2014. február 27., csütörtök

44.rész Lépj ki a szürke hétköznapokból

Sziasztok! :D
Na, hát megérkeztem. Elég nehezen hoztam össze ezt a részt de összességében elégedett vagyok vele, kicsit nyugisabb de talán ez nem baj. Én holnap nem megyek haza, mert a barátnőmmel szombaton indulunk Budapestre Leiner Laura dedikálásra meg egy kicsit vásárolgatunk, élvezzük a tavasz első napjait. Ti is tegyétek ezt, ne tessék bent lustulni a tv/számítógép előtt. Menjetek a szabadba! :3
Jó hétvégét! Nagy puszi mindenkinek: Nessa. xx

~Zayn Malik~

Azon gondolkodom, mi lenne most velem, ha végül kimondja azt a konyhában, és most megint egyedül lennék, megint összeomlanék, mint akkor. Az események tulajdonképpen sorozatként követik egymást, mindig az tesz keresztbe nekem szándékosan vagy nem szándékosan, aki előtte fájdalmat okozott. A menedzserek és a pletykák miatt mentünk szét Perrie-vel, és most Perrie miatt akart velem szakítani Stella. Remélem, hogy ez megmarad így, hogy csak akart, és ez nem folytatódik. Mi lenne velem Stella nélkül? Mielőtt megismertem őt nem nagyon voltam akkoriban más, csak egy két lábon járó szomorú szerencsétlenség, aki előtte némi időközönként dührohamot kapott, szétdobálta a cuccait, tört zúzott, majd zokogva lapult meg valamelyik fal tövében. Határozottan nem az a Zayn voltam, aki voltam, és most vagyok, vagyis inkább 2 nappal ezelőtt voltam. Na, jó ez így elég bonyolult. Aztán jött ő, zavarba hozott, bosszantott, kölcsönösen bosszantottuk egymást, és lassan elérte, hogy belészeressek. Felforgatta az életem, ugyanakkor visszaterelte a helyes irányba is, mellette boldog vagyok. Nem tudom, rajta kívül voltam-e valaha bárkivel is ennyire boldog. Milliónyi emlék rohanja meg az elmém, önkéntelenül is mosolyognom kell, amikor a mosolyára gondolok, csillogó szemeire, ahogy apró keze elveszik az enyémben, nevetve fúrja arcát a nyakamba és ölelkezünk, csókolózunk. Ő tart egyben engem, ő nem hagyja, hogy összetörjek. Szükségem van rá, jobban, mint bárkinek bármi másra. Talán ezt majd Liam is megérti.
Amikor reggel kinyitom a szemem, és a karjaim már megint nem találják őt magam mellett, az arcom belefúrom a párnába, ami ontja magából a narancsos illatot. A szemhéjaim hirtelen újra nehéznek érzem, az illat közel sem olyan valóságos, mint amikor az arcom belefúrom a hajába, de jobb, mint a semmi. Olyan jó lenne csak egyszer úgy felébredni, hogy a háta szorosan simul a mellkasomhoz.
Adok magamnak néhány percet, majd korai kelésem miatt reménykedve indulok le a lépcsőn, hátha még vethetek rá egy pillantást, mielőtt Harry elviszi suliba. 
És igen, a nappali közepén áll, fehér tornacipőt visel és, ó, Istenem, a lábai teljesen fedetlenek. Nem ő a legmagasabb lány, akit ismerek, de a lábai olyanok, mintha sosem érnének véget, hosszúak, vékonyak de izmosak a rengeteg ugrálásnak és az örökös rohanásnak köszönhetően. Fenekét falatnyi rövidnadrág takarja, mely kiadja a kerek, csinos formát és szinte vonzza a tekintetem. Fehér pólóban van, aminek az alját begyűrte a nadrágjába, megborzongok, amikor hirtelen megpördül, a haja körbeszáll körülötte és egyenesen rám néz. A hasa annyira lapos, a pólója kiadja a darázsderekát és pont jó helyeken feszül rajta, a kezem magától indul meg és beletúrok a hajamba. 
-Szia, Zayn!
Ez az a hang, amivel a fiúk előtt tisztel meg, lelkes és kislányos, teljesen más, mint amikor az ölemben ülve szól hozzám. Mégis annyira aranyos, és jó ezt hallani közvetlenül ébredés után.
-Szia.-mosolygok rá, a szemeimmel körbepásztázom a szobát, de arra sincs esélyem, hogy közelebb lépjek hozzá, mert a Harry és Liam már itt is vannak.
Elfojtok egy kedvetlen grimaszt, lopva rám pillant, a szemében huncutság csillan, majd elszökdécsel mellettem és megöleli a testvérét. Lábujjhegyre állva puszit nyom az arcára, és akkor észreveszem, hogy a feneke nem csak az én pillantásomat vonzza. Az ajkamba kell harapnom, hogy ne üvöltsek Haz-ra, hogy vegye le a tekintetét a barátnőm fenekéről. Aztán rájövök, hogy én most egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezt bárkinek is felróhassam, így hát hallgatok és tűrök. Nagyon is tisztában vagyok vele, milyen hatással van ez a lány a fajtársaimra.
