2013. augusztus 26., hétfő

17.rész Az első

~Zayn Malik~

A lépcsőn lefelé tartva már tudom, hogy én mit mondok a srácoknak, Josh már köztük ül és szórakozásképp Niall orrát piszkálja. Liam szigorú tekintettel Stella-t fürkészi. Stella... törökülésben, kissé a előre dőlve magyarázkodik, haja rendezetten omlik a hátára, felém se néz.
-Mit csináltál?-kérdezi felvont szemöldökkel Liam.
-Doniya hívott.-vonom meg a vállam.-Puszil titeket.
Vonásai ellágyulnak és hamar visszatér megszokott nyugalmi állapotába. Liam az az ember, akinek nem kell túl sokat magyarázkodni, nem kérdez olyanról amiről úgy véli, semmi köze hozzá. Louis és Harry egymást túlkiabálva nyomkodják a playstation-t, Eleanor és Dan a Louis Team-et erősítik, Sandy, Niall - aki az orrát húzogatja és néha megüti Josh-t - a Harry pártot választották. A többiek semlegesek. Beszívom az alsó ajkam, melynek édes szájfény íze van, a konyhába megyek és kiveszek a hűtőből egy üveg sört, hogy lehűtsem magam. Természetesen a többieknek sem kell több, így a társaságunk hímnemű tagjai hamarosan sörözve nyúlnak el a kanapén és a padlón. A playstation-t kikapcsolják, Louis El ölébe hajtja a fejét és lustán tűri, hogy a barátnője a haját piszkálja. Josh abbahagyja Niall orrának piszkálását és inkább Harry fürtjeit húzogatja, ami miatt a göndör néha felordít. Liam és Danielle a padlón ülve ölelkezik, összességében bulizás helyett csak ciki sztorikkal égetjük egymást. Ez az este Stella-é, hogy megismerjen mindannyiunkat. Andy gondoskodik róla, hogy Liam is elégszer beégjen, majd Harry 'Éleseszű' Styles előrukkol remek ötleteinek egyikével.
-Vetkőzőspókeeer!
-Felejtsd el!-ripakodik rá Liam.
-Pff, te papucs!
-Tudom mi a célod, felejtsd el!
Hazza röhögni kezd és inkább lehúzza a sörét. Felpakolom a lábaim az asztalra, Stella néha lopva rám néz, barna szemei kissé aggódva fürkésznek addig, amíg rá nem jön, hogy nem bánom a fent történteket. Személy szerint legszívesebben én már véget vetnék az estének, és a szobámban fülelve várnám, hogy mindenki bealudjon és én beszökjek a szigorúan tiltott szobába. Erre éjjel 2-ig várok, addigra mindenki kellően elfárad és 4 vendégünk gyalog indul útnak. Josh jelentőségteljes pillantást vet rám, majd nyávogva ölelkezik Stella-val. Mindenki röhögve kifejezi, hogy mennyire kedvelik őt, majd egy hordába verődve haza indulnak. Eleanor és Danielle marad.
-Én most már megyek.-pislog laposakat Stella.
-Rendben, aludj jól.-vonja az ölelésébe Liam, a haját kisimítja az arcából és megpuszilja a húga homlokát.
-Ti is.-mosolyog, majd körbejár a társaságunkon és mindenkit kislányosan megölelget.
Utolsóként megáll előttem és látszólag feszengve néz rám, de a szemei elárulják őt, túl éberen csillognak.
-Jó éjt, Zayn.-mosolyog, és végigsimít a karomon. Eddig sem ölelkeztünk, túl feltűnő lenne, ha mától elkezdenénk. Nehezen állom meg, hogy ne öleljem át és tapadjak az ajkaira, de mi még találkozunk ma este.
-Jó éjt.-biccentek kimérten.
Felmegy a lépcsőn, mi pedig mindannyian utána nézünk.
-Olyan aranyos.-mosolyog Eleanor.
Mindenki egyetértően bólogat és mosolyog, én meg ásítozva elveszek egy csomag sós kekszet és lehuppanok a kanapéra a pizzásdobozok közé.
-Majd holnap pakolunk.-jelenti ki Niall, senkinek nincs kifogása ez ellen.
Unottan bólogatunk, én a kekszen nyammogok, de a gondolataim messze járnak, a többiek is elcsendesednek, mert azt hiszik Stella aludni készül, viszont az én zsebemben megrezzen a telefonom.
-Mi megyünk.-int felfelé Liam.
Harry szája rögtön perverz mosolyra húzódik, a pároshoz odacsapódnak Louis-ék, és puszidobálgatások közepette felmennek. Maradunk mi hárman, a ,,nőtlenek". Illetve... hát, nem tudom én hova tartozom.
-Ki vele!-huppan le mellém Niall.-Mit csináltatok fent?
-Mi van?-szalad össze a szemöldököm.-Mi ez a többesszám?
-Ne tagadd!-böki meg a mellkasom Harry.-Tudjuk, hogy vele voltál.
Miért van az, hogy ők mindig tudnak mindenről, amiről nem kéne? Tagadás indul.
-A tesómmal telefonáltam, fogalmam sincs ő minek ment fel.
-Zayn, Zayn, Zayn.-rázza a fejét Niall.
-Srácok, telefonáltam.
-Jó.-vonják meg a vállukat egyszerre.-Megyek aludni.-jelenti be Harry.
-Jó éjt.-dörmögöm, Niall pedig kekszdarabokat köpködve elnyögdécsel valami érthetetlent.
Az sms... meg kell néznem.
-Éhes vagy?-pattanok fel, és a konyha felé megyek.
-Nem.
-Hogy mi?-pördülök meg.
-Hmm, talán mégis ennék egy szendvicset. Csinálsz?
-Már megijedtem, hogy van valami különleges betegséged.-motyogom.-Most az egyszer.
Amint belépek a konyhába előveszem a telefonom és megnézem az sms-t, Stella-tól.

