangom nyugodt, már megszoktam, hogy ha valaki be szeretne jutni hozzám, így teszi.

-Még mindig mocskos a padló az ágyad alatt.-röhög, és lehuppan mellém. Otthonosan felpakolja a büdös lábait a tiszta ágyneműre és nekidől a falnak, felvont szemöldökkel pillant rám, azt várja, hogy beszélni kezdjek, de ezt aztán várhatja.

-Mit akarsz?-kérdezem felvont szemöldökkel.

-Mesélj.-nyávogja, megpróbálja rebegtetni a szempilláit, de inkább úgy néz ki, mint akinek belerepült egy méretes bogár a szemébe.
-Ezt ne csináld.-nevetem el magam. Megdörzsöli a szemeit és elmosolyodik, érdeklődve pislog rám.
-Szóval te és Perrie?-mosolyog.
Nem tudok mit mondani, lehajtom a fejem és a kezeimet bámulva azon gondolkozom, őszinte legyek-e vele, vagy hazudjak. Ha hazudok, akkor bele kell mennem Perrie menedzserének az ötletébe.
-Én... nem tudom, hogy most mi van.
Ez még nem hazugság, valóban nem tudom, hogy most mi van, csak épp nem Perrie-vel kapcsolatban. Máris érzem, hogy elszorul a torkom, egyszerűen gyűlölök hazudni nekik, mi sosem hazudtunk eddig egymásnak, csak akkor, ha az kegyes hazugság volt és valami apróságot akartunk eltitkolni. Meglepetésbuli, rég nem látott rokonok látogatása... De nem ilyen komoly dolog.
Türelmesen néz rám, azt várja, mikor folytatom, de nem tudom mit mondhatnék, nem tudom mit szabad, és mit nem szabad mondanom.
-Vele voltál?-kérdezi. Szinte kényszerít arra, hogy hazudjak, aprót bólintok, nem tudja leplezni az örömöt az arcán. Hirtelen iszonyatosan vágyni kezdek egy szál cigire, az ujjaim közé csípem a nadrágom és belemarkolok, az ajkaim összeszorítom és elhadarom magamban, hogy miért nem lehet. Beteg leszek, tönkremegy a hangom, tönkremennek a fogaim, büdös leszek, a rajongóink utálják, Stella utálja.
Eleresztem a nadrágom és hátradőlök, a szemeim egy pillanatra lehunyom és mélyet lélegzek. Annyira könnyű lenne elmondani mindent Harry-nek, de tartom a szám és inkább csak bámulom a kezeim.
-Nem vagyunk együtt.-mondom halkan.-Nem tudom mi van.
-Jól van.-ütögeti meg a vállam.-Ha beszélni akarsz valamiről, a szobámban leszek.
Bólintok, biztos vagyok benne, hogy nem megyek át hozzá, nem tudok mit mondani és nem akarok megint hazudni. Kihalászom a telefonom a zsebemből, kíváncsi vagyok mi folyik twitteren, a szemem azonnal megakad a trendeken, a "Zerrie"-n kívül ott virít valami, amit nem tudok hova tenni. Liam profiljára ugrok és minden azonnal értelmet nyer. Csak azt nem értem, hogy én erről miért nem tudok semmit.

My real little sister. :) I love you sooo much, little princess. <3

38.rész Hazudós

Sziasztok! :)

Ismét csütörtök, elmondhatatlanul vártam már, hogy elteljen ez a ház, már csak a holnapot kell túlélnünk. 

Köszönöm a sok komit az előző részhez, drágák vagytok. <3 A rendszeres olvasók száma 140+ tudom, hogy erről nem sokat beszélek de igazán sokat jelent, hogy ennyien vagytok, ahogy az oldalmegjelenítések is fontosak számomra. 

Nessa. xx

~Zayn Malik~

Szemeim akaratlanul is végigjárnak rajta, az oldalára fordulva halkan piheg, haja beteríti a párnát, a takaró a derekáig lecsúszott. Nagyot nyelek, megfogom a takarót és feljebb húzom, hogy eltakarja az idomait, akaratlanul is ellepi a fejem néhány kép róla, a tegnap estéről. Visszabújok mellé, átölelem a derekát, de amint érzékeli, hogy újra mellette vagyok, megfordul a karjaim közt és közel húzódik hozzám. Az arcom belefúrom a hajába, nem tudok elvonatkoztatni az érzéstől, hogy milyen vele így feküdni, a puha bőre az enyémhez simul, karjaink ragaszkodóan fonódnak egymás köré. Most valamiért sokkal másabbnak látom, mint mondjuk néhány nappal ezelőtt. Kevésbé kislányosnak, habár az arca még most is ugyanolyan, kissé még gyermekies, mégis... Tegnap, vagy ki tudja, talán már ma volt - teljesen elveztettem az időérzékem -, volt időm megismerkedni a testével. Minden apró pontjával, az idomaival, csípőjével, lapos hasával, megtudtam, mit rejtenek a ruhái, lényegesen nagy fordulatot vett a szememben, és a kapcsolatunk is. Most sokkal inkább egy nőt látok, egy fiatal, elképesztően gyönyörű nőt, nem pedig egy kislányt, aki a tiltott gyümölcs számomra. Érzem, hogy szempillái megrebbennek és végigsimítanak egy kis területet a mellkasomon. Ez az apró érintés elég arra, hogy emlékek százai rohanják meg az agyam, az arca, a csípőmet közrefogó combjai, az ajkai, a hátamba mélyedő körmei, a párnán szétterülő sötét tincsei, a puha bőre és még ezer más.
Szembetalálom magam az  ő hatalmas, csillogó, barna szemeivel, egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy talán már megbánta, de amikor elmosolyodik minden kétségem szertefoszlik. Óvatosan hajolok az arcához, közelebb húzódik, az orra összeütközik az enyémmel, az ajkunk találkozik, szája puha és édes, gyengéden üdvözöljük egymást. Szeretném tudni, hogy most mire gondol, ujjai a hajamba túrnak, végigsimít a tarkómon, majd elhúzódik és puszit nyom az arcomra.
-Szia.-súgom, megkeresem kezét az arcomon és összefonom az ujjainkat.
-Szia.-mondja halkan. Élvezem az érintését, ujjaival gyengéden simogatja az arcom és az állam.
Órákig tudnám őt nézni, szemeit rajtam tartja, szája mosolyra húzódik, eligazítok néhány tincset és kifésülöm a haját az ujjaimmal. Az ajkába harap, szinte egyszerre húzódunk közelebb egymáshoz.
-Mennyi az idő?-kérdezi.
Kinyújtom a kezem, hogy kitapogassam az éjjeliszekrényen a telefonom, de nincs ott semmi arra emlékeztető, majd eszembe jut, hogy valószínűleg a nadrágom zsebében maradt, az pedig lent van. Kénytelen vagyok megfordulni és felkönyökölni, hogy lássam az órát. 10:27. Érintése végigcikázik meztelen hátamon, Louis nem mondott pontos időt, hogy mikor jön, talán meg kellene szereznem a telefonom, fel kellene öltöznünk és rendbe szedni magunkat. De nekem csak egyetlen dolog lebeg a szemeim előtt, hogy nem tudom, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom. Ki kell használnunk ezt a rövid időt, amit még így eltölthetünk.
Amikor fejét a vállamnak dönti, és végtagjaival kapaszkodik belém, tudom, hogy végül is jól döntöttünk. A szemeimet nem tudom levenni róla, egyetlen szó vibrál a fejemben, hogy ő az enyém. Teste visszahanyatlik a takarók közé, és én a mellkasára omlok, légzésünk szapora, hallgatom, a pihegését és lehunyom a szemeim, az arcomon érzem a bőrének melegét, az illata beterít, soha nem akarok innen felkelni. Az ajkaink zilált csókban találkoznak, nem akarom, hogy hazamenjen, hogy rövid időre is, de egyedül maradjak itt, nem akarom elengedni, semmit nem akarok nélküle.
Nem kelünk fel egy ideig, csak fekszünk csendben egymás mellett, ujjaival mintákat rajzol a mellkasomra, miközben én a haját piszkálom, és az arcát nézem. Szemei csillognak, szája mosolyra húzódik.
A csengő éles hangja megtöri a beállt csendet, Stella szemei tágra nyílnak, és a takarót maga elé kapva kapkodva néz körbe. Óvatosan utána nyúlok, felsőtestem a hátának feszül, végigsimítok a vállán és puszit nyomok a nyakára.
-Majd én megyek.-suttogom.-Készülődj nyugodtan.
Aprót bólint, szinte fájdalmasan, de feltápászkodok, megszerzem az alsónadrágom, és egy csók után kilépek, becsukom magam mögött az ajtót és a hajamba túrok. A lépcsőn leérve, ahogyan az ajtóhoz sietek az előszobai tükörben akaratlanul is meglátom magam. A szám döbbenten nyílik szét, a nyakam foltok tarkítják, a vállaimon apró, félhold alakú, élénkpiros karcolások árulkodnak mindenről, meg sem merem nézni a hátam. Aztán mégis megteszem, és a döbbenettől hirtelen elkap a nevetés, felkapok egy kapucnis pulcsit a fogasról és összehúzom magamon, de a nyakamat nem takarja semmi. A csengő ismét felhasít, elfordítom a kulcsot a zárban és hunyorogva nézek szembe Louis-val és a mellette kedvesen mosolygó Eleanor-val.
-Jó reggelt.-vigyorog a képembe.-Sikerült, hm...
Eleanor oldalba böki, mire felszisszen és nevetni kezd.
-Felébredni?
-Neked is.-motyogom, a hajamba túrok és szélesebbre tárom az ajtót, hogy beengedjem őket és végre visszatérjen a látásom.-Igen, sikerült.
-Hol hagytad a telefonod, Zaynie?
-Fogalmam sincs.-vonom meg a vállam.
-Hívtalak néhányszor.-jelenti ki pimaszul vigyorogva.-Hol van Stella?
-Készülődik.
Meghallom a lépteit, miközben leszalad a lépcsőn a haját egy copfba köti. Szűk farmert és fehér pólót visel, aminek mély, V alakú kivágását két kis csillogó gomb húzza össze, nincs kisminkelve, de annyira gyönyörű...
-Sziasztok!-mosolyog szélesen a két vendégünkre, megöleli őket, majd kapkodva rám pillant. A vállán a kis táskája szinte üresen billeg, aprót biccentek a lépcsőket takaró ajtó felé, mire zavartan lesüti a tekintetét és elszalad. Amikor megfordul látom, hogy a felsője hátának egy része csipkéből van, a tekintetem akaratlanul is lejjebb siklik, majd visszanézek Louis-ra. A tekintete mindent tudó, Stella néhány perc múlva már mellettem áll. Elképesztő, hogy milyen gyorsan csinál mindent, alig néhány perc alatt felöltözött és elkészült.
-Készen vagy?-kérdezi kedvesen Louis. Aprót bólint, majd közelebb húzódik hozzám és megpuszilja az arcom.
-Otthon találkozunk.-adok gyengéd csókot a szájára.
Elmosolyodik, kezét az arcomra teszi, látom, hogy habozik, majd halkan megszólal:
-Szeretlek, Zayn.
Eleanor mosolyogva simul Louis-hoz, a szívem megdobban, annyira szeretem ezt hallani a szájából. Ki akarom mondani, de sosem találok rá megfelelő alkalmat, pedig tudom, hogy boldoggá tenné ha végre kimondanám. Amikor összeszedem magam, az utolsó pillanatban mindig berezelek, tegnap este is ki akartam mondani, de nem tettem, mert nem találtam alkalmasnak. Ha azután mondtam volna neki, hogy lefeküdtünk, hajlamos lett volna azt hinni, hogy csak azért mondom, mert megtettük. Ha előtte, akkor azt hitte volna, hogy csak azt akarom, hogy lefeküdjön velem. Most pedig... itt van Louis és Eleanor, nem előttük fogom ezt közölni vele. Keresem a megfelelő pillanatot. Csak megcsókolom, édeskevés, de úgy tűnik beéri vele, mert utána mosolyogva húzódik el.
Figyelem, ahogy felhúzza a cipőjét és kabátját, majd elkísérem őket az ajtóig, és miután elhajtanak nekidőlök. Egy pillanatra lehunyom a szemeim, a szám mosolyra húzódik. Boldog vagyok.
De ahogy kilép Stella, eszembe jut valami, holnap találkoznom kell Perrie-vel. Elképesztő, hogy csak ennyi kell ahhoz, hogy olyanok jussanak eszembe amiket nem akarok, vagy rossz, csak 2 perce távolodtunk egymástól, de a gondok már vissza is férkőztek az életembe.