Miután elmennek visszamegyek a szobámba és újra az ágyam narancsos illatába burkolózok, ha bárki is viccből mellém vetődne, rögtön felismerné ezt az illatot, és akkor halott lennék.
A délelőttöt fetrengéssel és önsanyargatással töltöm, ugyanis twitteren a vegyes rajongói üzeneteket olvasom. Annyira szeretnék néhányra visszaírni, hogy megmondjam, semmi nem igaz, de nem tehetem. Liam kb fél 11-kor bekopog, az ágyamra épp akkor terítem rá az ágytakarót. Az idősebbik Payne bejelenti, hogy estig nem lesz itthon, és megkér arra, hogy ha lesz időm, vigyem el Stella-t valahová enni vagy bevásárolni, mert ő és Niall elmennek valami kosármeccsre, Louis ugyebár még vasárnap elutazott, Harry pedig a napját vásárolgatással tölti. A gondolataim azonnal szárnyra kapnak, ígéretet teszek Liam-nek, hogy rendesen fogok viselkedni a testvérével, majd pacsizok vele és végignézem, ahogy beszállnak Niall kocsijába és elhajtanak. 
Úgy érzem, mintha a vállaimon egy angyal és egy ördög ülne, az egyik azt mondja, bírjam ki az elkövetkezendő 6 órát Stella nélkül, az ördög viszont szinte üvölti a fülembe, hogy hívjam őt fel és hozzam el a suliból. Elképesztő lenne vele tölteni az egész napot. Viszont ő megelőz, tulajdonképpen nem is ő az, hanem az iskolaorvos, aki közli velem, jó lenne ha bemennék Stella-ért, mert rosszul érzi magát. Ezek szerint ő már tudott a fiúk mai terveiről...
Hívok egy taxit, 20 perc múlva pedig már az iskola előtt nyomok rá a nevére, a hangja olyan, mintha tényleg beteg lenne, pár perc múlva pedig már lassú léptekben indul a kocsi felé, látom, hogy mennyire nehezen fogja vissza magát. Azt hiszem, ő képtelen bármit is lassan csinálni, mindig szalad, kapkod és ennek köszönhetően megsérül. Belülről nyitom ki az ajtót, amint meglát az arcára széles mosoly ül ki, szemei pedig boldogan csillognak. Nem vagyok képes leszidni őt, beül mellém, próbál valami betegeshez hallatszó hangot megütni, a saját címem mondom a sofőrnek, Stella pedig nem tiltakozik.
-Ez mi volt?-kérdezem, amikor belépünk az ajtón. Nem vagyok dühös, a hangom még csak nem is vádló.
-Maradjak ott, amikor veled is lehetek?-kérdezi ártatlanul, nagyokat pislog, lassan lecsúsztatja a válláról a bőrkabátját, amit a tekintetemmel követek, és mielőtt a földre esne, elkapom.
-Mondtam már, hogy ezt nem csinálhatod.
-Nem kell mindig szót fogadnom neked.-mosolyog, fejét oldalra dönti és az ajkába harap.
-Bajba fogunk kerülni, mi van, ha Liam megtudja?
-Ki mondaná el neki?-lép hozzám, átölel és a fejét felbiccenti, orra az államat súrolja. -Zayn, ne idegeskedj mindig.
-Nem akarom, hogy miattam lógj az iskolából.
-Igazoltan lógok, tudod, beteg vagyok.-mosolyog.-Szerintem mindketten megérdemeljük, hogy egy kicsit kettesben lehessünk.-simít végig a karomon.
-Őrült vagy.-mosolygok rá, és a haját a füle mögé tűröm.-Már megint igazad van. Miért van az, hogy mindig sikerül kibeszélni magad az ilyen helyzetekből?-mosolyogva megvonja a vállát.
-Kegyetlen volt kibírni azt a 3 órát.-biggyeszti le dacosan alsó ajkát.-Hiányoztál.
-Te is nekem.-súgom, és végigsimítok a karján.-El kell majd mennünk vásárolni.
-Tudod, mikor fognak hazajönni? Este 9 körül, képzeld el, hogy úgy este 7-ig itt lehetünk. Vásárolni akarsz menni?
-Nem.-válaszolok rekedten, lassan felfedezem, hogy a testünk egyre jobban feszül egymáshoz. 
-Én sem.-emeli fel a fejét, ajkai elnyílnak.-Mikor akarsz megcsókolni?
-Mikor akarod, hogy megcsókoljalak? 
-Minél hamarabb.-túr a hajamba, lehajtom a fejem, homlokát az enyémnek dönti, az orrom az övéhez simul, milliméterek vannak az ajkaink közt. Az ajkai gyengéden megérintik az enyém, szórakozunk egymással, majd beszívja a levegőt és közelebb nyomul hozzám, dacos ajkait az enyémhez nyomja. A kezeim végigkalandoznak a derekán, lecsúsznak a fenekére, levegőért kapva simítok végig rajta, kezeim a zsebekbe csúsztatom, hátrálni kezd, végül nekidől a falnak. Egyik lábát felemeli és az én lábaim köré kanyarítja, a combjai alá nyúlok és felemelem, hihetetlen érzés őt így tartani. Olyan könnyű és törékeny.
