2013. december 26., csütörtök

35.rész Eldöntendő kérdések

Sziasztok! :)
Tudom, hogy a múltkor már mondtam, de most még ünnepnap van, szóval Boldog Karácsonyt! :) Remélem mindenki megkapta, amit szeretett volna és kellemesen telt az ünnep, nekem mindkettő megvolt. 
Továbbá azt is remélem, hogy tetszeni fog ez a rész, ez most nekem is tetszik, pedig ilyen ritkán van. :D 
Jó olvasást, pihenjetek sokat! :)
Nessa. xx

~Stella Starlight~

Első gondolatom, amikor kinyitom a szemem az, hogy a fáj a fejem, a második pedig, hogy nincs jó illatom. Az ágyam mellett van egy pohár és egy apró gyógyszer, melyet szinte azonnal lenyelek, majd a pohár aljára rátapadt papírfecnire pillantok.

Alkoholista;) <3

Elgondolkozok azon, vajon ki hagyta ezt nekem, Zayn-t azonnal kizárom, hiszen ő nem biggyesztene oda ilyen nyíltan egy szívecskét. Talán Liam volt, vagy Louis. A cetlit az éjjeliszekrényen hagyom és kibontakozok a takaróból, póló van rajtam és bugyi, a hajam eléggé csapzott, nem mehetek le így. Mi történt velem tegnap?
Miután lezuhanyzok még nedves hajjal, kómásan lépdelek le, a kanapén Zayn szuszog kiterülten, haja kócos, ajkai elnyílnak, szinte hívogat. Elmosolyodom, majd ahogy nézem őt beugranak dolgok, hogy miket mondtam neki tegnap. Arcomat a tenyerembe ejtem, érzem, ahogy felforrósodik a fejem.
-Szia.-hallom meg Harry rekedtes hangját a hátam mögül. Botladozva jön lefelé a lépcsőn, majd mellém lép és átölel, arcát a nyakamba fúrja. Meglep, de visszaölelem és a fejem megpihentetem széles vállán, állva elaludnék.
-Szóval felébredtetek.-ébreszt fel Liam a hangja. Teljesen nyugodt, a konyha ajtóban áll, mögötte Lou szigorú arccal néz minket, mindkettőjük szeme mosolyog. Lefejtem magamról Harry nehéz karjait és Liam-hez somfordálok, valószínűleg nem haragszik, mert akkor nem mosolyogna rám.
-Ne haragudj.-motyogom bűntudatosan, és lehajtott fejjel megállok előtte.
Az állam alá nyúl, közelebb húz magához és átölel, annyira szeretem. A legjobb, reggel ezt érezni, már korán reggel érezteti velem ezt, hogy van a világon egy ember, aki megért, aki tényleg igazán megért engem.
Megrázza a fejét és a hajam a fülem mögé tűri, a szemem sarkából látom, hogy Harry hasonlóan próbálja ölelgetni Lou-t, viszont ő nem épp olyan, mint Liam.
-Hogy érzed magad?-kérdezi halkan.
-A körülményekhez képest jól.-húzom mosolyra a szám.-Liam?
-Tessék?-motyogja.
-Mentek ma valahová?
-Nem tudok róla.-néz a szemembe.-Miért?
-Kisajátíthatlak? Légyszi, csak te meg én.-nézek rá könyörgőn. Tegnap is az enyém volt, de ma akarok egy nyugis napot, egy olyat, mint amilyen az első nap volt vele, amikor csak leült az ágyam szélére úgy, hogy csak annyit tudott: ez a lány az ismeretlen testvérem, és csak beszélgettünk. 
Egyszerre akarok Zayn-vel lenni és a testvéremmel, de az első lehetetlen, majd éjjel...
-Kisajátíthatsz.-nevet, és ismét puszit ad az arcomra.-Mit szeretnél ma csinálni?
-Feküdni.-nyögöm.-Semmit, csak legyél velem.
-Ez olyan cuki.-fűzi hozzá Louis. Természetesen ő nem hagyhatja megjegyzés nélkül ezt a pillanatot.-Velem is lehet majd ilyen nap? Légyszi!
-Én is!-szól közbe Harry, álmosan visszacsoszog egy bögrével a kezében és levágódik az egyik üres fotelba, megfogja a távirányítót és a mesecsatornára kapcsol, arca szinte felragyog, amikor meglátja, kedvenc sárga szivacsát. És Zayn mindezek alatt nyugodtan alszik. Ő már korábban felébredhetett, hiszen teljesen fel van öltözve, valószínűleg kimerítette a tegnap este és én is eléggé lefáraszthattam.
-Szívesen lustálkodok veled.-mosolyog rám Liam, megfogom a kezét és rögtön húzni kezdem a lépcső felé.
