2013. augusztus 23., péntek

16.rész A mi titkunk

Sziasztok! :)
Szóval, én most nem tudom mi van, hogy ki mit erősített meg és van-e eljegyzés vagy nincs, sok mindent láttam már mióta elindult ez a pletyka. Volt aki már kérdezett engem erről, én itt, és most szeretném ezt a témát lezárni. 
Lehet, hogy ezért majd haragudni fogtok, de engem kifejezetten érzékenyen érintett ez a téma, annak ellenére, hogy nagyon szeretem őket, együtt és külön is. Láttam egy levelet, amit állítólag Zayn írt, nos, amiatt konkrétan az anyukám ölében bőgtem, aztán bevonultam a szobámba és ott folytattam. (Érett vagyok!) Örülök nekik, gratulálok és remélem nagyon boldogok lesznek együtt. Nekem ez váratlanul jött - gondolom mindenki másnak is - kell még néhány nap, hogy hozzászokjak a gondolathoz, hogy Zayn ilyen komoly döntést hozott. Megismétlem, nagyon örülök nekik, csupán érzékenyen érintett, hogy az egyik fiú akinek végignéztem, ahogyan az élete felfordul, aki a példaképemmé nőtte ki magát a barátaival együtt, és azt hiszem általa egy kicsit jobb ember lettem - ,,felnőtt". 

U.i: Bocsánat, ha a részben van néhány helyesírási hiba, sikeresen eltörtem a szemüvegem és jelen pillanatban vaksiskodok. 