Amikor óvatosan az ágyra teszem valami furcsa érzés cikázik végig rajtam, fejét hátrabillenti és elszakad tőlem, kezei végigsimítanak a vállaimon és ujjait óvatosan belenyomja a bőrömbe.
-Miért vagy ilyen feszült?-kérdezi halkan, gyengéden masszírozza a vállaim.-Az egész tested olyan görcsös.-csak akkor veszem ezt észre, amikor leengedem a vállaim, tényleg befeszítve tartottam a karjaim.-Szeretném, ha elengednéd magad, ne gondolkozz.
Aprót biccentek, mosolyogva néz rám és végigsimít az arcomon, csókért hajolok hozzá, igyekszem tényleg nem gondolkozni, és mellette ilyen helyzetben ez nem is annyira nehéz feladat. A ruháink egymást követve hullanak a földre, lehámozom róla az apró nadrágot, a szemeim elkerekednek, ő pedig kuncogni kezd. A bugyija nem áll másból, csupán csipkéből, a légzésem nehéz lesz, végigsimít a tarkómon, nagyokat pislogva csúszok feljebb, a számat valami a hördüléshez és nyögéshez hasonló hagyja el, amikor újra megcsókoljuk egymást. A türelmetlenség nem lesz úrrá rajtam, és rajta sem, gyengéden csókolózunk, a kezeinket hagyjuk kalandozni, megcsikizem az oldalát, mire úgy felnevet, hogy szinte lelök magáról. Sikerül elérnie, hogy már ne kelljen figyelnem arra, hogy ne feszítsem be valamelyik testrészem, újra olyan boldognak érzem magam, mint amilyen azelőtt voltam, hogy a hülye problémák elkezdődtek volna.
Ezúttal nem gondolok semmi másra, csak kettőnkre, nem érzek bűntudatot, nem gondolok arra, hogy ezt nem szabadna, rájövök, ahhoz, hogy boldogok legyünk nem szabad másra gondolnom, csak arra, hogy ő mit szeretne. Őt kell boldoggá tennem.
Rámosolygok, csillogó tekintetét az enyémbe fúrja és mosolyogva nagyokat pislog. Óvatosan hámozom le róla az utolsó, aprócska ruhadarabot, mielőtt bármit tehetnék a hajamba túr és gyengéden meghúzza a tincseim.
-Ne.-súgja, és jelez, hogy kússzak vissza hozzá.
Ajkaink újra találkoznak, az ujjaink a feje mellett fonódnak össze, elmosódva tudom felidézni az ezután következő 1 órát. Vele lenni olyan elképesztő, felemelő, nem kell senkinek sem megfelelnem, csak neki, és az igazság az, hogy ezért örömmel küzdenék életem végéig, ebben az esetben még túl nagy tétje sincs a dolognak. A testünk megtalálja a tökéletes összhangot, többnyire tartjuk a szemkontaktust, imádom nézni, ahogy az arca változik. Az ajkába harap, vagy összeszorítja őket, néha elmosolyodik, szemei hol elkerekednek, hol behunyja őket, pontosan tudom, mikor a legjobb neki. Olyankor a mellkasa elemelkedik az ágytól és teljesen hozzám feszül, karjai a nyakam köré fonódnak, szemeit behunyja és ajkai elnyílnak, gyengéd hangok szöknek ki rajta, néha mondd olyan dolgokat, amiktől más esetben zavarba jönne és nem mondana ki.
Szemeim lehunyom, arcát a nyakamba fúrja, ujjaimmal gyengéd köröket rajzolok a hátára, az ő egyik keze a hasamon pihen. Feljebb húzom rajta a takarót, fejét mosolyogva emeli fel, végigsimítok az arcán és közelebb húzom magamhoz, bele sem merek gondolni, milyen nehéz lesz megint elmenni innen, de amikor az órára pillantok egy időre megnyugszok, még rengeteg időnk van. 
-Még mindig olyan rossznak gondolod, hogy egy kicsit alkalmaztam a csodás színészi képességeim?-kérdezi, szemöldökét kihívón felvonja.
-Nem, de ezt akkor se csináld többször.-rendezem el a hajszálait.
És te még mindig azt hiszed, hogy valaki mást akarok?-kérdezem magamban, nem mondom ki, olyan fantáziával rendelkezik, ami ebből a kérdésből olyat kreálna, hogy csak magamat keverném bajba. Azt hinné, csak ebben az esetben nem vágyom másra, pedig ez nem igaz, semmit nem akarok más lánnyal csinálni. 
-Egy hónapban egyszer.-húzza csábító, huncut mosolyra a száját.-Vagy inkább kéthetente egyszer.
-Stella.-fújok nagyot bosszúsan, nevetve nyom puszit a számra.
-Tudod, ezt az ajánlatot nem sok pasi tudná visszautasítani.
-Nem tartozom a többség közé.-húzom mosolyra a szám.
-Ebben biztos vagyok.