-Szia.-nézek Niall-re, felöltözve, elszántan baktat lefelé.
-Szia.-néz furán, a hangja is másmilyen, nem olyan vidám, mint lenni szokott. Simán elsétálna mellettem, ha nem ugranék elé és bújnék a mellkasához, jól esik megölelni, Niall az a tipikus ölelgetni való fiú, a vidám természetével és kedvességével. Végigsimít a hajamon, majd elenged és elsétál mellettem.
-Hát neki meg mi baja van?-suttogja maga elé Liam. Ránézek, alsó ajkát kissé lebiggyeszti és megvonja a vállát. Elengedem a kezét, hátha szeretne utána menni, de Niall csak leül Harry mellé és egy ideig nézi Zayn-t, majd a tekintete a képernyőre kalandozik és kissé elmosolyodik.
-Stella.-szól utánam Harry, még mielőtt elindulnék felfelé.
Hümmögve, mosolyogva fordulok felé, hangja még mindig fáradt és a szemeit is csak résnyire nyitja, egy pokrócot maga elé fog és összekuporodik. Mutatóujjával int, hogy menjek oda, amikor ezt megteszem kezeit kinyújtja felém és magához ölel. Kuncogva nyomok puszit az arcára, mire elégedetten elmosolyodik.
-Örülök, hogy nem kellett szólnom érte.-motyogja.
Elhúzódok, kissé összeborzolom a haját, kezdem hiányolni a reggeli beszélgetéseinket a kocsiban, mégsem vágyom rá, hogy korán keljek és visszaüljek az iskolapadba, majd megtalálom azt a pillanatot is, amikor lehetek csak vele és csak Louis-val. Aztán úgyis visszatérnek az átlagos hétköznapok.
Liam oldalához bújva andalgok fel a lépcsőn, a szobámba belépve egyszerre dőlünk az ágyra, kuncogva bújok hozzá, lábaim felhúzom és az arcom belefúrom a pólójába, szemeim lehunyva mélyeket lélegzek. Jól esik őt átölelni, feküdni a csendben és nem gondolkozni, csak élvezni egymás kellemes társaságát.
Felém fordul, lábaim leengedem és hagyom, hogy átöleljen, arcát belefúrja a nyakamba, ahogy én is teszem, Zayn-vel is szoktunk hasonlóan feküdni, de annak általában vagy hatalmas röhögés, vagy elmélyült csókolózás lesz a vége. Az utóbbi nem valószínű, hogy valaha is megtörténik.
Elmosolyodom, amikor végigsimít a hátamon és kissé elhúzódva puszit nyom a homlokomra, néha csak úgy vágyok a társaságára, attól függetlenül, hogy a fiúk közül néha ő a legnagyobb állat, mégis kissé nyugodtabb természetű, megnyugtató és kellemes a jelenléte. Pusztán csak az, hogy itt van, és most már örökké itt is lesz velem, akkor is, ha nem leszünk mindig egymás nyakán.
-Stella?-motyogja, és felkönyököl.
Dünnyögve fejezem ki, hogy nem szeretném, ha elengedne, azonnal közelebb kúszok hozzá.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.-nézek rá, a hangja nagyon komolyan cseng, ritkán hallom ilyennek.
-Ne akadj ki, jó? Csak egy kérdés.
-Liam.-sürgetem, ülőhelyzetbe tornázom magam.
-Szeretnék hazamenni, talán még a szünetben, esetleg valamelyik hétvégén...
A torkom kezd elszorulni, pillantásom az arcára ugrik és érzem, hogy elszorul a mellkasom, beharapom az alsó ajkam. Kezét az arcomra teszi, ahogy észreveszi a lassan megjelenő pánikot az arcomon.
-Eljönnél velem?
Olyan, mintha asztmás roham jönne rám, pedig a veseproblémán kívül soha nem volt semmilyen más komoly betegségem. A szemeim elöntik a könnyek és perceken keresztül alig hallok valamit, távolról hallom, hogy Liam beszél hozzám, hogy karjait körém fonja és hevesen magyarázkodik. Lelki szemeim előtt olyanok jelennek meg, melyekre én nem emlékezhetek és azt sem tudom, megtörténtek-e valaha.