Csörgess meg, ha jössz. xx

Aha, szóval várni fog. Gyorsan összedobok két szendvicset és elgondolkozok azon, hogy Niall kenyerébe altatót dugdosok. Természetesen nem teszem, a tányért az ölébe dobom és lehuppanok mellé. Minél hamarabb el akarok tűnni, és Niall-t a szobáján belül tudni. Csendesen falatozunk, bár ő most is undorítóan nyammog, amitől a hideg futkos a hátamon.
-Hogy-hogy nem nyúltál még ki?-motyogja artikulálatlanul.
-Nem sok hiányzik.-dörzsölgetem az arcom ,,fáradtan". Igazság szerint egyáltalán nem vagyok fáradt. A tányérokat egyszerre tesszük az asztalra, lerúgok egy pizzásdobozt és hátradőlök.
-Megyek.-ásít, és ő tényleg fáradt.-Jössz?
-Ja.-bólintok.
Komótosan lépdelünk, leoltjuk a villanyokat, leellenőrzöm, hogy az ajtó zárva van, majd egy intés után két irányba indulunk. A szobája Stella szobájával van szembe.
Nyugisan lezuhanyzok, megborotválkozom és megigazítom nedves hajam. Most nem zajongok hajszárítóval, pedig ráférne a hajamra, de mindegy, csak beszélgetni fogunk. Felveszek egy térdnadrágot és egy szürke pulcsit, majd kilesek a folyosóra. Hatalmas a csend, óvatosan visszacsukom az ajtót és megcsörgetem a folyosó végén éjszakázó lányt, mindjárt 3 óra.
Halkan, az ajkamba harapva és lábujjhegyen, lassan nyitom ki az ajtót és lopakodok a folyosóra. Nem nyikorog az ajtó, nem csörög, zörög vagy vinnyog semmi, mint a filmekben, teljes csendben és sötétben érek el az ajtóhoz, óvatosan nyitok be. Az ágyán ül, hosszú zokniban és felismerem rajta Liam egyik pólóját. Lágyan elmosolyodik és miután besettenkedek és becsukom az ajtót, felvillan az éjjeli lámpa a kis szekrényen.
-Szia.-mosolyog félénken.-Nem vettek észre?
-Nem.-lépek oda hozzá, kezem megindul felé és öntudatlanul simítom meg az arcát.
-Zayn.-harap az ajkába, barna szemeit rám emeli, a gyér fényben tökéletesen látom őt.
-Gyere.-húzom fel az ágyról.-Tudok egy közeli helyet, ahhol senki nem lát minket.
-Elmegyünk?-pislog ijedten és apró keze megszorítja az ujjaim.
-Nem messze.-mosolygok, és felállok az ágyra.
Kinyitom az ablakot, majd lábujjhegyre állok és addig nyújtózkodom, amíg ugrás nélkül biztonságosan meg tudok kapaszkodni. Néhány másodperc alatt felemelem magam és a tetőről nézek le rá.
-Jössz?-mosolygok.-Segítek, csak ne sikoltozz, mert akkor végem.
Bizonytalanul bólint, leguggolok és megfogom a kinyújtott kezeit. Könnyű, ujjai pedig erősen szorítanak, az ajkába harap és félve pislog fel rám. Felemelem, majd az egyik kezem a dereka köré fonom és erősen tartom.
-Nem látnak meg?-suttog.
-Nem.-fogom kézen, és leülünk.
Nem engedi el a kezem, néhány percig csendben ülünk a tetőn, majd megcsap a hideg szél és akkor jövök rá, hogy rajta csak egy rövidujjú van, aprócska nadrág és hosszú zokni.
-Zayn! Vedd vissza a pólód!
-Nem, vedd fel.-nyújtom felé, immáron fedetlen felsőtesttel.
-Beteg leszel, vedd vissza!
-Ha nem veszed fel akkor meg te leszel beteg!
-Zayn, vedd már vissza!-csap játékosan a karomra.
-Visszamegyek neked egy pulcsiért.-motyogom.-Hol találom?
-A kétajtós felső polcán.
Ráterítem a pulcsim és visszamászok a szobájába. Eszembe se jut kutakodni a cuccai közt, kiveszek egy élénk rózsaszín pulcsit és visszamegyek. A pulcsimat magához szorítja, amikor észrevesz elpirul és felém nyújtja. Cserélünk és mindketten felvesszük a saját ruháinkat.
-Zayn.-suttogja, közben a pulcsija ujjával babrál.-Most mi van?-kuncog.
-Kitalálhatnánk.-mosolygok, és a kezeim közé veszem az egyik kezét, elveszik az enyémben.
Hüvelykujjammal végigsimítok a kézfején, lábait felhúzza és közelebb araszol hozzám. Nem bírom tovább, túl rég volt az, hogy Josh ránk tört, elengedem a kezét és a füle mögé tűrök egy barna tincset. Hallom, ahogyan felsóhajt, majd felemeli a fejét és barna szemei az arcomat fürkészik, gondolkodás nélkül hajolok az arcához és megcsókolom.