~Stella Starlight~

Kezeimet szemellenzőként használom, miközben felfelé az égre bámulok, nem emlékszem, mikor volt utoljára annyira jó idő, hogy zavartalanul napfürdőzhettem rövidnadrágban és nem fáztam. Szeretem a nyarat, habár ez még közel sem nyár, addig még hátra van néhány hónap, szeretem, amikor meleg van, nem kell vastag ruhákba burkolóznom és süttethetem magam a napfényben.
A fejem Zayn mellkasán pihen, ujjai feltolják a derekamon az ingét és gyengéden mintákat rajzol rá. Még csak rosszul sem érzem magam amiatt, hogy leléptem a suliból. Ha nem játszom el a beteget, ez a nap is ugyanúgy telt volna, mint az összes többi annak ellenére, hogy Liam és a fiúk nincsenek otthon. Ez az alkalom pont jól jött most, legalább egy kicsit megerősítjük a kapcsolatunkat. Talán egy rendes lány nem tette volna ezt, én viszont elég régóta nem sorolhatom magam ebbe a kategóriába. Még csak nem is bánom.
-Nem akarok haza menni.-súgom halkan.
-Dehogynem.-mosolyog rám.-1 napig sem bírnád Liam nélkül.
Hunyorogva nézek rá, felkönyökölök és fölé hajolok, barna szemeivel követi a mozdulataim és az arcomat figyeli, a haját kezdem piszkálni, behunyja szemeit és felsóhajt, majd hirtelen, amikor nem számítok rá elkapja a csuklóm és egy pillanat alatt leteper.Nevetve nézek rá, elhelyezkedik a csípőmön és a csuklómnál a földhöz szegez, a puha fű simogatja az arcom, élvezem a helyzetünket. 
-Még mindig azt hiszed, hogy valaki mást akarok?-kérdezi halkan, az arcomhoz hajol, ajkainkat milliméterek választják el egymástól, a gondolataim zavarosakká válnak. Meglep a kérdése és a közelségétől elég nehezen tudok rendesen gondolkozni.
-Nem tudom.-súgom.-Sose láttam bele a fejedbe, pedig néha szeretném tudni, mit gondolsz.
-Baby, hozzád képest én nyitott könyv vagyok.-húzza rossz fiús mosolyra a száját. A megszólítástól megborzongok, Zayn arcára elégedettség ül ki, felveszi a "bad boy" álarcát. Tudja, hogy ezzel képes teljesen levenni a lábamról.-Talán mégsem volt olyan rossz ötlet, hogy eljöttél.
-Már megint igazam van.-jelentem ki önelégülten.-Tudtam, hogy neked is tetszeni fog az ötlet, csak még magadnak is elég nehezen vallod be.
-Lehet.-mosolyog rám.-Gondolkoztál már azon, hogyan mondhatnánk el?
-Nem.-súgom.-Fogalmam sincs, mindenféleképpen kiakadna.
-Tudom.-sóhajt.-Mindegy, most ne beszéljünk erről.
Beleegyezően bólintok, legurul rólam és mellém fekszik, fejemet a vállára hajtom és a kék eget fürkészem, szebb napot nem is találhatott volna a bátyám arra, hogy lelépjenek otthonról. 
A délután egy részét a fűben heverészve töltjük, beszélgetünk mindenféléről, és megkérem, hogy beszéljen az előző párkapcsolatáról, annak ellenére, hogy minden szó tűszúrásként ér. Zayn elmondja, hogy mielőtt szétmentek azt tervezgette, megkéri Perrie kezét. Belegondolok abba, mi lenne, ha megtette volna. Talán még most is Eric barátnője lennék, talán örökre leragadtam volna mellette, vagy most egyedül lennék. Talán szakítottam volna Eric-vel és most egy olyan fiú után loholnék, akinek menyasszonya van. Esetleg egy rendes kislány lennék, aki csak az iskolára koncentrál és próbál megbirkózni mindennel, amit kap az élettől.