Egy kisfiú, aki azt figyeli, ahogy más emberek elviszik azt a kisbabát, aki eddig az ő anyukája pocakjában növekedett, akivel még csak most ismerkedett meg. Én, ahogy megteszem az első lépéseim egy hatalmas kertben, ahogy a puha füvön, a játékok közt alig pár lépés után elesek, aztán Liam, ahogy egy játékokkal teli kirakatot néz. Az a pici fiú azóta gyötör, hogy mindent megtudtam. A legnagyobb bűntudatom, mely rémálmaimban is megjelenik, hogy míg én olyan játékok közt botladozom, amiket talán egyszer fogtam a kezemben, ő talán éjszakánként üres pocakkal feküdt le. Én nem vágytam igazán barátokra, őt pedig megalázták, hogy sosem lehetett hosszú távon olyan valaki mellette, akivel jól kijött. Mert ha akadt ilyen, elköltöztek.
Én, ahogy ültem anyával a tévé előtt és néztem a válogatót, a tábort, az első élő show-t, a másodikat, harmadikat... ahogy a gép előtt harmadjára indítom újra a videónaplókat és nevetek rajtuk. Fogalmam sem volt, ki ő és senki nem mondta volna el akkor az igazságot. Majd megjelenik előttem az a nap, amikor először láttam őt élőben, a kanapénkon ülve.
-Szia, a nevem Liam Payne.
Ahogy apa közli velem, valamit meg kell beszélnünk, Liam, ahogy idegesen rázza a lábait.
-Én... tudom, hogy valószínűleg teljesen hülyének fogsz nézni, talán dühös is leszel, szóval én, mi, te a testvérem vagy.
Az ajkamba harapok, Liam meglepően közel van hozzám, nem látom az arcát, könnyeim áztatják a pólóját amit jelenleg az ujjaim közt görcsösen markolok. 
Szavai visszhangzanak a fejemben, és ismét megjelenik előttem az a pici fiú.
-Tudom, hogy soha nem lesz olyan, mintha tényleg együtt nőttünk volna fel, de azt hiszem még időben jöttem ahhoz, hogy a bátyád legyek.
Halkan csitítgat, kimerülten pihenek a karjai közt, vállaim csendesen megrázkódnak néha, szipogok, ujjai gyengéden simogatják a hajam, miközben azt ismételgeti, hogy sajnálja.
Nem értem, mit és miért sajnál, hiszen ő egyszer sem hibázott azóta, mióta testvérek vagyunk, mindig csak én hibázok és még most sem tudok vele őszinte lenni. 
-Sajnálom.-súgja.-Nem akartam ezt.
Felemelem a fejem, szemei szomorúan csillognak, mutatóujjával megtörli az arcom és megpuszil, fejemet a mellkasához húzza, felhúzom a lábaim és elbújok az ölelésében. Nem vagyok képes találkozni azokkal az emberekkel, akik elvettek tőle, még nem. 
Haragot érzek, mely sírás formájában akar kikívánkozni belőlem, de Liam csitítása miatt nem kezdek újra szánalmas bőgésbe.
-Azt hittem, jól vagy.-suttogja.-Hülye vagyok, hiszen én sem vagyok jól, neked pedig nehezebb.
Lehunyom a szemeim, talán kölcsönösen hazudunk egymásnak és mindenkinek, saját magunknak is. Elhitetjük magunkkal, egymással és mindenkivel, hogy minden rendben, pedig nincs, több, mint 16 évet vettek el tőlünk. A 16 legfontosabb évet egy ember életében. 
-Csak veled akarok lenni.-suttogom rekedten.-Liam.-markolom meg a pólóját.
-Semmi baj.-szorít magához.
-Nem tudok még találkozni velük.-rázom hevesen a fejem.
-Nem kell.-fogja kezei közé az arcom.-Majd egyszer.
Majd egyszer... amikor már legalább arra képes leszek, hogy Zayn-vel elé álljak. Lehunyom a szemeim, a sírás lefárasztott és amúgy is fáradt vagyok, kitapogatom a gyűrött takarót és magunkra húzom, szorosan bújok hozzá, ő pedig úgy ölel át, mintha az élete múlna rajta. 
-Te vagy a legfontosabb nekem.-súgja halkan a fülembe.
Átölelem a nyakát, annyira hülyén hangzana, ha azt mondanám, "te is nekem" az olyan elcsépelt lenne. Nem mondok semmit, csak átölelem és az arcomat a nyakába fúrom, tudom, hogy tudja, én is pont így gondolom. Még mindig neheztelek a "szüleimre" összezavar ez a dolog és nehéz megbirkóznom ezzel az egésszel, úgy érzem, Liam az egyetlen aki a "családomból" nem hazudik nekem. És ismét kilyukadok a hazugságnál...
Bosszúsan felsóhajtok, könnyebbnek látom, hogy elmeneküljek a problémák elől, az arcom belefúrom a pólójába és lehunyom a szemeim.


