49.rész Különböző érzések

Sziasztok! :)

Itt van a várva várt új rész! :D Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz érkezett rengeteg kommentet, talán 1-2-re még nem válaszoltam, amit sajnálok, holnap este ha hazaértem válaszolni fogok mindenre. 

Már csak 1 rész + epilógus, el sem hiszem, hogy mindjárt írhatom a búcsúszövegem erre a blogra is. :( Na, de még mindig van 2 rész, és igazából gondolkozok 1 ráadás részen is. :) Persze csak ha akarjátok...

Nessa. xx

~Stella Starlight~

Ha lehet, még hangosabban és hevesebben tör ki belőlem a zokogás, amikor a bátyám tenyere a barátom arcán csattan. Liam elrántja a kezét és döbbenten néz rá, míg én Zayn arca után kapok, nagyokat pislog rám, majd nemes egyszerűséggel a térdeim alá nyúlva felkap és kivisz Liam szobájából, vissza a sajátomba.
-Kértelek, hogy maradj itt.-néz a szemembe.
Nem vagyok képes másra, csak zokogásra, miközben az ujjaimmal az egyre jobban pirosló területet simogatom. Vegyes érzések kavarognak bennem, Liam iránt haragot érzek, amiért megütötte őt, de a szomorúság és a bűntudat erősebb annál a késztetésnél, hogy felpattanjak és nekiessek a testvéremnek.
Zayn nagyot sóhajtva ölel magához, arcomat a vállába temetem és egy ideig sírdogálok, ő pedig megnyugtatóan simogatja a hátam, igyekszik, hogy segítsen kizárni az enyém melletti szobából áthallatszó veszekedés foszlányait. A kezemet nem veszem le az arcáról akkor sem, amikor kissé eltol magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Úgy sajnálom.-szipogok, és az ujjaimmal az arcát simogatom.-Minden az én hibám.
-Nem, dehogy.-húz magához újra.-Ha így lenne is, tudod mit gondolok erről? Te vagy a legszebb hiba az életemben, újra és újra elkövetném ezt a hibát.
-Ezért fáj most az arcod.-motyogom elkeseredetten.
-Nem fáj.-fogja meg az ujjaim.-Megértem őt, én ugyanezt tenném, ha a testvéreimről lenne szó. Ő még higgadt is.
-Nem gondolta komolyan.-rázom a fejem.-Semmit, amit mondott vagy csinált. Csak...
-Szomorú. Igen, tudom.-bólint.-De rendbe hozom, azután azt hiszem itt lesz az ideje annak, hogy csak mi ketten lépjünk le néhány hétre.-mosolyog rám biztatóan.-Megérdemled, csak legyen vége ennek az egésznek.-túr a hajába.
Próbálok elmosolyodni, az arcához hajolok és megpuszilom az érzékenyebb területet, fejét huncutul elfordítja és mosolyogva csap le az ajkaimra.
-Szeretlek.-mormolja, úgy érzem, sosem fogok hozzászokni ahhoz, hogy ezt csak úgy spontán közli velem némely időközönként.-Ugye te is szeretsz engem?-ártatlan, kiskutyaszemekkel néz rám és tudom, ezt a kérdést komolyan gondolja. A könnyek elöntik a szemeim attól, hogy ezt meg kell kérdeznie.
-Mindennél jobban.-borulok a nyakába.
-Rohadt szerencsés egy idióta vagyok.-simít végig a hajamon.-Maradj itt, jó? Mindjárt beküldöm hozzád Harry-t vagy Niall-t.
-Jobb lenne, ha te maradnál itt velem.-veszem el tőle a felém nyújtott zsebkendőt.-Csak amíg lenyugszik. Kérlek, Zayn, talán nem jó ötlet, hogy velük legyek.
Vonakodva bólint, lerúgja a cipőjét és bemászik mellém, miközben én félrehúzódok, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Szükségem van a közelségére, rá, jobban, mint bármi másra. Karjait körém fonja és én is így teszek, az arcom az ingébe fúrom és mélyen magamba szívom az illatát.
-Amit ma csináltál... nagy botrány lesz.
-Nem érdekel.-vágja rá, és arcát a hajamba temeti.-Rajtad kívül nem érdekel semmi és senki. Nem akarok ezzel foglalkozni, senki nem változtathatja meg az érzéseim.
Felemelem a fejem, végigsimít az arcomon és közelebb hajol hozzám, orrát játékos eszkimópusziban dörzsöli az enyémhez még mielőtt megcsókolna. Hevesen kapok az ajkai után, olyan, mintha egy bizonyos idő után nem csókolhatom meg, elvonási tüneteim lennének. Ujjainkat összekulcsoljuk, szorosan simulok hozzá, a csókunk után pedig az arcomat a mellkasába temetem és behunyom a szemeim, miközben ő betakargat és a hajamat piszkálja. Képes vagyok magamtól kizárni a háttérzajokat, melyek hol hangosabbak, hol halkabbak lesznek, Zayn egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkasa megnyugtat, az illata beterít és a jelenléte egy kis burkot képez, amiben csak mi vagyunk.

~Liam Payne~

Döbbenten meredek a kezemre, az adrenalin rögtön csökken bennem és máris bánom, hogy hagytam eddig kihágni az indulataim. Stella mondata visszhangzik a fejemben, és most a sírása, a tekintetem elszakítom a kezemről, látom, ahogy a húgom kezét a Zayn arcán egyre pirosodó területre szorítja. A fiú pislog néhányat, majd felnyalábolja őt és kiviszi a szobából, tudom, hogy nem gyávaságból csinálja, hanem azért, hogy kimentse őt ebből a helyzetből, amiért a haragom ellenére még hálás is vagyok neki. Ez csak addig tart, amíg újra meg nem jelenik a fejemben az, amit ők ketten csináltak, hogy többször is a szemembe hazudtak, és haragot érzek Louis iránt is, amiért nem figyelmeztetett engem, sőt. Képes lennék újra megütni Zayn-t, de Louis a mellkasomra nyomja a kezeit és a szemembe nézz, mielőtt meggondolatlanul kivágtathatnék a szobámból.

-Higgadj le, Liam!

-Higgadjak le?-a hangom cinikus, hátrébb lépek, hogy lerázzam magamról a kezeit.-Húzz a picsába! Te is pont olyan hazug vagy, mint ők ketten!-mutatok megvetően az ajtó felé.

-Lehet.-bólint.-De szerinted hagytam volna, hogy ők ketten együtt legyenek, ha nem tudom, hogy Stella-nak jobb helye nem is lehetne? Pontosan tudom, mennyire szar ez most neked, megértelek Liam, de én tudom, hogy mennyire boldog vele és szeretik egymást. Ott voltam, amikor vitatkoztak, próbáltam segíteni nekik és hidd el, amikor Zayn túl messzire ment én voltam az, aki leállította őt. Csak nézz rájuk Liam, nem igaz, hogy nem látod mennyire ragaszkodnak egymáshoz! Ne nevezd hazugnak őket csak azért, mert meggondolatlanok voltak és mert féltek eléd állni, nálad jobban senki nem ismeri Stella-t, tudod, hogy nem lenne képes szándékosan fájdalmat okozni neked.

-Pedig megtette.-nézek komoran magam elé.-Tudod mit tudok még? Azt, hogy ha Zayn nem kezdi el hülyíteni őt, Stella soha nem kavarodik bele ebbe!

-A húgod már azelőtt szerette Zayn-t, mielőtt ő saját maga rá nem jött volna arra, hogy vonzódik hozzá.-rázza a fejét reményvesztetten.-Ne légy hülye és ne keress okokat arra, hogy kiakadj. Menj át és hallgasd végig őket anélkül, hogy kiabálni kezdenél, mert ez senkinek nem jó. 

-Nem.-szorítom össze a számat.-Mond meg nekik, hogy pakoljanak össze. Hazaviszem Stella-t.

-Nem, nem fogod, és ne viselkedj gyerekesen! Higgadj le és gondolkodj el azon, milyen lehetett ez az egész nekik. Tudod hányszor eléd akartak állni? Talán már az elején megtették volna, ha nem reagálod túl ezt az egész ügyet és nem hangoztatod azt, hogy senki ne merjen Stella közelébe merészkedni! Állítsd le magad Liam és ne légy önző! Én látom azt, amit te nem, hogy Zayn mennyire szenvedett a bűntudattól és most is mennyire kivan, Stella sokszor nekem is sírt és panaszkodott. Te is mindent megtennél a barátnődért, Zayn ugyanígy van ezzel, meghalna a húgodért, ha valami ezen múlna. Az Isten szerelmére, a barátodról van szó, Liam! Nagyon jól kéne tudnod, hogy milyen! 

-Szóval én vagyok az oka az egésznek, teljesen igazad van, Louis! Mennyire kibaszottul rohadék testvér vagyok, amiért nem akarom, hogy valamelyik idióta haverom összetörje a húgom szívét, és aztán nekem kelljen beverni az arcát! Ha ennyire megérted őket miért nem te vagy a testvére?!-kiáltom.

-Miért van ennyire kibaszott szelektív hallásod?! Bárcsak a testvére lehetnék, Liam.-néz mélyen a szemembe.-Fogalmad sincs róla, mennyire imád téged ez a lány, biztos vagyok benne, hogy annak ellenére is, hogy megütötted a barátját. Ha szereted, és tudom, hogy szereted, akkor hallgasd végig amit mondani akarnak.
-Liam.
Az ajtó felé kapom a fejem, Harry értetlen tekintete el-vissza jár köztünk, legszívesebben ráförmednék, hogy ő is húzzon innen, de visszafogom magam. Valószínűleg ő nem tudott semmiről sem.
-Mi van, Haz?-kérdezem.
-Gyere egy kicsit.
-Minek?-fakadok ki.
-Csak gyere.-próbál biztatóan mosolyogni.-Kérlek!
A hajamba túrok és követem őt, megáll a húgom szobája előtt és óvatosan lenyomja a kilincset, hátat akarok fordítani de Louis mögöttem van, Harry pedig a csuklóm után kap, másik kezével halkan benyit. A látvány ami elém tárul számomra kissé megdöbbentő, a dühöm egy szempillantás alatt elpárolog és már csak az elkeseredés marad amiatt, hogy a testvérem nem bízott meg bennem annyira, hogy beavasson ebbe. Szinte eltűnik Zayn karjai közt, annyira bújik hozzá, nem látom egyikőjük arcát sem, Stella a mellkasához bújik, Zayn pedig a húgom hajába temeti az arcát. Kiengedem az öklöm és megmozgatom az ujjaim, néhány másodpercig figyelem őket, majd Stella mozgolódni kezd, mire a karok szorulnak körülötte, úgy döntök ideje menni. Becsukom az ajtót és hátat fordítok nekik, szükségem van egy kis egyedüllétre, hogy felfogjam, Louis minden szava igaz, amit mondott róluk.

~Harry Styles~

Zsebre dugom a kezeim és mint aki jól végezte dolgát indulok a szobám felé, nem mondom, hogy majd kicsattanok az örömtől, de jól vagyok. Tényleg. 

-Haz.-szól utánam Louis, és kezét a vállamra teszi. Megfordulok és mosolyogva nézek rá, az arcán látszik mennyire kivan és lelkileg teljesen belefáradt ebbe az egészbe, de próbál visszamosolyogni rám.-Minden oké?

-Aha.-vonom meg a vállam.

-Akarsz beszélni róla?

-Miről?-kérdezem, és kissé kínosan érezve magam vakargatni kezdem a kézfejem.-Nem, Louis. Jól vagyok, menj csak át Eleanor-hoz vagy pihenj egy kicsit.-intek a szobája felé.-Szerintem most már Liam is rendben lesz.

-Ne légy benne olyan biztos.-motyogja az orra alatt.

-Hát, én nem lennék a helyében.-túrok a hajamba.

Aprót bólint, elmosolyodok és a szobám felé indulok, de még ott sem lehetek egyedül, Niall az ágyamon ül és a telefonját nyomkodja.

-Bocs, csak ez a szoba van a legmesszebb onnan.-int a folyosó felé.

-Nem baj.-vonom meg a vállam, és leülök mellé. A fejemet a tenyerembe ejtem és egy pillanatra behunyom a szemeim, felemelő az a csend, ami itt körbevesz. 

-Én tudtam róluk.-mondja halkan.

-Á, szóval csak én meg Liam nem feleltünk meg Stella bizalmának.-húzom el a szám.

-Nem, nekem se mondták el. Emlékszel a bulira, amin Stella eléggé becsiccsentett és Zayn hazahozta?-bólintok, kissé elfintorodom, azon az estén én is eléggé beálltam.-Nem sokkal utánuk hazajöttem én is, nem csukták be jól az ajtót és véletlenül megláttam őket. Stella megcsókolta, aztán Zayn énekelt neki, szóval ez az egész összeállt a fejemben.

-Miért nem szóltál senkinek?-kérdezem döbbenten.

-Te szóltál volna?-néz rám kissé elkínzottan, eltöprengek a válaszon, majd kissé elkeseredetten nemet intek a fejemmel.-Kiakadtam, mert a fenébe is nekem is tetszett Stella! De boldognak tűntek, és nem volt szívem beköpni őket, szóval meghagytam magamnak ezt a titkot.

-Louis tudott róluk.-motyogom, miközben az előbb elhangzott mondat jár a fejemben. Szóval neki is tetszett Stella...

-Sejtettem.-vonja meg a vállát.-Mi a baj?-fürkészi az arcom.

-Semmi, csak... nekem is tetszik Stella.

Az arca megvonaglik, majd a száját mosolyra húzza és halkan nevetni kezd. Bágyadtan én is elmosolyodok.

-Sajnálom.-veregeti meg a vállam, az arcomat dörzsölgetve emelem fel a fejem.-Szar helyzet.

