2014. január 30., csütörtök

40.rész Hazudni az egész világnak

Sziasztok! :)
Most nem nagyon tudok mit mondani, azon kívül, hogy már csak 10 rész + epilógus van hátra, azaz még 11 hétig leszek jelen ezen a blogon, azután pedig indul az új. :D Érdekes ezt mondani, a 6. blogom lesz, pedig még mindig úgy érzem, mintha az 1. írnám. Na, mindegy. Egy kicsit beteg vagyok, szóval én már hazajöttem, úgyhogy nem örvendezek a pénteknek, de nektek azért kitartást kívánok a holnapi napra, és jó hétvégét! :)
Nessa. xx

~Stella Starlight~

-Biztos vagy benne?-kérdezi. Csak bólintok, magam sem tudom, hogy mi lesz ez és hogy én mit fogok csinálni, de biztos vagyok benne, hogy ezt akarom. Ez lesz a legjobb Liam-nek.
-Már úgyis késő.-mosolygok.
-Meg kellett volna kérdezned erről.-mondja, közben csak résnyire nyitja a száját. Tudom, hogy egy kicsit haragszik rám emiatt, de majd megbékél, ez csak az én dolgom és a bátyámé.
Lábujjhegyre állok és békítő puszit nyomok a szájára, halkan felsóhajt és magához ölel, fejemet a vállára hajtom és kiélvezem az érintését. Kezét az arcomra csúsztatja és felemeli a fejem, lágyan megcsókol, de ez a lágy csók egyre hevesebb lesz, és egyikünk sem tud megálljt parancsolni. Amikor megpróbál elhúzódni, csak néhány milliméterig szakadnak el egymástól az ajkaink, majd újból megcsókol, amikor én próbálom ezt, visszahúz. Úgy érzem felrobbanok, beletúr a frissen begöndörített hajamba és a kezei lejjebb csúsznak, nem állítanám meg, egy pillanatra úgy érzem, nem érdekel, hogy mindenki lent van és itt vannak valami idegenek is, akiket Liam hajlandó volt beengedni a házba. Úrrá lesz rajtam a "leszarom" érzés, egyszerűen csak engedek neki és megfogom Zayn pólójának az alját.
Kezeit az arcomra csúsztatja, észreveszem, hogy ismét próbál elszakadni tőlem, de nem engedem. Hevesen kapok újra az ajkai után, képtelen vagyok elszakadni tőle, kezeim a tarkóján pihennek, lassan hátrál, lábai az ágyba ütköznek és lehuppan rá, majd az ölébe húz. Lábaim körbeölelik a csípőjét, keze a combjaimon pihen.
-Stella!-kopog be Louis.-Kész vagy?
Szétrebbenünk, Zayn arca kipirult, leeresztem a lábaim és felállok, próbálok nem zihálni.
-Mindjárt megyek!-kiáltom.
-Igyekezzetek.-mondja halkabban.
Nem túrok bele a hajamba, szépen elrendezett tincseim már amúgy sem állnak úgy, ahogyan megcsináltam őket, de nem problémázok ezen. A tükörhöz sétálok és az ujjaimmal eligazítom a göndör fürtöket, a sminkem épségben van, csak az ajkaimon kell újból végighaladni a szájfénnyel. Zayn mögém lép, mellkasa a hátamhoz feszül és az állát megtámasztja a vállamon, mosolyogva keresem meg egyik kezét a hasamnál.
-Kérlek, jól gondold meg, hogy mit mondasz. Kiforgathatják a szavaid.-aprót bólintok, a tükörben megkeresem a tekintetét-Ha rólunk kérdeznek, ne gondolj rám, tagadj le, Stella. Az lesz a legjobb ha még csak azt sem látják rajtad, hogy szeretsz valakit, mert idióta szövegeket kreálhatnak az arckifejezésedből. Legyél semleges, nevess, és csak akkor nézz ránk, ha rólunk kérdeznek.
-Oké.
-Vannak dolgok, amiket nem kell tudniuk, ha valamit nem akarsz elmondani, ne tedd. Liam segíteni fog.
Bólintok, majd megfordulok a karjai közt és átölelem a nyakát. Arcát egy pillanatra belefúrja a hajamba, majd elengedjük egymást és nyom egy puszit a homlokomra.
-Menj, gyönyörűm.-simít végig a hátamon.
Bizonytalanul pislogok kettőt, majd kilépek a szobából és magára hagyom őt, tudom, hogy majd pár perc múlva utánam jön, nem mehetünk le együtt, az fura lenne a fiúknak is, és talán egyből rólunk kérdeznének. A bátyámat keresem, a kanapén ül és beszél az ismeretlen férfivel és nővel, a férfinél valami hangrögzítő cucc van, a nő kérdezgeti, majd amikor bizonytalanul leteszem a lábaim mindketten rám néznek. Ijedten keresek valakit, akinek a karjai közé menekülhetnék, Louis biztatóan lép mellém és húz magához, annak ellenére, hogy jelenleg az összes velem egy légtérben lévő ember tekintete rám szegeződik.
-Minden rendben.-mondja halkan, és puszit nyom a hajamra.-Menj, ülj le nyugodtan. Nem lesz semmi baj.