Nessa. xx
~Stella Starlight~

Szombat. Lassan megérkeznek az első vendégek, én meg még mindig fehérneműben ácsorgok a szekrényem előtt. Felkapok egy pólót és kétségbeesetten rohanok ki a szobámból Liam nevét kiáltozva.
-Mi az?-ugrik elő a szobájából és ninja pózban landol előttem. Fekete nadrágot és egyszerű, V nyakú világoskék pólót visel.
-Mit. Vegyek. Fel?-tagolom három részre ezt a bonyolult mondatot, és toporogva állok az eléggé furcsa fejet vágó testvérem előtt.
-Nadrágot.-mér végig.-Menj be a szobádba. Most!-terel a saját lakóhelyem felé és a testével próbálja takarni fedetlen lábaim. Hoppá...
-Kik jönnek?-harapdálom az ajkaim, és beslisszolok a szobámba.
-A dobosunk Josh, Sandy és Dan, meg a barátom Andy, szerintem jönnek majd a csajok is. Nincs mitől félned.-mosolyog.-Na, vedd fel ezt az inget-dob az arcomba egy derékban karcsúsított fekete-fehér kockás inget, a hozzá illő övvel.
Szemügyre veszem, majd bólintok és felállok, felém nyújt egy szűk, fekete nadrágot, majd kimegy és magamra hagy a gondolataimmal.
-Várj, Liam!-kiáltok utána, mire visszafordul és kérdőn pillant rám.
-Nincs egy Jon nevű öhm, pasi is a zenekarotokban?
-De igen.-mosolyog.-Ő most nem tud eljönni.
-Értem.-bólintok.-És Andy az a nagy hajú srác, ugye?-mutogatok a fejem körül.
-Igen.-nevet.-A nagy hajú.
Mi lesz, ha nem fognak kedvelni? Wáá...
Felhúzok egy zoknit és a nadrágom, majd belebújok az ingbe és eligazgatom magamon. Halványan kisminkelem magam és a hajamat hátratolom egy fekete hajráffal. A tükörképemre mosolygok, és abban a pillanatban megszólal a csengő. Kissé idegesen hagyom el a szobám, fentről leselkedem, a srácok egy fiúval pacsiznak. Nagyot nyelek és elindulok lefelé, Liam elém lép, egyik kezével átöleli a derekam és mosolyogva irányít a kifejezetten helyes, barna hajú fiú felé. Josh Devine, kanapén ücsörgő nyálcsorgatásaim tárgya. Az egyetlen dobos fiú akinek tudom a nevét
-Josh, ő a kishúgom, Stella.-mosolyog.
-Szia.-mér végig csillogó szemekkel, majd felém nyújtotta a kezét.-Josh Devine.
-Stella Starlight.-motyogom az eredetinél magasabb hangon, és tágra nyílt szemekkel figyelem a kezét, mely az enyémet fogja. Hozzá kell szoknom ahhoz, hogy azokkal az emberekkel találkozok, akiket 3 héttel ezelőtt még csak a tévében láttam.
Az ajtó ismét kinyílik, megszeppenten ácsorgok Liam mellett, bemutatkozom a belépő 2 fiúnak, majd bevonulunk a nappaliba, ahová kipakoltak egy hosszú asztalt, tele édességekkel, kekszekkel és különböző sós rágcsálnivalókkal. Meg néhány doboz sörrel a fiúknak.
Zayn-nel kerüljük egymást csütörtök délután óta. Megint olyan távolságtartó lett, pedig előtte... Felébredtek a pillangók a hasamban, elmerültem a szemében és kétségbeesetten akartam, hogy megkóstolhassam csinos ajkait. De Liam ránk tört, és a pillanatnak annyi is lett.
-Hány éves vagy, Stella?-kérdezi Dan.
-16.-mosolygok zavartan, és folyamatosan hol az egyik, hol a másik fiúra nézek
-Hogy viseled ezeket?-mutat körbe Josh, és röhögve oldalba löki Louis-t.
-Szeretek itt lenni.-hintázom előre-hátra a lábamon.
-Éhes vagyok.-motyog Niall.-Rendelünk kaját?
-A zsebedben van a telefon. Én egy nagy hawaii-t kérek.-vigyorog rá Harry.
-Stella?-fordul felém a szöszi.
-Én is azt kérek, de elég lesz kicsi is.
-Osztozol velem?-vonja össze a szemöldökét Haz.
-Szóval Harry már elkezdte behálózni Stella-t.-motyog röhögve Sandy.
-Ez nem vicces.-pillant rá szigorú tekintettel Liam.-Állítsd le magad, Styles!
-Hé, de én csak megkérdeztem, hogy osztozik-e velem! Csak kedves akartam lenni...-szipog sértetten.
A szemem sarkából Zayn-t figyelem, karjait összefonja a mellkasán, eddig még nem igazán beszélgetett senkivel.
A csengő ismét megszólal, Liam karon ragad és az ajtó felé irányít, majd nevetve kinyitja és röhögve, fiúsan megöleli a belépő srácot.
