2013. augusztus 8., csütörtök

11.rész Mi a baj velem?

Sziasztok! :D
Nos, híreim vannak. Tegnap délután hazautaztam, szóval most már minden 3. nap jelentkezem új résszel, ésésésés... az éjszaka megszületett az unokahúgom! :D Még nem láttam, jövőhéten megyek megnézni a szüleimmel, de akkor már nem maradok ott, max 1  éjszakát. Ha szeretnétek majd hozok róla képeket, anyukám elmondása szerint nagy haja és kék szemei vannak. *-* Alig várom, hogy láthassam. :) 
Bocsánat, ha ez a rész most rövidebb lett mint a megszokott, a következő hosszabb lesz, de most túl izgatott vagyok. :D
Nessa. xx

~Stella Starlight~

Talán sosem vártam még annyira a hétvégét, mint most. Ez az első hétvége amit az első perctől az utolsóig Liammel töltök, egyelőre nincs semmi konkrét program, de nem is kell, együtt töltjük, és én ennek is nagyon örülök. Kilépve az iskola ajtaján, egyszerre pillantom meg Ericet, és Louis autóját. Mindketten rám várnak. Mosolyogva indulok a barátom felé, igyekszem a lehető legkevesebb feltűnést kelteni miközben átölelem.
-Szia!-motyogja a hajamba. Érthetetlen szavakat dünnyögök a mellkasába üdvözlésképpen, miközben a kezeit körém fonja, ezzel véd a mellettünk elhaladóktól.-Ráérsz ma délután?
-Nem tudom.-motyogom, és igyekszem figyelmen kívül hagyni a bosszús sóhaját.-Gyere velünk, beszélek Liammel és veled megyek.
-Nem.-morog egykedvűen.-Majd szólj, ha lesz számomra időpont.
Csodálkozva lépek hátrébb, nem hiszem, hogy megsértettem volna bármivel is, a táskájába nyúl és nem törődve azzal, hogy előtte állok, kivesz egy doboz cigit a táskájából és szép nyugodtan rágyújt. Ösztönösen hátrálok még egy lépést és a sötétített ablakon keresztül pillantok Louis-ra.
-Menj csak, a világért sem szeretném, hogy miattam elhanyagold az új barátaid, biztosan jobb társaság, mint én.-nagyot szív a vékony szálból, majd a száján kifújja a füstöt.
-Eric, csak azt mondtam, hogy gyere velünk. Ledobom a táskám, szólok Liamnek és veled megyek.
-Már nincs kedvem.-pöcköli el a félig elszívott cigarettát. Kedvem lenne rászólni, hogy vegye fel és legalább a kukába dobja, de úgy döntök nem feszítem tovább a húrt.-Majd hívj, ha olyan jelentéktelen emberek társaságára vágysz, mint a barátod.
-Gyerekesen viselkedsz.-csóválom a fejem.
-Jó.-vonja meg a vállát, majd sarkon fordul és elindul az ellenkező irányba.
Utána megyek és a cigi ellenére megpuszilom a száját, nem szeretnék vitatkozni vele, nincs kedvem azon agyalni a hétvégén, hogy mi lesz a következő találkozásunkkor.
-Hétfőn a tied vagyok.-motyogom, és beletúrok az örökké kócos hajába. Nem törődök a cigiszaggal, mely körbelengi, a szemébe nézek, miközben megfogja a kezem és a tenyerembe puszil.
-Biztos?
-Biztos.-mosolygok.-Nincs harag?
-Nincs.-sóhajt.-Csak hiányzol.
-Te is, de tudod, hogy...
-Tudom.-simít egy rakoncátlan tincset a fülem mögé.-Minden rendben, megértem. Érezd jól magad a hétvégén.
Aprót bólintok és átölelem, hirtelen elkap a bűntudat, mert lehetetlen, hülye érzéseim vannak Zayn közelében, mikor nekem itt van ő.
-Szeretlek.-nyom puszit a fejemre.
-Én is.-mosolygok rá.
Kezei a fenekemre csúsznak, arcát a nyakamba temeti és sóhajtva simít végig rajta.
-Menj!
Végigsimítok a tarkóján, még egy utolsó puszit nyomok az arcára, majd elengedjük egymást és én Louis felé indulok, ő a buszmegállóhoz. Felkapom a járdáról az eldobott csikket és két ujjam közé csípve a legközelebbi kukába hajítom, majd a kezeim a nadrágomhoz dörzsölöm. Beugrok a mosolygós fiú autójába, puszit nyomok az arcára a táskám meg ledobom a lábam elé és bekapcsolom a biztonságiövet.