~Stella Starlight~

Pillangók. Mindenhol pillangók. Romantikus énem olvadozik attól, hogy a holdfényben üldögélünk a tetőn és bujkálunk a többiek elől. Zayn erősen tart a karjaiban, nem szorít össze, szokatlanul gyengéd és csók közben ahelyett, hogy a ruhám alatt kutakodna, lassan köröz a hátamon. A hajamba túr, közelebb húzódok hozzá, átölelem és szinte bemászok az ölébe, nem tudom mi van köztünk, nem tudom mi lesz, amikor innen lemegyünk, az egyetlen amit tudok az, hogy Eric-cel már nagyon régóta nem éreztem azt, amit itt, most Zayn karjaiban. Ajka elszakad tőlem, homlokát az enyémnek dönti és mosolyogva néz a szemembe, gyönyörű, barna íriszei vannak, kezem frissen borotvált arcára csúszik és végigsimítok puha bőrén.
-Azt hittem nem kedvelsz.-szakad ki belőlem.
Ezúttal ő helyezi puha kezét az arcomra, mutatóujját az állam alá teszi és orrát óvatosan az enyémhez dörgöli.
-Sajnálom. Megijedtem és próbáltam távol tartani magam tőled, nem sikerült.
-Miért?-harapok az ajkamba.
-Liam még épphogy nem fogadott melléd testőrt, barátod volt, én meg rendszeresen beégtem előtted és úgy viselkedtem, mint egy idióta. Az engem jobban érdekel, hogy te miért ülsz itt velem.
-Mert egy lepkefarm van a hasamban.
-Lepkefarm?-mosolyodik el lágyan.-Ez valami lányos dolog?
-Határozottan.-bólintok, és a fejemet a mellkasának döntöm, miközben ő karjait a derekam köré fonja.-És a lepkéim jelenleg is aktívak.
Halkan nevetve simít végig az arcomon, majd keze megkeresi az enyémet és a hasamnál összefonódnak az ujjaink, miközben ajkát édesen a nyakamhoz nyomja.
-Fejtsd ki bővebben.-cirógatja a kézfejem, és állát megtámasztja a fejem búbján.
-Mióta megismertelek minden áron a kedvedben akarok járni, máig alig mertelek megölelni és akkor vettem észre a lepkéim, amikor beléptem az ajtón és te félmeztelenül álltál a nappaliban.-harapok az ajkamba.-Vagyis, tulajdonképpen már azelőtt is tetszettél...
-Uhm, szóval tetszem neked?-hajol a fülemhez. Lehelete megcsapja az arcom, a szívem pedig megőrül a lepkéimmel együtt.
-Zayn, melyik az a hülye lány, akinek nem tetszel?
-De engem jelen pillanatban egyetlen hülye lány érdekel, szóval ne terelj.-nevet aranyosan.
-Zavarba hozol.-nevetek, és a kezeim az arcom elé emelem.
Megfogja, és lefejti rólam az ujjaim, feljebb húz az ölében és a szemembe nézve szólal meg.
-Te is tetszel nekem, de azt hittem, hogy ez egyértelmű a mai nap után.
-Tényleg?-pislogok nagyokat, érzem, hogy az arcom elönti a pír.
-Az első perctől.-sóhajt nagyot.-Sokáig tartott, mire beismertem magamnak. Mióta megláttalak hibát keresek benned, reménytelenül. Hajszálat találtam a kajámban és rád akartam fogni, de az az én nyamvadt hajszálam volt.-nevet fel, és végigsimít a hajamon.-Valamit jelet vártam, hogy észrevegyem, ki akarod használni Liam-et, de még azt sem akarod, hogy Louis a kocsijával érted menjen az iskolába, a rajongóink említésére pedig zavarban érzed magad. Kilőhettem, hogy a pénzre vagy hírnévre hajtasz. Aztán próbáltam kicsikarni belőled valamit, ami miatt megsértődhetek, de annyit sem mondtál, hogy kapjam be. Pedig megérdemeltem volna, hülyén viselkedtem veled. Az igazság az, hogy mióta megfogtam a kezet és rád néztem, reménytelenül küzdök azzal, hogy valami hibát találjak benned és ne tűnj olyan átkozottul tökéletesnek a szememben. De nem megy.-tárja szét a karjait, miközben alsó ajkát édesen lebiggyeszti és barna szemeit nagyra nyitja.