~Stella Starlight~

Louis hangosan nevet, miközben Eleanor a táskájában kutakodik alapozó után, zavartan lesütöm a szemeim és az ajkamba harapok, Zayn valamikor teljesen elveszthette önmagát, mert a nyakam jobb oldalán egy piros folt árulkodik. Ez semmi ahhoz képest, hogy én milyen nyomokat ejtettem rajta. A háta, a vállai, a hasa és az arca tele van foltokkal, félhold alakú jelekkel. Nem hibáztatom egyetlen kis folt miatt.

Eleanor rám mosolyog, fejét picit jobbra-balra ingatja, mosolyogva pillant a vihogó barátja felé, majd a fejem felbillenti és eltünteti a foltot. 

-Rendben vagy.-mosolyog rám, szemei boldogan csillognak, miközben a kis vattapamacsot a vezető Louis fejéhez vágja.

Elmosolyodok, Louis az ujjai közé csípi a kis vattát és egy laza mozdulattal hátradobja, a kormányt jobbra fordítja.

-Szóval, csak hogy tisztázzuk.-szólal meg, a visszapillantóból rám néz.-Este rendeltünk pizzát, megnéztünk egy filmet, mondjuk a Nagyfiúkat, beszélgettünk, nevettünk, aztán a nappali padlóján sátoroztunk és nem hagytál aludni mert állandóan beszéltél.

-Ő.-motyogja Eleanor.

Lepisszegi, bizalmasan néznek egymásra a tükörből, nevetnem kell rajtuk.

-Azért megyünk ilyen soká haza, mert a délelőttöt átaludtad és aztán elmentünk az egyik közeli étterembe reggelizni.

-Oké.-motyogom. 

Tudom, hogy talán ez a kis sztori most született meg a fejében és nem tervelte ki előre, de ahogy ezt mondja érzem a bűntudatot, ami egészen idáig békén hagyott. Elszorul a torkom, tudom, hogy nem helyes amit tettem és tenni fogok, átverem a bátyám és a szemébe hazudok, ráadásul ebbe már Louis és Eleanor is kezd belekeveredni. Kifelé nézek az ablakon, Zayn-re gondolok, az arcára, a szemére és az ajkaira, a gyengéd érintésére és a szavaira, és elönt a melegség. 

Amit teszünk nem helyes, de mégis... annyira jó vele lenni. Sokkal jobb, mint Eric-vel volt.

Amikor Eric-vel voltam úgy, ahogy Zayn-vel, azután az egész testem kibírhatatlanul fájt, tudom, hogy erről nem tehet, vagy legalábbis nagyrészt nem, de mégis. Annak ellenére, hogy szerettem, nem akartam, nem egészen voltam biztos benne, hogy jó ötlet, csak akkor töltöttem be a 16-ot, és Eric több, mint másfél éve várt rám. De akkor sem akartam teljes szívemből, de most nincs rossz érzésem ezzel kapcsolatban. Zayn után minden porcikám sóvárgott, és nem is bántam meg.

Ahogy ma reggel és tegnap éjjel rám nézett, talán az agyamat elborító rózsaszín köd miatt, de most úgy érzem, ha arra kérne, gondolkodás nélkül feleségül mennék hozzá. Akkor is, ha az is csak titokban történne.

A fejemet elgondolkozva döntöm az ablaknak, lassan bekanyarodik és felhajt a feljáróra, korábbi gondolataim elpárolognak és elszorul a torkom. Louis leállítja azt autót és jelentőségteljesen néz rám, miközben hátrafordul.

-Figyelj, Stella. Nem akarom, hogy rágd magad a... történteken. Nem tudom, mi történt köztetek és semmi közöm hozzá, ez a ti dolgotok, én csak egy kicsit piszkálni foglak. Ehhez senkinek semmi köze, rendben? Liam-nek sem, akkor sem, ha nem Zayn lenne a barátod.

Aprót bólintok, igazából kissé kínosnak érzem, hogy a barátnője előtt mondja ezeket nekem. Viszont felfogom a szavait és tudom, hogy igaza van, na meg jó más szájából azt hallani, hogy ezért nem kell senkinek sem magyarázatot adnom.

-Na, adj egy puszit.-vigyorog. Előrehajolok és puszit nyomok az arcára, majd kiugrok az autóból. Ő és Eleanor kézen fogva követnek, felszökkenek a lépcsőkön és feltépem az ajtót, egyenesen belerohanok a bátyám mellkasába. Kis híján felborulunk de elkapja a derekam és magához ölel, ránézek, és tudom, hogy valami nincs rendben vele. Mosolyog, de szemeiben valami mást is látok, aggodalmat, idegességet.

-Szia.-nyom puszit az arcomra.

A karjaimat a nyaka köré fonom, szükségem van egy kis megnyugtatásra saját magam miatt is, hogy valamelyest csökkenjen a bűntudatom. Perceken át csak ölelem magamhoz, közben belép Louis és Eleanor, csendben elosonnak mellettünk és leülnek a kanapéra, ahol Harry idegesen hadarni kezdd. Szavakat hallok, és egy nevet. Zayn, randi, elment, nem veszi fel a telefont. És akkor értelmet nyer a Liam szemében látott feszültség, valószínűleg aggódnak Zayn-ért, mert azt mondta, randizni megy és egy randi nem tart ilyen sokáig.  

Elengedem, gyengéd puszit nyom a homlokomra, arcomat a kezei közé veszi és végigmér.

-Nem sérültem meg.-mondom, és elmosolyodok.

-Csak biztos akartam lenni benne.

-Azt hiszed, hogy hagytam volna, hogy valamivel megsebesítse magát?-kiált felháborodva Louis.

-Nem.-fordul felé.-De az elővigyázatosságod nélkül is bármikor megsérülhetett volna. Asztalsarkak és ajtók is veszélyt jelentenek rá, nem emlékszel?

-Kipárnáztam őket.-legyint.