-Ja.-dünnyögöm.-De mindegy, talán Zayn-nek nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Jók ők így együtt.-mosolyodok el, ő pedig egyetértően bólint. Az egyik felem sír, a másik nevet ezen az egészen, mert valóban örülök nekik, de az akaratom ellenére Stella nekem is jelent valamit, valami többet, mint barátság. De nem fogok belekavarni a kapcsolatukba, nem lennék jó barát, így is lógok egy bocsánatkéréssel Zayn-nek, mert neki panaszkodtam a "majdnem csók"-ról. A lehető legrosszabb embert találtam meg ezzel, de már mindegy, valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy van még egy ember a világon, aki odáig van a barátnőjéért.
-Hagylak aludni, leszívta az energiáim ez a nap.-tápászkodik fel.-Ne szomorkodj, Harry.
-Nem vagyok szomorú.
-Persze, tudom.-mosolyog rám.-Jó éjt, Harry.
-Neked is.
Miután kimegy és egyedül maradok, az egyedüllét eddig sokkal nehezebben telepszik rám és hirtelen úgy érzem, már nem bírom ezt tovább. Muszáj találnom valakit, valakit, akinek annyit jelentek, mint Stella-nak Zayn, valakit, akivel én is aludhatok úgy összebújva.
Nagyot sóhajtva veszek erőt magamon és indulok a fürdőszobába, ahol percekig áztatom magam a forróvíz alatt és próbálok nem gondolni semmire sem. Ám ez nem megy, soha nem voltam képes arra, hogy elzárjam magam a külvilágtól. Fürdés után leheveredek az ágyamra és magamhoz veszem a telefonom, hívást indítok, újabb hívás a nővéremnek.
-Haz?-szól bele, a háttérből hallatszik némi zaj és elkapok néhány mondatfoszlányt, valószínűleg a barátaival van.-Szia öcskös, minden oké?
-Szia.-krákogom.-Én... nem tudom.
Néhány másodperc múlva megszűnnek a háttérzajok és már csak Gemma hangját hallom.
-Mi a baj, Harry?
-Nem tudom.-ismétlem.-Haza akarok menni, olyan egyedül érzem magam.
-Már megint az a lány, Harry?
-Nem, vagyis... Ma kiderült, hogy ő Zayn barátnője körülbelül azóta, hogy ideköltözött.-néhány percet várok, de Gem nem nagyon szándékozik válaszolni.-Elég nagy vita van most, mert Liam sem tudott semmiről. Nem vagyok szomorú, tényleg, örülök nekik, csak... hiányzik valami.
-Szeretnéd, ha Londonba utaznék?
-Az megváltoztatna bármit is?
-Ketten lennénk egyedül.-válaszolja, hallom a hangján, hogy mosolyog.-Haz, szerintem te nem azt a lányt szereted, hanem az érzést, hogy szerethetnéd őt.
-Akkor határozottan jó lenne, ha idejönnél, de talán nem most lenne a legjobb. Liam eléggé kiakadt, különben is, inkább én akarok hazamenni.
-Utálom, amikor ilyen vagy.-sóhajt.-Figyelj Haz, tudom, hogy ez nem olyan mintha valaki más mondaná, mert én a nővéred vagyok és muszáj elfogultnak lennem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy hamarosan találsz majd valakit. Hidd csak el, mert nálam jobban senki nem ismer téged, azt sem értem, hogyan érezheted magad egyedül, amikor annyian szeretnek téged. Aranyos vagy, Harry, nagyon kedves, romantikus és sok sráccal ellentétben értékeled a nőket, lehetetlen, hogy egyedül maradj. Csak nyisd ki egy kicsit jobban a szemeid, öcsi.
-Köszi.-motyogom.
-Szeretlek, menj és feküdj le aludni, Haz.
-Én is téged.-túrok a hajamba.-Jó éjt.
Elbúcsúzunk, némileg könnyebbnek érzem a lelkemet attól, hogy beszéltünk, de képtelen vagyok alvásra, így hát feltápászkodok és a konyhába indulok, hogy igyak egy bögre kakaót. Halkan botorkálok lefelé a lépcsőn, a konyhába érve viszont már megelőzött valaki, Stella a lábait felhúzva, hosszú zokniban kuporog az egyik széken, az arcán látszik, hogy sírt. Ha hamarabb meglátom, talán hátat fordítanék neki, de ehelyett belépek.
-Szia.-köszönök halkan, összerezzen és felkapja a fejét, ajkai lefelé konyulnak.
-Harry, szia.-próbál mosolyt erőltetni babaarcára, zavartan kezdi törölgetni a szemeit. A konyhaszekrényhez lépek és elveszek egy szalvétát, amit kissé bátortalanul nyújtok felé.
-Jól vagy?-simítok végig a haján.
-Nem igazán.-szipog, és megtörli az arcát.-Sajnálom...
-Hé.-guggolok le elé.-Semmi baj, minden rendben.
-Akkor nem haragszol?
-Nem.-mosolygok rá.
-Legalább egyvalaki.-hajtja le a fejét, kezei közt a szalvétát kezdi gyűrögetni.-Most biztos haragszik rám Niall és Louis is, hiszen miattunk keveredett bele ebbe az egészbe.
-Dehogy haragszik.-húzom ki az egyik széket és leülök mellé.-Senki sem haragszik.
-Kivéve a bátyámat.
-Rendbe fog jönni.-biztatom.-Azt hiszem, már el is kezdte a megbocsájtást.
-Nem hiszem.-ingatja a fejét.
-Bízz bennem.-mosolygok rá.-Akarsz inni egy kakaót? Eredetileg azért jöttem le, de megértem azt is, ha szeretnél felmenni.
-Maradok még egy kicsit.
Felállok, elveszek két bögrét és nekilátok az italok elkészítésének, közben azon gondolkozom, miket kérdezhetnék vagy mit kellene mondanom, hogy jobb kedvre derítsem.
-Zayn alszik?-kérdezem óvatosan.
-Igen, nem akartam felébreszteni, amikor én felkeltem. Szegény olyan kimerült.
A hangjába némi jókedv szökik, amikor elkezd róla beszélni, a kezébe adom az egyik bögrét és elfoglalom a helyem a másik széken. Arcát a gőz fölött tartja néhány percig, majd fújni kezdi a forró italt.
-Furcsa, hogy eddig nem jöttem rá erre az egészre, így visszagondolva annyira nyilvánvaló volt, hogy együtt vagytok.
-Kettesben minden másabb volt, mint előttetek.-tűnődik, és zavartan piszkálgatja a haját.-Szinte már tökéletes, azelőtt, hogy bejött volna a képbe Perrie meg a többi szarság. Néha veszekedtünk, durvákat vágtunk egymás fejéhez, de összességében egy nagy, rózsaszín buborékban éltünk. Minden alkalommal, amikor hazudtam nektek gyötört a bűntudat, de aztán jött ő, megszólalt vagy csak adott egy puszit és... hirtelen minden újra rendbe jött. Nem számított semmi más rajta kívül.-figyelmesen hallgatom, semmiért sem szakítanám félbe, a szemem sarkából mozgást észlelek, nem tudom, hogy ki az aki nem mer bejönni, de elveszem róla a tekintetem. Mindegy, hogy Liam az vagy Zayn, mert mindkettőjüknek sokat jelent az, amit Stella most mond.-Én többször is mondtam neki, hogy szeretem, ő pedig ma mondta először, a színpadon.-mosolyodik el.-Ami a fura az az, hogy habár Liam most utál engem, köztünk mégis minden rendben. Minden teljesen más, ha együtt vagyunk.
-Tudom.-mosolygok rá bágyadtan. Őszintén örülök nekik, de a szavai mégis kissé érzékenyen érintenek.
-Jajj, Harry.-temeti arcát a kezeibe.-Sajnálom, nem neked kellene ezt mondanom, én...
-Minden rendben.-nyúlok a keze után.-Örülök nektek.
-Képzelem.-simít végig kissé kócos tincsein.
-Nézd.-dörzsölöm meg az arcom.-Nem mondom azt, hogy nem érzek semmit irántad, mert nem így van, de Zayn az egyik legjobb barátom, és én soha nem tennék semmi olyat, ami rossz lenne neki. Becsületben tartom, hogy együtt vagytok, csak kell egy kis idő, és az, hogy ne taszíts el magadtól.
-Harry.-néz rám könnyes szemekkel.-A francba is! Miért tennék ilyet?
-Nem tudom, talán nem akarod, hogy addig barátok legyünk, amíg én...
 A nyakamba borul, kissé meghökkenten ölelem át, érzem, ahogy meleg könnyei a vállamra pottyannak.
-Nem.-rázza a fejét.-Szükségem van rád, a barátom vagy, soha nem tennék ilyet.
-Zayn egy mázlista, remélem tudod.-mosolygok rá.
-Te sokkal jobbat érdemelsz, mint amilyen én vagyok, hidd el Haz, egyszer nagyon hálás leszel azért, hogy mi nem vagyunk együtt.
Halkan, kissé szomorúan kezdek nevetni, miközben elenged és a lábait átölelve visszaül a székre, nagy, őzike szemeivel aggódva fürkészi az arcom.
-Stella, teljesen biztos vagyok benne, hogy nincs nálad jobb, és ezt most a barátodként mondom.-mosolygok rá.-Ne aggódj miattam, rendben leszek, és ti is. Liam majd megnyugszik és ha elmondod neki azt, amit nekem, elhiszi majd, hogy Zayn nem bántana meg téged soha. Ismerjük őt, néha csinál baromságokat, de melyikünk nem? Liam is csinált párat, Zayn is fog elkövetni hibákat, de rajtad kívül most nem lát egyetlen lányt sem. Tartsd ezt észben.
Aprót bólint, a gyűrött szalvétával törölgetni kezdi az arcát.
-Nem tudom, mikor fog megnyugodni Liam. Nagyon dühös, megütötte Zayn-t.
-A testvérek néha utálják egymást.-jön egy mély, kissé szomorú hang az ajtó irányából.-De sosem gondolják igazán komolyan.

48.rész Kifakadás

Sziasztok! :)
Már alig vártam, hogy kirakhassam ezt a részt! Kérek mindenkit, aki szereti a történetem, hogy írjon egy rövid kommentet. Nagyon boldoggá tenne. :)