~*~*~

Ismét a tető, nem vagyok álmos, Liam-vel szinte az egész napot átaludtuk így most nem tudok egy helyben maradni, ezért hát ülök a tetőn, csakúgy, mint egy bagoly. Ujjaim közt szorítom a telefonom és halkan zenét hallgatok, nem figyelem a lejátszási listát, sem a dalokat. Egy idő után kezdek fázni, így inkább visszamászok a szobába, a gyomrom megkordul, jelezve, hogy ma alig ettem valamit. Halkan kiosonok, Liam szobája előtt lassítok, kiszűrődik a hangja. Nem akarok hallgatózni, de azt megállapítom, hogy nem a barátnőjével beszél, a lábaimat kapkodva megyek el onnan, lemegyek a lépcsőn és beesek a konyhába, ezzel halálra rémítve a hűtőben matató Harry-t. 
Még nem zuhanyozhatott, hiszen farmernadrágot visel, melyből kilóg a boxerének dereka, egész nap nem volt hajlandó felvenni egy pólót, viszont a fejére van kötve egy piszkos zöld színű kendő. Már nem jövök zavarba attól, ha félmeztelenül mászkálnak előttem egész nap, kezdek hozzászokni, hogy egyedüli nőneműként élek egy csapat fiú között.
Mielőtt kimászna a hűtőből még lefejeli a középső polcot, belőlem pedig akaratlanul is kitör a nevetés, a mai napon először.
-Nem vicces.-morgolódik a fejét dörzsölgetve.-Leöntöttem magam tejjel.-néz végig a mellkasán.
Felkap egy konyharuhát és törölgetni kezdi magad, fintorogva teszi le a tejes dobozt a pultra, majd utánadobja a ruhát is.
-Nem tudsz aludni?
-Egész nap aludtam.-dörzsölöm meg a szemem.
-Fáradtnak tűnsz.-fürkészi zöld szemeivel az arcom.-Kifárasztott a tegnap, ugye?
-Egy kicsit.-bólintok.
-Nem vagy hozzászokva ehhez.-mosolyodik el.-Ugye nem haragszol amiatt a koktél miatt?
-Nem.-mosolygok rá.
-Sírtál?-lép közelebb, az állam alá nyúl és felemeli a fejem, nem tudom elkerülni a kíváncsi tekintetét.-Stella...
-Nincs semmi baj.-fogom meg a kezét.
-Nekem elmondhatod.
-Tudom, Haz.-dőlök a mellkasának, szükségem van egy ölelésre és jelenleg ő az egyetlen személy, akitől megkaphatom ezt.
-Gyere, igyunk egy kakaót, közben mesélhetsz.-simít végig a hajamon.
Míg várom, hogy elkészítse a kakaónkat elmerülök a gondolataimban, eszembe jut, hogy a konyha mégis mennyire jó hely ahhoz, hogy beszélgessek velük. Valamiért mindig itt kötök ki. Elém csúsztatja Louis egyik bögréjét, biztos vagyok benne, hogy nem fog megsértődni, ha most ezt használom. Kihúzza a mellettem lévő széket és leül rá, mielőtt beszélni kezdene még nagyot kortyol a bögréjéből és elégedetten elmosolyodik.
-Miért sírtál?-kérdezi halkan.
Kutatni kezdek valami után, amiben megnézhetem magam, valószínűleg látszik az arcomon, hogy sírtam, másrészt nem jöhetne rá. Megtapogatom az arcom, szemeim duzzadnak érzem, elborzadok a gondolattól, hogy talán gusztustalanul nézek ki, miközben beszélgetünk.
-Stella.-mosolyodik el.-Gyönyörű vagy.
Lehajtom a fejem és belekortyolok a kakaóba, kellemesen meleg, szinte simogatja a torkom.
-Mi bánt?
Leteszem a bögrét, nagy levegőt veszek, hogy erőt gyűjtsek. Tudom, hogy jobb lesz ha elmondom neki és nem tartom magamban, valakinek be kell vallanom, hogy a látszat ellenére nehezen birkózok meg azzal a helyzettel, amiben vagyok.
-Liam ma megkérdezte, hogy vele tartanék-e...-nagyot nyelek, nem tudom mit mondjak. Haza? A szüleinkhez?
-Wolverhampton-ba?-siet a segítségemre.
Aprót bólintok, mire felszisszen. felemelem a fejem, és amint ezt megteszem a karjai már körülöttem vannak. Fejem a vállára hajtom, szeretnék megint sírva fakadni, csak hogy kiadjam magamból mindazt, ami gyülemlik bennem, beleértve ezt a titkolózást is, amit Zayn-vel művelünk.