-Jól érezted magad?-kérdezi, ezúttal nekem szenteli a kérdését. Kezeit a vállamon pihenteti, mosolyogva bólintok, ebben legalább nem hazudok neki.
-Jól van.-simítja meg az arcom.-Menj, egyél valamit.
-Történt valami?-kérdezem, és a fiúkra pillantok. Niall engem néz, a pillantása olyan átható és égető.
-Zayn... mindjárt utánad megyek és mindent elmondok.
Aprót bólintok, tudom, hogy fájdalmas lesz végighallgatnom, amit mondani fog, mert felesleges aggódnia, Zayn rendben van, a lehető legnagyobb rendben.
Mielőtt a konyhába mennék átölelem Harry-t, és puszit nyomok Niall arcára, Haz nagyot sóhajt, azt gondolom, ő volt az, aki az elején még poénkodott. Azt hihette, amit talán mindenki hitt, hogy Zayn randija túlzottan jól sikerült, de én is ideges lennék, ha még nem jött volna haza és nem venné fel a telefont. De én tudom, hogy valójában hol van és miért nem veszi fel a telefont.
Készítek magamnak egy szendvicset, ugyanis a hasam elégedetlen morgással jelzi, hogy a tegnapi gyümölcssaláta óta nem ettem semmit. Olyan jó lett volna ott maradni vele, együtt megreggelizni, nevetni és piszkálni egymást, de nem panaszkodom, ez így is sokkal több volt a "normálisnál". Ha egyáltalán nevezhetjük a kapcsolatunkat normálisnak.
Leülök az asztalhoz és beleharapok a szendvicsbe, a puha zsemle szinte szétolvad a számban, alig nyelem le az első falatot Liam már be is lép. Ujjai közt a telefonját szorongatja, az arca zaklatott.
Lehuppan mellém és rendezi a vonásait, a szemén kívül más nem tükrözi a lelkiállapotát. Pont úgy tudja kezelni az érzelmeit, mint én, de ahogy Zayn egyszer mondta, én hamarabb robbanok.
Nem mondok semmit, várom, hogy ő elkezdje, vesz egy nagy levegőt és belefog.
-Tegnap este Zayn elment, azt mondta randija van egy lánnyal. Nagyon régóta nem randizott, örültünk neki. Valószínűleg hallottál róla, amikor szakítottak Perrie-vel, Zayn igazán boldog volt vele, de a média szétcincálta őket, pletykákat keltettek róluk, amíg el nem érték, hogy szakítsanak. Tudom, hogy nem hinnéd róla, de összetört, napokig alig evett valamit és úgy kellett kirángatnunk a szobájából, ha mennünk kellett valahová.
Milyen ironikus, hogy a bátyám mesél nekem a barátom előző párkapcsolatáról és szakításáról. Szinte rögtön gondolkozni kezdek azon, vajon Zayn hogyan reagálna arra, ha mi szakítanánk. Mindenesetre ezt nem fogom kipróbálni.
-Szóval elment... amikor még éjjel 2-kor sem ért haza azt hittük, túl jól sikerült az este, vagy talán Perrie-vel van. Délelőtt 10 óra óta hívogatjuk, de nem veszi fel a telefont. Azt hiszem, történt vele valami, mert ha nem akkor már szólt volna.-néz a szemembe.
A hajába túr, megfogom a kezét, az ujjait ragaszkodóan fonja össze az enyémekkel. Olyan mértékű bűntudatod érzek, hogy kis híján elmondok neki mindent, aztán lenyelem a szavaim, felállok és az ölébe ülök. Karjait körém fonja és a vállamnak dől.
-Tudom, semmi köze ehhez, de reggel még az is eszembe jutott, hogy veled is történt valami.
Az arcomra kiül a megdöbbenés, a mellkasához bújok, miközben ő végigsimít az arcomon.
-Hülyeség.-nyom puszit a hajamra.
-Liam, szerintem nem kell aggódnod miatta, Zayn tud vigyázni magára, talán csak elfelejtkezett a telefonjáról. Minden rendben lesz.
-Remélem igazad van.-sóhajt.-Mit csináltatok?
-Pizzáztunk, filmeztünk.-vonom meg a vállam.-Piszkáltuk egymást.
-Meglepő.-húzza mosolyra a száját.
Kintről kiabálás szűrődik be, kiszállok Liam öléből, szinte azonnal felugrik és kirohan. Zayn értetlen arckifejezéssel áll a nappali közepén, Harry ölelgeti, Niall hadar, Liam pedig amint kilép a felelősségteljességről kezd magyarázni neki. Egymás szavába vágva hadarnak, Zayn meg csak elmosolyodik és lefejti magáról Harry karjait.
-Srácok.-mondja halál nyugodtan.-Minden rendben, de kösz, hogy így aggódtatok miattam.
-Nézd a nyakát!-kiáltja el magát Harry.-Én tudtam, tudtam, hogy valami nő van a háttérben!
-Akkor is, Zayn! Két menet között legalább egy sms-t küldhettél volna, hogy majd csak délután jössz haza.-mondja sértetten Liam.
-Sajnálom.-mondja őszintén.
-Elfelejtve!-csap a vállára Haz.-Jó éjszakád volt, Zaynie?-kezdi vizsgálni a nyakát.
Kis híján elvörösödök, azok a foltok az én nyomaim. Harry hangosan nevetni kezdd, és ezzel eléri, hogy a többiek is elássák a csatabárdot és nevessenek. Zayn a kezére csap és arrébb húzódik, de ő is elmosolyodik.
-Nagyon viccesek vagytok, srácok.
-Beszélni fogsz!-néz rá komolyan Harry.
-Csak szeretnéd.-kacsint.
Ha nem tudnám, hogy miért teszi ezt, talán megsértődnék, a hangja nemtörődöm és a szavaiból is az sugárzik, hogy a legkevésbé sem érdeklik a történtek. De tudom, hogy miért mondja így, és azt is tudom, hogy később ezért nagyon rosszul fogja érezni magát és majd bocsánatot kér. Butaság lenne ezen megsértődni, hiszen értünk teszi.
Csak mosolygok, a tekintetem annyira nehezen veszem le róla. Nem tudom normális-e, hogy amint ránézek ezernyi zavarba ejtő emlék rohanja meg az ép gondolkodásom. Elszakítom róla a tekintetem, felkapom a kanapéról az odadobott cuccom és a lépcső felé megyek, megmászom a lépcsőfokokat, majd szinte beesek a szobám ajtaján. Amint meglátom az ágyam csak egyetlen dolog jut az eszembe... fáradt vagyok. Legszívesebben azonnal beférkőznék a takaró alá, hogy pihenjek, de persze nem teszem. Helyette ismét lemegyek és a délutánt a fiúk társaságában töltöm, mint mindig. Megkaparintok egy könyvet és elmerülök benne, miközben hallgatom, ahogy mindannyian egymás szavába vágva magyaráznak, és szurkolnak a kedvenc focicsapatuknak. A fejem többször is előrebukik és a szemeim lecsukódnak.
-Fáradt vagy?-kérdezi provokatív hangon Louis.-Így járnak az éjjeli baglyok!
-Nem tudtál csendben maradni.-hunyorgok. Nem tudok másra gondolni, csak hogy mennyire utálom ezt. Hazugság, hazugság, hazugság.
-Menj, feküdj le nyugodtan.-mosolyog rám Liam. Azt hiszem, szót fogadok neki.
Felállok, hátulról ölelem át, hogy ne takarjam a tévéképernyőt, az ujjaim hozzáérnek Zayn pólójának a nyakához, óvatosan végigsimítok a fedetlen bőrén. Megpuszilom Liam arcát, a mutatóujjam Louis gödröcskéjébe nyomom, majd felmegyek a lépcsőn. Nem vacakolok semmivel, lerúgom a cipőm és bedőlök az ágyba, az arcom elsüpped a párnában, én pedig az álomvilágban.

-Képes voltál hazudni nekem?-kiáltja Liam.-Mindent megteszek érted, Stella! Mindent! És ezzel hálálod meg, összeszűröd a levet a legjobb barátommal és még csak nem is szóltok nekem róla? 
Kicsinek érzem magam, felhúzom a térdeim, a szememből potyognak a könnyek, nem tudom elmondani neki, hogy mennyire sajnálom, nem akartam ezt, és bocsásson meg. Látom Harry és Niall megvető tekintetét. Louis gyűlölködő, kék pillantását, amiért őt is belekevertük ebbe az egészbe.
-Soha többet nem akarlak látni! Jobb lett volna, ha nem is tudom meg, hogy nekünk van bármi közünk egymáshoz! Örülök neki, hogy végül nem mutattalak be a rajongóinknak, azoknak a lányoknak te vagy az utolsó, akiről példát kellene venniük, Stella Starlight!
A nevemet olyan undorral köpi, a vezetéknevem szinte ismeretlennek hangzik. 
Egy fájdalmas érintés az arcomon, még egy, majd még egy.
-Stella!
-Gyűlöllek. Nem vagy a húgom. Hazudtál.
-Nem érdemelsz ilyen testvért!-vágja hozzám Harry.
Hazudós, hazudós, hazudós.
-Stella!