Nessa. xx

Azt hittem, minden könnyebb lesz, ha szakítok vele, törődhetek csak a bátyámmal, többé nem kell hazudnom neki, kialszom magam és nem fogom úgy érezni az iskolában, hogy bármelyik pillanatban felállok és elmegyek. De ez nem így történt, az elmúlt 3 napban reggelente alig tudtam kimászni az ágyból, a szemeim karikásak voltak, az arcom pedig sápadt volt, éjszakánként nem tudtam aludni. Hiányzik mellőlem Zayn, a testének melege, az ölelése, az ajkai és a hangja. Képes vagyok arra, hogy Liam mellett mosolyogjak, de akárhányszor külön válunk a mosolyom eltűnik, nem vagyok boldog. A hazugságok ellenére boldog voltam Zayn-vel, és tudtam mosolyogni a bátyámmal és mindenkivel, aki szembe jött velem ebben a házban, de most már ez csak a bátyámnak jár ki.
Louis faggat, minden nap faggat de nem mondok neki semmit, tudom, hogy tudja, mi a helyzet, a különbség Zayn és az én verzióm közt az, hogy Zayn azt hiszi, visszakaphat, én pedig tudom, akkor este véglegesen szakítottam vele. Idővel majd minden jobb lesz. Remélem.
Újabb reggel, egy újabb túlélt, átszenvedett éjjel, azt hiszem, ma reggel 6-kor aludtam el, most pedig délelőtt 11 van. Nem tudok tovább feküdni, szinte gépies mozdulatokkal kelek fel, felveszek egy szürke, ülepes nadrágot és egy fehér pólót, a hajamat kontyba kötöm, fogat mosok és lesétálok, hogy mosolyt erőltetve magamra megreggelizzek a testvéremmel. Egy házban élni Zayn-vel így sokkal rosszabb, látja, min megyek keresztül, tudja, hogy szenvedek, tudja, hogy ezek a mosolyok nem igaziak, és én látom, hogy ő is pont így van ezzel. A hasam vezet, a konyhából tojás és pirítós illatát érzem, abban reménykedem, Liam csillogtatja meg a konyhai tehetségét, de amikor belépek és a számat mosolyra húzom, az egy grimaszban fagy az arcomra. Zayn kissé görnyedten, csupán alsóban áll a tűzhelynél, az arcán kiütközik a 3 napos borosta, amikor belépek épp a hajába túr, a füstölgő kenyérpirítóhoz lép és lenyomja az oldalán gombot, a megfeketedett kenyerek kiugranak belőle, ő pedig elhátrál, majd a homlokát a hűtőnek dönti. Halkan lépek hátrébb, a fal mellé lapulok, az ajkamba harapva figyelem őt, a halk szenvedést, tudom, hogy nem a kenyérpirító miatt ilyen. Ellöki magát a hűtőtől, kiszedi a tojást egy tányérra, majd csípőjét a pultnak veti és arcát elrejti a kezeiben. Ujjai ismét a hajába túrnak, az arca fájdalmas grimaszba torzul és egy pillanatra látom a szemeiben megcsillanó fájdalmat, a következő pillanatban felkapja a tányérját és a kuka fölé tartja, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és a pultra teszi. Hátrálok, majd amikor ő kiront a konyhából én úgy teszek, mintha csak most ébredtem volna és a szemeimet dörzsölgetve, az arcomat eltakarva csoszogok előre. Egy pillanatra megtorpan és hitetlenkedve néz rám, miközben én felemelem a fejem, a száját szólásra nyitja, majd becsukja és lassabb léptekkel elcsörtet mellettem. Próbálom megnyugtatni magam azzal, hogy folyamatosan azt ismételgetem magamban: minden rendbe fog jönni, majd túllép rajtam. De ezt az egész hülyeséget én magam sem veszem be.
-Szia.-jön egy kedves, vidám hang a hátam mögül, majd Harry megkerül és puszit nyom a homlokomra.-Rosszul aludtál?-fürkészi az arcomat.-Fáradtnak tűnsz.
Aprót bólintok és követem őt a konyhába, felkapja Zayn otthagyott tányérját és jóízűen kezdi belapátolni a tojást.
-De bunkó vagyok!-csapja le a tányért.-Ugye nem te csináltad? Meg akartad enni?
-Nem.-mosolygok rá biztatóan.-Nem az enyém.
-Akkor jó.-vonja meg a vállát.-Akarsz beszélni arról, hogy mi bánt?
-Hogy érted?-emelem fel a fejem.-Nem bánt semmi.
-Hogy ha mással ülnél itt, lehet, ő bekajálná ezt, de én nem, Stella.-néz a szemembe.-Tudom, hogy bánt valami, napok óta furcsán viselkedsz. Nem vagy olyan... mosolygós.
-Csak fáradt vagyok.-húzom mosolyra a szám.-Kikészít a suli.
Látom rajta, hogy nem győzöm meg ezzel és talán egy kicsit rosszul esik neki, hogy nem beszélek neki erről, de többet nem kérdez. Kiveszek egy joghurtot a hűtőből és azt szürcsölve hallgatom, ahogy a ma esti díjátadóról beszél. Jó érzés vele beszélgetni ilyesmiről, a hangjából hallatszik, mennyire büszke a bandára és annak minden tagjára. Harry mély hangja eltereli a figyelmem mindenről, szeretném vele megosztani azt, ami valóban bánt, de az nem lenne helyes döntés, csak neki is fájdalmat okoznék. Ahogy mindenkinek.
Liam lépéseit már a konyhából felismerem, mezítláb csattog le a lépcsőn, majd amikor belép a konyhába mosolyogni kezd, úgy érzem, lassan visszakapom a mosolygós testvérem és bár még közel sincs túl a szakításon, kezd rendbe jönni. Úgy érzem, mi ketten csak félemberek vagyunk, és a két félből nekem sikerül lassan összekaparnom egy egészet, aki újra ő lesz. Velem meg lesz, ami lesz, őszintén szólva hidegen hagy.
-Stella.-egy kéz fogja át a derekam és nem enged továbbmenni. Louis szigorú tekintettel néz rám, amikor megfordulok a karjai közt.-Beszélnünk kell!-mondja.
A tekintetem a csuklómon csillámló karkötőre téved, pillantása ellágyul és kezét a hátamra téve terel be a szobámba.-Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.-kér bocsánatot.
-Nem ijedtem meg.-mosolygok rá.-Tőled nem lehet félni.-nevetek fel halkan, belül viszont legszívesebben sírnék.
-Fejezd be.-néz a szemembe.-Most viszont te ijesztesz meg engem, Stella.
-Miért?-billegek előre hátra, és a szekrényhez sétálok. Louis-ról tudomást sem véve kezdek turkálni a szekrényemben, hogy eldöntsem mit veszek fel este.
-Pont ezért.-lép mellém, egy könnyű mozdulattal arrébb tol és becsukja a szekrényajtót.-Zayn elmondta, mi történt. Hallhatnám a te verziódat is?
-Minden úgy van, ahogy ő mondta.-biccentem fel a fejem.-Azzal a különbséggel, hogy azt hiszi visszakaphat.
-Mi az, hogy az hiszi?-néz rám hitetlenkedve.-Ne mondj őrültséget, Stella!
-Tudod mi az őrültség?-nézek a szemébe.-Az, hogy idáig ezt csináltuk.
-Nagyon nagy hibát követsz el, ha hagyod, hogy ennek vége legyen.-rázza a fejét, majd sarkon fordul és kirongyol a szobámból.
-Igen, tudom.-súgom, miután becsukja az ajtót. Nagy levegőt veszek és újra kinyitom a szekrényajtót, hogy válasszak valamit a ruháim közül. Néhány perc múlva dühösen vágom be azt és ledőlök az ágyra, az arcomat a párnámba temetem és küzdök a sírás ellen. Egyáltalán nem akarok már menni este, semmit nem akarok csinálni, az egyetlen amit akarok, az Zayn.
Halk kopogást hallok, majd az ajtó résnyire nyílik és egy kék szempár néz be rajta, majd a résen megjelenik Niall szőke feje. Szipogva tornázom magam ülőhelyzetbe, próbálok mosolyogni, de nem tudom előre elrejteni a kiborulásom nyomait. Ez még semmi, még tudok tűrni, de úgy érzem már nem sokáig.
-Öhm.-néz rám zavartan.-Csak azt akarom kérdezni, hogy éhes vagy-e, elugrunk kajálni a bátyáddal, ha szeretnél jöhetsz te is.
-Nem.-bököm ki halkan.-Menjetek csak, mostanában mindig rajta lógok.
-Stella...
-A megkérdezésem nélkül is hozni fog valamit.-mosolyodok el.-Mond meg neki, hogy rábízom.
-Oké.-pislog nagyokat.-Jól vagy?-lép közelebb, és vonakodva leül az ágyamra.
-Aha.-hajtom le a fejem.-Csak... most minden eléggé összecsapott a fejem felett.
-Tudom milyen érzés.-simít végig vigasztalón a karomon.-Mostanában keveset beszéltünk. Aprót bólintok, ennek az okát nem tudom, mindenesetre hiányoznak a beszélgetéseink és az, hogy mindig összefutottunk a konyhában.-Ha szeretnél beszélgetni valakivel, rám számíthatsz.-mosolyog biztatóan.
-Köszönöm.-húzódok közelebb hozzá, és átölelem. Puszit nyom a homlokomra, majd feltápászkodik és az ajtó felé lépdel.-Niall.-szólok utána.
-Nem mondom el neki.-biztosít, válaszul pedig csak bólintok ő pedig elmegy.
Erőt veszek magamon és újra felállok, kutatni kezdek valami igazán szexi után, hogy egyáltalán versenybe tudjak kelni Perrie Edwards ellen. Egy szűk, fekete ruhát választok, hozzá hatalmas sarkú cipőt, tudom, hogy szenvedni fogok benne de nem érdekel. Eléggé őrültnek érzem magam, amiért ezt csinálom, görcsösen próbálok jobb lenni egy másik lánynál, régen soha nem ösztönzött a megfelelési kényszer, ha Eric-vel voltam, de Zayn... ő sokkal több, mint Eric. Ezt a megfelelési kényszert pedig csak akkor érzem igazán, amikor már egy kocsiban utazok Perrie-vel. Fortyog bennem a düh és a féltékenység, mert mindenki vele foglalkozik, hiszen Eleanor mellett ő az a lány, aki valamelyik bandatagnak a "barátnője" fáj a felismerés, hogy néhány napja még én (is) az voltam. Liam oldalához bújok és kifelé bámulok az ablakon, a közelségére van szükségem ahhoz, hogy ne pattanjak fel és rendezzek hatalmas jelenetet. Ma este én Liam kísérője vagyok, nem fogok botrányt csinálni sem itt, sem a díjátadón.
Liam tulajdonképpen először mutat meg engem a "nagyközönség" előtt, amikor a kezemet fogva végigsétálunk a vörös szőnyegen és mosolygunk a kamerákba, szinte már látom magam előtt a holnapi főcímeket. A pillantásom önkéntelenül mindig egy irányba terelődik, a mellettünk eléggé távol pózoló Zayn és Perrie felé, nagyokat pislogva nézek tovább, Harry épp interjút ad, Niall beleveti magát a rajongók közé és aláírásokat osztogat, Louis és Eleanor már indulnak befelé. Liam magához vonva engem puszit nyom a homlokomra, majd elindulunk befelé. A terem zsúfolásig tele van világsztárokkal és a kísérőikkel, félszemmel mintha Rihanna-t látnám elsétálni, a másik oldalon pedig a Maroon 5 énekesét.
Körülbelül 1 óra múlva kezdetét veszi a díjátadó, Miley Cyrus indít egy dallal, majd jön a legjobb énekesnő kategória, melyet Rihanna nyer. Furcsa, hogy egyszerre ennyi hírességet látok, előttünk Jessie J és Will.i.am ül, legszívesebben felpattannék és mindenkitől aláírást kérnék. Fellép Bruno Mars, akinek a dalánál önkéntelenül pattanok fel, érzem magamon Zayn pillantását, Bruno elviszi a díjat, amire jelölték. Majd jön a legjobb popegyüttes kategória, amikor ugyanis egyedül maradok Perrie-vel, mert a One Direction nevét mondják be, a fiúk pedig mámoros örömmel pattannak fel és rohannak el a színpad felé. Az elkövetkezendő kategóriák nyertesei: Justin Bieber, Conor Maynard, majd ismét a One Direction a "legjobb videóklip" kategóriában, amit a One Way Or Another-ért kapnak, a 3. jelölést nem váltják be, azt Selena Gomez viszi el, majd jönnek a szerintem hülye kategóriák. Harry díjat nyer a hajáért, Selena Gomez a szépségéért, Justin Bieber a szemeiért, majd jön az, aminél legszívesebben ki szeretnék menni.
Zayn és Perrie felugranak, Perrie a nyakába borul, miközben Zayn barna szemei megtalálják a fátyolos tekintetem. Elindulnak a színpad felé, én pedig felállok. Nagyon jól tudom, ha én feszítenék Zayn mellett teljes valómban, és azok az emberek, akik ezt eldöntik, látnák, milyenek voltunk mi ketten együtt, ugyanúgy nyernénk. Perrie-nek viszont már semmi keresnivalója sincs mellette.
-El kell mennem a mosdóba.-hadarom, és elindulok végig a lábak előtt.
-Stella!-kiáltja utánam Liam.
Zayn a kezében szorongatja a mikrofont és azt a hülye díjat.
-Csókold meg nyugodtan a kedvesedet.-biztatja a műsorvezető.-Hiszen ezért kaptátok a díjat!
-Én, én...-a szobrocskát Perrie kezébe nyomja, lehajtom a fejem, nem akarom ezt látni, potyogó könnyekkel kérek bocsánatot Chris Brown-től, amikor a nevem mindennél hangosabban hangzik el.-Stella!
A hatalmas teremben hirtelen mindenki engem kezd keresni és fél füllel elkapok néhány mondatfoszlányt. "Ki az a Stella?; Az a lány, Liam Payne testvére?; Mit akarhat tőle?"
A hajamba túrva igyekszem megszaporázni a lépteim, egyetlen ép gondolatom van el kell tűnnöm innen, minél hamarabb.
-Stella, kérlek ne menj el!
Csak megyek és megyek, heves bocsánatkérések közepette lépdelek előre, már majdnem a sor végén vagyok, amikor Zayn megelégeli ezt.
-Oké, akkor most mindenki figyeljen ide! Nem Perrie a barátnőm!-megtorpanok, lassan felemelem a fejem, Perrie döbbenten, tátott szájjal néz előre, látom a szemében, hogy lassan világossá válik számára, én vagyok az, akiről Zayn beszél, akinek belerondított a kapcsolatába.-Liam, haver, kérlek ne haragudj!
Megfordulok, Liam hitetlenkedve mered előre, gondolom eddig abban reménykedett, egy másik Stella-ról van szó, Harry zöld szemei rám merednek, Niall pedig kissé előrehajolva nézi a barátját. Louis egyenesen a szemembe néz, miközben a kezét Liam megfeszült vállaira helyezi.
-A barátnőm ott áll, és nem veszi észre, hogy nem lát tőle Enrique Iglesias.-emeli fel a kezét, és rám mutat. Hátrafordulok, a mögöttem ülő férfi mosolyogva int a fejével, hogy nem haragszik.-Tudom, hogy egy idióta vagyok, mert nem mertem elmondani a legjobb barátomnak, a háta mögött összejöttem a húgával. Liam, ne haragudj, és ha lehetőség van rá, otthon verj el. Ma este bocsánatot szeretnék kérni, mindenért, amit valaha is elszúrtam köztünk, Stella. Sajnálom, hogy az elején bunkó voltam, sajnálom, hogy miattam kerültél közém és a bátyád közé, sajnálom, hogy elvállaltam ezt az egészet. Hogy mi az igazság? Nem jöttem össze újból Perrie-vel, 5 hónapja egyetlen lány érdekel, ő az egyetlen, akinek meg akarok felelni és boldoggá akarom tenni. Ez az egész a menedzsmentek miatt van, megzsaroltak, de már nem érdekel, kapja be az összes menedzsment, nem veszíthetem el emiatt a lányt, akit... akit mindennél jobban szeretek.-hangja elcsuklik, a szó villámcsapásként hasít belém, felemelem a fejem és döbbenten nézek rá, barna tekintete egyenesen a szemembe mélyed, most már csakis hozzám beszél. Képes vagyok kizárni a mögöttem ülő latin énekest, mindent, mindenkit, a bátyámat, Harry-t, Niall-t, mindenkit. Kimondta, azt mondta, hogy szeret. Úgy érzem, muszáj leülnöm, de erre nincs lehetőségem.-Tudom, hogy nem most kellene kimondanom, nem így, de... szeretlek, Stella, mindennél jobban. Ha újra megismerhetnélek egyetlen dolgot csinálnék újra, aznap délután, amikor érezni kezdtem valamit irántad, ki kellett volna állnom Liam elé, minden mást ugyanígy csinálnék, kivéve ezt. Sosem szabadott volna hazudnom, és nem hagytam volna, hogy kihasználjanak. Nem tettelek mindig boldoggá, sok mindent elszúrtam, de megpróbálok mindent jóvá tenni, ha egyáltalán még szóba akarsz majd állni velem. Tudom, hogy ha választhatnál nem akarnád, hogy mindenki előtt mondjam ezt, de nem halogathatom tovább. A tudtod nélkül húztál ki a mélyből, amikor megjelentél nálunk az életem új értelmet nyert, elérni azt, hogy távol maradj tőlem, mert még csak egyszer láttalak, de legbelül talán már akkor is tudtam, ha te nem tartózkodsz tőlem, én nem fogok tudni nyugodtan ülni. Kellettél, de ez már egészen más, szükségem van rád, nélküled semmi vagyok. Az utóbbi 3 napot csak túléltem, de úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek néhány dologra, nem akarok mást, semmit sem akarok, ha nem vagy velem.
A szememből patakokban folynak a könnyek, a fülemben visszhangzik, ahogy azt a szót mondja, hallani akarom még, még egyszer, vagy ezerszer. Ujjaimmal megmarkolom az előttem ülő személy székét. Tudom, ebből az egészből hatalmas botrány lesz, Liam nagyon ki fog akadni, a szemem sarkából látom, ahogy hevesen rázza a fejét és lelöki magáról Louis kezét, gyűlöl, amiért hazudtunk neki. A következő pillanatban Zayn olyan dolgot tesz, ami mindenkit meglep, leugrik a színpadról és elindul felém, kibotladozom az emberek térdei közt, majd lerúgom a cipőm és Zayn felé rohanok, karjait közém fonja én pedig sírni kezdek. Az arcom a vállába temetem, ujjaim megmarkolják az ingét és elemelkedem a földtől, lassan elindul velem, nem tudtam hová megyünk, őszintén szólva nem is érdekel. Ennyit arról, hogy nem csinálok botrányt. Hamarosan eltűnünk az emberek szemei elől, és egy üres, csendes öltözőben találom magam, szorosan tart a karjai közt, miközben leül. Felhúzom a lábaim, arcát a nyakamhoz érinti, szükségem van némi időre, amíg felfogom a történteket. Ujjai gyengéden simogatják a hátam, nagy levegőt veszek és kissé elhúzódok, kezét bátortalanul csúsztatja az arcomra.
-Sajnálom.-dönti homlokát az enyémnek.-Nem hagyhattam, hogy elmenj.
-Mond még egyszer, kérlek.-súgom.
-Sajnálom...
-Nem ezt.-emelem fel a fejem.-Azt, hogy...
-Szeretlek, Stella.-súgja a fülembe, megborzongok, a karjaim szorosan fonom köré.-Nagyon szeretlek.
Ajkaim a szájára nyomom, a mellkasomból remegő sóhaj szakad fel, a hajába túrok és elnyitom az ajkaim, hogy elmélyítsük a csókunkat.
-Soha nem foglak elengedni.-súgja szinte az ajkaim közé.
 Mielőtt válaszolhatnék kitárul az ajtó és a bátyámon kívül az összes fiú ránk mered, elhúzódunk egymástól, Louis aggodalmasan néz rám, a szemeiben eloszlanak a kétségek, amikor látja, hogyan ölelem át Zayn-t. Harry szemeiben egy pillanatra fájdalom csillan, majd a száját mosolyra húzza, amikor rám néz, Niall kék szemei Zayn tekintetébe fúródnak.
-Hol van Liam?-kérdezem remegő hangon.
-Elment.

~Zayn Malik~

Nem egészen így terveztem ezt az estét, a fenébe, ezt az egészet nem így terveztem! Stella apró kezei becsúsznak a kabátom alá és szorosabban ölel át, arcát belefúrja az ingembe én pedig végigsimítom a hátát és puszit nyomok a hajára. Senki nem szólal meg, kivéve Louis-t, mert ő hevesen magyarázza Paul-nak a történteket, Harry kifelé bámul az ablakon, Niall pedig a telefonját nyomkodja, úgy tesz, mintha ez az egész hidegen hagyná. Stella vállai ismét megrázkódnak, megnyugtatóan ölelem magamhoz és az arcomat a vállához érintem, megkeresem a kezét és összekulcsolom az ujjainkat.

-Gyűlöl.-motyogja.

-Dehogyis.-simítok végig az arcán.-Csak időre van szüksége.-hitetlenkedve rázza a fejét, az álla alá nyúlok és felbiccentem a fejét, könnyektől ragacsos arcából kisöpröm a tincseit és próbálok biztatóan mosolyogni, miközben az ajkához hajolok. Gyors, puha csókot hagyok a száján, nem itt, mindenki előtt akarom rendesen megcsókolni, amikor még azt sem tudom, Harry és Niall érez-e valamit iránta.-Nem kell aggódnod, majd én elrendezem ezt.

Szemeit összeszorítja, amikor Paul beáll a felhajtóra, elsőként nyitom ki az ajtót és pattanok ki a kocsiból, megfogom Stella kezét és lassú léptekben indulunk befelé.

-Zayn!-szól utánunk Louis.-Ne ma este akarj beszélni vele, eléggé feldúlt volt, amikor elment.

-Nem húzom tovább ezt.-rázom a fejem.-Megérdemlem, amit kapni fogok tőle.

Az apró ujjak szorulnak az enyémek körül, lehajolok és megpuszilom az arcát, miközben szorosabban ölelem magamhoz. Felemeli a fejét, szemei könnyektől csillognak, utálom ezt látni, nem tudom elviselni, ha szomorú. 