-Minden rendben?-kérdezi, és aggodalmas pillantással fürkészi az arcom.
-Persze.-bólintok.
-Akkor jó.-mosolyog.-Milyen napod volt?
Az utat végigbeszéljük, én részletesen elmondom az unalmas napom, mert ragaszkodik hozzá, hogy semmit ne hagyjak ki és az olyan dolgokról is számoljak be, aminek semmi jelentősége, például hogy mit vettem ebédre. Kérdésekkel bombáz, majd miután mindenre választ kapott elregéli a ma délelőtti vitáját, ami közte és Niall között robbant ki, az utolsó darab Kinder csoki miatt. Kellőképpen kinevetek magamnak egy hasfájást, és jókedvűen lépek be a házba. Az arcomra fagy a mosoly, amikor belépve megpillantok Zayn mellett a kanapén egy gyönyörű, barna hajú lányt. Azonnal az ajkamba harapok és a cipőfűzőm kibontásának szentelem a figyelmem. Talán ez az a lány, akivel Zayn randizott, és ami állítólag rosszul sült el. Szégyenkezve teszem a helyére a fehér Converse cipőm, miközben a lány nevetve feláll Zayn mellől, oldalba löki a fiút, majd Louis-hoz lép és megcsókolják egymást. A szám ,o' alakot ölt, a megkönnyebbülés eláraszt és mosolyogva lépek be.
-Szia.-motyogja a kreol bőrű fiú. Igyekszem nyugodt maradni, rámosolygok és én is kibököm ezt a rövid szót.
-Hé, Stell!-ragadja meg a karom Lou, és maga mellé húz.-Ő itt a barátnőm, Eleanor.
Ha a csók után még kételyeim támadtak, most azok is leülepszenek, mert a lány - név szerint Eleanor - a nyakamba ugrik és magához szorít. Zavarban érzem magam, Louis nevetve lefeszegeti rólam a barátnője karjait.
-Szia!-mosolyog jókedvűen, és gyengédebben ölel magához, miközben halkan nevet.-Eleanor Calder vagyok.-nyom két puszit az arcomra.
-Én, öhm...
-Zavarba hozod!-néz rá szemrehányóan Louis.
-Stella Starlight.-mosolygok.
-De szép neved van!-ámuldozik.
A hangra belépnek a többiek is, mosolyogva üdvözlöm a kissé hiányos öltözetű Harry-t, a fáradtan pislogó Niall-t, majd Liam karjaiba menekülök és onnan figyelem az eseményeket. Zayn még mindig távolságtartó, köszönünk egymásnak, de a társalgásunk javarészt itt befejeződik, és csak távolról figyeljük egymást. Elkeserítő.
-Kitaláltam holnapra valamit-közli csillogó szemekkel a bátyám.
-Igen?-pillantok rá szélesen mosolyogva.-Micsodát?
-Elmehetnénk együtt az állatkertbe.
-Miért nem vidámparkba?-motyog Niall.-Majmok vannak itt is.
Felnevetek, rajtam kívül Eleanor is nevetni kezd, Louis kihívóam méregeti a szöszit. Arra várok, hogy mikor szólal meg a háttérben olyasmi zene, mint a régi, cowboy filmekben.
-Egyetértek, de vidámparkba máskor megyünk. Vagy inkább oda szeretnél menni?-néz rám összezavarodva Liam.
Kis híján rávágom, hogy nekem mindegy hova megyünk, csak együtt legyünk, és jöjjön Zayn is, olyan jó lenne, ha nem viselkedne ennyire furán velem.
-Nem! Az állatkert jó lesz, szeretnék látni zebrákat és pandát!
Az arckifejezése elárulja, mennyire jól szórakozik rajtam, közelebb húz magához és boldogan puszit nyom az arcomra, majd kíváncsian pillant körbe.
-Tud jönni mindenki?
Mindenki bólint, kivéve a kanapén ücsörgő Zayn-t, aki látszólag elbambulva néz valamit.
-Zayn?-kérdezi Louis.
-Hm?
-Jössz velünk holnap az állatkertbe, ugye?
-Minek megyünk az állatkertbe?
-Mert elvisszük Stellát és különben is, meg kell látogatnod a rokonaid!