A légzésem szapora, szemeim felpattannak és hirtelen felülök, szinte kiesek az ágyból. Izzadtság gyöngyözik a homlokomon, de az arcom nem csak ettől nedves. A szívverésem szapora, Liam arcával találom szembe magam, barna szemei ijedten fürkészik az arcom, látom az ajtóban a többieket, de nem foglalkozok velük, szinte a nyakába vetem magam.
Csak egy álom volt, egy borzasztó rémálom. Csak még egy ilyen borzasztó rémálom.
-Semmi baj.-simogatja a hátam.-Itt vagyok, Stella. Itt vagyok.
Lazítok a szorításon, lassan kezdek megnyugodni.
-Mi történt?-kérdezi, arcomat a kezei közé veszi. Szeretnék visszabújni a pólójába, eldöntöm, hogy ha kérdez valamit ezúttal nem hazudok neki.-Mit álmodtál?
-Azt, hogy elveszítettelek.-suttogom, és ismét elszorul a torkom. Fejemet a vállára hajtom, a szemem sarkából látom, hogy a fiúk lassan elmennek, Zayn tekintete megtalálja az enyémet, próbálok mosolyt erőltetni az arcomra.
-A nevemet kiáltoztad.-szólal meg Liam.-Annyira megijedtem...
-Sajnálom.-dörzsölöm meg a szemeim.-Mostanában nem alszok túl jól.
Sóhajtva végigsimít a hátamon, elhúzódok tőle, ha ez lehetséges csak még fáradtabbnak érzem magam, mint amikor lefeküdtem aludni. Visszafekszek az ágyba és magamra húzom a takarót.
-Itt maradsz egy kicsit?-kérdezem halkan.
Azonnal lerúgja a cipőjét, arrébb húzódok, beférkőzik mellém és átöleli a derekam, az arcom belefúrom a mellkasába.
-A legutolsó dolog amitől tartanod kell, hogy engem elveszítesz.-motyogja, és puszit nyom a hajamra.
Nagyot sóhajtok, az arcom belefúrom a  pólójába és engedem, hogy szorosan magához öleljen, elgondolkozom azon, meddig bírom még ezt csinálni, aztán úgy döntök, inkább nem alszok többet, mert nem akarom felborítani a barátságukat.

37.rész A tiéd vagyok

Sziasztok! :)

Sokat gondolkoztam, feltöltsem-e ezt a részt, végül úgy döntöttem, felteszem, mert írtam már ennél sokkal rosszabbat is. Nem tudom mit mondhatnék, majd írjatok véleményt. Ééés, hogy tetszik az új design? Szerintem gyönyörű! Nagyon köszönöm a csodálatos fejlécet, drága Dorothy S.! Sosem csalódok a munkáidban. :)

Jó olvasást! Nessa. xx

~Stella Starlight~

Figyelem, ahogy Liam magyaráz a bőszen vigyorgó Louis-nak. Előre-hátra hintázok, Zayn lazán nekidől a falnak és figyeli őket, odasétálok Harry-hez és lábujjhegyre állva puszit nyomok az arcára. Meglepődik, de végül elmosolyodik és magához ölel, fejemet a mellkasára hajtom, majd miután elengedjük egymást ugyanezt megismétlem Niall-vel. 

-Stella.-szólít Liam. Felé fordulok, hozzábújok és puszit nyomok az ő kissé borostás arcára is.-Érezd jól magad.

Bólintok, a kelleténél hosszabb ideig ölel magához, megértem, ha Louis nem ragaszkodna ennyire ehhez az estéhez, talán nem is mennék el. De nem akarom őt és Eleanor-t megbántani.

Nem tudom, hogy végül is mit kezdjek Zayn-vel, az elmúlt napban elég keveset beszéltünk, a búcsúzások pedig gondot jelentenek, mivel még mindig nem vagyunk "barátok."

-Szia.-mosolygok rá, és gyors puszit nyomok az arcára.

Kezével kissé sután int.

-Jól van, nem kell ilyen könnyes búcsút venni, holnap jövünk!-ragadja meg a kezem Louis.

-Nincs alkohol!-kiáltja Liam, majd az ajtó becsukódik mögöttünk.

-Persze-persze.-mondja vigyorogva.-Na, pattanj be a kocsiba.-tárja ki előttem az ajtót.

Beülök, rám csapja az ajtót és ugrándozva megkerüli a kocsit, az arcán széles mosoly ül. Beindítja az autót, már meg sem szólalok, amikor lassan végigmegyünk az utcán, Lou nem a sebességéről híres. Elmegyünk a barátnőjéért, akivel végigcsacsogom az utat, már nem is nyaggatjuk Louis-t, hogy menjen már egy kicsit gyorsabban. Mivel nem tudom, hogy hol van a saját háza, nem tűnik fel, hogy talán rossz úton megyünk. Kb 1 óra múlva leállítja a kocsit, igen, ennyi ideig tartott eljönni otthonról, elmenni Eleanor-hoz, és eljönni ide. 

Már nyitnám ki az ajtót, amikor valaki megelőz, meghökkenek, amikor szembetalálom magam Zayn arcával.

-Zayn?-pislogok hátra feszülten Eleanor-ra.

-Sziasztok.-mosolyodik el, és megfogja a kezem.

-Menj.-hajol hozzám Louis, és puszit nyom az arcomra.

-De...-nézek körbe zavartan.-Te!-nyílnak nagyra a szemeim, végül elnevetem magam és Louis-ra nézek.

-Szívesen.-mosolyog.-És Zayn!

Némán üzennek egymásnak, majd Zayn arrébb áll, hogy kiszálljak. Összefűzi az ujjainkat, halálra váltan nézek Eleanor-ra, elmosolyodik és átmászik a helyemre.

-Minden rendben.-kacsint.

-Csá fiatalok!-kiáltja el magát Lou, átnyúl a barátnője előtt és becsapja az ajtót.-Holnap délután jövök érted, Stella!

Zayn egyik karját a derekam köré fonja, még mindig értetlen tekintettel figyelem, ahogy az autó, benne Louis-val elhajt. Minél tovább nézek utánuk, annál inkább megértem, hogy ezt az egészet Zayn tervelte ki. A szemeim nagyra nyílnak, és egy pillanatra elszorul a torkom. Hát, tényleg megoldotta.

Felé fordulok, gyengéden kisimít egy tincset az arcomból és megcsókol, egyáltalán nem sürgető vagy heves, csókja rövid és puha.

-Gyere, menjünk be. Hideg van.