-Minden oké lesz, Hercegnő.-próbálja vigasztalni Louis, mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg nem így lesz.

Aprót biccent, az alsó ajkát rágcsálja, miközben fejét az oldalamnak dönti és elindulunk befelé, Louis úgy caplat előttünk, mintha meg kellene védenie minket, de erre nincs szükség, Liam akármilyen dühös is, nem fog megütni a húga előtt. Lehámozom magamról a kabátom, majd segítek Stella-nak is és csendben indulunk fel az emeletre.

-Maradj itt.-nyitom ki a szobájának ajtaját és gyengéden noszogatom befelé.-Beszélek vele.

-Együtt csináljuk.-emeli rám barna szemeit.

-Együtt csináljuk, de előbb hagyom, had üvöltözze ki magából a dühét. Csak maradj itt, és ne gyere ki, nem akarod ezt látni.

Ajkait összeszorítva húzódik közelebb, hüvelykujjammal letörlöm az arcán végigcsorgó könnycseppeket és arcomat a hajába fúrom.

-Azt mondtad, nem tettél mindig boldoggá.-öleli át a nyakam.

-Mert nem.-nézek rá szomorúan.-Sírtál miattam, nem is egyszer.

-Pont ma jöttem rá arra, hogy a hazugságok és a titkolózás ellenére boldog voltam veled, az utóbbi napokban viszont nem. Csak velem kell lenned ahhoz, hogy boldoggá tegyél.

-Szeretlek.-mormolom a hajába, nem tudok betelni azzal, hogy ezt bizonygassam, ő pedig minden alkalommal, amikor ezt mondom megborzong.-Ígérem, hogy mindent rendbe hozok.

Kissé elhúzódik, homlokát az enyémnek dönti és végigsimít az arcomon, majd apró kezeivel közelebb húz magához és megcsókol. Tudom, akármi történjen is, nem leszek képes arra, hogy elengedjem őt, csak abban reménykedek, hogy idővel Liam megért majd engem és nem lesz ellenére ez. Talán most nem kellene ezen aggódnom, ha már az elején mindent bevallottam volna, de már kár sírnom azért, amit a múltban nem tettem meg. Ujjai a hajamba túrnak, a derekánál fogva húzom közelebb magamhoz, halk morgás szökik ki a számon, amikor hevesebben kapunk egymás után.

-Én is szeretlek.-néz a szemembe, szinte az ajkaimba súgja a szavait.

-Sajnálom, hogy csak most tudtam kinyögni.-hajtom le a fejem, ujjaival vigasztalón simít végig a tarkómon.

-Ne kérj mindig bocsánatot.-húzódik közelebb, és megcsókolja a nyakam.-Felesleges, és ezt igazán ne sajnáld, az sem baj, ha nem mondod ki.

-Azt akartam, hogy tudd, hogy mindenki tudja.

-Én enélkül is tudom.-mosolyog rám, szemeiben gyengédség csillan, végigsimít az arcomon, én pedig megfogom a kezét és belecsókolok a tenyerébe.
-Néha úgy érzem, nem mutatom ki eléggé. Te vagy a mindenem.-a lélegzete egy pillanatra elakad, majd közelebb nyomul hozzám.-Megpróbálok beszélni vele, hátha megnyugodott már.

Aprót bólint, arcát a kezeim közé veszem és még egyszer megcsókolom mielőtt kimennék. Nagy levegőt véve kopogok be a másik szobába, egy ideig várok, majd óvatosan benyitok, Liam az ágyán ül és kifelé bámul az ablakon, amikor hátrafordul a szemei szikrákat szórnak.

-Húzz innen, Zayn!

Hangja kemény és ellenséges, lecövekelek az ajtóban, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy elmondhassam neki mit, miért csináltunk így.

-Liam...-kezdem.

-Nem érdekel!-emeli fel a hangját.-Nem vagyok kíváncsi semmire! Csináljatok amit akartok! 

-Ne mond ezt, a húgodról van szó!-hajtom le a fejem.-Csak hallgass meg, utána békén hagylak.

-Nem.-rázza a fejét.-Tudod, nem is azzal van a bajom, hogy együtt vagytok, hanem azzal, hogy mindketten hazudtatok nekem! A francba Zayn, fél éve ismerem őt, én csak próbáltam megóvni! 

-Tudom.-túrok a hajamba.-Gyáva voltam, de azt hittem ki fogsz akadni, mert úgy védted őt mindenkitől.

-Tudod mikor akadok ki? Most! Azt mondod a húgomról van szó és ne beszéljek így, amikor elkezdted hülyíteni nem róla volt szó?

-Zayn.-ragadja meg egy kéz a pólóm.-Hagyd, majd én.

Lerázom magamról Louis kezét, Liam a hajába túr, észreveszem, hogy kezeit ökölbe szorítsa.

-Neked semmi közöd hozzá.-rázom a fejem, Liam arcára lassan kiül a felismerés.

-Te is tudtad!

-Igen, de...

-Mindenki tudta csak én nem?-kiáltja hitetlenkedve.-Te... Stella akkor nem veled volt és Eleanor-val, és te nem Perrie-vel voltál!-mutat rám, és lassan elindul felém. A pillantása egyre jobban elsötétül, és az álla megfeszül, miközben szemei a nyakamra szegeződnek, pontosan tudom, mire gondol.-A húgomat, Malik?! Volt képed utána a szemembe nézni?!

-Jól gondold meg, hogy mit csinálsz, Liam.-mondja lassan, és kimérten Louis.

-Miért? Miért mindig én? Te mit csinálnál?!-barna szemeit elfutják a könnyek.-Most legszívesebben beverném a képed!-az, ahogy ezt mondja sokkal rosszabban érint, mintha valóban ezt csinálná.-De miért ne tenném meg? Te megtennéd, ha a húgodról lenne szó!

Aprót bólintok, viszont mielőtt bármit is tehetne egy apró test szeli át a szobát és nekem csapódik, vékony karjaival átölel és arcát a mellkasomba temeti.

-Nem bánthatod.-zokogja.-Kérlek, Liam, szeretem őt!
Késő, Liam tenyere az arcomon csattan.

47.rész Idő

Sziasztok! :)
Megjöttem! Ahh, holnap végre péntek! De nem panaszkodok, büszke vagyok magamra, mert a héten és múlthéten írt dolgozataim mindegyike ötös lett. Ennek örömére felvásároltam a Tally Weijl-t és kicsit eleresztettem magam. Remélem mindenkinek jól telt a hét! :)

Nessa

~Zayn Malik~

Nyögve nyitom ki a szemeim, öntudatlanul kezdek tapogatózni magam mellett, úgy hiszem, hajnali 6 óra van, éppen ideje Stella-t átvinnem a szobájába. De az ágy üres mellettem, és Stella-ra gondolva újra felnyögök, a hasamra fordulok és az arcom a párnámba temetem. Elszúrtam, már megint. Gondolatban visszamegyek a tegnaphoz, azon belül is az éjszakához, mikor is faggatózni kezdtem. Utólag már tudom, nem azzal volt a baj, hogy kérdeztem valamit, hanem azzal ahogy kérdeztem. Bunkón, flegmán vontam őt kérdőre, elszállt az agyam. A fülemben újra hallom, ahogy azt mondja "menj a francba, Zayn!" már többször is mondta nekem ezt, és ez egyáltalán nem úgy hangzott, mint amikor kedvesen meglegyintett és azt mondta: "seggfej". Nem, az más volt, komolyan gondolta, és tudom, mindenben igaza volt, amit akkor mondott. Elcsesztem, már akkor, amikor először megcsókoltam őt és azután nem álltan meg Liam előtt és mondtam el neki, mi a helyzet velem és a húgával. Most már talán késő.
A torkomban gombót keletkezik, bocsánatot kell kérnem tőle és rendezni ezt a rengeteg baromságot amibe belekeveredtem. Az órára pillantva rájövök, nem reggel 6 óra van, hanem délelőtt 10. Ez az utolsó nap, hogy Stella itthon van. Holnap már szerda és ő visszatér a suliba, meg kell majd próbálnunk kirángatni a másik Payne-t a depresszióból. Tudom mit érezhet, bár én ténylegesen nem vesztettem el Stella-t. Lábaim egymás után helyezem a padlóra, felszisszenek, elfojtok egy mosolyt, mert eszembe jut, Stella most lábujjhegyen szökdécselne el a szőnyegig. Maradt olyan dolog az életemben, amiről nem az én neveletlen hercegnőm jutna az eszembe? Bárcsak most hozzám vágná, hogy egy seggfej vagyok. Egy seggfej, aki képtelen befogni hatalmas nagy pofáját.
Felveszek egy mintás pólót, beletúrok a hajamba és így, kissé talán gyűrötten vánszorgok el az ajtóig. Amikor kilépek a folyosó végén ugyanígy tesz egy kócos lány, tekintetünk összeakad, dacos ajkait szorosan zárja össze, egyetlen pillantást vet rám, azután a zoknijával a kezében eltűnik a saját szobájában. Egyetlen érintéssel, sőt, egy pillantással elérhetném, hogy kinyissa a száját. Jobb esetben nevetnék a sértettségén, de most nem vagyok vicces kedvemben, ahogy ő sem azért durcázik, mert összekaptunk valamin. Sóhajtva túrok bele a hajamba, néhány másodpercig csak állok ott az ajtóm előtt és Liam szobájának ajtaját bámulom, egészen addig, amíg az újra ki nem nyílik, ezúttal talán egy nálam is kialvatlanabb srác lép ki rajta. Megdöbbent ez az átalakulás, amin Liam 1 nap leforgása alatt ment át. Szemei karikásak és pirosak, szinte sugárzik belőle a szomorúság.
-Jól vagy?-kérdezem halkan, valószínűleg Niall és Harry még nem keltek fel, Louis-ból kinézem, hogy már ezerrel pörög.
Megvonja a vállát, majd hátat fordít nekem és bemegy a testvéréhez. Tökéletesen megértem őt, ilyen helyzetben valószínűleg én is a testvéreimhez menekülnék, bár szegény Safaa-t nem nyaggatnám ilyesmivel.
Lemegyek a lépcsőn és szembetalálom magam a kanapén elnyúló Louis-val, egy párnát tuszkol a feje alá és elmélyülten néz valami hülye mesét. Arrébb lököm a lábait és lehuppanok hozzá, arcomat a tenyereimbe ejtem és nagyot sóhajtok.
Nagy meglepetésemre kikapcsolja a tévét és feltornázza magát.
-Mi a baj?-kérdezi diplomatikusan.-Történt valami?
-Seggfej vagyok.-vonom meg a vállam.-Ezen kívül? Elküldött a fenébe.
-Miért?
Megrázom a fejem, Niall álmosan csoszog le a lépcsőn, szőke haja elől feláll hátul pedig teljesen lelapult. Álmosan int egyet és a száját mosolyra húzza, visszaintek, befogom a szám és a távirányítóért nyúlok, újra bekapcsolom és Louis kezébe nyomom, majd feltápászkodok és visszamegyek a szobámba, hogy valamivel normálisabb külsőt alkossak magamnak. A lépcsőn felfelé menet összetalálkozom a látszólag még nem teljesen fitt, ám már felöltözött Harry-vel. Nem érzek haragot, sőt, inkább megértem őt és ezt a hülye helyzetet, ami belekeveredett. Nincs akkora szerencsém, hogy észrevétlenül feljuthassak a szobámba, ugyanígy Stella teljes erőből ütközik belém, én pedig ijedten ölelem magamhoz mielőtt elvágódna. Nem kiált fel, én pedig ettől a hirtelen ütközéstől szinte sokkot kapok és még percekig szorongatom attól félve, hogy elesik. Felemeli a fejét, ajkait összezárja, fejét kissé megrázza majd kibújik a karjaim közül és elmegy, értetlenül fordulok meg, de mire odanézek ő már a lépcső alján van. Újabb döfés, nem vesz figyelembe engem ez pedig rosszabb, mint akármennyi dühösen hozzám vágott szó.

~Stella Starlight~

A bosszú nem minden esetben édes, az enyémben pedig sokkal inkább keserű. Nehéz úgy járkálni a házban, hogy átnézek rajta miközben érzem magamon a tekintetét, tudom, hogy rosszul esik neki amit csinálok, tudom, hogy kegyetlen vagyok, de ő hányszor bántott meg engem? Itt az ideje, hogy most én legyek a sértett. Nem volt fair, amit tegnap csinált, tulajdonképpen nem is a kérdésével van bajom, hanem azzal, hogy utána provokált és egyre jobban felhúzott. A Perrie-ügyet pedig nekem nem kellett volna felhoznom, de most nálam jött el az az idő, hogy minden kiszakadt belőlem. 

A mai napot teljes egészében azzal töltöm, hogy regeneráljam az összetört bátyám. Nem csinálunk semmi különöset, az iskolai lemaradásaimat nagyrészt már pótoltam, néha úgy érzem hasznosabb lenne, ha itthon venném át az összes anyagot, egyedül jobban megértem a matekot meg minden ilyet. Liam noszogatásai ellenére sem vagyok hajlandó egyedül hagynom őt, a délelőtt felét átalusszuk, a másik felében, amikor nem épp nekirohanok Zayn-nek egy filmet nézünk, olyat, amiben nincs szerelem. Nem akarok ilyesmit nézni, ezek a nyálas filmek nem igazak, egy párkapcsolatban sokkal több probléma adódik mint hinnénk, még akkor is, ha az adott nyáladzó pár egyik tagja csak feleannyira szereti a másikat, mint én Zayn-t.

Délután teszünk egy sétát a közeli parkban, majd beülünk a McDonald's-ba és töméntelen mennyiségű egészségtelen, ámde rettenetesen finom hamburgert nyomunk magunkba. Idővel kezdem észrevenni, hogy sikerült belepumpálnom némi életkedvet, amíg pedig azon igyekezem, hogy jobb kedvre derítsem őt, nem gondolok a saját problémáimra. Liam jelenleg mindennél fontosabb.

-Liam?-emelem fel a fejem, kettőt pislog mielőtt rám nézne. A hallgatás nem jó, mert tudom, olyankor rá gondol. Tudom, azt nem akadályozhatom meg, hogy gondoljon rá, és kell is gondolkoznia a történteken, én csak azt akarom, hogy ne legyen szomorú.-Gondolkoztál már azon, mi lesz ha turnéra mentek?