Halkan felhorkant és felmutatja a középső ujját. Az arcom félig Liam pólójába rejtem, Zayn tekintete óvatosan rám vándorol, én pedig minden erőmmel igyekszem azt szuggerálni felé, hogy mondjon igent. Az ajka picit megrándul, majd vonakodva bólint. Elmosolyodom, és rántok egyet a táskámon.
-Te is jössz?-pislogok Eleanorra.
-Áá nem, menjetek csak.
-De gyere te is! Szeretném...-harapok az ajkamba.
-Én is szeretném.-mereszti rá a szemeit Louis.
Halkan kuncogok, miközben a többiek elnyávogják neki, hogy szeretnék ha jönne, majd a lány is rábólint.
-Lepakolok.-mosolygok.
-Segítek!-vágja rá Harry, majd kikapja a kezemből a táskám.
-Vegyél fel pólót, Styles!-szól utána Liam.
A fiú a vállát vonogatva, vigyorogva pillant hátra, kissé elpirulok és csendesen lépkedek utána.
-Mi van ebbe?-mered a táskámra.-Egy ház alapanyagát hordod magaddal az iskolába?
-Könyvek.-vonom meg a vállam.-Ez a táska kicsi ahhoz, hogy egy ház darabjait pakoljam bele.
-A nők sok mindent tudnak belepasszírozni egy kis táskába.
-Lehet, de ezek csak könyvek, és elég nehézkesen férnek el.-mosolygok.
Kinyitom a szobám ajtaját, a táskám leteszi az egyik fotelba, és körbenéz a szobámban.
-Szépen berendezkedtél.-villantja rám gödröcskés mosolyát.
-Köszi.-huppanok le az ágyamra, és megpaskolom magam mellett a helyet. Nem kell kétszer mondanom neki, hogy üljön le mellém.
-Jól érzed magad itt?
Bólogatok, és kibújok a vékony, derékig érő kabátomból.
-Aha, kicsit féltem, hogy milyen lesz veletek, de kellemesen csalódtam.
-Milyennek képzeltél minket?-kérdezi, és felhúzza a lábait.
-Nem is tudom, néztelek titeket a tévében és próbálom nyomon követni a karriereteket, de nem igazán tudtam véleményt alkotni.
-Ahha.-bólint.-És most?
-Hát... egész átlagosak vagytok, úgy értem, hogy nem vagytok elszállva és tényleg barátok vagytok.-hadarom.
-Értem.
Néhány percre beáll a csend, majd hirtelen felpattan az ágyamon és kinyitja a tetőablakot.
-Mit csinálsz?-nézek rá hatalmas szemekkel. Úgy festhetek, mint valami anime mókus, vagy Csizmás kandúr amikor olyan nagy szemeket mereszt.
-Gyere!-mosolyog, majd kidugja a fejét és a két kezét. Ijedten figyelem, ahogyan elrugaszkodik az ágyról és felemeli magát, felhúzza a lábait és néhány pillanattal később megjelenik a vigyorgós arca, konkrétan a tetőről.
-Én ezt nem tudom megcsinálni!
-Segítek.-nyújtja felém a kezeit.-Ne parázz!
-Ez veszélyes!-sipákolok.
-Dehogy, majd vigyázok rád. Na, gyere!
-Lefogok esni.-motyogom, és én is felállok. Nevetni kezd, nem tudom hogy rajtam, vagy valami máson. Túl alacsony vagyok ahhoz, hogy az ablakkereten kívül lássak bármit is, ezért csak a kezeim nyújtom ki. Megkapaszkodok Harry-ben, de amikor a karomnál fogva megemel hangosan felsikoltok, belőle pedig kitör a röhögés.
-Harry! Nee! Tegyél le!
Lábdübörgést hallok, majd néhány perccel később Liam néz rám riadt, és kissé haragos arccal, miközben Harry még mindig tart, hirtelen megemel és hangos visítások közepette felhúz a tetőre, majd abban a pillanatban, hogy ,,földet érek" hátraborul és én egyenesen a fedetlen mellkasára esek.
-Mi a frászt csináltok?!-kiált fel bosszúsan a bátyám, majd a feje megjelenik az ablakon.-Harold!
-Hé, nem csinálunk semmit! Csak segítettem neki kijönni a tetőre, mert te (!) még nem voltál hajlandó feljönni vele ide!
-Tudod mit hittem, amikor hallottam, hogy visít?