-Láttam, hogy van valami baja Liam-nek is, de jobbnak láttam nem faggatni, de most már értem.-duruzsolja.-Bele sem merek gondolni, milyen lehet ez nektek.
-Mindig.-nyelek nagyot.-Akárhányszor erről beszélgetünk eszembe jut, hogy amíg ő nélkülözött, én hozzá sem nyúltam a játékaimhoz, amíg én nem akartam barátkozni a többi gyerekkel, ő másra sem vágyott, csak barátokra.
Leszalad egy könnycsepp az arcomon, hüvelykujjával gyorsan letörli és megértően pislog rám.
-Már vége.-húz magához.-Minden rendben veletek.
Szeretném rávágni, hogy nem, de megjelenik előttem Zayn, és az, ahogy ölelkezünk, nem akarom ezt feladni. Inkább gyötrődök egyedül ezen.
-Liam imád téged és csak ez a lényeg, a többi majd jön.-puszil bele a hajamba.-Ne rágódj ezen, hajlamos vagy olyan dolgokon idegeskedni, amiken felesleges, majd akkor találkozol velük, amikor késznek érzed rá magad. A helyedben én nem tudom mit tennék, de te egy erős lány vagy, helyre kerül majd minden.
-Köszönöm.-súgom a fülébe.
-Na.-törli le ismét a könnyeim.-Ne sírj, az nem való a te arcodra. 
Rámosolygok, sokkal könnyebbnek érzem magam, mint néhány perccel ezelőtt. Nyugodtan megisszuk a kakaónkat, közben jelentéktelen dolgokról beszélgetünk, olyan, mintha soha nem is sírtam volna a vállán. Együtt elmosogatunk, majd egymás mellett lépdelve indulunk a saját szobáink felé.
-Jó éjt, Haz.-cövekelek le az ajtóm előtt.
A félhomályban összehúzott szemekkel nézek föl rá, nagy levegőt vesz és picit elmosolyodik. Lehajol, a karjaimat ölelésre tárom, de meglepődök, amikor kezét az arcomra csúsztatja, egy pillanatra megdermedek, az arca vészesen közel van hozzám, viszont még az utolsó pillanatban kiugrok a karjai közül.
-Harry!-kapok levegő után.
-Sajnálom, én...-túr a hajába. Kezeim már a kilincsen vannak, de megfogja a derekam és maga felé fordít.-Ne haragudj, Stella. Azt hittem te is akarod, nem tudom mi ütött belém.
-Semmi baj.-harapok az ajkamba, legszívesebben bemennék Zayn-hez, hogy végre csak kettesben legyünk.
-Kérdezek valamit, nem szeretném, ha magyarázkodnál, csak egy eldöntendő kérdés.
-Kérlek, Harry...
-Lenne esélyem nálad?-emeli rám zöld szemeit.
-Haz, én valaki mást szeretek.-súgom alig hallhatóan.
Kezei lehullanak rólam, utána kapok és megszorítom az ujjait, lehajol hozzám, apró puszit ad az arcomra.
-Jó éjt, Stella. Ha beszélgetni akarsz, tudod hol találsz.
Elballag, anélkül megy be a szobájába, hogy visszanézne rám. Az ajkaimat beharapva menekülök be Zayn szobájába, túl sok nekem ez a nap. Legszívesebben felkapnék valamit és a falhoz vágnám, elegem van ebből a napból és az eldöntendő kérdésekből.
Nem találom őt a szobájában, viszont a tetőablak nyitva van, nem teketóriázok, felmászok az ágyára és nyögve próbálom felhúzni magam. Két kéz fogja meg a kezeim, kis híján felsikoltok, amikor lejjebb esek, de Zayn megtart és hamarosan már a karjai közt vagyok, halkan nevet a bénaságomon.
-Szia.-súgja, és puszit ad az arcomra.
-Szia.-mosolyodok el, lábaim felhúzom és átölelem őt, szükségem van a közelségére.
Az állam alá nyúl, barna szemeivel néhány másodpercig fürkészi az arcom, majd közelebb hajol és gyengéden megcsókol. Mohón kapok az ajkai után, úgy érzem, soha nem volt még ennyire szükségem erre. Minden alkalommal így érzem, de most különösen. Beletúrok a hajába, szinte kapaszkodom sötét tincseibe, nem fogom elmondani neki, hogy mit kérdezett Harry. Amúgy is féltékenykedik, nincs szükségünk arra, hogy ezen is kiakadjon, jobb lesz ezt is megtartani magamnak.