-Jössz velünk.-mosolyodik el.-Legalábbis a nyári szünettől kezdve, és csak akkor, ha te is ezt akarod.
-Persze, hogy ezt akarom!
Nevetni kezd a hirtelen válaszomra, elmosolyodik és én pipiskedve nyomok egy puszit kissé borostás állára.
-Hétvégén lesz egy díjátadó, elég komoly, szeretném ha velünk jönnél.
-Oké.-mosolygok rá.-Hány kategóriában jelöltek titeket?-ez a kérdés az én számból felettébb furcsán hangzik.
-A bandát 3-ban, külön jelölték még Harry-t a "legszexibb haj" és Zayn-t meg Perrie-t a "legcukibb szerelmespár" kategóriában.
-A legcukibb szerelmespár.-ismétlem döbbenten, szorítást érzek a gyomromban és a szívem környékén.
-Elég hülye kategória.-vonja meg a vállát.-De valószínűleg megnyerik.
-Biztos megtisztelő.-motyogom.
Ismét megvonja a vállát, közelebb húzódok hozzá és beférkőzök a karjai alá. Olyan hogy a "legszerencsétlenebb testvérpár" kategória nincs véletlenül? Garantáltan megnyernénk. Nyelek egy nagyot és legyűrök mindent, amin az utóbbi percekben felkavarodott bennem. Lenyelem az utálatot, amit érzek Perrie iránt, a féltékenységet és bosszúságot. Ő is ott lesz szombaton, addig önuralmat kell gyakorolnom, hogy ne veszítsem el önmagam és aranyosan viselkedjek vele. Már most tudom, hogy ez nem fog összejönni. De most Liam-re kell gondolnom.
-Kérdezhetek valamit?-motyogja a hajamba, miközben besétálunk a kapun. Az ajtó helyett a hátsókert felé lépdelünk, elfoglaljuk a hintaágyat, válaszul halkan hümmögök és a fejemet az ölébe hajtom.-Te mennyi idő alatt léptél túl azon a seggfejen?
Nevetnem kell azon, ahogy Liam emlegeti az exbarátom, aki elsőnek szimpatikus volt neki.
-A neve Eric.-nevetek.-Az más volt, Liam.
-De mégiscsak 2 évig voltatok együtt...
-De a végén már nem szerettük egymást.-pislogok nagyokat, miközben ő kisimítja tincseim a homlokomból.-Vagyis... nem tudom, nem annyira, mint az elején. Néha furcsán viselkedett velem, aztán aranyos volt és azt mondogatta, mennyire szeret. Szebben is véget érhetett volna, de már mindegy. Tulajdonképpen fel sem tűnik a hiánya.-azt nem teszem hozzá, hogy talán ez azért van így, mert a szakítsunk után pár nappal én már Zayn karjaiban rogyadoztam.
-Mit gondolsz, mikor leszel újra szerelmes?
Beszívom az alsó ajkam és mélyen a szemébe nézek, itt lenne az esély arra, hogy bevalljak mindent, de Zayn nélkül ez nekem nem fog menni.
-Nem tudom.-motyogom.
-Ha lesz valaki, majd mondd el, hogy megfenyegethessem.
Erőltetett mosolyra húzom a számat, azt kívánom, bárcsak ne hozta volna fel ezt a témát. Mardos a bűntudat.
-Ne szomorkodj.-nyújtom felé a kezeim, lehajol és hagyja, hogy átöleljem a nyakát.
-Melletted könnyebb nem gondolni erre az egészre.-motyogja.-Olyan jó, hogy itt vagy nekem.
-Liam.-dünnyögöm a nevét a nyakába.
-Tényleg.-emeli fel a fejét.-Néha amikor nagyon nem akarok valamit, akkor arra gondolok, hogy példát kell mutatnom neked, ezért megcsinálom. Próbálok igazán jó testvér lenni.
-Jobb nem is lehetnél.-mosolygok rá. Bezzeg én eléggé pocsék vagyok kishúgnak.
-Sokat változtál, mióta velünk vagy.-simít végig az arcomon.-Olyan komolyan vettél mindent, hazajöttél, ettél és aztán felmentél a szobádba tanulni. Emlékszem, mikor mérgesen lejöttél mert nem értettél valamit, aztán a fiúkkal mindannyian értetlenül bámultuk a füzetedet és próbáltunk segíteni.
Egy ilyen alaklomra én is nagyon jól emlékeztem, arra a bizonyos fizika házira, ami miatt nagyon felhúztam magam és az izzadt Zayn segítségét kértem, ő pedig néhány perc után nedves hajjal masírozott be a szobámba. Aznap délután majdnem megcsókolt.
Halkan nevetni kezdek, ajkaival együtt a szemei is mosolyogni kezdenek.
-Jézusom, mennyit utálkoztatok Zayn-vel.-halkan hümmögök, ujjaival piszkálja a tincseim és közben folytatja, akármennyire is azt kívánom, érjen végen itt ez a téma.-Néha nagyon felidegesített, meg tudtam volna ütni amiért megbántott téged.
-Csak bizalmatlan volt.
-Nagyon.-mosolyog.-Emlékszel a kerti partyra? Arra sem akart jönni, kitalálta, hogy valami Timberlake vezetéknevű lánnyal randizik, szerintem utána bűntudata volt és azért jött el.
-Miért nem akart jönni?-kérdezem óvatosan.
-Nem szeret ismerkedni.-vonja meg a vállát.-És egy elég nehéz szakításon volt túl, örülök, hogy végül újra egymásra találtak Perrie-vel. Aranyos lány, kedvelnéd.-A saját bátyám is azzal jön, hogy kedvelném. Hát nem, valószínűleg nem kedvelném.-A koncerten nem volt alkalmatok megismerkedni, de szerintem Zayn hamarosan elhozza.
Tudom, hogy nem fogja, legalábbis nem akkor, amikor én itthon vagyok.
-Biztosan.-mosolygok rá.
-Tudom, hogy ez nem helyes, de jó, hogy itthon voltál velünk. Amikor nem kaptam frászt attól, hogy bementem a szobádba és te szinte megfőttél a takarók alatt, miközben azt mondtad, hogy fázol, egész jó volt, hogy tudtam gondoskodni rólad. Nem sok ilyen lesz még.
-Miért?-kérdezem.-Bármikor itthon maradok és engedem, hogy gondoskodj rólam.
-Nagyon vicces.-grimaszol.-A komoly, felelősségteljes Stella most összeomlott.
Felnevetek, a nyakam kezd elzsibbadni ezért ülőhelyzetbe tornázom magam és nekidőlök a vállának.
-De komolyan, hogy értetted?
-Hát, nagy lány vagy már, nem szorulsz rá arra, hogy pátyolgassalak. Túl késő van már ehhez.
-Sosincs késő semmihez.-mosolygok rá.-Kapj el!-pattanok fel, és futásnak eredek. Nem vagyok túl gyors, de Liam ad nekem némi előnyt a döbbenetével, félig megkerülöm a házat, amikor észreveszem őt a nyomomban és nevetve gyorsítok a lépteimen, könnyedén beér, kinyújtja a kezét és átöleli a derekam. Képtelen vagyok kibújni a karjai közül, csikizni kezdi a derekam, amitől összegörnyedek és levegőért kapkodva vergődök.-Liam! Ne!-kiáltozok, próbálok valahogy szabadulni a karjai közül, de mielőtt ezt megtehetném elveszti az egyensúlyát és a következő pillanatban már kiterülünk a puha füvön.
-Ki hinné, hogy egy ilyen lány, mint te, fel tud lökni engem.-nyögi, miután viszonylag abbahagyjuk a nevetést.
-Keményebb vagyok, mint hinnéd.-tornázom fel magam.
-Tudom.-mosolyog rám.-Elképesztő lány vagy, Stella.
Félredöntött fejjel nézem őt, a szemei pont ugyanolyanok, mint az enyémek, pillantása átható és szinte éget, két ugyanolyan, megkülönböztethetetlen szempár fúródik egymásba.
-Liam, kérdezhetek valamit?
-Persze.-mosolyog rám.
-Bántott már meg valaki olyan, aki nagyon fontos volt neked?
-Aha.-kezdi tépkedni a füvet.
-És mi történt?
-Nem beszélünk.
Nincs más, amitől ennyire félnék mint ez, ezt a választ nem akartam hallani.
-Értem.-motyogom.-Menjünk be, kezdek éhes lenni.
-Miért kérdezted ezt? Megbántott valaki?
-Nem.-erőltetek mosolyt az arcomra.-Csak elgondolkoztam ezen, mert te mindenkivel kedves vagy, néhányan ezt kihasználnák.
Halkan hümmög, feltápászkodik és felém nyújtja a kezét, könnyedén húz fel a fűből, majd átöleli a derekam és puszit nyom az arcomra.
Azt hiszem, a délután hátralevő részében nem gondolunk a romokban heverő szerelmi életünkre, csak hülyéskedünk, élvezzük azt, hogy vagyunk egymásnak. Holnaptól minden visszatér a normális kerékvágásba, újra az iskolában fogok poshadni ebben a kellemes időben. De legalább nem találom szemben magam minden folyosón Zayn-vel, ahogy ez itthon van. Mert akárhová megyek, ő ott van, egész nap egyetlen szót sem szólok hozzá, és nem nagyon mozdulok Liam mellől sem, elbújunk a szobájában és beszélgetünk, filmeket nézünk.
Hosszú ideje nem volt olyan, hogy este 10 előtt ágyba kerültem volna, olyan sem volt, hogy éjfél előtt ágyba kerültem volna, most viszont már este 9-kor pizsamába ülök az ágyamon a történelem könyvet olvasgatva. Várom, hogy benyisson Zayn, de erre hiába várok, tudom, hogy nem fog bejönni.

~Zayn Malik~

Nem bírom tovább, fél 12-kor kissé dühösen rúgom le magamról a takaróm. A házban teljes a csend, végigbotorkálok a folyosón és halkan, kopogás nélkül nyitok be Stella szobájába. Néhány másodperc választ el attól, hogy megforduljak és kimenjek, amikor látom, hogy az oldalára fordulva szinte eltűnik a takarójában, hosszú haja szétterül körülötte, olyan, mint egy kiscica. Már becsuknám az ajtót, amikor megfordul és barna szemei megtalálják a tekintetem.

-Zayn?-súgja.

Ezen a rohadt napon először hangzik el a szájából a nevem, és nem undorodva mondja, hanem azon az aranyos, fáradtan kislányos hangján. 

-Ne haragudj, én csak...

-Gyere be.-ül fel, ezzel a mondattal csak fokozza a meglepődésem és nem tudok neki nemet mondani. Halkan becsukom magam mögött az ajtót és de továbbra is csak idétlenül ácsorgok.

-Azt akarom mondani, hogy sajnálom ami...

-Zayn.-kattintja fel az ágya melletti kislámpát, a fény mindkettőnket elvakít, nagyokat pislogva nézek rá újra.

-Sajnálom ami tegnap történt, bunkó voltam, igazad volt mindennel kapcsolatban.

-Nem, nem volt.-rázza a fejét.-És ma bunkó voltam veled, de Zayn... én, én nem bírom tovább ezt.

Arcát eltakarja apró kezeivel, hallom, ahogy nagyot sóhajt. Bizonytalanul lépek közelebb hozzá, lecsukom a lámpát mert az továbbra is bántja mindkettőnk szemét, óvatosan ülök az ágy szélére és simítom el hosszú haját az arcából.

-Igen, tudom.-harapok az alsó ajkamba.

-Zayn.-emeli fel a fejét, szemei könnyektől csillognak.-Szeretlek, de nem bírom tovább, kész vagyok attól, ha egyetlen képet is látok rólad meg, meg arról a lányról.-nem tudok eltekinteni attól, mennyi ellenszenv van a hangjában, amikor szóba hozza Perrie-t.-Tudom, miért csinálod, tudom, hogy miattam teszed de... Zayn, azt hiszem jobb lenne, hogy amíg ezek a dolgok nem rendeződnek...

-Ne mond ki.-nyögök.-Kérlek, Stella.

-Szünetet tartanánk.

-Nem.-túrok a hajamba.-Tudom, hogy nagyon elszúrtam, de kérlek, hadd hozzam helyre.

-Nem vagyok képes tovább hazudni Liam-nek, túl sokáig halogattuk ezt és ebből már nem jöhetnénk ki jól, nem akarom elveszíteni a testvérem, ahogy téged sem.

-Ezt nem értem.-rázom a fejem.

-Zayn, nem tudom, hogy szerettem-e valaha is annyira valakit, mint téged. Nem tudok, és nem is akarok szakítani veled, csak rendezni akarom ezt a bátyámmal, és ha majd vége lesz ennek a felhajtásnak közted és Perrie közt, újrakezdjük.

-Nem akarom újrakezdeni, én ezt szeretném folytatni. Te nem ezt akarod?

-De.-dörzsöli meg az arcát.-De én nem akarok osztozni rajtad egy másik lánnyal.

-Elrendezem, adj néhány napot.

-Bármennyi időd lesz rá.-súgja elhaló hangon.

-Kérlek, várj meg azzal, hogy elmondjuk Liam-nek.

Aprót bólint, arcát elrejti előlem a tenyereivel és a hajával, nem tudok mit kezdeni magammal, a szavai némileg összetörtek, ugyanakkor tudom, hogy nem fogom őt elengedni, soha, semmiért nem engedném el őt. Kinyújtom a kezem és óvatos mozdulattal fésülöm el a haját, másik kezemmel lefeszegetem kezeit az arcáról, az arca könnyektől nedves. Utálom, ha sír.

-Ne hidd, hogy ennek itt vége van.-motyogom, és feltápászkodok.-Harcolni fogok érted.

Ajkaink összeérnek, szájának kissé sós íze van, elengedem az arcát és megfordulok. Amit mondtam, komolyan gondoltam, ennek nem itt van vége.

46.rész Besokalltam

Sziasztok! :)
Kisebb-nagyobb zűrökkel, de úgy néz ki, végül túlélem ezt a hetet is, pedig mást sem csináltam, csak tanultam és minden nap 2-3-4 dolgozatot írtam. Na, mindegy, hétvégén majd kipihenem magam. Nektek hogy telt a hét? Nehezemre esik felfogni, hogy körülbelül 3 hónap múlva vége lesz ennek az őrült hajtásnak. Már csak 5 rész van hátra, viszont én már izgatottan várom, hogy belekezdhessek majd az új blogomba. :)