Azt sem tudom, hogyan köszönjek, merjem-e tegezni őket vagy ne, és ha köszönök, utána mit mondjak? A pánik lassan úrrá lesz rajtam, Louis óvatosan megszorítja a kezem, majd szinte elvonszol a kanapáig.
-Sziasztok.-mosolyog, miközben én leomlok Liam mellé és az oldalához bújok. Mosolyogva húz magához és tűr félre egy rakoncátlan tincset az arcomból, majd puszit nyom a homlokomra.
Óvatosan kinyögök egy "hello" félét, nem tudom hová nézzek, vagy mit csináljak, ijedten pislogok, amikor Louis feláll és elmegy.
-Most, hogy így egymás mellett ültök tényleg hasonlítotok egymásra.-szólal meg a férfi.
Elmosolyodok, nem tudom mit mondhatnék, de Liam beszélni kezd. Csodálom őt ezért, annyira nyugodt, pont úgy beszélget velük, ahogy másokkal is szokott, egyáltalán nem tűnik úgy, mintha különösebben megfontolná a szavait vagy elgondolkozna azon, hogy kimondja-e azt, ami épp az eszébe jut.
-Ugye? Tulajdonképpen rajtam kívül nem hiszem, hogy hasonlít bárkire is a családból. Senkinek nincs ilyen sötét haja.-csípi az ujjai közé egy tincsem, és piszkálni kezdi.-Talán egy távolabbi rokontól örökölhette, nem tudom.
-Te hasonlítasz a szüleidre, Liam.-mondja a nő.-És így, hogy egymás mellett ültök a húgod is hasonlít rád.
Az arcomat fürkészi, próbálok nem elbújni a tekintete elől, így hát csak állom a pillantását és Liam kezét szorongatom.
-Nem harapunk.-mosolyog rám, és előre hajolva végigsimít a kezemen.-Gyönyörű lány vagy.
-Köszönöm.-szólalok meg remegő hangon.
-Liam, te is pont ilyen félénk voltál az első interjúdnál.-nevet fel a nő. Nem igazán tudom hova tenni ezt a mondatot.
-Csak egy kis idő kell.-szorítja meg a kezem.-Még egyikünknek sem kellett huzamosabb ideig egymásról, vagy erről beszélni másoknak.
-Bemutatkoznál nekünk?-kérdezi a férfi, mosolyog, de nem vagyok biztos benne, hogy kedvesen kérdezi. Lehet, hogy bunkónak hisz amiért nem nagyon szólalok meg és még csak be sem mutatkoztam. Igazából már bemutatkozni sem szeretek, nem tudom, hogy mit kellene mondanom vezetéknévként, amikor senki nem hallja, szívesen azt mondom, hogy Payne, de ha valaki, például a szüleim ismerősei vagy bárki, aki ismeri őket, ezt kérdezi, azt mondom Starlight, mert nem akarom megbántani őket. Ebben az esetben viszont nem tudom, mit kellene tennem.
-A nevem Stella Starlight.-bököm ki.-Vagy Payne, nem tudom...-hirtelen kuncogni kezdek a saját szerencsétlenségemen, Liam érdeklődő tekintete is mosollyá változik, amint nevetni hall.-3 nap múlva lesz a 17. szülinapom, ez az első, amit a bátyámmal töltök.-mondom, és lassan megered a nyelvem. Csak az egymásba fonódó ujjainkat bámulom, és könnyebb beszélnem, inkább neki mondom ezeket, mint azoknak az embereknek akik majd elolvassák a szavaim.-Ez inkább olyan, mintha az 1. szülinapom lenne, nem akarok panaszkodni, de így visszagondolva eddig eléggé magányos voltam, ezt a szülinapomat most nagyon várom, végre nem csak anyuékkal leszek.
-Csaptok majd egy nagy bulit?
-Nem hiszem.-mosolygok.-Nem is szeretnék bulit, csak itt lenni.-ösztönösen húzódok közelebb Liam-hez.
-Van valami, amit szeretnél megkapni, és eddig nem lehetett?
-Nincs.-vágom rá, majdnem kiszalad a számon, hogy nincs szükségem Liam pénzére, de az utolsó pillanatban összezárom a szám.-Nem is szeretnék semmit.
A szemem sarkából látom, hogy Liam mosolyogva húzogatni kezdi a szemöldökét, oldalba bököm, mire elvigyorodik és puszit nyom az arcomra.
-Ezt akár már most is elfelejtheted.
-Fejezd be.-húzom össze a szemöldököm.-Már kaptam ajándékot.
-Elő szülinapi ajándékot ajándékot kaptál.-mondja.
-De Liam...
-Ezt majd megbeszéljük.-hadarja, és egyik kezét a szám elé teszi. Haragosan nézek rá, elgondolkozom azon, hogy kidugom a nyelvem és megnyalom a kezét, de az eléggé undorító húzás lenne két idegen ember előtt. Az ujjaimat a kezére teszem és elhúzom a szám elől, nevetve húz magához.
-Liam, elmesélnéd, hogy hogyan találtad őt meg?
Erre én is igazán kíváncsi vagyok, abbahagyom a nevetést és kissé elhúzódva szemlélem őt.