Belepuszil a nyakamba, ez után a nap után annyira szeretnék elbújni vele valahol, ahol csak ketten lehetünk, de persze ezt most lehetetlen megtenni.
-Zayn.-súgom, homlokom a vállának döntöm, miközben ő átölel és végigsimít a hátamon. Ujjait összefonja az enyémekkel és végigsimít  a kézfejemen.
-Megfázol.-súgja és szorosabban ölel magához, mindkét karját körém fonja.
-Szükségem van rád.
Nem tudom miért teszek mostanában ilyen nyílt kifejezéseket az érzelmeimmel kapcsolatban, de néha úgy érzem, ezzel csak én vagyok így. Tudom, hogy ez hülyeség, egy újabb dolog, amin feleslegesen agyalok - ahogy Harry mondaná - de így van, viszont azt is tudom, hogy Zayn csak nehezebben fejezi ki az érzéseit. Ha nem érezne úgy irántam, mint én iránta, nem lenne együtt velem. Ujjaim görcsösen markolják a pólóját, belefúrom az arcom a pólójába, a szemeimet elöntő könnyeket ráfogom a jövőheti "nehéz napjaimra." Ujját az állam alá csúsztatja és felemeli a fejem, meg sem próbálom elkerülni a tekintetét, nem lenne értelme.
-Mi a baj?-kérdezi halkan.
Beszélni kezdek, megállíthatatlanul ömlenek belőlem a szavak, elmondok neki mindent, kivéve ami Harry-vel történt a folyosón, azt mélyen elfojtom magamban. Őszinte akarok lenni hozzá, de nincs szükségem egy újabb vitára emiatt. Ezen kívül kibeszélek magamból mindent, neki többet mondok, mint Harry-nek, meg akarok állni, de nem megy, és miközben megállíthatatlanul hadarok szépen elkezdenek folyni a könnyek lefelé az arcomon. Olyan dolgok hagyják el a szám, amikről még Liam-nek sem beszélek.
-Jól van.-súgja halkan a fülembe, szorosan tart a karjai közt, arcom belefúrom a nyakába.
-Sajnálom.-hüppögök.-Olyan szánalmas vagyok... kiakadni egy ilyen hülyeségen...
-Ez nem hülyeség.-ujjaival hátrasimítja a hajam.-Ez egy nagyon komoly dolog, itt volt már az ideje, hogy végre kijöjjön belőled ez a sok, ami bánt. Hidd el, hogy ezek után sokkal jobban fogod érezni magad, el kell neki mondanod ezeket a dolgokat, Kicsim, hiszen ezzel ő is pont így van. Együtt kell megbirkóznotok ezzel és túllépni rajta.
Szavai megnyugtatóak, fejem a vállára hajtom és a kézfejemmel megtörlöm a szemem.
-Sajnálom.-ismétlem.
-Semmi baj.-hallom a hangján, hogy elmosolyodik.-Ha tudni akarod, igazán kemény csajnak hiszlek, amiért eddig bírtad.-szorongatja meg a derekam. Halkan felkuncogok, eltol magától és a szemembe néz.-Senki más nem bírná ezt így átvészelni. Senki.-rázza a fejét.
Végigsimít a hátamon, karjaim átvezetem az ő karjai alatt és szorosan bújok hozzá.
-El akarok menni veled, most.-szökik ki ismét a számon.
Nem ártana, ha néha valaki behúzná a cipzárt azon a nagy, lepcses számon.
-Rajta vagyok az ügyön.-nevet fel halkan.
Csakhogy én nem azt akarom, hogy majd amikor minden tökéletes lesz egy előre megbeszélt időpontban megtegyük. Nem szólok semmit, nincs értelme, beérem az ölelésével és azzal, hogy a karjai közt tart, nem hiszem, hogy bármi mást lehetne tenni ebben a házban. Halkan felsóhajtok, felemelem a fejem és megpuszilom a száját, kezeit az arcomra helyezi és homlokát az enyémnek dönti, látom, hogy gondolkodik valamin, ajkát szólásra nyitja, de végül csak megcsókol.