Kellemes hétvégét! Nessa. xx

Nevetve csúszok arrébb Zayn-től, szemei megcsillannak, miközben rám néz és újra oldalba bök. Rekedtesen felsikoltok és megragadom a kezeit, megpróbálva arrébb lökni őt magamtól, de mozdítani sem tudok rajta. Érzem rajta, hogy így is, hogy csak Liam nincs itthon mennyivel felszabadultabban viselkedik velem. A kezem az arcába nyomom, nevetve fordítja el a fejét és a karjaink egymásba gabalyodnak, a nevetésünk visszhangzik a nappaliban, ezzel magunkra vonjuk a többiek figyelmét is. Néha megérzem Harry értetlenkedő pillantását a nyakamnál, vagy félszemmel látom, ahogyan töprengve néz minket és a fejét rázza, tudom mi járhat a fejében. Az, hogy mégis mikor lettünk mi ketten ennyire jóba. Igazából azt már én sem tudom, Zayn mikor hagyta abba az ellenségeskedést velem előttük, talán azon a bizonyos bulin, ki tudja már.
Átdugja a fejét az összefűzött karunk alatt egyik kezét kirántja az enyémből és abban a pillanatban felkapja az asztalról a távirányítót, elenged engem és átugrik a kanapén. Bukdácsolva állok talpra, a földre dobom a takaróm és utána eredek, Louis-ba ütközik, röhögve kerüli ki és a konyhába rohan, közben elkapcsol a kedvenc sorozatomról.
-Add vissza, seggfej!-állok meg előtte csípőre tett kezekkel, ő a pultnál görnyedezik és próbál rendesen levegőt venni, Niall kék szemei értetlenül ugrálnak közöttünk.
-Vedd el.-nevet, én pedig ugrok kettőt és már előtte is vagyok, viszont a távirányítót túl magasra emeli és akármennyire is ugrálok, egyszerűen képtelen vagyok elérni.
-Oké, elég ennyi.-ragadja meg hirtelen két kéz a derekam.-Még mindig beteg vagy, nem szabad ugrálnod.-kap fel Louis, és elindul velem a nappali felé. Mögötte hallom Zayn kárörvendő röhögését, ösztönösen mutatom a barátom felé a középső ujjam, ezzel fokozva a jókedvét.-Az, hogy most nem vagy lázas, nem jelenti azt, hogy már nem vagy beteg és ugrálhatsz.-ültet le Louis a kanapéra, és újra betakar.
Zayn elégedetten huppan le mellém és újból kapcsolgatni kezdi a tévét.
-Viselkedj rendesen, Stella.
-Köcsög.-sziszegem, és közelebb mászok hozzá abban a reményben, hogy megszerezhetem a távirányítót.
A combjára tenyerelek, barna szemei gyanúsan villannak rám, a számat mosolyra húzom, de mielőtt elérném a tárgyat, széthúzza a lábait és az én kezem hirtelen már nem a lábain van, és én sem a kanapén. Kis híján lefejelem a térdét, de még időben elkap és hangosan röhögve húz fel.
-Sajnálom.-törölgeti egyik kezével az arcát.
-Seggfej.-motyogom újra, megragadom a pillanatot és kiveszem a kezéből a távirányírót.
A bejárati ajtó nyílik, majd be is csapódik jó hangosan, Zayn keze félúton megáll a levegőben miközben a távirányítóért nyúl. Már onnan tudom, történt valami, hogy Liam becsapta az ajtót, de ha ez nem lenne elég nagy léptekben vág át a nappalin, nem köszön nekem, nem nyom puszit az arcomra, mindenkit figyelmen kívül hagy és feldübörög a lépcsőn.
-Hát ezzel meg mi történt?-néz utána értetlenül Louis.
Felpattanok, a távirányítót Zayn kezébe nyomom és a mamuszomban botladozva indulok a bátyám után, valami nagyon rossz dolog történhetett, ha így viselkedik, az első gondolatom pedig az, hogy megtudta mi van köztem és Zayn között. Bizonytalanul állok meg a szobája előtt, néhány perccel ezelőtt ez az ajtó is bevágódott, felemelem a kezem és bekopogok, ám válasz nem érkezik. Egy ideig tűnődök, benyissak-e végül kezdek igazán aggódni, ezért lenyomom a kilincset. Liam elhúzta a függönyöket, és most az ágyán hasal, arcát a párnájába temetve, úgy néz ki, mintha sírna. Igen, sírtunk már együtt, de általában ő vigasztalt engem, most pedig akármennyire is töröm a fejem, nem tudok rájönni, hogy mi történhetett. Becsukom az ajtót és óvatos léptekkel indulok felé, leülök az ágyra és felhúzom a lábaim, a kezem önkéntelenül simít végig a hátán, majd pár simítás után lefekszem és mellékuporodok. Nem várok tőle semmit, csak szeretném ha tudná, hogy én mellette vagyok. Az arcomat a karjához simítom, néhány másodperc múlva elhúzza azt és a derekamat átölelve húz magához, arcát a nyakamba temeti, teljes testemmel felé fordulok és átölelem.
-Miért nem vagy az ágyadban?-kérdezi elcsukló hangon.
-Mert úgy tűnik, szükséged van valakire.-motyogom a fülébe, és újból simogatni kezdem a hátát.-Akarsz beszélni róla?
Fejét kissé megmozdítja és nemet int, a kezei ragaszkodóan fonják körbe a testem, nem faggatom, talán nem nekem akarja elmondani, ha történt vele valami rossz, talán ő még nem bízik meg bennem annyira, mint én benne. Nem kelek fel és nem megyek el, testvérek vagyunk és nekem az a dolgom, hogy én akkor is mellette álljak, amikor azt senki más nem teszi. Így hát maradok, a fejemet kissé oldalra döntöm, lesimítom a haját és szorosan bújok hozzá, ő pedig csak szipog és erősen ölel magához. Nem beszélünk.
Egy idő után, amikor kissé elcsendesedik és megnyugszik lazít a szorításon és felemeli a fejét, nagyokat pislogva nézek rá, felül és hátát az ágytámlának támasztja, ugyanígy teszek én is és a fejemet a vállára hajtom. Egy gyűrött zsebkendőt húzok elő a rózsaszín melegítőm zsebéből és a kezébe nyomom. Megtörli az arcát és kifújja az orrát, majd a zsepit hanyagul eldobja és homlokát néhány pillanatra a vállamnak dönti, azután feláll, felveszi a földről a piszkos zsebkendőt és kidobja a kukába. Aggódva fürkészem a mozdulatait, keresem a mosolyát, a szemében a vidámságot, de a tekintete szinte üres, ajkai pedig lefelé konyulnak. Visszamászik hozzám és újra magához ölel, arcát beletemeti a hajamba és a szorítása ismét erősödik, megnyugtatóan simítok végig a karján, fejét hirtelen felkapja és lazít a szorításon.
-Sajnálom.-kér bocsánatot.-Nagyon fájt?
Fejemmel nemet intek és ezúttal én bújok hozzá, ha engedi, hogy ölelgessem és még így ragaszkodik hozzám, valószínűleg a kapcsolatunk még mindig titok előtte. Nagyot nyel, benedvesíti az alsó ajkát és zavartan néz körbe mielőtt beszélni kezdene.
-Én...-keresi a szavakat.-Mi szakítottunk.
Egy ideig döbbenten bámulok magam elé, majd a tekintetem az arcára vezetem és látom rajta, kis híján újra elsírja magát. Majdnem visszakérdezek, végül becsukom a szám és átölelem a nyakát. Liam az élő példa, hogy a fiúk is sírnak egy szakításnál, de ebben az esetben én igazán örülnék neki, ha nem a bátyám által bizonyosodhatnék meg erről.
Az agyam elkezd azon pörögni, vajon mi lehet az oka ennek, hiszen én nem tudok arról, hogy lenne vagy lett volna bármilyen vita is közte és Danielle között. Nem tudom, hogy rá merjek-e kérdezni, de ő megelőz.
-Azt mondta, túl sok neki ez. Tudtam, de azt nem, hogy ez lesz a vége. Próbáltam őt távol tartani mindentől, de mostanában kevesebbet találkoztunk.-ennél a mondatnál kezd engem gyötörni a bűntudat.-Tudom mire gondolsz.-nyúl az állam alá.-És nem a te hibád, Stella, sőt, te inkább csak még összébb hoztál minket. Egy ideje már tudom, hogy nincs minden rendben velünk, de ma ezt ki is mondtuk és így sokkal rosszabb.-nyel nagyot.
-Sajnálom.-húzódok közelebb hozzá, én magam is utálom ezt a szót de nem tudok ennél többet mondani neki. Magához húz, fejemet a mellkasára hajtom ő pedig megtámasztja rajta az állát.
-Én is, hogy így kiakadtam.
-Liam.-emelem rá a tekintetem.
-Nézd meg.-nevet fel szomorúan.-Te nem sírtál, amikor szakítottak veled, és veled egy hülye sms-ben szakítottak!-markolja meg a párnáját.
-Hé.-szólítom meg gyengéden, egyre jobban felhúzza magát és még csak nem is a saját problémáján.
-Én meg még beengedtem ide azt a gyereket, az lett volna a helyes ha fogom magam és jól... jól elintézem amiért egy akkora seggfej, hogy egy szaros sms-t tudott csak küldeni!
-Liam!-szólítom meg még mindig gyengéden. Barna szemei kissé elsötétülnek, megdöbbent ez a változás, de tudom, hogy ezeket a szavakat nem gondolja komolyan, ő nem tudna senkit sem bántani. Tovább morog arról, hogy Eric nem volt képes megtisztelni azzal, hogy legalább a szemembe mondja amit akart.-Liam!-mondom hangosabban.-Nem szerettem őt! Tudod mi volt ő nekem? Egy púp a hátamon, akinek minden nap megpróbáltam megfelelni de sosem volt jó amit csináltam, soha! Mindig mindenbe belekötött, a legapróbb dolgokba, egyszer nagyon szeretett, aztán pedig figyelmen kívül hagyott és a kezemet is alig volt hajlandó fogni. Csak azért voltunk együtt, mert mindkettőnk félt kilépni egy több, mint 2 éves kapcsolatból, és örülök, hogy ő tette meg, nem érdekel hogy egy sms-ben. Azt sem értem, hogy jött most a képbe ő.-túrok a hajamba.
Megdöbbenve nagyokat pislog rám, a szeméből eltűnik a harag és ott marad az, ami már akkor is benne volt, amikor én beléptem ebbe a szobába. Itt most nem én vagyok a lényeg, csak kell neki valami ok, amin felhúzhatja magát, hogy kiadja magából a fájdalmat. Nagyot sóhajtok és visszahanyatlok a mellkasára, erősen öleljük egymást, egy ideig nem szólalunk meg, hallgatom, ahogy lélegzik és észreveszem, hogy lassan megnyugszik. Nem 1-2 nap alatt lesz túl Dani-n, és tudom, hogy még a többiekre is szüksége lesz, de most úgy tűnik megnyugodott.

~Zayn Malik~

Egyáltalán nincs ínyemre elmenni itthonról, de a telefonom ismét csöng és én újabb parancsot kapok, így hát magamban morogva lépdelek fel a lépcsőn, hogy átöltözzek. Hogy mi a feladatom? Kávét vinni szegény, fáradt, dedikáló "barátnőmnek" mert én annyira kicseszettül jó fej és gondoskodó barát vagyok. Ennek az egésznek megint csak az a célja, hogy címlapra kerüljünk. "Zayn Malik kávét visz kedvesének" milyen romantikus. 

-Nem szerettem őt! Tudod mi volt ő nekem? Egy púp a hátamon, akinek minden nap megpróbáltam megfelelni de sosem volt jó amit csináltam, soha!-Liam ajtaja előtt megtorpanok, Stella hadar és úgy tűnik ideges, azt hiszem, rólam beszél-Mindig mindenbe belekötött, a legapróbb dolgokba, egyszer nagyon szeretett, aztán pedig figyelmen kívül hagyott és a kezemet is alig volt hajlandó fogni. Csak azért voltunk együtt, mert mindkettőnk félt kilépni egy több, mint 2 éves kapcsolatból, és örülök, hogy ő tette meg, nem érdekel hogy egy sms-ben. Azt sem értem, hogy jött most a képbe ő.

Kifújom az eddig benntartott levegőt, nem rólam beszél, hanem Eric-ről. Igazából eléggé szórakoztató hallani, hogy mi a véleménye az ex-barátjáról. Azért én merem remélni, hogy rólam nem fog ilyeneket mondani soha. Csend lesz, én pedig továbbmegyek a szobámhoz. Nem kellene "szót fogadnom" én nem egy engedelmes, jól megnevelt kutya vagyok, aki teljesíti a gazdája parancsait, de csak Stella-ra kell gondolnom és tudom, muszáj ezt megcsinálnom kettőnk érdekében. Már nem sokáig fog tartani ez a folytonos hazudozás, ezúttal én teszek majd szépen keresztbe azoknak, akik velem ezt tették. A térdnadrágom lecserélem és felveszek egy fekete, szűk farmert és egy mintás, fekete pólót, a hajammal most nincs kedvem foglalkozni ezért csak a fejembe húzok egy szürke sapkát és eligazítom a tincseim. Már nem akarok Perrie-nek megfelelni, minek csípném ki magam az átlagosnál jobban? Felhúzom a cipőm és felkapom a pénztárcám meg a telefonom, ledübörgök a lépcsőn és pofátlanul megkérem Harry-t, hogy legyen a sofőröm. Fogalma sincs semmiről, így hát mosolyogva rábólint a dologra.

-Szóval újra papucs vagy.-cukkol, én pedig kissé haragos pillantást villantok felé, miközben hevesen pötyögök egy sms-t Stella-nak arról, hová mentem és minek, az üzenet végére ezúttal is odabiggyesztem a "sajnálom" szócskát. Azt hiszem, a becézések után ez a leggyakoribb szavam hozzá, más barát mint mond a barátnőjének leggyakrabban? Azt, hogy szeretlek, én meg állandóan csak bocsánatot kérek a baromságaim miatt, és még mindig csak egyszer nyögtem ki ezt a hülye szót, méghozzá nem is hallotta.

-Te is lehetnél már az.

Nem válaszol, valami perverz megjegyzésre számítok tőle egy csajjal kapcsolatban, akit látott valamelyik plázában, Nando's-ban, valahol, de amikor felemelem a fejem zöld szemeit makacsul az útra szegezi.

-Nem mindenkinek jön össze.-motyogja.

-Mi a baj, Harry?-kérdezem, elküldöm az sms-t és zsebre teszem a telefonom.

-Semmi.-egyik kezével elengedi a kormányt és beletúr a hajába.-Csak... Stella.

Egy pillanatra elfelejtek levegőt venni és a testem megfeszül, majd emlékeztetem magam arra, hogy Harry mit sem tud arról, mi van köztem és Stella közt. Kissé görcsösen emelem fel a fejem és a számat szólásra nyitom, nem lennék rendes barát ha nem beszélnék vele erről. Harry mégis hányszor nyújtott támaszt nekem? Sokszor, és attól függetlenül, hogy kiről van szó nekem is meg kell tennem ezt. El kell vonatkoztatnom a saját, önző érzéseimtől.

-Stella mi?-kérdezem lazán.

-Hát, szóval tudod, hogy már az elején is szerettem volna elhívni randizni, de Liam közbeszólt. A múltkor pedig... az Isten szerelmére majdnem megcsókoltam!-csattan fel.

A vér meghűl bennem, a zsebemben a telefonomat kezdem szorítani, az pedig megrezzen a zsebemben. Én miért nem tudok erről? Stella miért nem mondta el nekem? Tudnom kellett volna!

-De nem engedte.-sóhajt csalódottan.-Megkérdeztem, lenne-e nála esélyem és azt mondta, hogy valaki mást szeret.

Elpárolog minden haragom és hirtelen nem látok mást Harry-ben, csak egy kisfiút, akinek szüksége van valakire. Talán Stella-nak is jobb lenne vele. Nem tudok mit mondani, hülye helyzet ez, én pátyolgassam Harry-t, akinek a barátnőm okoz fájdalmat azzal, hogy engem szeret. 

-Csak jó lenne tudni, ki az.-parkol le a Starbucks előtt.-Mindegy, nem az én dolgom. 

Kiszállás előtt megveregetem a vállát, hirtelen nem tudok ennél többet tenni. Felhúzom a kapucnim és bemegyek a kávézóba, kicsivel később 6 pohárral a kezemben lépek ki, négyet majd megkap a Little Mix, egyet Harry-nek szánok, a vaníliás jegeskávé pedig az enyém, de nem tervezek inni belőle.