Nem tudom, de Zayn szavaival élve: ez a múlt, nem érdemes gondolkozni a múlton.
-Jobb, hogy így történt.-súgja.
Amikor az idő kezd lehűlni bemegyünk, összehasonlítom a mai napot a többivel és arról fantáziálok, mi lenne, ha gyakrabban megtehetnénk azt, hogy csak így felrúgjuk a szabályainkat. Nem gondolunk senkire és semmire magunkon kívül, és ez meglehetősen tetszik. Ha csak rajtam múlna, lehet, hogy elég ritkán jelennék meg az iskolában, de Zayn felelősségtudóbb, mint én.
Leülünk megnézni egy filmet, de én nem vagyok az a fajta, aki végig tud ülni egy helyben 2 órát, piszkáljuk egymást, folyamatosan bökdös és hülyeségekkel nyaggat, a film felétől a nyakam csókolgatásával foglalja el magát, ami egy kissé zavaró(?). Az arcába nyomom a tenyerem ő pedig leteper és csikizni kezd, amíg le nem bukfencezünk a puha szőnyegre. Nem tudom, mikor viselkedett utoljára így velem, vagy hogy valaha is megmutatta-e ezt a dilis oldalát. Nevetve huppanok az ölébe, felnyög, mintha legalább egy százassal többet mutatna a mérleg a valódi súlyomnál, gyengéden a karjára csapok, felhúzza az orrát és amikor megpróbálom megcsókolni elfordítja a fejét.
-Uhm, szóval nem akarsz megcsókolni.-motyogom, ajkait egymáshoz préseli és a fejét rázza.-Kíváncsi vagyok meddig bírod.
Látom, hogy kis híján elneveti magát, de a száját továbbra is összeszorítja. Néhány másodpercig figyelem, majd az arcához hajolok és megpuszilom, az ajkaim lassan a nyakára vándorolnak, ujjaim a vállát veszik célba. A mellkasa egyre sűrűbben emelkedik és süllyed, de nem szólal meg. Belekapok a bőrébe, melynek következtében alig hallható nyögést váltok ki belőle és ujjai a csípőmbe nyomódnak. Kezd gyengülni, szórakozottan piszkálni kezdem a haját, mutatóujjamat az atlétája nyakába akasztom és puszit nyomok a puha bőrére, szempilláim végigsimítanak rajta, lopva felpillantok rá, szemeit lehunyja és az egyik kezével görcsösen fogja a derekam. Kuncogva emelem fel a fejem, az arca szinte minden pontjára apró csókokat helyezek, ujjai hirtelen a tarkómra csúsznak, felnevetek, amikor magához húz és száját az enyémre tapasztja.
-Gyenge vagy.-nevetek.
-Fogadunk, hogy te sem bírnád tovább?-vonja fel a szemöldökét, és közelebb hajol, orrával megérinti a nyakam és érzem a bőrömön a leheletét. 
-Mit kapok, ha nyerek?
-Nem fair, ha tudod.-kacsint. 
Halkan hümmögök, a tekintetünk néhány pillanatig összekapcsolódik, majd elmosolyodik és az ujjai az inge alá csúsznak, amit jelen esetben én viselek. A világ legértelmetlenebb játékát játsszuk, mely csak addig volt vicces, amíg én kínoztam őt. Puha ajkai megtalálják a nyakam, az ujjaim a hajába csúsznak még mielőtt pirosló nyomot hagyna rajta.
-Vesztésre állsz.-nevet fel.