-Nahát!-néz rám nagy szemekkel.-Szóval te vagy a kicsi Payne lány!
-Ühüm.-hümmögök és érzem, hogy az arcom lassan melegedni kezd.
-Keblemre!-kiált, és magához ölel, az arcom a mellkasához nyomódik, végül én is nevetni kezdek és megölelem.-Pont olyan vagy, mint Liam!
-Tényleg?-pislogok zavartan.
-Aha, te is csak hümmögsz.-nevet, úgy tűnik jól szórakozik rajtam.-Na, és tudsz énekelni?
-Nem.-rázom a fejem.
-De még hogy!-vágja rá Liam, majd a srácok is megjelennek és letámadják a jókedvű Andy-t.
-Húzzatok innen, a kislánnyal akarok beszélgetni belőletek már most elég volt.-vet szigorú pillantást az őt ölelgető Louis-ra és Harry-re, majd lefejtegeti őket magáról és ismét felém fordul.-Udvariatlan vagyok, Andy Samules, kis hölgy.-pukedlizik.
-Öhm.-nevetek fel kínosan.-Stella Starlight, Payne izé...
-Nyugodtan mondd, hogy Starlight.-simítja meg a hátam biztatóan Liam.-Fogd vissza magad Andy, megijeszted!
-Stella nagyon ijedős.-közli ártatlan tekintettel Harry.
-Nem is csodálom, ha veled kell egy házban élnie.
-Rögtön az első nap...-fog bele Louis, de Harry a hátára vetődik és befogja a száját. Röhögve esnek a földre, ahol játékos verekedésbe kezdenek.
-Részvétem.-pislog rám Sandy.-Hogy viseled?
Szórakozottan nézem az előszoba padlóján fetrengő srácokat, mosolyogva nézek Sandy-re és megvonom a vállam.
-Na, rendeltem pizzát.-lép elő Niall, majd nemes egyszerűséggel beugrik a két fiú közé és csatlakozik a verekedéshez.
Visszamegyünk a nappaliba, 2 percen belül csatlakozik hozzánk kifulladva a másik 3 fiú is, letelepszünk a kanapéra és a földre, maradok Liam mellett és onnan válaszolgatok a felém irányuló kérdésekre.
-És szeretted ezeket?-kérdezi Josh és a nevetgélő Niall felé int.-Mármint mielőtt Liam beállított hozzátok.
-Aha.-derül fel az arcom.-Néztem az X-Factor-t, meg anyuval mindig szavaztunk és a videónaplókat is mindig megnéztem.-kezdek fecsegni.
Mosolyogva néznek össze, az ajkamba harapva elhallgatok és Zayn felé pillantok, unottan nyomkodja a telefonját. Elkapom a tekintetem, amikor ismét csengetnek.
-Megjött a pizzaaa!-pattan fel a szöszi srác, és ugrándozva szalad ajtót nyitni.-Ja, nem, csak a csajok azok.
-Én is örülök neked, Niall.-nevet Eleanor, és megöleli a kissé csalódott szőkét.
-Téged nem ehetlek meg.-húzza fel az orrát.
-Persze, hogy nem!-kiált Louis, és magához öleli a nevető barátnőjét. Édesek.
Feszengve üldögélek a földön és mosolyogva intek nekik, Liam is feláll és halkan üdvözli a göndör hajú lányt.
-Mi ez a nagy csend, Malik?-löki meg az egymagában ücsörgő Zayn-t Andy.-Ne depressziózz amikor itt vagyunk! Szívfájdalom?
-Nem.-nevet, és félreteszi a készüléket.
Következőnek már a pizzánk érkezik meg, Niall a kelleténél sokkal többet rendelt így bőségesen jut mindenkinek, a szőnyegen ülve, Liam mellett falatozom, míg a többiek teli szájjal beszélnek, össze-összeröhögnek, csodás a kilátás a félig megrágott pizzákra. Nem fintorgok, a fiúk alapból elég gusztustalanok, mit számít ha teli szájjal nevetnek? Semmit.
-Nem fejeztetek be valamit.-csap a térdére Andy.-Haz, mivel ijesztetted meg rögtön az első nap, ezt a szegény kislányt?
-Nem vagyok kislány.-motyogom, és már attól is elpirulok, hogy Andy ismét szóba hozza azt az esetet.
-De! Kis Payne vagy!
-Rendben.-vonom meg a vállam nevetve.
-Semmivel.-töm a szájába egy fél szelet ananászos pizzát.-Csak pisilnem kellett.
Louis hahotázva nevetni kezd, az ő szája már nincs tele kajával.
-Kuss!-morogja Harry.
-Pisilnie kellett, a WC-t meg a szobáján kívül kereste, Stella meg akkor kelt fel amikor Harry kómásan kinyitotta az ajtót, hogy a folyosón játsszon kincsvadászatot.
-Meztelen voltál?-kiált nevetve Dan.
-Stella szeret sikoltozni.-vihog Niall.
-Fogjátok be!-nyel nagyot és belekortyol a kólájába.-Azt se tudtam hol vagyok!