Az ajkaim ,o'-t formálnak, teljesen biztos vagyok benne, hogy soha, senki nem mondott még nekem ilyet. Csak ülök ott, karjaival újra átölel és gyengéden végigsimít a kezemen.
-Mázlim van, hogy Liam a tesód és nem Harry, mert akkor már rég elküldtél volna a pokolba az idióta viselkedésem miatt.
Zavartan nevetek fel, szabad kézfejemmel megtörlöm a szemem és rámosolygok. Igaz, néha rosszul éreztem magam, amiért ő volt az egyetlen, aki nem próbált meg közeledni felém, de sosem éreztem azt, hogy emiatt szemrehányást kellene tennem és beolvasni neki. Nem is lettem volna rá képes, hiszen úgy tud nézni, mint egy kölyökkutya, még akkor is, amikor megpróbál produkálni.
Az arcomat a pulcsijába fúrom, szavakkal nem tudnám elmondani neki, hogy mit érzek, így inkább a jól bevált ,,macska módszert" alkalmazom, és a fejemet belefúrva karja és mellkasa közti résbe ráérősen hozzádörgölöm az arcom a szürke, puha pulcsijához és beszívózok Malik illatból. Érdekes, hogy őt egy kölyökkutyához hasonlítottam, magamat meg egy szipós macskához...
-Legszívesebben fejbe csapnám magam egy lapáttal, amiért most itt ülök veled.
-Miért?-húzódok el zavartan a mellkasától, de mielőtt elmenekülhetnék a derekamnál fogva húz vissza.
-Mert Liam megöl, ha megtudja, hogy összeszűrtem a levet a kishúgával.
-Ne aggódj, nem túl erőszakos.-nevetek fel kínosan, és a hajamba túrok.
-Ezt ne csináld.-nyel nagyot, és megfogja a kezem.-16 éves vagy, Liam most ismert meg téged és úgy hiszi, a légy is kukkolni repül be a szobádba. Nézd, én is ezt tenném, ha mondjuk Harry "Mindenregerjedekaminekmellevanésmozog" Styles megpróbálna rámozdulni Doniya-ra, gondolkodás nélkül csapnám arcon és küldeném el melegebb éghajlatra, de inkább bevállalok néhány pofont, minthogy feladjam azért, mert félek, az egyébként cseppet sem erőszakos haveromtól.
-Mi lesz Josh-val?
-Tartja a száját, megbeszéltük.-mosolyog.-Engem jobban érdekel, hogy velünk mi lesz. Ha nem akarod, akkor felejtsük el a mai napot, és békén hagylak...
-Zayn!-szakítom félbe.-Nem felejtek könnyen.
-Ezt most nem értem.-túr a hajába.
-Te se csináld ezt.-ragadom meg a kezét, egyszerre mosolyodunk el. Tekintete lekalandozik a lábamra, a rövidnadrág és zokni közt van egy fedetlen terület, ami megfogja a pillantását.
-Nem fázol?-kérdezi halkan.
A fejem jobbra-balra ingatom, felhúzom a lábaim és a karjait magam köré fonom. Ujjai óvatosan megérintik a lábam.
-Nem akarom elfelejteni ezt a napot.-jelentem ki magabiztosan.
-Akkor eljössz velem egy randira?
A kérdése váratlanul ér, és azon kívül, hogy a pillangóim szívrohamot kapnak, a szám kiszárad és nagy szemekkel bámulok rá, akkor jut eszembe, a valószínűleg legjelentéktelenebb dolog, ami most számít. Hogy pizsamában vagyok, nincs rajtam melltartó és nem vagyok kisminkelve. Fülig pirulok és a karjaim gyorsan magam köré fonom, idegesen fésülöm az arcomba a hajam.
-Minden rendben?-kérdezi félve, és megérinti az arcom.
-Tök ciki vagyok.-motyogom.
-Micsoda?-nevet fel jóízűen.-Nem, dehogy! Miért lennél ciki?
Széttárom a karjaim, és megvonom a vállam.
-Hosszú zokni, idétlen, rózsaszín pulcsi ami két számmal nagyobb, kicsi szemek, kicserepesedett száj és pattanásos bőr.-sorolom.