-Csak hiszed.-motyogom.-Te nem szívhatod ki az én nyakam, ellenben én... Valóban elég nehéz ellenállni neki, de nem fogom elveszíteni ezt a fogadást. Az ajkaimat összeszorítom és becsukom a szemeim, amikor ajkai felkúsznak a nyakamon és mindent megcsókolnak, csak épp a számat nem. Ez nem jó játék, nagyon nem. Lassan kiemel az öléből és a szőnyegre fektet, lassan kigombolja az alsó néhány gombot az ingen és a hasamat veszi célba, nehezemre esik nem beletúrni a hajába és felhúzni magamhoz. Próbálok ugyanúgy lélegezni, mint eddig, tovább állom a sarat, mint ő, és végül én nyerem ezt a játszmát. Kezeit felvezeti az oldalamon és megtámaszkodik a testem két oldalán.
-Tudod mit?-súgja halkan.-Nyertél.
Csókja hirtelen ér, halkan felnyögök és beletúrok a dús hajába, elvesztem az időérzékem, csak néhány másodpercre húzódunk el egymástól, míg levegőt veszünk, aztán ajkai ismét bekebelezik a szám. Kezem bekúszik az atlétája alá és a tenyereim izmos lapockájára simítom. A telefonom rezegni kezd a zsebemben, vonakodva húzódunk el egymástól, szemei csillognak, leszáll rólam és a kanapénak támaszkodik. A légzésemet meg sem próbálom kontrollálni, szinte azonnal rányomok a névre és kis híján felpattanok. Louis az.
-Szia!-kiáltok bele pihegve.
-Stella!-nevet.-Szia. Hogy vagy?-egy ideig szaporán veszek levegőt, emiatt nem válaszolok azonnal.-Rosszkor?
-Nem, dehogy.-dörzsölöm meg az arcom.-Azt hiszem, jól vagyok.
-Azt hiszed?
Halkan hümmögök, odakúszok Zayn-hez és a karja alá férkőzök, gyengéden rendezgetni kezdi a tincseim és puszit nyom a fejem búbjára.
-Most nagyon.-sóhajtok.
-Tudok róla, hogy a srácok ma nincsenek otthon.-nevet halkan.-Hogy bírtad ki a sulit? Minden rendben veletek?
-Nem bírtam ki.-kuncogok.-A 3. óra közben beteg lettem.
-Lógtál?-szinte látom magam előtt a meglepett arcát, és a hangja is kissé magasabb lesz. Felnevetek.
-Igazoltan.-csapok Zayn a combomon felfelé kúszó kezére, halkan nevetni kezd és belepuszil a nyakamba. Ezzel egy időben Louis is hangosan nevetni kezd.
-Beteg vagy.-vihog.
-Te is ezt tetted volna.
-Lehet.-hümmög.-De én nem olyan vagyok, mint te. Te olyan ártatlan vagy, nem hittem volna rólad, hogy képes leszel ilyesmire.
Zayn az "ártatlan" szóra felhorkant és oldalba csíp, megfeszítem a csípőm és az alsótestéhez nyomulok, mire felszisszen és elhallgat. Önelégülten mosolyogva simulok újra a mellkasához.
-Hát, tartogatok még meglepetéseket.-kuncogok.-Vannak dolgok, amik nem úgy vannak ahogy te gondolod.
-Gondolom szép napotok van.
-A legszebb.-emelem fel a fejem, és az orrommal békítően megérintem Zayn nyakát. Elmosolyodik és gyors csókot nyom a számra.-És ti? Jól érzitek magatokat?-a háttérben hallom Eleanor nevetését, úgy látszik nem csak a mi párosunk telefonál úgy, hogy közben civakodik.
-Tökéletesen, minden tökéletes.-sóhajt.-Csak hiányoznak ezek az idióták, meg te is.
-Te is nekünk, nekem különösen.-biggyesztem le az alsó ajkam.
-Biztos minden rendben? Mert telefonon keresztül is nagyon jól tudok megfélemlíteni.
Felnevetek, Zayn a homlokát ráncolja és az arcát a nyakamba fúrja, végigsimítok a tarkóján és az egyik kezem megpihentetem a combján, készen arra, hogy egy rosszabb pillanatában belecsíphessek, amíg viszont ez nem jön el, a kezem fel-le jár a lábán.
-Igen, tényleg.-győzködöm mosolyogva.-Majd elmesélek mindent, ha hazajöttél.