-Te beteg vagy.-dől hátra nevetve Josh.
-Mindjárt jövök.-tápászkodik fel lustán Zayn.
Elidőzök rajta, szűk szürke nadrágot és vékony, fehér hosszú ujjút visel, mely tökéletesen simul kidolgozott izmaira. A pizzás dobozt az asztalra teszi a kólájával együtt, majd ellépdel a lépcső felé. Beszívom az alsó ajkam és lehajtom a fejem, a kedves pillangóim őrülten csapdosnak a hasamban.
-Zayn-nek mi baja?-néz utána hosszasan Dan.
-Kell neki már egy csaj.-vonja meg a vállát Louis.
-Én mondtam neki, hogy van a Starbucks-ban egy csinos szöszi.-közli Harry, és unottan beleharap a pizzába.
Feszengve nézek a lépcső irányába, szeretnék felmenni és beszélni egy kicsit vele, hogy megint olyan legyen minden, mint csütörtökön. Akkor olyan kedves volt és tudtunk beszélgetni, sőt, nevettünk is, aztán... valami olyat tett ami egyszerre lepett meg és dobogtatta meg a szívem.
-Én is mindjárt visszajövök.-mosolygok megnyugtatóan Liam-re, és lassan felállok.
Bólint, és tovább beszélget Dani-vel, igyekszem nem kimutatni, hogy mennyire izgatott vagyok, nem tudom mit akarok mondani Zayn-nek, de egyet nagyon jól tudok, beszélgetni akarok vele. Hálás vagyok, amiért senki nem kérdez semmit, anélkül mehetek fel, hogy ki kéne találnom valami ürügyet. Lustán fellépdelek a lépcsőn, majd amikor felérek megszaporázom a lépteim, ő pont akkor lép ki a szobájából én pedig teljes erővel ütközök a mellkasának, ha nem kap el akkor elvágódok. De elkapja a derekam és döbbent arckifejezéssel megtart.
-Sajnálom.-hebegi.
-Uhm, én voltam béna.-húzom el a szám.
Olyan közel van, ajkai csak néhány centire, ha lábujjhegyre állok...
Egyikünk sem mozdul, kezeim a mellkasán pihennek, az ajkába harap és barna szemei engem fürkésznek. Elfelejtem, hogy miért jötte, zavartan próbálok szólni hozzá valamit, de nem megy. Abban a pillanatban nem érdekel, hogy a védelmező bátyám egy emelettel alattunk üldögél, sem az, hogy vele együtt egy rakás fiú ott van, bármelyikük feljöhet ide és megláthat minket. A gyomrom kicsinek érzem, de abban a kis részben milliónyi lepke csapdos, a fejem előre esik a mellkasára és mélyen szívom magamba az illatát. Kezei még mindig a derekamon pihennek, annak ellenére, hogy már megtaláltam az egyensúlyom. Nem tol el magától. Beszívom az alsó ajkam, jobb keze felcsúszik a hátamon és hüvelykujja végigsimítja a karom, teste lassan elernyed és már nem áll úgy, mint egy élettelen léc, ujjainak érintésére kiráz a hideg. Élesem veszem a levegőt, mellkasom az övéhez préselődik, hallom, ahogy mély levegőt vesz.
-Zayn.-suttogom, a hangom kissé kétségbeesetten cseng, olyat szeretnék, amit eddig csak egyszer éreztem, ott, csütörtök délután a szobámban.
A folyosó közepén állunk, keze visszacsúszik a derekamra, ajkai kissé elnyílnak, felemelem a fejem és elmerülök a barna szempárban.
-Stella...-suttogja halkan a nevem. Ajkai olyan gyönyörűen formálják, olyan szépen cseng az ő szájából.-Nem lehet.
Ő talán gondolatolvasó és tudja mit akarok, ciki...
Az ajkamba harapok, kezem akaratlanul, önálló életet élve csúszik enyhén borostás arcára, tágra nyílt szemekkel figyelem a reakcióját. Szemét egy pillanatra lehunyja, végigsimít a csuklómon és a mélybarna szempár ismét kinyílik.
-A fenébe.-motyogja.
A szívem és a lepkéim megőrülnek, mohón húzódok közelebb és mélyen beszívom émelyítő, kellemesen férfias illatát. Azt sem tudom mit csinálok, már nem az agyam irányít. Szemeiben tömérdek kérdés csillog, biztatóan pislogok rá, ujjai a hajamba vándorolnak, lehajol, és lágyan vonja magához az arcom.. Orra gyengéden súrolja az enyémet, ajkaim elnyílnak és feljebb emelem a fejem, soha nem vágytam még így senkire sem, beleértve Eric-et is.