-Hát persze.-mondja, és rendezi a vonásait, az arcán már csak egy apró mosoly ül.-Otthon voltam, azt hiszem régi fényképeket nézegettem, és a kezembe akadt egy, amin én voltam egy akkor még idegen kisbaba ágya mellett. 2 éves voltam, az a fénykép akkor készült, amikor már bemehettem megnézni a kistestvérem. Odamentem anyához és megkérdeztem, hogy ki ez a kisbaba, kis híján elsírta magát és azt mondta, várjam meg ezzel apát és majd elmondják. Amikor hazajött mindent elmondtak nekem, nem emlékszem, hogy haragudtam volna rájuk, elmondták miért tették, amit tettek, és valamilyen szinten megértettem. Én nem tudtam róla, de apa pénztárcájában az enyém mellett volt egy képe Stella-ról is, és rendszeresen beszéltek a szüleivel, hogy érdeklődjenek róla, mi nem tudtuk, de ez így volt, van...
Apa elmondta a címet, és megkaptam a fényképet.-kinyitja a pénztárcáját és megmutatja, előre hajolok és megnézem, egy kissé gyűrött, de ott van az átlátszó résznél egy másik fénykép mellett, amin a fiúkkal együtt mosolyog. Pár pillanatig mosolyogva nézi, majd leteszi az asztalra.-Amikor visszajöttem mindent elmondtam a fiúknak, kellett egy kis biztatás, mire összeszedtem magam és az egyik délután elmentem hozzájuk.
-Hogyan reagáltál rá?-pillant rám mosolyogva.
-Hát, meglepődtem, először is azon, hogy miért ül Liam Payne a nappalinkban.-mosolyodtam el.-Ez lepett meg a legjobban, hogy mit keres a kanapénkon egy olyan srác, akit eddig csak a tévében láttam és szavaztam a bandájára egy tévéműsorban.
-Szóval ismerted őket?
-1. számú visszafogott rajongó voltam.-kuncogok.-Szóval hazamentem, és ott volt. Aztán közölte velem, hogy a bátyám, azt hittem, hogy ez valami vicc és igazából anyáék találták ki, hogy meglepjenek vagy átverjenek, de nem vicc volt.-hajtom le a fejem.-Azután kezdtem elfogadni őt, hogy elmondta, a szüleink miért dobtak el engem maguktól. Kellett idő, nem ismertük egymást, de miután ideköltöztem szép lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz, szükségem volt rá, nem ismertem a többieket, az első éjszaka mellette aludtam el, valószínűleg akkor tudatosult bennem igazán, hogy mi a helyzet. Nem akarom, hogy valaha is eltávolodjunk egymástól, 16 évet leéltem úgy, hogy hazudtak nekem, hogy nem tudtam róla, nem akarom ezt még egyszer. Ha már a közös gyerekkort elvették tőlünk, legalább a jövőt ne...
A hangom szép lassan elhalkul, a kezeim bámulom és arra gondolok, lehet ezt én veszem el tőlünk azzal, hogy hazudok neki.
-Jól van.-húz magához, az arcom belefúrom a nyakába és mélyet lélegzek. Végigsimít a hajamon és puszit nyom az arcomra.-Semmi baj.
Hallom, ahogy kattog egy fényképezőgép, arról nem volt szó, hogy bárki is fényképezgetni fog minket, megfeszülök, de Liam egy kissé jobban szorít magához, és ebből rájövök, jobb, ha csendben maradok.
-Beszéljünk valami kevésbé érzékeny témáról.-húzódik el.
-Rendben. Milyen a kapcsolatod a többiekkel? Elvégre egyetlen lányként élsz együtt öt fiúval. Az előbb láthattuk, milyen jó a kapcsolatod Louis-val.
-Szerintem jó.-erőltetek mosolyt magamra.-Szeretek itt lakni velük, sosem unatkozom és mindannyian segítenek nekem, ha valamivel gondom van. Például Louis mindig meghallgat, tanácsokat ad, Harry szokott általában suliba vinni, és mindig sikerül jobb kedvre derítenie, Niall-vel járok le éjszakánként enni, meg úgy általában is segítek neki kifosztani a hűtőt. Zayn meg mindig segít a háziban.-mosolygok.-Verset elemezni, meg ilyesmik.-magamban tovább folytatom ezt vele kapcsolatban, de ezeket a gondolataimat megtartom magamnak.-Eleinte féltem tőle, hogy nem fognak kedvelni, de szerencsére ez nem így lett, sokat segítettek abban, hogy jól érezzem itt magam.-nem teszek említést arról, hogy ez vele nem épp így volt.
Kitartóan mosolyogva nézek fel.
-Barátok vagyunk...
-És nem volt olyan, hogy bármelyikőjük iránt is többet éreztél?
A torkom összeszorul, de csak mosolygok. Kikívánkozik belőlem minden, és mázlimra Zayn pont akkor dönt úgy, hogy ideje lejönnie a lépcsőn. Talán direkt ezt a pillanatot választotta. Elmosolyodik és int a velem szemben ülőknek, nem nézek rá, félek, hogy összezavarná a gondolataim.
-Nem.-mondom, és érzem a bűntudatot. Már megint hazudok, ezúttal ez egész világnak.