Engedelmesen követem, nagyobbakat lépek, így mellé kerülök, nekidőlök a vállának, egyik karjával átöleli a vállam és puszit nyom a homlokomra. Nagyokat pislogok a házra, kinyitja az ajtót és beterel maga előtt. A nappali bézs színű, a középen elterülő fehér, bolyhos szőnyegen van egy fehér kanapé, egy kis dohányzóasztal és a tévés szekrény, alatta filmekkel és könyvekkel, ebből nyílik az amerikai stílusú konyha és ebédlő, a másik oldalról egy lépcső van és ahogy látom két szoba. Középen pedig egy hatalmas üvegablak, szembe vele pedig egy kandalló, ahol már lobog a tűz.
-Zayn.-pislogok fel rá.-Ez a te házad?
Száját mosolyra húzza és bólint, a mellkasához simulok, jól esik ilyen közel lenni hozzá. Nem sokszor van lehetőségem erre.
-Liam nem tudja, hogy veled vagyok, ugye?
-Nem.-simít végig a hajamon, szeme bűnbánóan csillog.-Szerinted akkor itt lennél?
Óvatosan nemet intek, mindkét karommal körbefonom és az arcom a mellkasához nyomom.
-Köszönöm, Zayn.
Érzem, hogy elmosolyodik, arcát a nyakamhoz dugja és gyengéd puszit nyom rá.
-Szeretném, ha annyit tisztáznánk, hogy nem azért hoztalak ide.-néz a szemembe, arcomat a kezei közé fogja.-Csak veled akarok lenni, kihasználni, hogy csak ketten vagyunk és senki elől nem kell bujkálnunk. Rendben?
Aprót bólintok, tulajdonképpen sokat könnyít a helyzetemen, hogy ezt mondja, mert most, hogy tényleg itt vagyunk, kezdem érezni azt a feszültséget, amit eddig nem igazán. Egy valamit viszont biztosra tudok, akármennyire is nehéz lesz ezt leküzdeni, megteszem.
-Jól van.-mosolyog, és puszit nyom a számra.-Gyere, körbevezetlek.
Izgatottan pillantok rá, segít levenni a kabátom, majd mindketten zokniban vágunk neki, először végigmegyünk az alsó szinten, megtudom, hogy az a két ajtó, amit eddig szobának hittem, az egyik Zayn műész szobája, ahol festékszóróval különböző mintákat fúj a falra, és rajzol. a másik pedig egy lépcsőt rejt, mely lefelé vezet. Viszont korántsem recsegős falépcsőt, hanem szép, kicsempézett lépcsőfokokat. Lemegyünk a pincébe, ami szintén nem egy közönséges pince, a szám tátva marad a medence láttán, tőle néhány méterre van egy asztal, székekkel, és egy hűtő.
-Régebben eljöttünk ide a srácokkal, sokat lógtunk itt, ha el akartunk bújni a világ elől.-mosolyodik el.-Van kedved fürdeni?
-Nem hoztam fürdőruhát.-biggyesztem le az alsó ajkam.
A mosolyából szinte olvasok a gondolataiban, ösztönösen elmosolyodok és csókot nyomok a szájára, jelezve, hogy még gondolkodom rajta.
Felmegyünk, mielőtt az emeletre mennénk még Zayn megmutatja az udvart, ahol egy halastavon kívül van még egy medence, néhány fa és egy kis faház.
-Hogy értél ide ilyen hamar?-kérdezem, miközben felfelé baktatunk a lépcsőn.
-Randizni mentem egy lánnyal.-vonja meg a vállát.-Legalábbis ezt mondtam a fiúknak. Nem is hazudtam túl nagyot.
Nem szólok semmit, megmutatja a hálószobákat, a fürdőket, még a konditermet is, majd lecövekel előttem.
-Mit szeretnél csinálni?
-Lepakolhatok valahol?-kérdezem, és a vállamon lógó táskámra bökök.
Kitárja előttem az egyik szoba ajtaját, a falak halványlilák, középen hatalmas franciaágy terül el, az egész szoba olyan tiszta és érintetlen. Leteszem a cuccom az ágyra, közelebb lép hozzám, karjaim a nyaka köré fonom és most először csókoljuk meg egymást normálisan, mióta itt vagyok. Percek múlva elhúzódik, a hajamat kisimítja az arcomból és puszit nyom az orrom hegyére.
-Éhes vagy? Tegnap bevásároltam.
Aprót bólintok, szemei felcsillannak, egymás kezét fogva andalgunk le a lépcsőn, jól esik hozzásimulni, hogy ha beszélünk is nem kell suttognunk és nem vagyunk bezárva egy szoba négy fala közé. Most oda megyünk és azt csinálunk, amit csak akarunk. Felültet a pultra, miközben kinyitja a hűtőt és kivesz egy tálat, nem nagy művészet, de én mégis örülök, amikor meglátom a gyümölcssalátát. Tudom, hogy ő készítette, és az a legfontosabb, hogy miattam csinálta.
Felül mellém, kivesz a fiókból két villát és az egyiket a kezembe nyomja.
-Mikor találtátok ezt ki Louis-val?
-Őt nem akartam belevonni, tegnap ezen gondolkoztam, ő meg kijött és mint aki olvas a gondolataimban kijelentette, hogy segít nekünk. Tudod milyen, ha egyszer belekezd valamibe.
Halkan hümmögve lenyelem a gyümölcsöket, arcára elégedett mosoly ül ki, egyik kezemet a tarkójára teszem és gyümölcs ízű puszit nyomok a szájára.
-Még mindig narancs illatod van.-motyogja, és az arcát belefúrja a nyakamba, érzem, ahogy szuszog.-A legjobb.motyogja, és fogaival belekap a bőrömbe.
Nevetve simítok végig a haján, akaratlanul is felhúzom a vállaim, szempillái csikizik a bőröm amitől nevetnem kell. Ő is felnevet, elhúzódik és homlokát az enyémnek dönti, orrát eszkimópusziban összedörzsöli az enyémmel. Tetszik, hogy ilyen játékos velem, kezeim közé veszem az arcát és néhány másodpercig a szemét nézem, megkeresi a kezem és az ajkához emeli, széthajtsa az ujjaim és belecsókol a tenyerembe. Miután elengedi a kezem az arcára simítom azt, borostái sercegnek az érintésem alatt.
Most először nézem meg őt jól magamnak, mióta itt vagyok. Fekete nadrágot és fekete inget visel, még tegnap megborotválkozott, és a haja most is tökéletesen áll, habár már kissé széttúrtam. Már megint annyira tökéletes.
Eszünk még a salátából, majd miután jól lakok visszateszi a hűtőbe.
-Az megnyugtat, ha azt mondom, nálam sincs fürdőnadrág?-néz rám féloldalas mosollyal az arcán.
-Igen.-nevetek.-Attól nekem tényleg kevésbé lesz zavarba ejtő.
-Én vagyok az utolsó ember a Földön, aki előtt zavarban kellene érezned magad bármi miatt is.
És ez az a mondat, amelyik megadja a löketet. Leugrok a pultról, mosolyogva leszáll ő is, és szorosan egymás mellett megyünk le a pincébe.
Figyelem, ahogy néhány percig ügyeskedik a vízmelegítővel.
-Hozok le néhány törülközőt.-mondja, és puszit nyom az arcomra.
Aprót bólintok, és figyelem, ahogy felszalad a lépcsőn és eltűnik a szemem elől. Néhány percig elmerülök a gondolataimban, leveszek a csuklómról egy hajgumit és felkötöm a hajam egy kócos copfba a fejem tetejére. Nézem a vizet, majd kigombolom az ingem legfelső gombját, lassan haladok, annak ellenére, hogy úgy tervezem, mire Zayn visszaér én már a vízben lubickolok. Amikor meghallom az ajtó csapódását ijedten húzom össze magamon, a törülközőket a szeme elé kapja.
-Bocsi!
-Idenézhetsz.-motyogom, óvatosan leskelődik ki a törülközők mögül.
-Figyelj, ha akarod elfordulok, amíg bemész a medencébe.
-Nem.-rágcsálom az alsó ajkam.
Gyerünk már, Stella! Egy rövid pillanatra lehunyom a szemeim, míg erőt gyűjtök. Zayn karjait megérzem magam körül, egyik kezét az arcomra teszi és felbillenti a fejem.
-Ha nem akarod...
-Zayn.-teszem kezeim a mellkasára, észre sem veszem, hogy szétnyílik az ingem.-Legalább segíthetnél annyiban, hogy nem próbálsz lebeszélni róla.
-Bocsánat.-neveti el magát.-Bikiniben jobban éreznéd magad?
-Nem azzal van a bajom.-harapok az ajkamba.-Mindegy, összeszedem magam.
-Szeretném ha tudnád...
-Tudom, Zayn. Nem erőlteted, türelmes vagy, vársz rám. Köszönöm.-állok lábujjhegyre és megpuszilom a száját.
-Igen, ezt is akartam mondani, de most arra gondoltam, hogy ne gyere zavarba előttem, mert szerintem tökéletes vagy.-durúzsolja.
-Akkor segíts.-nézek a szemébe. Tisztán látom az arcán a meglepődés, ezúttal ő harap az ajkába, kezeit a vállamra teszi és gyengéden lehúzza az ingem.
-Na jó.-sóhajt.-Gyere ide.-húz magához, ajkait az enyémre nyomja, néhány percig nem ér hozzám, majd kezei a fedetlen hasamra vándorolnak, levezeti kettőnk közé és pillanatok alatt kipattintja a nadrágom, megkeresem a kezét és megfogom. Megdermed, de mielőtt elhúzódna a kezem a tarkójára teszem és hozzápréselem magam, miután megbizonyosodom róla, hogy nem fog elhúzódni, hátrébb lépek és kigombolom az ingének felső gombját. Érzem, ahogy elmosolyodik, az ujjaim pedig egyre hevesebben feszegetik a gombokat. Régóta szeretném már ezt tenni vele, amikor az utolsót is kigombolom, hagyom, hogy a kezeim kalandozzanak a mellkasán, hasán és a vállain. Lehámozom róla, és az inget az enyém mellé ejtem, a lábainkhoz.
Csupasz, kemény mellkasa az enyémhez simul, ajkai elengedik az enyém és végignéz rajtam, barna szemei csillognak, óvatosan végigsimít a hasamon és az oldalamon, majd gyengéden elmosolyodik és puszit nyom az orrom hegyére. Mohón húzódok közelebb hozzá, végignézek a mellkasán, az ujjammal körberajzolom az egyik tetkóját, és megpuszilom a bőrét. Kicsit eltol magától, majd a combjaim alá nyúl, meglepődök és a lábaim a csípője köré fonom, leültet az asztalra és megfogja a nadrágom derekát. Megemelem magam, könnyedén kibújtat belőle, az arca megrándul az ajkai pedig elnyílnak. Lerúgom a zoknim, míg ő kilép a nadrágjából és leveszi a zokniját, az alsó ajkam beszívva nézek végig rajta, fekete bokszere szorosan simul a fenekére. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd megragadja  a figyelmem a barátom feneke. Eddig különösebben nem érdekelt, az ilyesmi, de ha úgy vesszük, ilyen fékezhetetlen akaratot sem éreztem még egyetlen férfi iránt se.