-Most, hogy mondod, már nem is akarlak elvinni sehová.-prüszköl, és elfordítja a fejét.
Kissé döbbenten nézek rá, röhögve fordul meg és zár a karjaiba.
-Gyönyörű vagy.-simít végig a karomon, majd az arcomhoz hajol és bátortalanul megpuszil.-Szerinted még nem láttalak így? Amikor esténként a kanapén összekuporodva Disney sorozatokat néztél, nem pizsamában voltál és smink nélkül?
-Hát, de. Szóval 2 héten át égettem magam, miközben te engem bámultál.-fintorgok, és durcásan felhúzom az orrom.
-Dilis.-csóválja a fejét.-Stella, szerintem gyönyörű vagy. A szemed hatalmas, ami nekem nagyon tetszik, szeretem a mintás zoknijaid, és a pulcsid is aranyos, ami a szádat illeti, azon könnyen segíthetek.
Piros arccal nézek rá, Eric nem mondott nekem ilyeneket, Eric néha csak annyit mondott ,,szexi vagy" és ezzel elintézte 1 hétre a dicsérésem. Zayn rövid idő alatt jócskán megnövelte az önbizalmam, és nem használt olyan szavakat, mint a szexi.
Hosszú hajam kisöpröm az arcomból és izgatottan nézek rá, nem kell kérnem, tudja mit szeretnék, mosolyogva hajol le hozzám és először csak megpuszilja a szám.
-Még hogy kicserepesedett.-sóhajt, majd kezeit a derekam köré fonva ráérősen csókol, úgy, hogy a pillangóim háromnegyede az utolsókat rúgja, annyira elgyengülnek. Nem érdekel, hogy egy tetőn ülünk, nem érdekel, hogy alattunk egy csapat fiú alszik nyugodtan, a bátyám abban a hitben van, hogy én jó kislány módjára a takaró alatt szuszogok, abban a pillanatban nem foglalkozom azzal, hogy lebukhatunk vagy egy éjjel járőröző, One Direction tagokra szakosodott paparazzi lefényképezhet minket fejjel lefelé lógva egy fáról. Magasról teszek arra, hogy Eric egy sms-ben kidobott, holnap illetve ma, köszönetet mondok neki, mert ha nem szakít velem, akkor most nem ülnék itt a világ legédesebb fiújának az ölében.
Zayn orra összeütközik az enyémmel, érzem, hogy elmosolyodik, nagy levegőt veszek és folytatom, amit abbahagyott egy pillanatra. Ujjaimat bűntudat nélkül vezetem a hajába, összerezzen, majd egy hang hal el az ajkaim közt. Most rajtam a sor, hogy elmosolyodjak.
Homlokát a vállamnak dönti, tovább szórakozom a hajával, miközben ő lehajtott fejjel nagyokat lélegzik.
-Te vagy az egyetlen, aki hozzáérhet.-nevet halkan, majd felemeli a fejét és szórakozott pillantással néz a szemembe.-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Elmegyek.-mosolygok zavartan, és egy tincsem a mutatóujjam köré tekerem.-Mi lesz a többiekkel?
-Hát, majd hagyom, hogy Liam kitöltse rajtam a dühét. Tudtad, hogy boxol? Félelmetes, amikor kiskutyaszemekkel püföli a boxzsákot .
Elmosolyodom és megfogom a kezét. Aranyos, hogy Liam miatt próbált meg nem foglalkozni velem, és most is amiatt aggódik, hogy ő mit fog szólni ehhez.
-Ne mondjuk el neki.-hajtom le a fejem.
-Josh is ezt mondta.
-Ha anyáéknak elmondom, hogy Eric szakított velem, lehet, hogy hazaparancsolnak. Liam meg amúgy sem hagyná, hogy egy házban maradjak veled.-forgatom a szemem.-Valószínűleg anyáék sem.
-Nem fogod rosszul érezni magad, amiért nem mondod el nekik?-fürkészi az arcom.
-Majd megtudják.-vonom meg a vállam.-Különben is, nagylány vagyok már.
-Rendben.-bólint, és mosolyra húzza a száját.-Szerda?
-Oké.-mosolygok zavartan.-Furcsa, hogy múlt hétvégén még azért tepertem, hogy hozzám szólj, most meg itt ülök veled.