-Mit szólnál hozzá Liam, ha ez megtörténne?
Feszegesd csak a témát...
-Nem tudom.-látom az arcán, hogy valóban elgondolkozik ezen. Feszülten várom a válaszát, igyekszem kifejezéstelenül nézni, ahogy Zayn mondta, az arcomon apró mosoly ül.-Nem igazán örülnék neki, vagy... fogalmam sincs, azt hiszem tudnék róla, ha lenne valami ilyesmi.-pillant rám mosolyogva.-Mindenesetre nagyon furcsa lenne, biztosan megváltozna a kapcsolatunk, elvégre a húgomról van szó. Tudják, hogy ők sem kivételek az alól, hogy ha megbántják, akkor értelemszerűen mellette állok ki és megvédem. Szerencsére nincs semmi ilyesmi, mindenki szereti Stella-t.
Befejezi, kedvem lenne felállni és elmenni, itt hagyni ezeket. Arról volt szó, hogy kettőnkről beszélgetünk, arról, mi történt velünk, nem pedig ilyesmiről.
-Bízom a srácokban, tudják, hogy mi a helyzet Stella-val kapcsolatban, nem aggódom.-mosolyog.
Kis híján elsírom magam, de még mindig csak mosolygok.
-Stella, találkoztál már a szüleiddel?
Liam kezei ismét az enyéim köré záródnak, nekidőlök a vállának és összeszedem a kusza gondolataim, ismét kattan a fényképezőgép. A pasi csinálja ezt, annyira ellenszenves...
-Nem.-mondom halkan.-Még nem.
-Szeretnél?
Beszívom az alsó ajkam. Hogy szeretnék-e? Kíváncsi vagyok rájuk, és arra is, hogyan reagálnának arra, ha egyszer hazamennék Liam-vel együtt. Mit mondanának nekem, és én mit mondanék...
Csak bólintok, majd szólásra nyitom a szám.
-Még nem állok készen erre.
-Miért nem?
Ennél hülyébb kérdést feltenni... Kétségbeesetten nézek fel a bátyámra. Mit mondhatnék? Úgy döntök, kizárom a két idegen embert és inkább neki beszélek, hiszen benne bízok és tudom, neki bármit mondok, nem lesz belőle vita.
-Mert félek, és mert haragszom. Tudom miért tették, megértem, de nem mondom azt, hogy megköszönöm, mert nem. Bizonyára elég volt nekik gondoskodni Liam-ről is, tekintve a nehéz körülményeket, de úgy érzem, kettőnknek könnyebb lett volna ezt átvészelni, mert együtt lettünk volna. Sosem követelőztem semmiért, mégis bűntudatom van, mert amit én nem szerettem volna, azt megkaptam, és ő talán nem azt, amit akart.
Furcsa harmadik személyben beszélni róla, miközben épp az arcát bámulom. A szemei bőszen és megértően csillognak.
-Rémálmaim vannak erről, és arról, hogy elveszíthetem őt.
A hangom elcsuklik, az arcom belefúrom a pólójába, nem érdekel, hogy látnak rajta kívül mások is. Az arcomat eltakarom a kezeimmel, miközben az ölébe húz és végigsimít a hajamon. Nem mondd semmit, az arcát az enyémhez dugja és megpuszil.
-Szerintem mi végeztünk is.-szólal meg a nő.-Köszönjük, hogy beszéltetek nekünk erről.
Liam lassan visszatesz a kanapéra, eleresztem a nyakát és könnyes szemekkel pislogok rá.
-Mindjárt visszajövök.-mondja.
Bólintok, felhúzom a térdeim és lehajtom a fejem, pár perc múlva Louis már mellettem van és magához húz. Annyira utálom, hogy akárhányszor valaki erről kérdez, legyen az Liam, Louis, Zayn vagy bárki más, mindig itt lyukadok ki, mindig csak sírok. Képtelen vagyok anélkül beszélni erről, hogy ne borulnék ki egy kicsit.
Biztos vagyok benne, hogy kérdezgetik még Liam-et, mert másképp nem lenne ilyen sokáig távol, vagy csak én érzem túl soknak ezt a pár percet. Még egy test lehuppan mellém, és még egy kar fonódik körém, majd még egy, megcsap Harry illata.
-Mi történt?-hallom meg Zayn kemény hangját.
Felpillantok, a tekintete ellágyul egy pillanatra.
-Mélyre ástak.-szólal meg Harry.-Rendben lesz.
Megtörlöm az arcom, Niall egy zsebkendőt nyom a kezembe, hálásan veszem el tőle miközben megsimítja a kézfejem. Megtörlöm a szemeim és kifújom az orrom, amíg Liam vissza nem jön csak ülök köztük és próbálok egyenletesen lélegezni, aztán amikor belép elmosolyodok.
Harry arrébb húzódik, hogy helyet adjon neki. Leül mellém és magához húz, a fejemet a mellkasára hajtom, szépen lassan mindenki feltápászkodik és elmegy, mígnem ketten maradunk.
-Büszke vagyok rád.-szólal meg halkan.
-Miért?
-Ne kérdezz butaságot.-mosolyodik el, és a kezével megtörli az arcom.-Tudtál beszélni erről mások előtt is, megcsináltad, most már minden rendben lesz.