Leugrok az asztalról, kevésbé hoz zavarba a tekintete, mint néhány perccel ezelőtt, de nem mondom azt, hogy nem vagyok feszült. Én már láttam őt így, hiszen így alszik, de ő engem ennyire kevés ruhában még nem. Érzem magamon a tekintetét, és most először fedezem fel benne is a vágyat. Mielőtt belépnék a vízbe megragadja a derekam és maga felé fordít, ujjainkat összefűzzük, hideg vízre számítok, ezért belegázolok és szinte azonnal lebukok alá. Viszont nem hideg, hanem kellemesen langyos, Zayn nevető arcával találom szembe magam, amikor a felszínre jövök. Odaúszok hozzá, kezeit a derekamra teszi és megemel, gyengéd csókot nyom a számra, kuncogva hajtom a fejem a vállára miközben keresztülsétál velem a medencén.
-Miért nem mondtad el, hogy mire készülsz?-kérdezem, orrát az enyémhez dörzsöli.
-Így jobb volt, látnod kellett volna az arcodat, amikor megláttad, hogy én nyitom ki az ajtót.
-Akkor is.-duzzogok.
-Majd legközelebb.-simítja el vizes tincseim.
-Vehettem volna fel mondjuk valami csábítóbbat...
-Ennél csábítóbbat?-tol el magától és végignéz rajtam. A világos rózsaszín, csipkés és masnis melltartóm már megszívta magát vízzel, annak ellenére, hogy még egy vékony szivacsréteg sincs benne, a bugyim ugyanilyen.-Ne akarj megölni, kérlek. Engem már így is kenyérre lehetne kenni.
Elmosolyodok, ficánkolni kezdek, leereszt a lábaimra, szinte azonnal lelocsolom, összevizezem a haját és amikor el akar kapni könnyen elugrok és arrébb úszok. Prüszkölve rázza meg a fejét, beletúr a hajába és hátrasimítja vizes tincseit, az arcán nem látok haragot, szemei szórakozottan csillognak. Az ajkát mosolyra húzza és nekem megdobban a szívem, szeretném őt, testének minden pontját érezni akarom, az övé akarok lenni, és szeretném látni őt elérzékenyülten, és tudni, hogy most csak én járok a fejében. Megremegek, észreveszi a pillanatnyi elkalandozásom, látom, hogy belülről harapdálja az alsó ajkát. Hozzám lép, a derekam gyengéden átöleli hátulról, teste az enyémhez préselődik.
Óvatosan hajolok hozzá, csókja hihetetlenül gyengéd és finom, kezei körbeölelik a derekam, miközben maga felé fordít, majd lecsúsznak róla és megemel, gondolkodás nélkül ölelem körbe a csípőjét. Egyre lejjebb engedem a kezem, de nem kell levezetnem, a fenekemnél már érzem a kitörni kívánó testrészének gyengéd nyomását, nem rémiszt meg. Halkan felsóhajtok, megragadja a kezem és felhúzza a nyakához, nem tiltakozok, amikor elindul a lépcső felé. Fejét elfordítja, kuncogva hajtom fejem a vállára, mindent otthagy, lassan lépdel fel velem, átvisz a nappalin, majd újból megcsókol, miközben felfelé botladozunk a lépcsőn.
-Kapaszkodj!-utasít, majd elenged és belöki a hálószoba ajtaját.
Apró csókokkal hintem a bőrét, a vállát és nyakát, majd megpuszilom a legközelebbi tetoválást a mellkasán. Érzem, hogy tetszik neki, pirosló foltot hagyok a nyakán, megremeg, majd egyik kezével beletúr a hajamba, ajkait az enyémre nyomja. Valósággal lezuhanunk az ágyra, nem nehezedik rám, homlokát az enyémnek dönti és óvatos mosollyal ajándékoz meg. Ez ugyanaz a szoba, ahová ledobtam a cuccom. Nem érdekel, és őt sem, hogy vizes lesz az ágynemű. Mellkasa hozzám simul, percekig csókolózunk. A lepkéim még soha nem csapkodtak ennyire, keze fel-le jár a combomon, majd hüvelykujjával a hasam kezdi simogatni. Meg akarom érinteni a testét, nyomokat akarok hagyni rajta, hogy mindenki tudja, ő az enyém.
-Gyönyörű vagy.-suttogja az ajkaim közé.
Ujjaim biztatóan nyomom a vállába, keze bizonytalanul kalandozik égig a csípőmön, a bugyimhoz, azon keresztül óvatosan megérint. Megtámaszkodik a testem két oldalán, égő arccal nézek a szemébe, illetve néznék, mert szemeit csukva tartja.
-Zayn!-kérlelem halkan.
Barna tekintete az enyémbe fúródik, még mindig barna az írisze. A hajába túrok, megemelem a csípőm, ágyéka az enyémnek feszül és a keze beszorul közénk. Száját összeszorítja és lehajtja a fejét, apró csókokat hagy a bőrömön, lassan leeresztem a csípőm és a keze a mellkasomra csúszik, megkönnyebbült sóhaj fúl el a nyakamban. Félek attól, hogy mit fog gondolni ha már nem lesz rajtam semmi, félek, mert Ericen kívül nem voltam senkivel sem úgy együtt, de bízom benne. Az ajkamhoz hajol és gyengéden megcsókol mielőtt a keze lecsúszna a combjaim közé, feszült sóhaj hagyja el a szám, mosolyával biztat arra, hogy engedjem be a kezét.
-Semmi baj.-suttogja.-Csak gondolj rám, kettőnkre. Minden rendben, nincs okod félni. Csak én vagyok.
Lehunyom a szemem, ajka megérinti az arcom és a kezeit feljebb vezeti, feszült vagyok, de már közel sem annyira mint az előbb. 
-Szólj, ha nem jó vagy fáj, azonnal abbahagyom.-beszél hozzám nyugodtan, ezzel engem is megnyugtat. Nincsenek kételyeim azzal kapcsolatban, hogy mit akarok, némi félelem bujkál bennem, hogy esetleg bénának fog találni vagy nem tetszem neki. Tudom, hogy nem csak arra kellek neki, már ezerszer bebizonyította.
-Ne aggódj.-nyom puszit a számra.-Engedd el magad, kicsim, miénk az egész éjszaka.
A gondolat, hogy egész éjjel csak az enyém lesz... A lábaim széjjelebb húzom, keze nem csúszik azonnal a bugyimhoz, ráérősen simít végig a combjaimon és játékosan felfedezi a testem, ajkaival csókokat hagy a derekamon és csípőmön. Hülyén érzem magam, nem tudok mit kezdeni a végtagjaimmal, ezért egyik kezem a tarkójára vezetem és végigsimítok rajta, másikkal megkapaszkodom a vállában. Feszülten harapok az ajkamba, amikor ujjaival arrébb húzza a rózsaszín, vizes anyagot és mutatóujjával gyengéden megérint. Mellkasa egy rövid pillanatra megáll a mozgásban, majd nehezen fújja ki a levegőt és barna szemeivel az arcomat fürkészi, lehunyom a szemem, az arcom elönti a pír és a lábaim megfeszülnek.
-Engedd el magad.-kérlel halkan.
A lábaim teljesen az ágyhoz simulnak, már nem tartom őket befeszítve, szót fogadok Zayn-nek. Két ujjával lassú köröket ír le, a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik és a testem önkéntelenül feszül meg, csípőm néha megugrik és az ajkaim elnyílnak, szemeit rajtam tartja de már nem tudok zavarba jönni a pillantásától.
-Jól van.-mosolyog.-Ügyes vagy.
-Zayn.-sóhajtok, és ujjaim a vállába nyomom.
Halkan hümmögve hajol a számhoz, mohón kapok utána, nehezen veszek levegőt, majd amikor óvatosan lejjebb húzza a bugyim ismét összezárom a lábaim. Nem tehetek róla, ösztönösen próbálom eltakarni a testem. 
Végtelen türelemmel kezd újra megnyugtatni, csókokat hagy a vállamon, arcomon, és lassan lejjebb csúszik a melltartómhoz. Levegőért kapkodva túrok a hajába, ujjbegyeivel újból megérint és gyengéden fel-le mozgatja, arca néha meg-megrándul, mellkasom elemelkedik az ágytól és megragadom a csuklóját. Szabad kezét a csípőmre helyezi, majd felcsúsztatja a hasamra és finoman rányomja, érzi, ahogy összerándulnak az izmaim.
-Minden rendben?-sóhajt.
Aprót bólintok, többre nem futja. A levegőt kevésnek érzem pedig iszonyúan szükségem van rá, lehunyom a szemeim és a fejem félredöntöm, elveszi mindkét kezét és gyengéden szétfeszíti a lábaim, majd elhelyezkedik köztük, kipattannak a szemeim, amikor megérzem meleg, kissé párás lélegzetét.
-Zayn!-suttogom kétségbeesetten, ujjaim a hajába vezetem.-Zayn.-ismétlem.
-Semmi baj. Minden rendben, kicsim. Engedd el magad, Stella, úgy nem fog menni, ha feszült vagy. Nincs itt senki, csak én.-fonja össze az ujjait az enyémekkel.-Semmi olyat nem teszek, ami miatt rosszul kellene érezned magad. Nyugodj meg.
Lehunyom a szemeim és nagyot sóhajtok, a szívem több okból kiugrani készül, tudom, hogy igazat mondd és én annyira elképesztően szeretem. Meleg lélegzete mámorítóan hat rám, ajka hozzám ér, az ajkamba harapok és ujjaim a vállába nyomom.
-Fogadni merek, hogy az a kis gyökér mindig csak magára gondolt. De én nem, Baby, nekem te vagy a legfontosabb.
Zihálok, ujjait a combomba nyomja, szemeimet nem tudom nyitva tartani. Ajkaival közrefogja a középpontom, finoman szívogatja, a csípőm többször is megugrik de nem hagyja abba, kapaszkodót keresek, ujjaim reménytelenül markolnak a lepedőbe. Kezeivel gyengéden visszanyom az ágyra, megmarkolom a haját, nem túl erősen, csak ahogyan a jelenlegi gyengeségemtől tudom.
Reménytelen kiáltás hagyja el a szám, a csípőm a gyengéd nyomása ellenére is elemelkedik az ágytól, feje beszorul a combjaim közé, de a halk nyögéséből nem úgy tűnik, mintha ezt annyira bánná. Elönt a forróság, a testemen úrrá lesz az először gyors, majd tompa lüktetés, visszazuhanok az ágyra és eleresztem őt. Erőtlenül terülök el, felemeli a fejét és felkúszik hozzám, légzésem nehéz, arcán mosoly bujkál, a hajamat a fülem mögé tűri és lehajol, mohón kapok csodás szája után. Lassan felhúz, hajam előre hullik, mosolyogva néz a szemembe, lágyan megcsókol, keze végigsimítja a hátam, megállapodik a derekamnál és gyengéden von magához.
-Stella.-ejti ki halkan a nevem.-Voltál már...?-keresi a szavakat.
Aprót bólintok, várnom kellett volna, most lehetne ő az első.
-Ha első nem, a legjobb még lehetek.-vigyorodik el, tudom, hogy azért mondja, hogy oldja a feszültséget.
Végigsimítok a mellkasán, lassan visszafektet az ágyneműre és csókokat lehel a testemre, majd lecsúszik a köldökömhöz, ujjaimmal végigsimítok a haján. Nem tudom mit kezdjek magammal, kissé kiszolgáltatott a helyzetem, de zavart pír már nem jön az arcomra, az ajka előbb eljuttatott oda, ahová nagyon nehezek jutok el. Fejemet félredöntve pihenek, élvezem, ahogy az ajkai bebarangolják a testem, gyengéden simogatom a tarkóját. Lehunyom a szemeim, apró csókokat hagy a hasamon, felfelé halad, érzem a száját a kulcscsontom, vállamon, majd ahogy feljebb kúszik, érzek valami keményet a combomhoz préselődni.