-Mit csinálok?-motyogja halkan, és ujjai a tarkóm cirógatják.-Egyáltalán miért vagy itt?-szorítja meg gyengéden a derekam, és én tudom, hogy nem az emeletre gondol.
Az ajkamat harapdálom, lehunyom a szemeim és a kezeim a haja felé indulnak.
-Ne túrd szét.-nevet halkan.-Sokáig tartott megcsinálni.
Elmosolyodok, orrom az övéhez simul és érzem a meleg lélegzetét. Halk nyöszörgés hagyja el a szám, amikor hüvelykujja gyengéden végigsimít a derekamon, nem tudom meddig kínoz még, hogy egyáltalán megadja-e amire annyira vágyok, vagy csak szórakozik velem és mindjárt elenged.
-Tudod mit? Nyugodtan túrd szét.-sóhajt, majd ajkai gyengéden az enyémhez érnek.
Egy pillanatra ledermedek, a gondolataim nem pörögnek tovább a fejemben, a testem ellágyul és ha ő nem tart meg, akkor nagy valószínűséggel szétfolyok. Ott állunk, Liam vagy bárki más feljöhet és megláthat minket, szája az enyémen pihen, nem tesz semmit csak rajta tartja, ujjai a csípőmbe nyomódnak, sóhajtva nyitom el a számat és engedem neki, hogy rendesen megcsókoljon. Szinte bekebelezi az ajkaim, mohó, mégis gyengéd, közelebb húzódok, teljes testével hozzám préselődik, a karjaim a nyaka köré fonódnak és az ujjbegyeimmel gyengéden megérintem a haját. Puha és selymes. Nem tudom mi lesz, ha most meglát minket valaki, nem tudom mi lesz ha ezt valahogy megtudja Liam, de nem is érdekel, mert ő úgy csókol, ahogyan senki más. Ő a második fiú, akivel csókolózok, leszámítva Dave Collins-t az oviban. Zayn csókja eltipor, legyengít és mégis teret ad, érzem benne azt a mohóságot és vágyat, amit Eric-től már régóta nem kaptam meg. Próbálom viszonozni, ujjai a hajamba vándorolnak és erősen tart, a szívem majd' átszakítja a bordáim és szuszogva veszek levegőt, ahogyan ő is. De nem enged el, és ha megpróbálná nem engedném, hogy elengedjen. Ajka néhány pillanatra elszakad az enyémtől, homlokunkat egymásnak dönti és percekig csak szuszogunk, érzem, ahogy hosszú szempillái megrebbennek és egyszerre nyitjuk ki a szemünket. Karjait körém fonja és még mindig tart, félve nézek a barna szempárba, gyengéden megfogja a kezem és behúz a legközelebbi szobába. Halkan becsukja az ajtót és nekidönt, néhány másodperc alatt végigfuttatom a tekintetem a helyiségen, abban a szobában vagyunk, ami elsőre elvarázsolt és megdöbbentett. A polcokon rengeteg díj csillog, középen pedig ott egy hívogató bőrkanapé.
-Ezért kiherélnek.-suttogja. Kuncogva nézek rá, keze az arcomra csúszik és mutatóujjával gyengéden megérinti nedves, megduzzadt alsó ajkam.-Liam megöl.
-Nem hagynám.-pislogok nagyokat.
Tenyerével végigsimít az arcomon és gyönyörűen metszett száját mosolyra húzza. Szemeiben hitetlenkedés csillog, miközben mutatóujjával az arcom simogatja.
-Ittál valamit, amíg nem figyeltünk?
-Nem. Miért?-ráncolom a szemöldököm értetlenül.
-Akkor hogy lehetséges ez?-kérdezi halkan, barna szemei mohón fürkészik az arcom.
-Ezt én is szeretném tudni.-húzom óvatos mosolyra a szám, a fejem szinte beleejtem puha tenyerébe.
-Szabad?-pillant le félénken az ajkamra.
-Az előbb sem kérdezted.-suttogom, és közelebb húzom magamhoz.
Hagyom, hogy testével az ajtóhoz préseljen, az ő csókja teljesen más, mint Eric-é, Zayn egyszerre mohó és gyengéd, ajkaival szinte könyörög azért, hogy csókoljam vissza, egyszerre forró és játékos, szavakkal nem lehet kifejezni milyen, ehhez képes-t Eric csókja az unalmas szó mellett megtalálható a szinonimaszótárban. Néhány nappal ezelőtt még minden erőmmel azon igyekeztem, hogy legalább néhány normális szót tudjak váltani vele, most pedig...
Halkan felsóhajtok, érzem, ahogyan az ajkai mosolyra húzódnak, tudom, hogy ha listát kellene készítenem életem eddigi legszebb perceiről, ez magasan vezetne. Egy pillanatra sem kezdek aggódni, semmi nincs a fejemben, csupán egyetlen név, egy gondolat amely most hatalmas rózsaszín felhőben lebeg: Zayn.