~Zayn Malik~

Ülünk egymással szemben, oh igen, megint az éjszaka közepén, és már megint nem hallgat rám abban, hogy mennie kéne lefeküdni. Annyira makacs...
-Nem fogok Perrie mellett vigyorogni.-jelentem ki fojtott hangon.-Stella, azt hittem ezt már megbeszéltük. Nem egyezek bele, csak még nagyobb bajba sodornám magam és talán téged is. 
-Nem fognak békén hagyni.-hunyorog rám a sötétben.-Úgyis hívogatni fog a további ajánlataival az az ember, sokkal könnyebb lenne, ha egyszerűen csak elfogadnád az ajánlatát, megjelennél valahol nyilvánosan azzal a lánnyal, aztán megint szakítanátok. Csak hogy legyen miről csámcsogniuk az embereknek.
-Találnak mást is.-mondom, és felé hajolok, megtámaszkodom a kezeimen anélkül, hogy hozzáérnék bármelyik testrészéhez is.-Nem teszem meg.
-Miért?-kérdezi halkan, az arcom alig pár centire van az övétől. 
-Mert félek.-mondom.-És mert nem akarok még véletlenül se olyat tenni, amivel megbánthatnálak. Hajlamos vagyok erre a tudatomon kívül is, mi lenne, ha tennék valami nyálas beszólást? Csak eltaszítanálak magamtól.
-Nem, mert én kérlek erre.
-Ne kérj olyanra, amit nem akarok. Én már túl vagyok ezen, boldog akarok lenni veled, a következő bejelentés amit magammal kapcsolatban tenni akarok, az az, hogy új barátnőm van.
Az orrom végül óvatosa az övéhez ér, kezeim a derekára teszem, látom rajta, hogy egy kissé elgyengül ettől a cselekedetemtől, majd olyat tesz, amitől ezúttal én lepődök meg. Hátradől az ágyon és a kezeimnél fogva húz magával, gyorsak a reflexeim ezért még időm megtámaszkodom, nem zuhanok rá.
-Hoppá.-nevet halkan.
Az egyik szemöldököm játékosan felvonom és a szemébe nézek, mosolyog, szemeinél összefutnak az édes kis nevetőráncok, a haját kisimítom az arcából és néhány pillanatig csendben gyönyörködöm benne.
Felemeli a kezét és piszkálni kezdi a most homlokomba eső hajamat.
-Gyakrabban kellene így hordanod.-mondja, és az ujjaival beletúr.-Olyan aranyos.
-Neked is gyakrabban kellene felcsatolnod a frufrud.-simítom hátra a haját.
-Nagy a homlokom.-kap hozzá.
-A homlokod pont tökéletes méretű.-hajolok előre, és puszit nyomok rá.
Arcomat a kezei közé fogja, rámosolygok és megpuszilom a száját, megint úgy járunk, mint délután. Képtelen vagyok betelni vele. Kezeit becsúsztatja a karjaim alá és átölel, nem akarok ránehezedni, viszont ő pihekönnyű ezért fordítok a helyzetünkön, így már ő fekszik rajtam. Meg sem érzem, halkan kuncogni kezdd, amikor a kezeim felcsúsznak a combján. A gondolataimnak már nem vagyok ura és egy időre elfelejtem, hogy hol is vagyunk, a haja előrehullik és kétoldalt szinte függönyként terít el kettőnket. Elszakad tőlem, ajkai megtalálják a nyakam, beletúrok a hajába, ujjaim belenyomom a puha bőrbe a derekánál, a szemeimet lehunyom, miközben az ujjai játszva megérintik a mellkasom.
-Nem hittem volna, hogy valaha is látlak majd így.-nevetgél.
A szempilláim megrebbennek és mosolyogva nézek rá, megfogom a kezeit és feljebb húzom magamon.
-Én sem.-mosolygok.-Képtelen vagyok normálisan gondolkodni a közeledben.
Apró kezeit a mellkasomra helyezi és lejjebb csúszik, talán véletlenül, de a feneke érzékeny területet súrol és halkan felszisszennek. Lehetetlen kifejezni azt, amit érzek vele kapcsolatban, olyan dolgok ezek, amiért másokat legszívesebben képen vágnék. Elsétál előttem és a jobbra-balra ringó csípőjét nézem, a formás fenekét, ha kissé kivágottabb póló van rajta, a tekintetemet szinte alig tudom elfordítani onnan. Ilyenkor veszem észre magamon is, hogy néha mennyire bunkó férfi vagyok.