Döbbent pillantásom a nadrágjára csúszik, zavartan próbál úgy helyezkedni, hogy ne lássam a nadrágjában bujkáló dudort.

-Engedd el magad.-súgja.-Mint amikor csókolózunk.-simít végig türelmesen az arcomon.

A levegőt egy szempillantás alatt kifújom, szája az enyémhez simul, olyan gyengéden, mint ahogy eddig mindig, majd kezd hevesebb lenni, ugyanúgy csinálja, mint mindig. Ezúttal nem fogom vissza magam, kezem levándorol a mellkasán, lábaim hozzásimulnak az ő lábaihoz, nem nehezedik rám, bevallom, tetszik ez a póz. Keze lecsúszik kettőnk közé, kipattintja a melltartóm és lekapja rólam és csókolózás közben ismét megérint, a légzésem néha sóhajok formájában elhal a szájában. Csípőm néha ellentétes irányba mozdul a kezével, homlokát az enyémnek dönti, szemeim csukva tartom és elnyílt ajkakkal hátradöntöm a fejem, combjaival szétfeszíti a lábaim, nem hagyja, hogy összezárjam őket.
-Stella.-pihegi halkan, szemeit behunyja egy pillanatra, ajkai résnyire nyílnak, amikor csillogó tekintete megtalálja az enyém, teljesen biztos vagyok benne, hogy ennyire gyönyörűen még senki szájából nem hangzott el a nevem.-Istenem.-súgja.-Látnod kellene magad, kicsim. Olyan gyönyörű vagy.
Túlfűtött szavak, erőtlenül végigsimítok az arcán, már nem küzdd azért, hogy megnyugtasson, mert elérte a célját. Nem tudok másra gondolni azon kívül, hogy mennyire akarom őt. 
Felnyögök, amikor mutatóujját óvatosan belém vezeti, gyengéden tapogatózik bennem, elnyílt ajkakkal pihegek, belülről simogat és vizsgál, beszívom az alsó ajkam, megragadom a csuklóját, amikor behajlítja az ujját. Érzem magamon a tekintetét, az arcomhoz hajol és gyengéden megcsókol, az ajkaim duzzadtak, tekintete kissé zavart, haja kócos, erősen úgy néz ki, mintha én túrtam volna össze. Lágyan elmosolyodik és szabad kezével végigsimít az arcomon.
-Még mindig zavarba jössz.-súgja halkan, és játékosan végigsimít a derekamon.-Annyira aranyos vagy, Kicsim.
Az ujja kicsúszik belőlem, sóhajtva kifújom a levegőt, ismét megcsókol, összeszedem magam és megpróbálom a hátára fordítani, az erőlködésemet észrevéve engedelmesen a hátára fordul és a derekamnál fogva tart, már nem próbálja titkolni a nadrágjában duzzadó férfiasságát, engem pedig ez kissé zavarba hoz.
-Semmi baj.-mosolyog, szikrázó tekintete megtalálja az enyém.
A szemébe nézek és mosoly kúszik az arcomra, az ajkamba harapok, szeretném látni őt olyan helyzetben, amiben én is voltam. Ujjaim végigsimítanak az alsóján, ajkai elnyílnak és rám néz, miközben levezetem a tekintetem és óvatosan végighúzom az ujjaim az érzékeny ponton. Engem néz, akaratlanul is elmosolyodok, jólesőn hümmög, megfogom a bokszerlasó derekát, megemeli a csípőjét, hogy könnyebben bújtassam ki belőle.
-Stella.-súgja halkan a nevem. Rendíthetetlenül húzom egyre lejjebb, szemeim elkerekednek és pirulva fordítom el a fejem.-Semmi baj, Édesem.
Leejtem az alsót az ágy mellé, felmászok hozzá, hogy szemmagasságba legyünk, ezúttal az én lábaim közt van az ő csípője, egyik tenyerem a hasára simítom, beszívom az alsó ajkam, szabad kezemmel megkeresem a férfiasságát és köré fonom az ujjaim.
-Nem, nem kell, kicsim.-rázza a fejét, és megkeresi a kezem.
-Fogd be, Zayn.-lehelem.
Halk káromkodás hagyja el a száját, kinyújtja a kezét és kihúzza a fiókot, kapkodva markol bele, majd az ágyra dob néhány becsomagolt óvszert, jelentőségteljesen néz rám és a fülem mögé tűri a hajam, azt hiszem, legalább ő is annyira kiszolgáltatottnak érzi magát, mint az előbb én. Megcsókolom a hasát, szabad kezem a V vonalára simul, csodálattal nyomom az ujjaim a bőrébe, szeretném megismerni testének minden pontját. Összerándul, barna tekintetét érzem magamon, a hajam előre hullik de ismét a fülem mögé tűri, kezét az arcomon tartja, míg én a tekintetem az ő arcán, látom, ahogy minden mozdulatomra megváltozik az arckifejezése. Ajkai elnyílnak, majd összezárja őket és pihegve néha felmordul, kínosan érzem magam, mert tetszik, hogy így láthatom őt. 
-Stella.-piheg.-Ha azt mondom hagyd abba, állj le, tényleg.
Elmosolyodok.
-Ígérd meg!-követeli.
Az ajkához hajolok, kétségbeesetten piheg, megcsókolom elnyílt száját, ujjai a derekamba nyomódnak, előretolja a csípőjét, türelmetlenül morog. A szemeim elkerekednek, ahogy végignézem a változását, néha összerándul, megemeli a csípőjét és hozzám préseli magát. Fejét hol hátrahajtja, hol jobbra, balra fordítja. 
-A picsába.-szitkozódik pihegve.-Mindig is utáltam ezt, annyira rohadtul akarlak.-szakad ki belőle. Kiráz a hideg, megcsókolom a nyakát, aztán a mellkasát és a hasát. Egyre durvább, ez már nem az a visszafogott Zayn.
-Hagyd abba.-lihegi.-Stella. Kérlek.
Lecsúszok, ijedten zihál és a hajamba túr.
-Nem, ne csináld ezt!-próbál felülni, de most én vagyok az erősebb, és az ajkaimat csak meg kell érintenem a duzzadó erekcióját, ahhoz, hogy erőtlenül visszaessen az ágyra. A hajamat az egyik oldalra húzza, nyelvével benedvesíti alsó ajkát és kétségbeesetten néz rám, megismétlem az előbbit, kezemet lassan mozgatom rajta, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, nem sokáig tudok már én sem szórakozni vele, makacsul rajtam tartja a tekintetét.
-El fogok menni.-lihegi.-Stella, hagyd abba, nincs szükség erre, nem most.-már nem követel, halkan és kissé talán alázatosan kér, tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy őt olyan helyzetben lássam. Várnom kell.
-Mondod ezt te.-súgom halkan.
Óvatosan feltépem a kis ezüstcsomagolást és kis bénázás után felhelyezem, míg ő igyekszik visszatérni hozzám. Elszorul a torkom, óvatosan felül és a szemembe néz, még mindig a lábain ülök, arcát a nyakamba dugja és hosszú percekig piheg, kezeim a hátára teszem és végigsimítok rajta. Csókokat helyez a nyakamra, de nem szívogatja a bőröm, Liam azonnal kiszúrná.
Megcsókol, közben helyzetet változtat és ismét én leszek alatta, ujjbegyeivel megérint és elismerően hümmög, titkolni sem tudnám, mennyire nem hagy hidegen az előbbi játékom vele. 
-Mehet?-néz a szemembe. Aprót bólintok, kezeim a hátán pihennek.
Érzem, ahogy immár más, eddig kissé idegen testrészével ér hozzám, lábaim a dereka köré fonódnak, homlokát az enyémnek dönti és lágyan megcsókol.
-Zayn.-nyöszörgök, és a fenekébe markolok. Nem fáj túlzottan, de egyelőre még kissé feszít, viszont többet akarok belőle. Előre tolja a csípőjét, néhány pillanatig hallgatjuk egymás nehéz légzését, majd ujjaink összefonódnak a fejemnél és elhelyezkedik, a szemembe nézve lágy mosoly szökik az arcára.
-Szia.-súgja, mire kuncogni kezdek és a hajába túrok.-Ha még nevetsz, akkor minden rendben, ugye?
Mocorog, a lélegzetem elakad és gátol abban, hogy rendesen válaszoljak neki, így csak erőtlenül bólintok.
-Oké.-mosolyog. Nem tudom hogyan képes erre, amikor én már ettől is kész vagyok.-Próbálkozzunk.