-Sajnálom.-leheli.-Nem akartalak megbántani.
-Tudtam, hogy nem gondolod komolyan amiket mondasz.-nevetek.-Zayn, hogy akarsz bárhova is elmenni velem házon kívül úgy, hogy ne lásson minket senki? Mi lesz a fiúkkal? És Liam?
-Hé, ha ez megnyugtat és ezt akarod, akkor beöltözök szakadt emósnak, kiszúrom szemceruzával a szemeim és póthajat veszek, hogy a szemembe tudjam fésülni, kitalálok valami hülye nevet és szólok Lou-nak, hogy sminkeljen hulla fehérre. Akarsz kék kontaktlencsét? Tuti nem leszek felismerhető, majd azt mondom, hogy én vagyok Edward Cullen.
Halkan nevetni kezdtem, szórakozottan simított végig a kezemen.
-Stella, megoldom, ne gondolkozz ezen, csak arra kérlek, hogy bízz bennem és szerdán gyere el.
Bólintottam, majd a mellkasának dőlve csendben nézelődtem. Múltkor sokkal ijesztőbb volt itt ülni a tetőn, most nem félek.
A zsebéből előhúzza a telefonját, egy pillanatra elvakít a fény, majd bocsánatkérően elhúzza előlem és maga elé tartva megnézi az időt. Mindjárt fél 5, London felett már megjelennek az első, nagyon gyér napsugarak és az éjszakai feketeség kezd inkább szürke lenni, a lámpák lekapcsolnak, és valószínűleg már egy felfelé néző, kitűnő látású ember észrevenné, hogy itt ülünk. Nem akarok még bemenni, túl jó itt a karjaiban. Arcomat kevésbé szeretetre éhes macskásan pulcsijába ejtem, finom, férfias illatát magamba szívom, miközben a karjai körém fonódnak és megpuszilja a fejem.
-Menjünk be.-simít végig a hajamon.
A pólójába motyogok, majd felemelem a fejem, az orrom a nyakához ér, ő pedig összerezzen és gyengéden tol el magától. Szokatlanul érzékenyen reagál az érintésemre, zavartan fürkészem az arcát, de csak elmosolyodik, azután a hajamba túrva von közel magához, és puha száját az enyémre helyezi. Sóhajtva engedem el magam, elgyengülve kapaszkodok a nyakába. Percekig úgy maradunk, ajka lassan kényezteti az enyém, majd apró puszikkal megszakítja a csókunkat és mosolyogva nyom egy utolsót a szám sarkába.
Elsőként ő mászik vissza a szobámba, én leülök az ablak szélére és lelógatom a lábaim, erősen kapaszkodok, majd ő megfog alulról és megtart. A karjaiba esek, de állva marad és gyengéden mosolyogva helyez le az ágyra a puha párnák közé.
-Maradsz?-kérdezem nagyokat pislogva. Már érzem a fáradtságot, nem tudom hány órát voltam ébren egyhuzamban.
-Azzal egy életre elintézném, hogy én már csak keresztapa lehessek.-nevet halkan, és végigsimít az arcomon.-Jobb, ha nem.
Lebiggyesztem az alsó ajkam, óvatosan ismét feláll az ágyra, és halkan becsukja a tetőablakot. Befészkelem magam a lila takaróm alá, felhúzom a nyakamig és úgy nézek rá, lábait a szőnyegre teszi, majd feláll, és mielőtt kimenne leguggol az ágyam mellé, édesen mosolyogva kisimítja a hajam az arcomból.
-Szép álmokat.-suttogja.
-Neked is.-motyogom álmosan, majd egyik kezem a tarkójára csúsztatom és közelebb vonom magamhoz.
Apró, bátortalan csókot kapok, ami után még egyszer végigsimít az arcomon, végül elindul az ajtó felé. Lábujjhegyre állva résnyire nyitja, kidugja a fejét és körbenéz, visszafojtom a nevetésem. Játékosan rám kacsint, majd kilép és becsukja maga után. Sóhajtva fordulok a hátamra, és most jön a nyálas filmjelenet, amikor a plafont bámulva kezdek ábrándozni róla.