A szemei egy pillanatra elkerekednek, majd az arcán mosoly árad szét, a kezem kinyújtom felé, hogy megérintsem az arcát, de abban a pillanatban nagyobb nyomással, most már szándékosan megismétli az előbbi mozdulatot. A fogaimat összeszorítom és egy rövid pillanatra lehunyom a szemeim.
-Stella.-súgom alig hallhatóan, ezúttal előre mozdul, ujjaim a derekába nyomódnak.
Amikor kinyitom a szemeim, szembetalálom magam az ő elégedett mosolyával.
-Ez nem vicces.-motyogom, a hangom kissé elmélyült.
-Nem is nevetek.-harap az alsó ajkába. Elképedve nézem őt, most is szembesülök ezzel a másik, kissé "rosszabb" oldalával. Többnyire eléggé komolytalan, kivéve ha olyasmiről van szó, aminek köze van hozzám vagy a bátyjához, nevet, viccelődik, ugrál, és lopott csókokat ad nekem. Most pedig a szemei máshogy csillognak, de mégis ott van benne a játékosság, látom, hogy tetszik neki, hogy így láthat, és ezt ő csinálja velem. Ez az oldala is tetszik, vékony teste ismét megmozdul, a szorításom erősödik és kis híján felhördülök, de tartom magam.
-Stella, ne felejtsd el, hogy hol vagyunk.
Lehajol, a testem kicsit összerándul és legszívesebben mohón kapnék utána.
-Pontosan tudom, hogy hol vagyunk, Zayn.-leheli.-Nem érdekel.
A számat szólásra nyitom, de abban a pillanatban egy kicsit lejjebb ereszkedik, muszáj összezárt szájjal pihegnem. Milliónyi dolog ugrik be, amire most képes lennék.
-Kérlek.-nyöszörgöm.-Ha a fiúk felkelnek...
-Nem fognak.-mosolyog, és a haját kissé oldalra tűri.
-Honnan tudod ezt ennyire biztosan?
-Túl jó fiú vagy néha.-hajol a számhoz.-Engedd el magad egy kicsit, majd én segítek.
Összezárt szájjal, le-lecsukódó szemekkel ölelem magamhoz. Nem tudom elhinni, hogy valóban ezt csináljuk, amikor pár szobával arrébb Liam békésen alszik. Arra gondolok, hogy ez nem ugyanaz, mintha lefeküdnénk, de végül is nem túl sok választ el minket attól. Pontosabban két vékony anyag, ami most túl vastagnak tűnik. Megfogom a csípőjét, könnyedén húzom feljebb magamon, és a ficánkolása ellenére nem is engedem mozdulni. Feljebb húzom magam és a hátam a falnak döntöm, beletúrok a hajába és magamhoz húzom, mosolyogva néz a szemembe, az orra az enyémhez ér, az ajkunk gyengéden találkozik.
-Ez így nem túl igazságos.-mondom halkan, élvezem a pillanatokat amikor meg tudok szólalni anélkül, hogy a hangom elfúlna.
Fejét kissé oldalra dönti és mosolyogva vizsgál.
A következő mozdulata közben már elmélyülten csókolózunk, az ajkaink lassú, forró táncot járnak, egyre gyakrabban és erőteljesebben mozgatja a csípőjét, erősen az ajkamba kell harapnom, hogy ne hördüljek fel.
Úgy érzem felrobbanok, ha nem kapom meg őt, a szorításom erősödik, az ajkaim közé kuncog és kezeivel kihívó mozdulatokat tesz. Provokál, szándékosan azt akarja, hogy elveszítsem az önkontrollom. Kezei lekalandoznak a mellkasomon és eltűnnek rólam, érzem, hogy a derekánál ügyködik, majd a kezemet egy könnyű anyag súrolja és elhúzódik. Arcát a nyakamba fúrja, a lélegzetem elakad amikor látom, hogy a pólója az ágy mellett hever. A kezem felcsúszik a lábain, csíkos zoknija megmosolyogtat, majd a combjai alá nyúlok, most kellene megkérnem rá, hogy vegye vissza a felsőjét, és vissza kellene kísérnem a szobájába, de amikor megmozdul a háta kissé meggörbül és érzem, ahogy piheg a nyakamba. Lábaim oldalra csúsztatom, karjait a nyakam köré fonom és felemelem, még akkor is az jár a fejemben, mennyire nem helyes ez. De mint már mondtam, képtelen vagyok nemet mondani neki, így hát elindulok a fürdőszoba felé, és megnyitom a zuhanyfülkében a vizet.