Megharapja a nyakam, halkan felszisszenek és a körmeim a nadrágjába nyomom, egyszerre kezdünk el nevetni.
-Inkább felhívlak később.-neveti el magát.-Ha egyedül leszel csörgess meg, gondolom ez az idióta nem hagy telefonálni.
-Kapd be.-mondja hangosabban Zayn.-Neked szólt, Tomlinson!
-Te is hiányzol! Figyelj, Zayn...
-Hallgatlak.-forgatja a szemét, majd rám kacsint. Nevetve nyomok puszit kissé borostás arcára. Felemeli a telefonom és a füléhez tartja, közben oldalt lejjebb veszi a hangerőt, hiába kapálózok érte, nem adja vissza és nem hallok semmit, csak Zayn hümmögését.
-Oké, csá.-vigyorodik el, és leteszi.
-Zayn!
-Ne visíts.-nyom puszit a számra.-Nem akarod tudni, nem fontos.
-De kinyomtad!
-Mentek a tengerpartra.-tápászkodik fel, megfogja a kezem és felhúz, átöleli a derekam és hosszú ujjaival kisöpri az arcomból néhány kósza hajszálam.-Menj, öltözz át, most már mennünk kell.-sóhajt fel.
Összehúzom magamon az ingem, a jókedvem hirtelen megcsappan, nem akarok még hazamenni, ráadásul én még beszélgetni akartam Louis-val.
-Ne haragudj, amiért kinyomtam.-húzódik közelebb.
-Nem baj.-sóhajtok, és felé fordulva engedem, hogy megbékítsen.
-Muszáj hazamennünk?-szalad ki a számon.
-El kell mennünk bevásárolni.-sóhajt.-Ha nem leszünk otthon, amikor hazaérnek, Liam aggódni fog.-puszit ad a homlokomra, majd gyengéden a lépcső felé tol.
A számat húzva megyek fel, az ingét az ágyra terítem és átveszem a saját felsőmet, a hajamat egy kócos kontyba kötöm és újra kisminkelem magam. Két kéz simul a derekamra, immár azt az inget viseli, ami az előbb még rajtam volt, megfordulok a karjai közt és gyengéden meghúzom az anyagot.
-Szeretnéd?-kérdezi, és orrát az enyémhez érinti.
-Nem tudnám hordani.-sóhajtok.
-Attól még neked adhatom.-mosolyog, és már venné le, de megállítom és visszahúzom a vállára.
-Hagyd.-nyomok puszit az arcára.-Neked olyan jól áll.
-Nem akarom, hogy szomorú legyél.-nyúl az állam alá, és a szemembe néz.-Jól éreztük magunkat ma, nem?
-De.-hümmögök.
-Fogunk még kettesben maradni több ideig, megoldom.-húz magához.-Legalábbis addig megpróbálom megoldani, amíg úgy nem döntünk, hogy elmondjuk. Előtte viszont megpróbálok véget vetni a Perrie ügynek.
-Perrie ügy.-grimaszolok.
-Egy rajongóm sem tudná ennél nagyobb undorral és féltékenységgel mondani a nevét.-nevet fel, kissé elmosolyodok, a fülem mögé tűri egy tincsem és felsóhajt.-Téged szeretni fognak.
-Oh, nem.-húzom mosolyra a szám.-De nem is nekik kell szeretniük. Uhm, és tudod annyiból hasznos is Perrie, hogy nyugodt szívvel harapdálhatom a nyakad.-kuncogok.
Kissé erősebben szorít magához, majd megfogja a kezem és együtt andalgunk le a lépcsőn. Egy autóban ülni vele úgy, hogy még ott sem foghatom meg a kezét, több, mint bosszantó, egész úton fészkelődök, végül az ablak felé fordulok és kifelé bámulok Londonra. Biztos, hogy be akarok menni vele vásárolni? Nincs választási lehetőségem, amikor a supermarkethez érünk megkerüli a kocsit és kisegít, majd némi távolságot tartva kettőnk közt elindul befelé. Hát, akkor mutatkozzunk nyilvánosan Zayn Malik oldalán, jó buli lesz.