~Zayn Malik~

Most már teljesen biztos, mindig a legjobb dolgokat tilos csinálni. Gondolatok százai kavarognak a fejemben, de engem egyvalami köt le, Stella ajkainak édes mozgása, ahogyan nyelve néha bátortalanul találkozik az enyémmel és lassú táncba kezdenek, ujjai, ahogyan a tarkóm simogatják. Régóta nem éreztem már ezt, nem tudom mikor csókolóztam utoljára így egy lánnyal, úgy érzem felrobbanok. Bizonytalanul lépek hátrébb, nehogy fájdalmat okozzak neki azzal, hogy az ajtóhoz nyomom, egyik kezével megragadja a pólóm és ellöki magát a tölgyfától. Ajkai gyengéd puszikkal válnak el tőlem, szemei édes csillogása megnyugtat, hogy még nem lett elege belőlem, megfogja a kezem és lassan a kanapéhoz húz. Amíg nem csókol gondolatok és tiltó szavak ezrei rohanják meg a fejem, addig kellene befejeznem ezt, amíg nincs késő. De nem megy. Szükségem van rá.
Csak 16 éves, 3 év sincs köztünk, ő mégis annyira más, kissé még gyerekes, játékos és arról már megbizonyosodtam, mennyire tud nevetni mindenen. És nekem talán ez tetszik benne a legjobban, hogy ő egy gyönyörű, nőies testbe bújt kislány. Halkan nevetni kezd, amikor a kezeim a combjára csúsznak és mohón hajolok az arcához, barna haja előre esik, miközben felém hajol, csinos szája megtalálja az enyém, bebizonyítva, hogy ezt nem csak én akarom. Gyengéden vonom az ölembe, nem akarok ennél tovább menni, lábai behajlítva ölelnek körül, ujjaim gyengéden kalandoznak a csípőjénél. Nem akarom megijeszteni, belülről tombolok, de a fejem még úgy ahogy tiszta, csak az ajkait akarom, viszont azt nagyon. A nadrágom szűkösnek érzem, nem akarom, hogy észrevegye. 
Az ajtó kinyílik, egyszerre rezzenünk össze, kiugrik az ölemből és döbbent tekintettel fordulunk meg, erőt vesz rajtam a pánik és elönt a bűntudat, félve pislogok az ajtó felé, abban a pillanatban megnyugszom és megkönnyebbülten sóhajtok fel, Josh szája ,o'-t formál.
-Fhu, bocs srácok.-tátog.
Stella eltakarja az arcát, testével nekem dől és félig belefúrja magát az oldalamba.
-Ti?-mutogat..
-Csukd be az ajtót.-sóhajtok.
-Oké, de csak szólok, hogy Liam kezd ideges lenni.
Stella rózsaszín arccal kapja fel a fejét, félve pislog rám, végigsimítok a kézfején és egy bólintással jelzem hogy menjen le.
-Zayn?-pislog nagyokat.
-Minden rendben.-mosolyodom el, és végigsimítok az arcán.-Mosd meg az arcod, mielőtt lemész.
-Te is.-kuncog.-Mit csináljunk?
-Később megbeszéljük.-harapok az ajkamba.
-Mi van?-grimaszol Josh, és értetlen arccal kapkodja a fejét köztünk.
-Ne mondj semmit nekik.-kérem halkan, és megpróbálok meglátni valamit barna szemeiben. Valamit, hogy tudjam nem bánta meg és ő is ugyanúgy élvezte, ahogyan én.
-Rendben.-bólint és megfordul, mielőtt elmenne elkapom a kezét és visszahúzom. Hosszú haját kisöpröm az arcából és megpuszilom a száját, arca kipirult, ideges pillantást vet Josh-ra.
-Semmi baj.-simítok végig az arcán.-Ezt én elintézem. 
Fejét egy pár másodpercre a vállamra hajtja, végigsimítok a hátán, majd hagyom, hogy kimenjen.
-Haver.-néz rám furán Josh.-Ez mi volt? Te nem szingli vagy? És Liam mit szól ehhez?
-Kb 5 perccel ezelőtt még én is úgy tudtam, hogy szingli vagyok.-harapdálom az alsó ajkam belső felét. Hosszasan nézek az ajtó felé, a szívem még mindig őrülten kalapál. Akár Liam is bejöhetett volna...
-Hallod, 20 perce is van már, hogy eltűntetek.-röhög.-Na, mi ez? Tetszik neked?
-Uhm, nem úgy tűnt?-ráncolom a szemöldököm.-A picsába, Liam megöl...
-Én tartom a szám.-emeli maga elé a kezeit.-Ha elmondod, hogy pontosan mi folyik itt.
-Nem tudom.-nevetek fel hitetlenkedve.
-Fasza.-bólint.-Akkor elmondom én mit láttam. 
-Nem kell.-rázom a fejem.-Nem az volt, aminek hiszed.
-Aha, szóval nem nyeltél le semmit, ami az övé és meg kéne keresnie.
Elhúzom a szám, a tenyereimmel megdörzsölöm az arcom és beletúrok a hajamba. Egyáltalán mi volt ez? Két ember hogy jut el ideáig, amikor csak egymásnak mentek a folyosón? 
-Mióta csináljátok ezt?-fürkészi az arcom.-Most ezért jöttetek fel mindketten?
-Nem.-nevetek.-Csak összetalálkoztunk... Úgy tűnik ma óta csináljuk
-Aha.-röhög hangosan, és lehuppan a kanapéra.-Ezt nem értem.
-Én se.
-Tetszel neki.-jelenti ki.-Nem tűnik olyannak, aki csak úgy csókolózna egy sráccal, uu, pláne nem így csókolózna.
-Lődd le magad.-vetek rá jelentőségteljes pillantást.-Tudom, hogy nem olyan.
-Ki csókolt meg kit?
-Hát, azt hiszem én őt, de...
-Akkor meg mi van? Hívd el randizni!
-Tudod milyen Liam, mióta itt van ez a lány?
-Láttam, de most komolyan. Vágom, hogy Liam a haverod és ő most éppen átesik a ,,senki ne nyúljon a húgomhoz" cuccon, de ha megmondod neki, hogy...
-Harry megpróbálta elhívni randizni, ezért vagytok ma itt.
-He?
-Mára akarta elhívni valahová, de Liam kijelentette, hogy nem, mert ő bulit rendez. Ezért vagytok itt.
-Akkor ne mondjátok el neki.-vonja meg a vállát.-Ha komolyabb lesz majd akkor megmondjátok, addig meg amit nem tud, az nem fáj neki, meg az arcod is épségben marad.-paskolja meg a fejem.
-Ne tudom.-hajtom le a fejem.-Mégiscsak a húga, nem lenne rendes tőlem, ha a háta mögött kikezdenék vele.
-Szűzies vagy.-jelentette ki.-Ráadásul te mindig olyan kis rendes vagy, ideje lenne már eleget tenni a kitetovált, szőrös beállítottságodnak és egy kicsit rossz fiúsan viselkedni. Mióta nincs már csajod? Itt ez a lány, tök helyes, kedves és aranyos, ne szarakodj már Liam miatt, mondom, majd elmondjátok neki ha komolyabb lesz. Ha ennyit izélsz, még véletlenül azt fogom hinni, hogy nem is a csajokat szereted! Tökre begyepesedtél, mióta nem voltál nővel?
-Hé!-nézek rá szigorúan.
-Menjünk le.-int a fejével az ajtó felé.-Máskor meg legalább zárjátok az ajtót.
-Van benne valami.-dörzsölöm meg az állam.-Akkor nem mondod el senkinek?
-Úgy nézek ki, mint egy pletykás csaj?
-Ami azt illeti...
-Nagyon vicces vagy.-grimaszol.-Menjél és tedd rendbe a fejed, hogy ne úgy nézz ki mint aki ennyire kanos. Fedezlek.
-Kösz.-motyogom, majd kilépek a szobából és beviharzok a sajátomba.
Amint egyedül maradok már tudom, hogy Josh-nak igaza van. Lehet, hogy nem helyes, de ha nem akarok megbolondulni, akkor elhívom egy randira, majd ha ő is szeretne valamit és komolyabb lesz, elmondjuk Liam-nek. Addig meg van egy közös titkunk.
Lehunyom a szemeim és visszagondolok az elmúlt néhány percre, még mielőtt Josh beállított volna. Vajon akarja ő ezt? Mit érezhetett, mit érezhet most? Képtelenség belelátni, minél hamarabb túl kell esnünk egy beszélgetésen erről. De ezt hol oldjuk meg anélkül, hogy bárki is szem/fültanúja lenne? Valamit ki kell találnom. Most légy' okos, Zayn Malik...