~Harry Styles~

Mostanában mindig felébredek az éjszaka közepén, olyankor a hátamra fordulok és a plafont bámulva hagyom kóborolni a gondolataim. Mikor min gondolkozok, néha pötyögök 1 sms-t Gemma-nak, és reménykedek abban, hogy olyan hajnali 1-2 óra körül visszaír. Mondhatom, nem túl ritkán teszi ezt meg, de néha igen, sőt, volt már rá példa, hogy ebben az időpontban ő ír nekem, mert számít rá, hogy ébren vagyok. És többnyire ez így is van. Olyankor egy ideig üzeneteket írunk egymásnak, általában panaszkodok neki egy kicsit, hallott már egy bizonyos lányról és arról, mennyire szerencsétlenül érzem magam. Na meg néha ő is elmondd nekem néhány dolgot, olyankor kedvem lenne beülni a kocsimba és hazamenni, hogy megkeressem azt a gyökeret, aki megbántotta a nővérem. Nem vagyok túl erőszakos, de többek közt Gemma az egyik, akiért igenis verekedésbe kerülnék, ha már a pasiját nem játszhatom el, mert ha nem tudnák az emberek, hogy van köztünk pár év, simán ikertestvéreknek néznének. Van, hogy felhívjuk egymást és hosszú percekig beszélgetünk, bár persze előtte még üzenetekbe megírja, hogy menjek aludni és hasonlók, de aztán sosem alszik egyikünk se, hanem telefonálgatunk. 
Ezúttal Gemma nem ír vissza, hiába várok. Felkelek, a szemeimet dörzsölgetve indulok az ajtó felé, egy pillanatra megtorpanok, olyan, mintha hangokat hallanék. Valószínűleg csak képzelődök, ezért kinyitom az ajtót, Stella pedig egyenesen nekiszalad a mellkasomnak. Kis híján felüvöltök, annyira megijeszt, de az utolsó pillanatban a kezeim a szám elé kapom és nem verem fel az egész házat, ő is meglepődik, és hozzám hasonlóan, kezeivel a száját takarva pislog rám, majd halkan nevetni kezdd. Óvatosan lefelé néz, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy nem ismétlődik meg a megismerkedésünkkor történt ügy, elmosolyodik.
-Te meg mit keresel itt?-kérdezem halkan.
Egyik kezével a pólóját húzgálja és zavartan pislog rám.
-Éhes voltam.
-Hajnali fél 3-kor?-a telefonom kijelzője elvakít, gyorsan benyomom a képernyőzár gombot, az pedig elsötétül.
Az alsó ajkát lebiggyeszti és a vállát vonogatva pillant rám.
-Hát te?-kérdezi.
-Felébredtem, a nővérem meg nem írt vissza és úgy döntöttem iszok egy kakaót, hátha hamarabb elalszok.
Úgy tűnik, mintha egy kissé megkönnyebbülne, de nem tudom, hogy miért. Nagyokat pislog, megkérdezném, hogy jön-e velem a konyhába, aztán eszembe jut, hogy neki holnap iskola és nem lenne túl jó, ha nem aludná ki magát. Így aztán nem hívom sehová.
-Menj aludni.
Elnyom egy ásítást és aprót bólint, magamhoz húzom és puszit nyomok a homlokára, majd figyelemmel kísérem, ahogy elbotladozik a szobájához és eltűnik az ajtó mögött. Megrázom a fejem, nem kéne hagyni, hogy Stella az éjszaka közepén kóboroljon, hiszen álmos, bármi baj érheti. Megbotlik és legurul a lépcsőn, átesik a kanapén vagy az üvegasztalon, a konyhában a fejére esik egy tányér vagy egy bögre, bármi megtörténhet, főleg vele. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy hónapok óta itt lakik, és ennyi idő alatt bármi megtörténhetett volna, csak a szerencsén múlott, hogy eddig még nem. Nem fogom hagyni, hogy egyedül mászkáljon. Teljes fordulatot veszek és az ajtajához lépek, halkan kopogok, amikor meghallom a hümmögését benyitok, csak a feje búbját és a szemeit látom, a takaróját teljesen magára húzta. Ártatlanul pislog rám.
-Stella.-súgom, ismét hümmögés a válasza.-Máskor gyere be hozzám és ébressz fel, ha megéhezel.
-Jó.-motyogja.
-Jó éjszakát!
-Neked is, Hazza.
A hangja halk és fáradt, biztos vagyok benne, hogy perceken belül majd elalszik. Sóhajtva csukom be az ajtót, beletúrok a hajamba és végigmegyek a folyosón, miközben igyekszem kiverni őt, és pizsamás alakját a fejemből. Annyira szar érzés ez, tudni, hogy valaki más tetszik nekik, miközben én majd megveszek azért, hogy egyáltalán adjon egy puszit az arcomra. Hát, ez van.