-Utálom, ha sírsz.-súgja két csók között, lágy puszit ad a számra.
-Elmondanád, hogy mit csináltam tegnap este?-próbálom terelni a témát.
Halkan felnevet, megfordulok a kajai közt és a mellkasának dőlve kezdem nézni az eget, a karjai közt nem fázom.
-Biztosan tudni akarod?
-Nagyon durva volt?
-Annyira nem.-támasztja meg az állát a vállamon.-Csak egy italt ittál, amit Harry vett neked-komorodik el kissé a hangja.-Liam megmondta, hogy senki nem vehet neked semmi olyat, amibe akár 1% alkohol is van.
-Lépjünk túl ezen.-csúsztatom kezem az övére.
-Csak egy Blue Hawaii-t ittál. Táncoltál, aztán leadták a Kiss You-t és berángattál, hogy táncoljunk mi is.-halkan felnevet.-Alkudoztam Liam-vel és így én hozhattalak haza, előtte viszont majdnem lebuktattál.
-Tessék?-nyílnak nagyra a szemeim.
-Nem volt semmi durva, csak a többiek előtt szerettél volna hozzám bújni, először csak nevettem rajtad és eltoltalak, muszáj volt, hogy ne fogjanak gyanút, aztán nyafogni kezdtél, eltoltalak. Soha többet nem akarlak eltolni magamtól.-érinti arcát a nyakamhoz.-Szerintem rájöttél, hogy ezt nem szabad, mert utána olyan nyilvánosan nem próbáltál velem lenni. Beszéltünk pár szót, majd megegyeztem Liam-vel, hogy hazahozlak.-nyel nagyot.
-Ne.-nyögök fel.
-Segíteni akartam, levettem a szandálod, aztán amikor a ruhádat akartam közölted, hogy nem viselsz alatta semmit. Aztán pedig, hogy ettől függetlenül még segíthetek levenni.-mélyül el kissé a hangja.
-Zayn...
-Természetesen nem használtam ki az alkalmat.-néz rám.-De az hazugság lenne, ha azt mondanám, nem akartam, nem is tagadom.
-Jézusom.-pirulok el, fejemet a tenyerembe ejtem, kínos nevetés hagyja el a szám.
-Felhúztam a cipzárt, azt akartad, hogy énekeljek, valami nem tetszett, mert olyan hangokat adtál ki, mint egy durcás kismacska.-nevet halkan.-Megpusziltalak, de nem találtad elégnek, bevallom, én sem, de aztán visszarántottál a "valóságba".-rajzol macskakörmöket a levegőbe.
-Mit csináltam?-kérdezem összeszorított fogakkal.
Megfogja a kezeim és végignéz rajtuk, mielőtt összekulcsolná az ujjainkat.
-Kalandozó kezeid vannak.
Az arcomat a vállába temetem, míg ő halkan, jóízűen nevet rajtam, gyengéden a mellkasára csapok.
-Mégis hogy került rám egy póló, ha nem láttál?
-Egyszerű, miután megbizonyosodtam róla, hogy sehová nem dugtad el a pántokat áthúztam a fejeden a pólót és csak aztán húztam le a cipzárt, miután az rajtad volt. Nevetgéltél rajta egy kicsit, majd miután ágyba dugtalak még durcáztál, amiért elmegyek.-nevetett édesen.-Meglepően aranyos vagy még berúgva is.
-Zayn.-szólok rá halkan.
-Jól van.-nyom puszit az arcomra.-Édes vagy.-mosolyog rám.
Felsóhajtok, majd én is elmosolyodom, nem lehet nem mosolyogni azon, ahogyan néz rám a hatalmas szemeivel. Megpuszilom az arcát, borostája kissé szúrja az arcom, de nem zavaró, ő férfias, ellenben én úgy nézek ki, mint egy kislány. Néha ez eléggé bosszantó tud lenni.
-Mit énekeltél?-kérdezem halkan.
-Igazából csak dúdoltam, nem mertem bevállalni az éneklést, bármikor megjöhettek volna a többiek. Az I Would-ot kérted, azt mondtad, az a kedvenc dalod.
-Olyan édes.-mosolyodom el.
-Igaz ránk.-puszilja meg az arcom.-Legalábbis részemről.
-Zayn.-nézek rá, majd hirtelen felindulásból ajkaim az övéire nyomom. Ez az egyetlen rövid mondat többet ér mindennél, amit én megvallottam eddig neki. Hiszen a dalban minden benne van, amit csak remélni merek, hogy érez irántam.