38 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos fejezet lett. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz szerdán, meg mi fog történni, ha ezt Liam megtudja.
    Jó lett!
    Annamari

    VálaszTörlés
  2. Bonjour!:3
    Az előzőnél nem írtam pedig az is fantasztikus volt!:)
    Nemár,mostmár Harry után Zaynbe is szerelmes vagyok:D Egyszerűen imádom,ahogy így,csodálatos! <3 Ezen a fejezeten jókat nevettem:D Várom a következőt!:) <3
    xX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aloha! <3
      Aaannyira aranyos vagy, köszönöm szépen! :) <3

      Törlés
  3. *írsz,hupsz félre gépeltem:D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon izgalmas volt ez a rész!! :) Várom a következőt!^^

    UI: Te kivel csináltattad a fejlécet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      http://bitchez-love-cake.blogspot.hu/ Erről az oldalról Dorothy S. csinálta nekem a fejlécet ide, és a másik futó blogomra. Ahogy látom itt most éppen nem lehet fejlécet rendelni, DE! a másik kettő befejezett blogomra Noricii csinált fejlécet, és nála újra lehet rendelni, illetve várni kell egy kicsit, hogy megcsinálja a beérkezett 25 rendelést, azután írhatsz neki. http://noriciisblogdesign.blogspot.hu/

      Törlés
  5. Szia!
    Két szó...
    Úristen Nessa!
    Eszméletlenül jó lett ez a rész!Ahogy ültek kint a tetőn...kettesbe...áá!
    Nagyon jól írsz!Már alig várom a csütörtököt,hogy megtudjam mi lesz szerdán!:)
    Élvezd ki még az utolsó hetet a nyárból jó,hogy neked még van nekem sajnos már nincs nagyon mert be kell járnom a suliba termet pakolni!:(
    Légy rossz puszi:Bori<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)) <3
      Sajnálom, de te is próbálj még egy kicsit pihenni és szórakozni! :)
      :*