19 megjegyzés:

  1. Jaj. Nagyon jó rész lett! :)
    Niall és Harry....Fáj értük a szívem. :(

    VálaszTörlés
  2. Remek rész lett ! Imádom a blogodat:)

    VálaszTörlés
  3. óóóó! Annyira jó lett! Harry, Niall, és zayn.. a kedvenceim mind megvesznek Stelláért :) Imádom !

    VálaszTörlés
  4. Nessa!!:)
    Liam nagyon aranyos volt Stella-val *-*
    Zayn és Stella Best <3
    Annyira sajnálom Harry-t és Niall-t ;(
    Remélem minden rendben lesz, és mindenki elfogadja majd az új helyzetet + mindenki megtalálja a boldogságát valaki mellett akit szeret^^ :*
    Köviit akarok :D
    XoXo

    VálaszTörlés
  5. Siess :) Mondják már el Liamnak :))

    VálaszTörlés
  6. Szia. Ez a rész is nagyon jó volt. Zayn és Stella (esetleg Zalla v. Steyn) nagyon cukik együtt!!! Kíváncsi vagyok elmondják-e Liamnek. Jobbulást kívánok és várom a kövi részt!! :D

    VálaszTörlés
  7. Sziaa :D Egy kis meglepetés vár rád itt: http://huzzkiamelybol.blogspot.hu/2014/02/1-dijam.html

    VálaszTörlés
  8. Szerintem elkéne Liamnak mondani mendenképpen nagyon jó a történeted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de majd én eldöntöm, hogy mikor és mit csinálnak, és Liam mikor tudja meg, ha esetleg valamikor megtudja.

      Törlés
  9. jo a blog de hulyeseg, unalmas hogy nem mondjak el! kitalalom a kovetkezo reszben is bujkalnak legalabb lebukhatnanak -.- és abbahagyod a blogot -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor minek olvasod, te drága? Nem kötelező, ott van ám a sarokban az a kis x, bármikor bezárhatod. Ez az én blogom, és ennek ellenére nem fogom bezárni, sőt, ha vége lesz indítok újat. Találgatni lehet, de rohadtul nincs igazad, és nagyon buta vagy. Legalább a neved felvállalhatnád, ha már vetted a bátorságot erre. És tudod mit? Elegem van a hozzád hasonló, arcátlan, szánalmas kislányokból, valószínűleg nem vagy több 14 évesnél. Írjál jobbat, ha ennyire nagy a szád, és tanuld meg felvállalni a neved.

      Törlés
  10. Na sziasziaa! :) Nem igazàn tudok újat mondani, de akkor is akartam kommentelni, szoval..
    Jézusom, de gyorsan telik az idõ! Hisz nem rég még csak az elsõ rész volt fent :0 Durva.. Természetesen nagyon jó részt írtàl ismét, nagyon tetszett, és biztos vagyok benne, hogy e történet is hiànyozni fog :/ Viszont kívàncsi vagyok, hogy leplezõdnek le.. :3 meg mi lesz a végén stb.. Ûgyess vaagy! A kövi blogodra is rettenetesen kívàncsi vagyok, csak könyörgöm ne Acacia Clark (az a blonde csaj) legyen a fõszereplõ, mondjuk azt se tudom még mirõl fog szolni na de mindegy x3 ><
    Ui.: Az elõbbi névtelenke hülyeségét meg szard le amilyen magasról csak tudod ugyanis marhàra téved.Majd magyaràzzon akkor, ha tud hasonló jót vagy jobbat írni, bàr azt kétlem.. Cchh, irigy, ennyi az egèsz.
    Na, pusszantalak, szijaa :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm, ezzel én is így vagyok. Túl hamar vége lesz és nehéz elengednem a szereplőket, na, de már többszőr is voltunk ilyen helyzetben. :) Megnyugtatlak, eszembe se jutott Acacia Clark-ot felhasználni főszereplőnek, már megvan az alany. :)
      A legkevésbé sem érdekel az a bizonyos komment, ez még mindig az én történetem. ;D
      Puszi!:3

      Törlés