20 megjegyzés:

  1. Annyira imádom a blogodat, hogy azt elmondani sem lehet!! ♥ Az Elloptad a szívem volt(még most is az) a kedvencem ♥ Fantasztikus író vagy! Csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
  2. Ez a rész egyszerűen zseniális lett. Gondoltam,hogy Harry-nek is tetszik Stella. Szegény ZAYN HA EZT TUDNÁ! :)
    Már alig várom a következőt, és mint mindig elmondom, hogy várom már,hogy Liam megtudja. :) Puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Ez a rész( mint mindig) PER-FECT volt :)

    VálaszTörlés
  4. Úristen. Hát Úr Isten!! Most vigyorgok, mint valami értelmi fogyatékos, te lány, hát ez a rész...
    Tudom, valószínűleg sokszor mondom - vagyis leginkább gondolom -, hogy ez az eddigi legjobb, de most tényleg. :D
    Ah, Harry. Szegény, úgy sajnálom, mert olyan aranyos. Pont mint Niall is és... Akkor ez most egy szerelmi... Négyszög?!! Jesszus, te lány.
    Most nem tudtam összehozni semmi normálisat, sajnálom, mint ahogy azt is, hogy az egész kommentem telepakoltam 'pontpontpont'-okkal, de sokkoltál!
    Így tovább, és várom a következőt.
    Imádás, J. <3
    (( PS. Kellemes Ünnepekket! ))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszett! :D <3

      Törlés
  5. Jaj annyira jó lett ez a rész Nessa! Mindig is sejtettem hogy Harrynek is tetszik Stella de reménykedtem hogy tévedek.Ettől függetlenül nagyon tetszett a rész :) Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  6. Nessa !!
    Ohh^^ istenem ez a rész elképesztően jó lett :))
    Harry:/ szegény.. De Zayn a favorit *-*
    Remélem Niall nem sokáig neheztel Stella-ra és Zayn-re:DD
    XoXo

    VálaszTörlés
  7. OMG.
    Amikor már azt hiszem,minden okés,már csak ez meg az maradt,na akkor jön az,hogy Nessa nem így gondolja,és kreál egy-baromi jó!!-csavart.Nem is te lennél.:)) Imádtam..már megint.

    VálaszTörlés
  8. Én örültem volna annak a Harry+Stella csóknak! :D Így egyedül a kommentekből.
    Amúgy nagyoon jó rész lett, mint mindig. :3
    Nem tudom, lehet, mostantól shippelem "Sarry"-t. :D Imádtam. :)

    VálaszTörlés
  9. OMG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Fantastic volt ez a rész! :D És Harry... kicsit sajnálom,ő is olyan aranyos!!! Zayn és Stella nagyon cukik együtt,remélem miután Perry és Malik találkoznak minden ugyanígy marad!!!!!!!! <3 <3

    VálaszTörlés
  10. Erre a Stellára mindenki rá can cuppanva? Mindenki őt akarja, valamit nagyon tud ez a csaj...xd

    VálaszTörlés