47 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett a rész!
    Én láttam egy olyan interjút amiben Zayn megerősítette,hogy eljegyezte Perriet!Én is olvastam a levelet...hát nekem is sikerült elbőgnöm rajta magam!Amikor megláttam a cikket miszerint"Zayn Malik eljegyezte Perrie Edwardsot" első reakcióm az volt,hogy kiabáltam egy jó nagyot,a második pedig az volt,hogy felhívtam a legjobb barátnőmet és kiabálva mondtam el neki,hogy mi van!Tehát engem is eléggé váratlanul ért ez az egész,de ha Zayn boldog én az vagyok!És őszintén nagyon örülök nekik!Sok boldogságot Perrie&Zayn!!
    UI:élvezd ki még ezt az egy hetet,mert utána jön a kemény sulii!:(:(
    Puszi:Bori<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen!
      Én is láttam, szóval most már kezdek belenyugodni, hogy igaz. Én nem kiabáltam, csak megdöbbentem aztán amikor anyának elmondtam akkor elkezdtem sírni, pedig addig semmi bajom nem volt és örültem neki. xD Én is így vagyok vele, ha ő boldog, akkor én is. :)
      Te is élvezd ki a nyár utolsó napjait! :)
      Puszi.:*

      Törlés
  2. Atya úr istennnnn! Ez az eddigi legjobb rész! Wáooo.....Először azt hittem h Liam fog benyitniiii....annyira jooooooo:)))

    VálaszTörlés
  3. OMFG!!!!!! :D Ezz uhhh nagyon ^_^ kövit hamar! "-"

    VálaszTörlés
  4. Úristen *-* ez nagyon jó lett. Mikor jön a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hétfőn hozom a következő részt. :)

      Törlés
  5. Ááá az eddigi legjobb rész!!Úr isten de vártam ezt :) Nagyon imádom ahogy írsz/fogalmazol.<3
    Mikor lesz kövi rész?Már nagyoon vároom :) <3

    VálaszTörlés
  6. Úristen na végre. Már épp azon gondolkoztam, hogy kinyiffanok ha nem lesz már valami köztük, és erre tessék, Egyszerűen imádtam olvasni. De megijesztettél, aztt hittem Lia nyit be. Iszonyatosan gyorsan nagyon hamar hozd a kövit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha. :D Köszönöm, akkor éppen időben írtam ezt a részt. :) <3

      Törlés
  7. Úristen Jézusom. Megcsókolta. MEGCSÓKOLTA!!!!*-* Hát mióta erre várok már! Eddigi legjobb rész. Aztarohadt. Megijedtem hogy Liam fog benyitni, de nem és áááá. Oké befejeztem. Úgyse tudok most normális véleményt írni.:DD x.

    Ui.:Ááááá megcsókoltaaa!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony! :D
      Aranyos vagy, köszönöm! :)

      Törlés
  8. Ez eddig az egyik legjobb rész! Nagyon tetszett! Kicsit megijedtem,mi van ha Liam nyit be,de nem. Hú...nagyon tetszett ez a rész! Remélem,ha kiderül a kis kapcsolatuk,Liam nem lesz annyira pipa! Nagyon cukik együtt! Ezt a rész 3 -szor is elolvastam,de még tuti elolvasom párszor!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés
  9. azt a iofjdlskfjsdnpfksd. kész, végem *-*

    VálaszTörlés
  10. TE JÓ ÉG!! Eszméletlen lett ez a rész! <3 Végre megcsókolta!! Nagyon kíváncsi leszek, hogy hogy fog alakulni kettejük között ez a kapcsolat és, hogy mi lesz vasárnap... Vajon miért szeretne beszélni Stellával Eric?

    Én örültem a hírnek, hogy Zayn és Perrie jegyesek, habár kicsit furcsa, még azt hiszem meg kell szoknom :).

    Egyébként nem szeretnél író lenni? Szerintem tehetséges vagy és nagyon jól írsz :).
    Várom a következő rész!:) <3 (Egyszerűen nem tudom elégszer mondani, mennyire SZUPER LETT EZ A RÉSZ is!!)