~*~*~

Zayn-vel a konyhában nevetgélünk és mirelit pizzát sütünk, amikor a többiek beállítanak, egy villával és megbököm az orrát, amikor meghalljuk az ajtócsukódást. Eldobom az evőeszközt, ő pedig elereszti a derekam, gyorsan rebbenünk el egymástól, ő marad a konyhában én pedig kiszökdécselek a nappaliba és Liam nyakába ugrok. Most tűnik fel csak igazán, mennyire is hiányzott nekem.
-Szia.-nevet, és felkap. Néhány másodpercig csak lógok rajta, puszit nyom az arcomra és leereszt.-Milyen napod volt? Remélem jól érezted magad és nem nyírtátok ki egymást.
-Még élek.-jelen meg Zayn a konyhaajtóban.-A húgod nem ölt meg.
-És te?-nevet rám Liam.-Hogy viselted morcos Malikot? 
-Jó fej volt.-mosolygok rá.-Egész jól szórakoztunk.
-Ennek örülök.-nyom puszit a homlokomra.-Tanultál már?
Bólintok, hazugság, elő sem vettem egész nap a könyvem és már nem is fogom, amennyire beteg vagyok nincs erőm a tanuláshoz, majd holnap bepótolom a lemaradásaim.
Kibontakozok Liam öleléséből és átölelem Niall-t is, mosolyogva simít végig a hátamon és nyom egy puszit a homlokomra, majd ugyanezt megteszem Harry-vel is. Esküszöm, ez a srác rosszabb, mint egy csoport plázamániás csaj, annyi szatyorral hazajönni, amennyivel ő jött, az már művészet. És a hajában egy új kendő van, ami pont ugyanolyan, mint amit nekem adott. 
-Kértek pizzát?-kérdezi Zayn. A három szempár szinte egyszerre csillan fel és csapot-papot otthagyva mindannyian a konyhába rohannak. Amikor Liam beleharap a még meleg sajtos pizzába hümmögni kezd, majd teli szájjal kijelenti:
-Többet kellene egyedül hagynom titeket, hasznos.
A hajammal eltakarom az arcom és mosolyt villantok Zayn felé. Uhm, igen, Liam, annak mi is nagyon örülnénk... 

17 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jó rész lett. Zella olyan cuki!!!! Nagyon várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett!:)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nessa!:)
    OMG *-* Ez nagyon, nagyon cuki, édes, szerelmes, és gyönyörű egy részt lett ^-^
    Stella milyen ravasz ;)
    Zayn+Stella= EGY HATALMAS NAGY <3 !!!
    IMÁDLAK..imádom..kedvenc vagy nekem :D
    XoXo

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett mint mindig ;)!!! Mi is megyünk a barátnőmmel a dedikálásra!! :)))

    VálaszTörlés
  5. Ez a rész... Ez is tökéletes lett. Egyszerűen nem tudok mit mondani a blogodra, csak hogy per-fect :$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :) <3

      Törlés
  6. Szia! Meglepi nálam → http://halfaheartniallwithhayley.blogspot.hu :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én olvastam és olvasom az összes blogod és nagyon jókat írsz! Nekem ez a kedvencem mondjuk lehet azért mert Zayn a kedvencem ,de ez tányleg nagyon jó! Persze a többi is nagyon jó!
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  8. Hola Nessa! :)
    Nagyon tetszett ez a rész is, bár mindig tetszik, tehát sajna nem tudok újat mondani ezzel kapcsolatban, remélem nem bánod :/
    i love it <3
    ui.: Jól emlékszem, hogy korábban említetted, hogy ha ezt befejezted ismét lesz egy újabb blogod/történeted? Vagy lehet csak álmodtam.. >< x3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ciao! :D
      Köszönöm szépen, nem nem álmodtál, valóban indítok ezután is egy új blogot! :)

      Törlés
  9. Nessa drága :)

    Írtam neked chat-be de valahogy ne jött össze, úgy hogy itt írom le :3 Meglepi nálam, kérlek néz be :)
    Nagyon jó lett az új rész <3

    VálaszTörlés