Elfojtok egy mosolyt, mindkét kezem a hátára teszem és az arcom a nyakába fúrom, olyan jól esik, hogy ennyire közel van hozzám, mert tudom, ennél közelebb valószínűleg már nem lehet. Megcsókolja a nyakam, kissé felemelkedik és mosolyogva néz a szemembe, már nem jövök zavarba, nem érzem úgy, hogy lenne miért, hiszen ő Zayn, a barátom, aki nagy valószínűséggel szeret engem, habár még nem mondta nekem ezt. Ha hagyatkozhatok az érzéseimre, akkor teljesen biztos, hogy legalább egy icipicit szeret engem annyira a vitáink ellenére is, mint én őt.
-Most kitalálom, hogy a legjobb neked.-tájékoztat, és nekem nevetni támad kedvem, vicces, hogy mindenről beszámol és ilyen nyugodtan beszél hozzám, annak ellenére, hogy néhány perce még szitkozódott. 
Lehúzom magamhoz és megcsókolom, megszorítja az ujjaim és lágyan előretolja a csípőjét, az ajkai közé pihegek, még nem igazán találja el a megfelelő helyet, de így is őrületes, fokozatosan gyorsít, majd újra lassítani kezd.
-Ez tetszik?-kérdezi, és én meglátom a homlokán az első kis izzadtságcseppet. Erőtlenül bólintok.-Én is szeretem ezt.-duruzsolja.
Lassú, mégis erőteljes lökésekkel taszít valami felé, a szórakozottsága és a kezdeti beszédessége egy szempillantás alatt eltűnik, elnyílt ajkakkal csókol meg, homlokát néha az enyémnek dönti és csak néz a szemembe. Amikor először megtalálja a G-pontom hangosan felnyögök, annak ellenére is, hogy keményen megharapom az alsó ajkam.
-Megvagy.-motyogja.
Kézzel-lábbal belé kapaszkodok, arcom elrejtem a nyakában és gyengéd csókokkal borítom, szeretném, ha mindene az enyém lenne, ha a testünk összeolvadna még ennél is jobban. Az ölelésünk forró és ragaszkodó, de ez a forróság egyáltalán nem zavaró. Úgy érzem, kezei mindenhol ott vannak, szorítja a derekam és a combjaim, végigsimít a mellkasomon és az arcomon. A látásom kissé elhomályosul, a levegő egyre forróbb köztünk, szeretném, ha kiszakadna a mellkasom és teljesen eggyé válhatnék vele. Felkiáltok, amikor egymás után többször találja el a "célt", minduntalan megremegek.
Megcsókolja a nyakam, magához szorít és a hátára fordul, gyengéden megemeli a csípőm és reménykedve néz a szemembe. Felemelkedik és megcsókol, nem csináltam még ilyet, Eric szeretett főnökösködni, már nem is tudom mi a fenének gondolok rá. Előredőlök, mohón csókol meg, kezeivel gyengéden irányít és bennem megakad a levegő. Köröket írok le a csípőmmel, a mellkasára helyezem a kezeim és tulajdonképpen VIP helyről nézem őt így.
-Segíts egy kicsit.-pihegi. Már nem mozgatja a csípőm, kezei megpihennek a derekamon és kérlelőn néz rám. Összeszedem a széthullott darabjaim és erősen rá gondolok, a csípőm megmozdul, egy ideig nem találom el a ritmust, kapkodva próbálom megkeresni.
-Zayn!
Csitítgat, feljebb húzza magát és nekidől a falnak, gyengéden mosolyog rám, majd kezeit a derekamra teszi és összehangolja a mozgásunkat.  Kezeivel gyengéden szorítja a testrészeim, a szemembe néz, ajkai elnyílnak, lehunyom a szemeim és az ajkamba harapok, elereszt, úgy érzem kapaszkodnom kell valamiben, és a vállait választom. Ölelésünk forró, a tempó elég lassú, de ez nem baj, a tekintetem nem tudom levenni az arcáról, amikor nyitva tartja a szemeit elmerengek bennük.   Átölel és én ismét a hátamon találom magam, talán perceken át hempergünk és minden módon gyűrjük a lepedőt. Nyomokat hagyok a nyakán, vállán és a hátán, az ajkaim és körmeim összedolgoznak.
A fejem a párnába süpped, gyengéden csókol, körmeim a hátába mélyednek, halkan zihálni kezdd és erőteljesebben mozog. Szemeim elkerekednek és magamhoz szorítom, ágyékát hozzám préseli, levegőért kapkodva nézem őt.
-A-annyira szűk vagy.-szuszog, fejét hátrabillenti és halkan hümmög.-Olyan puha. Teste megremeg fölöttem, szemeit kinyitja és szinte bocsánatkérően néz rám, majd behunyja és halkan felnyög, mielőtt rám zuhanna. Magához szorít, arcát a nyakam hajlatába ejti, végigsimítok a hátán és a fejem a vállára hajtom. Néha megremeg, perceken keresztül csendesen hallgatom, ahogy szuszog és erőt gyűjt.
-Sajnálom.-pihegi.
-Olyan gyönyörű vagy, Zayn.-túrok a hajába, tincsei kissé nedvesek, kezemet a tarkójára csúsztatom. Az idők végezetéig tudnám nézni az arcát, mindig észreveszek rajta, benne valami újat. Érdekes, hogy néhány ember elítélő őt apróságok miatt, mert dohányzott, mert barnább a bőre, de nem látják benne azt, akit én. Ezt a kedves, félénk, törődő fiút. Homlokom a vállának döntöm, az ujjaim akaratlanul is a tarkóját, és a haját simogatják.
-Nem végeztünk.-vesz erőt magán, ismét megtámaszkodik fölöttem. Mozgása lassú és őrjítően pontos, perceken belül eléri, hogy a hátam ívbe hajoljon és a nevét sóhajtozzam. Hallom, hogy beszél hozzám és a csípőm próbálja az ágyon tartani. A hajába markolok, ajkait a mellemhez nyomja, soha nem éreztem még így magam. Zihálva könyörgök, hogy tegyen még valamit és ne érezzem ezt a szorító türelmetlenséget. Elnyílt ajkaimra lágy csókot nyom, majd lassan előretolja a csípőjét, mutatóujjával gyengéden rásegít, egész testemen végighalad valami. Hallom, az ő fojtott, férfias nyögéseit. Nyöszörögve hanyatlok a takarók és párnák közé, minden testrészemmel kapaszkodok belé, míg a testem teljesen el nem fárad. A fejem lustán oldalra döntöm, megcsókol, majd legördül rólam. Behunyt szemekkel pihenek, majd karjait körém fonja és a fejem a mellkasára esik. Erőtlenül emelem fel a fejem, mosolyogva kisöpri a hajam az arcomból és apró csókot nyom duzzadt ajkaimra. Kapaszkodnom kell belé, kezeivel gyengéden simogat, míg magamhoz térek.
-Zayn.-bököm ki halkan a nevét. Orra az enyémhez súrlódik és puszit ad a számra.-Ez...
-Tudom, Édes, tudom.-simít végig a hátamon.-Nekem is.
-Akarlak.-sóhajtom.-Megint.
-Türelem, Kicsim.-nevetgél.-Már a tiéd vagyok.
Hüvelykujjával gyengéden végigsimít az arcomon és az állam alá nyúlva húz magához egy csókra. Élvezem a helyzetünket, ahogy fölé hajolok és ő játékosan csillogó barna szemeivel engem néz. Mióta együtt vagyunk most először látom őt felhőtlenül boldognak, az ajka mosolyra húzódik, szemei boldogan csillognak, a haja nedvesen esik a homlokába, felemeli a kezét és gyengéden megsimítja az arcom. A boldogságunkat eddig mindig beárnyékolta valami, de most ezt elfelejtettük. Az arcom a tenyerébe simul, lehunyom a szemeim és megfogom a kezét.
-Köszönöm.-súgja halkan.
Megkeresem a tekintetét, elmosolyodok és a fejemet a mellkasára hajtom, végigsimít a hátamon, lassan tapogatózva keresi meg az ágy szélénél összegyűrődött és feltekerődött takarót, melyet rám húz, azután végigsimít a hajamon. Meg sem próbálom megkeresni azt a rengeteg ruhadarabot, ami eljutott velem idáig, lábaink egymásba gabalyodnak, óvatosan az oldalára fordul, karjait körém fonja és az arcát elrejti a vállam és nyakam közti részben. Végigsimítok a haján, rövid tincsei kibújnak az ujjaim közül, szempillái kellemesen csikizik a bőröm, miközben pislog. Csókot lehelek a nyakára, közel a füléhez, ujjai végigsimítják a derekam, mielőtt az arcomat elrejteném. Mielőtt a testéből áradó kellemes illat és a hő álomba nyomna, rájövök arra, hogy menthetetlenül szerelmes vagyok ebbe a fiúba.