-Köszi.-veszi el az egyiket.-Zayn?-hümmögve nézek rá, próbálok úgy helyezkedni, hogy ne borítsam magamra a forró italokat.-Megtennéd, hogy nem mondod el a többieknek?
-Persze.-bólintok.-Amúgy sem mondtam volna.
-Tudom.-motyogja, és belekortyol a kávéba, majd hirtelen elfintorodik és a kinyújtott nyelvét kezdi legyezgetni.
-Vigyázz, forró.-nevetek, és belekortyolok a hideg jegeskávéba.
Továbbmegyünk, a pláza, ahol a lányok dedikálnak tömve van lányokkal, amint belépünk az ajtón már nem tudom, biztonságos-e felmennünk a 3. szinte. Végül a lifthez megyünk és én a hülye tálcával a kezemben lecövekelek Harry mellett, mellénk pedig beront 4 lány. Kétségbeesetten pislogok fölfelé, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor felérünk. Megpillantom az én kedves barátom, aki átdurakszik néhány lány előtt és karon ragad, Harry-t egy pillantásra sem méltatja.
Perrie eléggé meglepetten pislog rám, amikor meglát a Starbucks-os poharakkal a kezemben, Harry mosolyogva képeket csinál néhány lánnyal, majd köszön a Little Mix tagjainak. Perrei bocsánatot kérve feláll és elém lép, a biztonságiak szünetet jelentenek be, a másik 3 lány sóhajtva dől hátra a székekben és kíváncsian, mosolyogva néznek rám.
-Szia.-erőltetek mosolyt a fejemre, és Perrie felé nyújtom a tálcát. A szemembe néz és valószínűleg rögtön rájön, hogy nem magamtól jöttem ide. Lehajolok és puszit nyomok az arcára, többre nem vagyok hajlandó. Az asztalra teszem a kávékat, miközben Perrie átölel és halkan megköszöni. Nincs kedvem jópofizni, legszívesebben rögtön mennék is haza, de nem tehetem. Látszólag Jade, Leight és Jesy nem tud semmiről sem, mert ölelgetni kezdenek és arról hadarnak, mennyire jó, hogy én és Perrie újra együtt vagyunk. Mosolygok és bólogatok, beszélgetek velük, Harry is odacsapódik mellém és üdvözli a "barátnőm" annyi a különbség köztem és közte, hogy az ő mosolya őszinte.
Átölelem Perrie derekát és tűröm, hogy fotózzanak minket, mosolygok és adok az arcára egy puszit, Oscart kellene kapnom ezért a tökéletes színészi alakításért. 15 percen belül elegem lesz az arcomba villogó vakukból és a hülye kérdésekből, meg úgy az egészből, hogy ezt kell csinálnom, így hát könnyes búcsút veszünk és heves léptekkel, Harry-t magam után húzva sietek a lifthez.
-Menjünk haza.-motyogom.
-Furcsák vagytok.-emeli rám zöld szemeit.-Nem olyanok, mint régen.
-Az lehet.-sóhajtok, és megigazítom a sapkám.-Látod, hogy sokan voltak még, csak feltartottam őket ezzel.-hazudom.
Nem mond semmit, hátradőlök az ülésben és újból belekortyolok a jegeskávéba, minél hamarabb újra otthon akarok lenni.

~Stella Starlight~

-Miért nem mondtad el, hogy mi volt Harry-vel?-kérdezi hirtelen Zayn. Az ágyamon ül és a fényképezőgépemben lévő képeket nézegeti, néha elmosolyodik, máskor ujja megáll a mozgásban és tűnődve figyel egy képet. A tükörből pillantok rá, kihúzom a hajgumit a hajamból és megfordulok. A gépet az ágyra helyezi maga mellé, a képernyőn épp egy kép van, amin Harry-vel grimaszolunk.
-Mire gondolsz?-kérdezem, és felmászok hozzá az ágyra. Hosszú lábait felhúzza, így magunkra tudom húzni a takarót.
-Arra, hogy meg akart csókolni téged.
Megdermedek, a tekintetem lassan vezetem rá, álla megfeszül, de ezen kívül nem mutatja ki az érzelmeit.
-Mert nem volt olyan lényeges, hogy elmondjam.-motyogom.
-Szóval az nem lényeges, hogy az egyik legjobb barátom meg akart csókolni.-nevet fel keserűen.-Stella, hallottad ezt a mondatot?-lehajtom a fejem, hosszú tincseim az arcomba esnek, azon kezdek gondolkodni, hogyan tudhatta ezt meg ő, de mielőtt rákérdezhetnék megválaszolja a kérdést.-Harry nekem panaszkodott a kocsiban, azt mondta visszautasítottad.
-Azt nem mondta, hogy miért?
-Ez most nem érdekes.-rázza a fejét.-A lényeg az, hogy nem mondtad el ezt nekem. Mit nem tudok még? Milyen olyan dolgokat nem tudok, amik szerinted nem lényegesek?
-Zayn...-száját szólásra nyitja, de a szavába vágok.-Ha elmondom kiakadsz. A múltkor is, amikor Niall kérdezni akart valamit te egyből ugrottál, ha akkor este elmondom neked ezt, talán valami olyat csináltál volna, amit most nagyon bánnál.
-Niall randira akart hívni téged.
-Honnan tudod?-kérdezem, és hirtelen felállok. Ilyen helyzetekben nem tudok ülve maradni.-Nem vártad meg, hogy feltegye a kérdését, és Niall a barátom, miért ne mehetnék el vele valahová?
-Mert az nem baráti elhívás akart lenni.-hunyorog.-De nem erről beszélek, arról, hogy nem mondtál el valamit, aminek köze van kettőnkhöz.
-Hozzám van köze annak!-vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek kiabálni. Idegesít a higgadtsága, idegesít, hogy ezúttal én húzom fel magam és ő teljesen nyugodtnak tűnik.-Nem kettőnkhöz, Zayn, hanem hozzám! Nem minket akart megcsókolni, hanem engem.
-De te az én barátnőm vagy!-mászik ki az ágyamból, immár ő az egyik oldalon áll én pedig a másikon.-Miért vagy ideges? Fogadni merek, hogy ha nem lennének itthon a fiúk kiabálnál velem. Valamit nem mondasz el?
-A francba veled!-kapok fel egy párnát és földhöz vágom. Szemének csillanásából rájövök, ezt nem kellett volna, de mielőtt lehiggadhatnék folytatja.
-Mikor történt ez? Mióta viselkedsz úgy, mintha semmi nem történt volna?
-Te sem mondtad el nekem, hogy Perrie-vel találkoztál! Ha nem kerültök bele abba a hülye újságba teljesen biztos, hogy el sem mondtad volna! Ez kicsit nagyobb dolog annál, hogy tetszek Harry-nek! Mert te együtt vagy Perrie-vel!
-Nem.-rázza a fejét.-Te is tudod, hogy ez nem igaz.
Persze, hogy tudom.
-Lehet, de attól még zavar, hogy elhoztad a koncertre, amikor az az én estém volt, zavar, hogy csak úgy sétálgatsz vele és kávét viszel neki, mert elfáradt szegényke azon a hülye dedikáláson! Az a csaj mindent elrontott, és tudod mit? Besokalltam tőled, és ettől az egésztől, Zayn, és az a legidegesítőbb, hogy ezek után is még mindig csak téged szeretlek!
Beletúrok a hajamba, igaza van, kiabálni lenne kedvem, tombolni, de az éjszaka közepén nem tehetem ezt. Könnyekkel küzdve fordulok meg és viharzok ki a szobából, legszívesebben bevágnám az ajtót, de ez még egy dolog, amit nem tehetek.
-Stella.-hosszú ujjak fonódnak gyengéden a csuklóm köré, de elrántom a kezem és benyitok a bátyámhoz. Liam békésen szuszog, hátamat az ajtónak döntöm és a kézfejemmel letörlöm a könnyeim. Nagy levegőt veszek és a takarót felemelve óvatosan bemászok Liam mellé. Fejét felemeli, piros szemeivel értetlenül fürkész, majd átöleli a derekam és arcát a hajamba temeti. Úgy tűnik, az is közös bennünk, hogy egyikünknek sem túl szerencsés a szerelmi élete. 

Legjobb fanfiction - 1. helyezés

Sziasztok! :)
Képzeljétek, még csak most vettem észre, hogy egy február 15.-én kihirdetett blogverseny "legjobb fanfiction" kategóriájában ez a blogom lett az 1. helyezett, az Angel pedig a 2. 
1 hónap késéssel, de szeretném megköszönni a verseny szervezőinek Kriszti S.-nek és Audriana Moore-nak, azaz a Diamond Design szerkesztőinek! Na, meg persze NEKTEK! <3 Mindenkinek, aki olvassa a blogom, kommentel és támogat, nagyon hálás vagyok, és imádlak titeket! <3

45.rész Törődöm veled

Sziasztok! :)
Ugyebár már csak 5 rész + epilógus van hátra, talán már észrevettétek, hogy az előző rész nem olyan érdekes és izgalmas, mint az eddigiek. Ez sem az, de tartogatok még meglepetéseket a végére, ne higgyétek azt, hogy ilyen részekkel lesz vége a történetnek, mert nem. Közel sem. ;)