    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Én is örültem nekik, csak nekem ez még fura, és áá még csak most volt olyan kis szőrtelen kölyök és most meg már házasodni készül. Remélem érted mire gondolok, mert ez nem éppen egy összeszedett mondat. :D
      Szeretnék író lenni, de nem próbáltam még önálló történetbe belekezdeni, fanfiction-t meg nem hiszem, hogy kiadnak. Ha én könyvet adok ki, az nem most lesz, túl fiatal és tapasztalatlan vagyok még hozzá. :)

      Törlés
  11. Ezaz!IGENigenigenigenigen!!*-*
    oké kicsit túl vagyok most pörögve:D na végre hogy megcsókolta:D huh remélem majd most már minden jól alakul bár nem tudom hogy Eric mit akarhat még de remélem nem kavar be:) Ez lett szerintem az eddigi legjobb rész:) Nagyon tetszett:) hamar kövit nagyon várom^^ imádlak<3 :D
    sok puszi:* xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök neki, hogy tetszett! :) <3
      Puszillak!

      Törlés
  12. Aztaaarohaadthétszentségesúristeniiit!*-*
    Hihetetlen ez a rész!:) Imádom az egész blogot úgy ahogy van! :DD Isteneeeem..hatása alatt vagyok teljesen a történetnek!:D Teljesen bele tudom magam élni Stella szemszögébe és köszönöm neked ezt az élményt!:) Imádom!♥ Csak így tovább! Puszika♥:DD

    VálaszTörlés
  13. basszu,basszu,basszus.:DDDDDDd én nem tudok még 3napot várni a folytatással.:oooo ritka jó rész lett. imádtam.:DDD siess ahogy tudsz.♥

    VálaszTörlés
  14. Oh Istenem!! Írtó jó rész lett! IMÁDOM! Király vagy Nessa! Várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
  15. Azta... rohadt... életbe!
    Alkottál, mint mindig! Most írhatnám, hogy legjobb, meg ááá, meg hűha és társai, de ahogy én láttam, ezt már megtették helyettem a többiek. ;) És maximálisan egyet is értek velük! De én csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm. De tényleg, élmény volt minden sor.
    Zerrie-ről meg annyit, hogy sok boldogságot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen! :) <3

      Törlés
    2. Nincs mit :P
      Amúgy ha nem baj, vár egy díj nálam! <3

      Törlés
  16. Szia!
    Ez...ez annyira de annyira jó rész lett :D
    Azt hiszem ez a rész tetszett eddig a legeslegjobban.
    Végre!! :D
    Remélem, hogy Liam nem fog majd nagyon haragudni rájuk, és boldogok lesznek együtt.
    Siess nagyon a következő résszel, már alig várom mi lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  17. ez olyan jó rész lett!!! izgalmas lett!!! gyorsan kövit! :)

    VálaszTörlés
  18. Nessa !!
    A jó kurva te szent jó Isten :$$$$
    Ez a rész lett eddig a legeslegjobb *_______*
    Végre Zayn és Stella <3
    OMG ^-^ Az a csók, annyira beleéltem magam a helyzetbe mintha engem csókolna (de jó is lenne)
    Ugh, megijedtem hogy Liam nyitott rájuk,de csak Josh és milyen jó fej hogy titokban tartja :DD
    Nem bírok hétfőig várni MOST akarom a részt *o*
    XoXo

    VálaszTörlés
  19. Halezzz!
    Először is, én is teljesen ledöbbentem mikor először megláttam az ilyen posztokat facen, azt hittem ismét valami hülye pletyka, de aztán kiderült, hogy még sem.. Nem bírom Edwardsot, szívesebben látnám Zaynt valaki más oldalán, de ez van sajna.
    Másodszor is, CSILLAGFÉÉÉNY! Kibaszottul jó lett ez a rész is!!! Nagyon nagyon tetszett, perfektül leírtad a helyzetet, egy szóval mindent. Kétszer is elolvastam ezt a részt, imádom! :3
    Kedvenc blog <3 ahw.
    Pápá (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Én is így voltam vele, bár én kedvelem Perrie-t. A lényeg az, hogy Zayn boldog legyen! :)
      Köszönöm szépen! <33

      Törlés
  20. Huuh!:) ez a rész nagyon klassz lett!:) alig vártam már,hogy egymásra találjanak!:) Szegény Zayn tuti megőrült volna..:) Siess a kövivel!:)

    VálaszTörlés
  21. huu nagyon de naagyon vártam már*-* nem rég kezdtem el olvasni a történetedet de már a legelején szo szerint bele szerettem az irásodba sztem mindenképp ebben a pályában kondolkodj :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes vagy. :) Szeretnék ezzel foglalkozni a későbbiekben, de egyelőre nem tudom, hogy tudnék-e önálló történetet írni. Jó nekem itt a neten a fanfiction is. :)

      Törlés
  22. végre megtörtént. Már a "grillparty Stelláéknál" óta várom ezt. Nagyon jó rész lett.

    VálaszTörlés
  23. Huuuuu ez nagyon jó lett :D
    Szinte rendesen éreztem azt amit Stella érezhetett :) Irtó jól irsz nagyon várom a következőt :DD

    VálaszTörlés