      Törlés
  6. Jujj, nagyon jó lett! Remélem sikerülni fog a randijuk

    VálaszTörlés
  7. Ááh imádom nagyon jó lett!Tökéletesen írsz :) <3 Mikor lesz kövi?Nagyon várom ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Messze van a tökéletestől, de köszönöm! <3
      Csütörtökön hozom a következőt. :)

      Törlés
    2. Egyáltalán nem :) <3
      Okéé várom :)

      Törlés
  8. Most ehhez és az előző részhez szeretnék egyszerre kommentelni: *megkönnyebbült sohaj* végrevégrevégre el sem hiszem hogy végre megtörtént *O* kövi mikor lesz? remélem jól sikerül a randijuk ;)

    Puszi:Bui

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó volt ez a rész! Várom a következőt!

    VálaszTörlés
  10. Imadtam annyira jo volt :))) :*
    Xx. Dia

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó rész lett de ez tőled már meg szokott és tudom , hogy minden részhez azt írom , hogy a kedvencem de nekem most valóban a "BEST" !!!! Várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  12. IMÁDOM:) nagyon cukik és aranyosak együtt :) Már alig várom a következő részt !

    VálaszTörlés
  13. Ó szentséges ég! IMÁDTAM! Egyszerűen fantasztikus rész lett! Nagyon jól írsz! Kíváncsian várom a következő részt! :)

    VálaszTörlés
  14. Szia! :)
    Nagyon édes ez a rész! Szerintem minden lány olyan srácra vágyik, aki ilyeneket mond neki, még akkor is, ha az illető tagadja.
    Egy apró észrevétel a végére: azt szoktad írni, hogy "produkál" valaki, itt nem a provokál szóra gondolsz? :D
    Egyébként tényleg jól van megcsinálva az egész történet. Ötletes! :)
    Ölelés: Gabby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen! <3
      Uu, köszönöm, hogy szóltál! Azonnal kijavítom mindenhol.
      Big hug. x

      Törlés
  15. Fan-tasz-ti-kus!!!!! (Jééé, tudok szótagolni :P) Imádtam! Még jó sok ilyet kérünk szépen! <3 Várom a csütörtököt! Ölel:
    Katy Blue

    VálaszTörlés
  16. ESZMÉLETLEN!!!:) Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit akar Eric és remélem, hogy nem fog bekavarni...:))
    Jujj, mi lesz ha Liam rájön?<3

    VálaszTörlés
  17. Halezzz! Bubesz Grimes, the only one is here to write something nice for you, Nessy. Language: Select: Hungarian.
    Tudod mi a helyzet? Az, hogy kibaszott (bocsánat) jó lett ez a rész is, mint az összes többi. Sorry, ennél jobbat, szebbet, újabbat nem tudok mondani.
    Kivirult a fejem mikor megláttam, hogy új rész van. Ehehe.
    Olyan aranyosak, hogy az már fáj! Kíváncsi vagyok mi lesz a randijukon, hogy Liam mit fog szólni mikor megtudja, és mik fognak velük történni, abban biztos vagyok, hogy szuperül megírod, ahogy eddig is tetted!
    Öhm.. Love ya <3 xx

    VálaszTörlés
  18. Imádtam.Imádtam.Imádtam.Imádtam :D :D
    olyan szinten jó lett :$ Romantikus meg kissé nyálas..de basszus(bocsánat) nagyon de nagyon jó lett :)) <3

    VálaszTörlés
  19. hát most sem csalódtam!! ;) nagyon jó lett...sőt, imádom! gyorsan kövit!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem csalódtál. :) Köszönöm. <3

      Törlés
  20. Nessa !!
    Istenem, milyen édesek ahogy próbálnak bújkálni a fiúk és főleg Liam elől <3<3
    Zayn annyira figyelmes Stella-val és ez olyan,olyan... szavakkal nemtudom leírni de akkor is ahhw *_______*
    Úgy várom a kövi részt ^-^ Imádlak :$$
    XoXo

    VálaszTörlés
  21. Nagyon jó rész!! :)

    VálaszTörlés