Nessa. xx

A következő hétre tényleg beteg lettem, hiszen a lógásom utáni héten végig szoknyában vagy rövidnadrágban mentem iskolába. Imádtam, hogy kínozhattam Zayn-t, és imádtam a pillantását, amikor végigmért és én feszes szoknyában vagy apró rövidnadrágba álltam előtte. Ezért természetesen jól megbűnhődtem, ugyanis az egyik délután elmaradt az utolsó óránk, ami irodalom volt, én pedig úgy döntöttem, nem ugráltatom Harry-t, gyalog indultam haza, igen, rövid szoknyában, háromnegyedes ujjú csipkeblúzban és saruban. Csak útközben elkapott az eső, és bőrig áztam. Ennek köszönhetően most magas lázzal, bedugult orral, egyszerre fázva és izzadva fekszem az ágyamban, miközben Liam néha pánikrohamot kap és ki-be rohangál. Mindent megtesz azért, hogy jobban érezzem magam, folyamatosan hordja be a frissen főtt meleg teát és a lázcsillapítót, miközben egyre több pokrócot terít rám. Úgy érzem, hamarosan garnélarákká változok.
-Liam.-nyögök fel.-Ne, nagyon melegem van.
A hajam nedvesen tapad a fejemhez, kissé felemelkedek és egy hajgumiért nyúlok, mellyel kontyba kötöm és visszahanyatlok a párnámra.
-Sajnálom.- kap le rólam rögtön kettőt.-Kérsz valamit? Bármit kérhetsz!
-Nem.-nevetek fel rekedten, ami végül köhögésbe fullad. Rögtön mellettem van és a kezembe nyomja a bögrémet, nagyot kortyolok a gőzölgő teából.-Csak aludni szeretnék.
-Jól van.-hajol hozzám, és puszit nyom forró homlokomra.-Az lesz a legjobb, hátha addig lemegy a lázad.-simít végig a kezemen.-Lehet jobb lenne, ha bevinnélek a kórházba...
-Dehogy! Csak egy kis láz, máskor is voltam már beteg, mindig ez van. Majd elmúlik.
Aggodalmasan fürkész, majd aprót bólint és még egyszer megpuszil. Miután kimegy még elkortyolok egy bögre teát, majd az ablak felé fordulva nyakig húzom magamon a takaróm és lehunyom a szemeim. Amikor arra gondoltam, jó lenne itthon lenni néhány napot, azt nem feltétlenül ilyen formában értettem.
Kb 4 órát alszok, amikor felébredek a nap már lefelé megy és a pólóm undorítóan tapad hozzám. Lerúgom magamról az összes takarót, nyugtázom magamban, hogy most némileg "lehűltem" így kikecmergek az ágyamból és a fürdőszobába indulok. Leveszem az összeizzadt ruháim és beállok a zuhany alá, a langyos víz kellemesen hat a testemre, hosszú percekig csak áztatom magam, azután ráérősen szappanozom be magam és hajat mosok. Hosszú, kék zokniban és Liam egyik pólójában ballagok le a lépcsőn, a gyomrom fájdalmasan megkordul, máson sem élek már két napja, csak pirítóson meg rántottán. Lent nem találok senkit, kinyitom a hűtőt és szinte felnyögök, amikor eláraszt a hideg, ami belőle áramlik kifelé.
-Ti mit csinálsz itt?-hallom meg Zayn hangját a hátam mögül, összerezzenek, ugyanakkor a szívem hevesen dobogni kezd. Alig láttam őt az utóbbi két napban, tulajdonképpen a bátyámon kívül mást nem is nagyon láttam. Liam nem engedi, hogy a fürdésen kívül bármikor is felkeljek az ágyamból.
-Éhes vagyok.-fordulok meg.-Hol vannak a többiek?
-Louis ma jön haza, kimentek elé a reptérre. Liam nem akart menni, de elfogyott itthon a lázcsillapító úgyhogy velük ment. És én maradtam itthon.-húzza halvány mosolyra a száját.
Louis nevére felcsillannak a szemeim, az arcomra pedig mosoly ül ki, amikor rájövök, hogy csak ketten vagyunk. Két lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot és magához ölel, kezei körbeölelik a derekam és arcát a nyakamba fúrja.
-Jézusom, még most is annyira meleg vagy.-motyogja.-Bele sem merek gondolni, mennyire forró lehettél.
A karjaim a nyaka köré fonom és a fejem a vállaira hajtom, néhány percig csak ölelkezünk, majd lassan az állam alá csúsztatja egyik kezét és felbillenti a fejem. Az ajkait milliméterek választják el az enyémtől, amikor észbe kapok és hátrébb lépek, ezzel panaszos nyöszörgést kiváltva belőle.
-Nem lehet.-nyelek nagyot.-Beteg leszel...
-Stella, ne mondj hülyeséget.-húz magához.
Felemelem a kezemet és az ajkaira tapasztom, szemei elkerekednek egy pillanatra, majd megfogja a csuklómat és elhúzza a kezem, viszont akkor azokat a saját számra tapasztom.
-Jézusom.-nevet fel.-Ezt komolyan gondolod?-A tenyereim alól válaszul halkan hümmögni kezdek.-Nem csókolhatlak meg?
A fejemet rázom, ujjai hitetlenkedve túrnak a hajába, elkap a nevetés, de igazából ez engem is kínoz, de nem akarom, hogy beteg legyen, márpedig úgy tűnik az én betegségem nagyon is fertőző.
-Meddig?
Megvonom a vállam, egyik kezem elveszem a szám elől és újra kinyitom a hűtőt. A szemeim felcsillannak a joghurtok láttán, tudom, hogy ezek az enyémek mert rajtam kívül nagyon senki nem eszik ilyesmit ebben a házban. Mohón kapom ki a trópusi gyümölcsöset.
-Ugye tudod, hogy ha azt meg akarod enni, ki kell nyitnod azt a szép kis szádat?
Már megint mögöttem van és az egyik kezével átöleli a derekam, lehelete a nyakamat simogatja, amitől kiráz a hideg. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy direkt csinálja, szokásunkká vált egymás határait feszegetni.
-Megihatom úgy, hogy csak egyszer nyitom ki a szám.-mormolom.
-Nem vagy rá képes.-nevet, és piszkálni kezdi a hajam.-Sok ez a mennyiség neked egyszerre.
-Zayn.-nyöszörgök.-Hagyd ezt abba, nem foglak megcsókolni, amíg beteg vagyok.
-Mit mondtál? Nem hallottam jól.-hajol közelebb hozzám.-A tenyered az oka.
-Gyerekes vagy.
-Mondja ezt az, aki épp a tenyerével takarja el a száját.
Megfordulok és összeszűkült szemekkel nézek rá, a joghurtot a pultra teszem, miközben az ő szája pimasz mosolyra húzódik.
-Kérlek.-nyitja nagyra a szemeit, és közben apró léptekben közeledik hozzám. Hátrálok, egészen addig, míg a csípőm a pulthoz nem ütközik. Hirtelen elkapja a derekam és felemel, a kezem önkéntelenül emelem el a számtól, és abban a pillanatban ő lecsap az ajkaimra. Egy ideig ellenkezni próbálok, de akármennyire is feszülnek a kezeim a mellkasára, egy milliméterre sem tudom arrébb tolni, aztán feladom és visszacsókolok. Halkan nyögve húz közelebb magához, kezeivel szétfeszíti a térdeim és beférkőzik a lábaim közé.
-Még az ajkaid is melegebbek.-húzódik el egy idő után, és mutatóujjával megérinti az alsó ajkam.
Lekecmergek a pultról, felemelem a joghurtom és megpróbálok elslisszolni mellette.
-Ez nem volt fair.
-Ahogy az sem az, hogy megpróbálsz eltiltani magadtól.
Lehuppanok a kanapéra és felbontom a mennyei italt, közben ő felemeli az egyik plédet és betakar vele, majd lehuppan mellém.
-Nem érted.-rázom a fejem.-Beteg vagyok, Zayn, és a betegséget könnyen el lehet kapni még úgy is, ha nem csókolsz meg.
-Nem érdekel.-vonja meg a vállát hanyagul.-Ismerek egy lányt, akit valószínűleg semmilyen betegség nem tartana vissza ettől.
-Én meg egy fiút, aki ugyanígy ellenkezne, sőt.
Egy pillanatra elgondolkozik ezen, és tudom, már megint nekem van igazam. Elégedetten mosolyogva kortyolok bele a hideg joghurtba, hihetetlenül jól esik ez a hideg a lángoló torkomnak.
-Én pedig ismerek egy fiút, aki mindjárt frászt kap, ha meglátja, hogy nem vagy az ágyadban.-tekintete kifelé réved az ablakon, Harry kedvenc, fekete autója épp akkor parkol le és sorjában kiszállnak belőle a fiúk, élen a testvéremmel, aki öles léptekkel siet át a kerten. Igazából eléggé szívmelengető, ha arra gondolok, miattam siet ennyire és aggódik értem.
Ülve maradok, habár legszívesebben kirohannék az ajtón, hogy Louis nyakába vetődhessek. Amikor kinyílik az ajtó még mindig ülök, elsőként Harry lép be nevetve, mögötte pedig ott van a napbarnított, kissé kócos hajú Louis. Az arcomon mosoly terül szét és félredobom a takarót.
-Te miért nem vagy az ágyadban?-hallom Liam hangját, de addigra már Louis nyakában csüngök.
-Szia.-nevet, és beljebb lép velem, Liam pedig becsapja az ajtót, ahonnan áramlik befelé a hideg. Az arcomat a nyakába fúrom és hosszú percekig ölelem magamhoz, csak akkor tűnik fel, hogy tulajdonképpen mennyire hiányzott nekem. Lassan leereszt a földre és puszit nyom az arcomra, majd felnevet, amikor Liam hátulról rám terít egy plédet.-Szóval hazagyalogoltál a suliból úgy, hogy esett az eső.
-Akkor még nem esett, amikor elindultam!-védekezek magas hangon, ami végül rekedtesen elhal.
-Akkor is hülye vagy.-rázza a fejét.
-Te is hiányoztál nekem.-nézek rá durcásan.
Mosolyogva ölel még egyszer magához, én nem puszilom meg őt, habár nagyon szeretném, viszont ő újabb puszit nyom az arcomra, majd mikor elhúzódik kék szemei aggódva mérnek végig.
-Oké, most már menj vissza az ágyadba.-noszogat Liam.
-Hagyd már, teljesen mindegy, hogy az ágyában fekszik-e vagy a kanapén.
-Nem, mert itt hidegebb van.-fog kézen.-Egyáltalán minek jöttél le?
-Éhes voltam.-pislogok nagyokat, oldalról látom, hogy Niall mosolyra húzza a száját.
-Akkor szólnod kellett volna Zayn-nek.-vet dühös pillantást a kanapén nevetgélő barátomra.
-Hé, mikor lejöttem ő már itt volt!
-Nem tudtam, hogy itthon van.-rázom a fejem.-Azt sem tudtam, hogy elmentetek. Aludtam.
-Jól van, most már gyere.-hajol le, és karjaival átöleli a térdeim.
-Tegyél le!-kiáltok rekedten, ő pedig elindul a lépcsőn fölfelé.-A joghurtom!
-Viszem.-kapja fel nevetve Harry, és elindul utánunk.
Liam ágyba dug és durcás pillantásaim ellenére ismét betakar, Harry pedig a kezembe nyomja a joghurtos dobozt és zöld szemeivel egy ideig fürkész. Feljebb húzom magam és nagyokat kortyolok a hideg, krémes italból.
-Miért nem mehetek le enni?
-Mindjárt hozok fel neked valamit.
-De Liam...
-Stella.-néz rám.-Fel fog menni a lázad, értsd meg, hogy itt kell maradnod és pihenni. Nem pedig szaladgálni és kiabálni, tudom, hogy ez nehéz neked, de muszáj.
-Unatkozom.-nézek rá nagy szemekkel.-Kérlek, legalább akkor a kanapén had feküdjek így, most jött haza Louis.
-Be fog jönni hozzád. Kérsz még?-mosolyog, és kiveszi a kezemből a kiürült dobozt.-Úristen! Ne mondd, hogy ezt a hideget ittad meg, Stella! Egyáltalán nem tesz jót a torkodnak!-kap a fejéhez.
-Nem.-csúszok le, és durcásan fordulok az oldalamra. Hallom Harry halk, mély, fojtott nevetését, majd az ajtó becsukódik és egyedül maradok, habár a folyosóról még mindig hallom Liam motyogását arról, mégis hogyan hagyhatta elől a hűtőben ezeket.
 Képtelen vagyok arra, hogy csak feküdjek, egyszerűen nekem ez nem megy. Elveszem a telefonom az éjjeliszekrényről és üzeneteket küldök Zayn-nek, amolyan "unatkozom, gyere fel, nem bííírom tovább, ments meg" és társai.
Az ajtó kinyílik és én reménykedve, hatalmas szemekkel bámulok a belépő Louis-ra. Kezében egy tálca van, a jól ismert pirítóssal és egy bögre kakaóval, amiről ránézésre meg tudom állapítani, hogy Harry készítette. A számat először elhúzom, ha szépen szeretnék fogalmazni, elegem van a pirítósból, éhezem valamire a Mekiből és egy Starbucks-os kávéra, jegeskávéra, jó hidegre.
Louis az ölembe teszi a tálcád, majd leül az ágyam szélére. A fejemet egy pillanatra a vállára hajtom, ezzel majdhogynem kiborítva a kakaót, de még az utolsó pillanatban megfogja, és megtartja a bögrét.
-Nagyon hiányoztál.-motyogom.
-Te is nekem.-nyom puszit a hajamra.-Na, mesélj, mi történt veled az elmúlt 2 hétben?
A kezembe veszem a bögrét és fölé hajolok, a gőz beborítja az arcom, egy ideig becsukott szemmel élvezem a belőle felszálló meleget, ismét kezdek fázni, majd belekortyolok a forró, krémes kakaóba.
-Mit szeretnél tudni?
-Mi történt a koncert után?
-Szakítani akartam vele.-nyelek nagyot.-A konyhában ültem és azon gondolkodtam, hogy lerészegedek, amikor ő bejött és egy kicsit kiakadt, majdnem szakítottam vele, amikor... Amikor sírni kezdett.
-Mi?-kérdez vissza döbbenten.-Zayn?
Hümmögve bólintok, közben beleharapok a pirítósomba.
-Azt mondta, megőrül, ha szakítok vele.
-Nem tetted.
-Nem.-nyelek nagyot.-Képtelen vagyok rá, hogy nélküle éljek.
Felpillantok, kék szemei elgondolkozva bámulják az arcom, tudom, hogy nagyon figyel rám. Egy kósza fürtömet a fülem mögé tűröm és ismét belekortyolok a kakaómba mielőtt folytatnám.
-Aznap kimentünk a tetőre és énekelt nekem.
-They Don't Know About Us.-szólal meg helyettem, válaszul aprót bólintok.-Azt mondta, Perrie a múltja, de én vagyok a jelene és a jövője. Képtelen lennék szakítani vele, én... szeretem őt, Louis.
-Hát ez meglepő.-mosolyodik el.-Tudom, Hercegnő.
Rámosolygok, de rám tör egy bizonyos ugatós köhögőroham. A bögrét szinte az arcomba nyomja én pedig nagyot kortyolok a kakaóból. Egyik kezét a homlokomra teszi és aggodalmasan figyel.
-Utálom őt Perrie-vel látni, pedig az elmúlt két hétben többször is találkoztak, csak azért, hogy lencsevégre kapják őket.
-Láttam azokat a képeket, és nincs miért aggódnod, Zayn egyáltalán nem olyan, mint amilyen melletted szokott lenni.
-Igen, tudom.-húzódik a szám mosolyra.-Merem remélni, hogy mellettem nem vág olyan fancsali képet.
-Az megnyugtat, ha én mondom, hogy nem? Melletted szinte megszépül!-nevet fel. Egy pillanatra elgondolkodok azon, Zayn nélkülem is mennyire helyes, akkor milyen lehet mellettem?
-Gyűlölöm Perrie-t.-mondom halkan.
-Nem olyan, mint amilyennek hiszed.-simít végig a karomon.
Az agyam rögtön kapcsol és kattogni kezd, a gondolataim felpörögnek.
-Hát az lehet.-jelentem ki rekedten.
-Nem úgy értettem.-piszkálja meg nevetve a hajam.-Jó fej lány, kedvelnéd, ha nem éppen ilyen esetben ismertétek volna meg egymást.
Válaszul csak halkan dünnyögök valamit.
-És mi volt ez a lógás? Hogy jutott ez eszedbe?-nevet.
-A fiúk nem voltak itthon.-vonom meg a vállam.-Miért maradtam volna ott, amikor vele is lehettem? Különben is, akkor eléggé szükségünk volt arra, hogy kicsit kettesben lehessünk.
Mosolyogva néz rám, eltüntetem a pirítós utolsó falatját is, majd a segítségével feljebb rángatom magamon a pokrócokat.
-És te? Kipihentétek magatokat?
A szája szélesebb mosolyra húzódik és bólint, ujjai a hajába túrnak és habozik, mielőtt megszólalna.
-Igazából, gondolkozok azon, hogy talán itt lenne az ideje annak...
A szemeim elkerekednek és a szám 'o' alakot formál, nem mondja ki, de tudom mire gondol, és ha nem lángolna a torkom visítani kezdenék.
-Látom kitaláltad mire gondoltam.-mosolyog.
-Ezt, ezt tudják a többiek?
Fejével nemet int, hirtelen mozdulattal ölelem át.
-Várj, nem mondtam végig.-nevet, és végigsimít a hajamon.-Nem teszem meg, legalábbis egyelőre. Ő egyetemre jár, mi hamarosan turnézunk, nem terhelném azzal is, hogy egy esküvőre készülődjünk.
-De akkor is! Ez annyira aranyos.-pislogok ábrándosan.-Bárcsak egyszer az én kezemet is meg akarná kérni valaki.
-Oh, én már most tudok valakit, aki egyszer nagyon szívesen megtenné.-mosolyog.
Elpirulok, a tálcát a földre teszem az ágy mellé, és kissé lejjebb csúszok, az arcom a pólójába fúrom, miközben ő betakargat. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy Zayn megtenné.
-Hagylak aludni.-motyogja.
-Ne!-emelem fel a fejem.
-Stella, kezd nagyon meleg lenni a homlokod.-helyezi lábait a földre.-Hozok valami gyógyszert, mielőtt Liam bele nem tesz egy jégkockákkal teli kádba.
-Nem is olyan durva.-pislogok nagyokat.
-Mindjárt visszajövök.
Mielőtt feleszmélhetnék Liam ismét a kezembe nyom egy pirulát, hányingerem van már ezektől a bogyóktól. Aztán bealszok, hosszú órákat alszok át, míg végül fel nem ébredek az éjszaka közepén. Két barna szempár mered rám és egy ismerős kéz simul az arcomra, undorodva veszem észre, hogy már megint nedvesen tapadnak rám a ruháim, nyögve rúgom le magamról a takaróm.
-Stella.-súgja Zayn, és megfogja a kezeim.-Gyere, kicsim, le kell zuhanyoznod.
Imbolyogva állok fel, úgy érzem, ez eddig a legrosszabb, mintha belülről megfőnének a szerveim a fejem pedig hasogat. Zayn a karjaiban visz be a fürdőszobába, kábán kezdem rángatni a pólóm, ő segít és lehúzza rólam. Nincs időm zavarba jönni, a bugyimat rajtam hagyja, majd leveszi a pólóját, nem húzza be a zuhanykabin ajtaját.
-Nem szabad sikoltanod, Liam megöl, ha itt talál engem, miközben te... szóval tudod. De ezt muszáj, Stella, túl magas a lázad.
Tudom mire készül, amikor kicsi voltam anya mindig ezt csinálta, ha beteg lettem. Az immunrendszerem erős volt, de ha beteg lettem mindig küzdöttem a lázzal. Panaszosan nyögök fel, amikor a hátamra csapódik a hideg víz, még időben az ajkamba harapok, a fogaimat csikorgatva tűröm, hogy a testemet lehűtse a zuhanyrózsából rám csapódó hideg permet. Ahogy egyre éberebb leszek, az arcomat elönti a pír, miközben rájövök arra mennyire kínos is ez. Kiveszem Zayn kezéből a zuhanyrózsát és a szabad karommal próbálom eltakarni magam.
-Várj meg kint.-súgom rekedten.
A tekintete zavartan mér végig, majd aprót bólint és halkan kimegy. A zuhanyrózsát felakasztom és lassan állítom át a hideg vizet egyre melegebbre, megborzongok, amikor hideg helyett már meleg víz folyik rám. Néhány perc után magam köré tekerek egy törülközőt, és csöpögve, fogvacogva megyek vissza a szobámba, ezúttal csak egy vékony atlétát veszek fel, tiszta fehérneműt veszek elő, nem húzom az időmet zoknival, és visszamegyek a fürdőszobába. Zayn az ágyamon ülve türelmesen vár rám, néhány takaró a földön hever és észreveszem, hogy a párnámon új huzat van.
Leülök mellé és nedves hajamat egy új kontyba kötöm, végigsimít a hátamon és magához húzva aprót puszit nyom az arcomra, majd egy újabb bogyót nyom a kezembe. Holnaptól strigulákat vájok az ágykeretbe, akárhányszor gyógyszert kell bevennem. Tudja, hogy utálom ezt, ujjaival megnyugtatóan simogatja a hátam és egyre közelebb férkőzik hozzám.
-Gyere.-emeli fel a takarót, én pedig bebújok alá, meglepődök, amikor befészkeli magát mellém. Ujjaival gyengéden rajzolgatni kezdd a hátamra, az arcom a mellkasába fúrom és mélyeket lélegzek.
-Honnan tudtad, hogy rosszul voltam?
-Megérzés.-motyogja a hajamba.-Felébredtem és úgy éreztem, muszáj átjönnöm hozzád. Jól tettem.-Halkan hümmögök, kezét becsúsztatja az atlétám alá és a derekamra rajzolgat tovább.-Megijedtem, délután nem tűnt úgy, hogy ennyire beteg vagy.
-Aludnod kellett volna tovább. Miért segítettél?-kérdezem ásítva. Egyelőre egy megoldatlan rejtély számomra, vajon miért jött át hozzám azért, mert felébredt és arra gondolt, talán rosszul vagyok? A másik oldalára kellett volna fordulnia és tovább aludnia, nem pedig az éjszaka közepén kiszedni engem az ágyamból és megfürdetni.
-Mert törődöm veled.-motyogja.-Azt hittem, ez egyértelmű.
Ez volt az utolsó mondat, amit hallok, mielőtt a mai napon körülbelül ötödjére el nem nyom a lázcsillapító. Talán nem is annyira rossz dolog ez a betegség.