Legördülök Harry mellkasáról, a kezeim a hasamra szorítom és hangosan nevetek, nem törődve a bosszús testvéremmel, és az igencsak szórakozott fiúval, további hangokat hallok, majd Liam mellett megjelenik még egy fej, Zayn összevont szemöldökkel néz ránk. Harry feltornázza magát és vigyorogva nézi, ahogyan hangosan nevetek.
-A húgod őrült.-közli tényként.-Nézzétek hogy nevet!
Még három fej, a fiúk mellett Eleanor is nevetve figyeli, ahogyan összegömbölyödve próbálok lenyugodni, de a nevetés még mindig rázza a vállam, és amikor már elérek a nyugodtabb pontra, ismét kirobban belőlem.
-De aranyos.-nevet ki a lány is.
Ülőhelyzetbe tornázom magam, feltételezem, hogy az arcom piros, és a hajam kócos.
-Harry miatt már másodjára sikoltozik.-vigyorog Louis.
Végignézek rajtuk, Liam karba tett kezekkel méreget minket, a többiek Zayn kivételével mind jól szórakoznak rajtunk, viszont az a fiú csendbe van, és a pillantása ide-oda ugrál köztünk, leugrik az ágyról és hallom, ahogyan elhagyja a szobám. A jókedvem elpárolog és összezárt szájjal mélyeket lélegzek, csak tudnám mi baja van velem... Nem hiszem, hogy megbántottam volna valamivel, mégis annyira távolságtartó, meg sem próbál beszélgetni velem.
Harry lopva megérinti a kezem, és a pillantásával a tudtomra hozza, hogy ne foglalkozzak vele. De engem bánt, hogy ilyen, ráadásul azt sem tudom, hogy miért.
-Gyertek fel!-vigyorog az ágyamon ácsorgókra.
Innen a tetőről, olyan, mintha csak egy rakás lebegő fej lenne, és ha nem tudnám, hogy az ágyamon állnak, valószínűleg halálra rémülnék, de így csak ismét elkap a nevethetnék. Harry hirtelen ismét seggre esik mögöttem, ezúttal egy fehér póló teríti le a göndör hajú fiút, és Zayn megjelenik a többiek közt.
-Öltözz fel, mielőtt még bárki is meglát!
-Irigykedsz, hogy nekem jobb testem van, mint neked?
-Egy szóval se mondtam ezt, csak vedd fel azt a pólót, mielőtt valaki lefényképezne így Stellával.
-Igaza van!-áll ki Zayn mellett Liam.-Vedd fel, Harry!
-Jólvanna'.-motyog, és belebújik a fehér pólóba.-Levehetem a nadrágom?
Kivétel nélkül egyszerre vágjuk rá a választ, én pedig rögtön a szemem elé kapom a kezeim.
-Nem!
Halkan pufog magában, majd kiterül a cserepeken és a kezét a szemei elé teszi, hunyorogva kémleli a kissé borús égboltot. Kérdőn pillantok Liam-re, aki arrébb hessegeti a többieket, és ő is feljön hozzánk, majd őt követik a többiek, 1 kivétellel.
-Elmentem.-motyogja Zayn, és véglegesen elhagyja a szobám.
Megbántottan, és szomorúan nézek le az ágyra, majd Niall megfogja a kezem és visszahúz maga mellé, megajándékoz egy kissé félénk mosollyal és összeborzolja a hajam.
-Ne foglalkozz vele.-fonja körém az egyik karját.-Tériszonya van.
-De hát ez csak a tető.-suttogom kissé sértetten.-Ti repülőn utaztok több órát!
A hangom vádlón cseng, és kis híján elbőgöm magam ott, mindenki előtt. Liam mellém kúszik, a karjaiba zár és megpuszilja a fejem, miközben magában motyog valami érthetetlent, a hangjából ítélve elég mérges.
-Jól vagyok.-motyogom a pólójába.
-Beszélek majd vele.-simít ki az arcomból egy odalógó tincset.-Emiatt ne légy' szomorú.
-Jó.-dörzsölöm meg az arcom, majd összehúzott szemekkel nézek fel rá.-De ne beszélj vele! majd én megoldom.
-Oké.-bólint.-De ha nem megy, akkor...
-Jó, jó, jó.-bólogatok, mire Eleanor felnevet.
Louis egy pillanat alatt kikapja a nadrágzsebemből a telefonom, míg nem figyelek oda. Az sms-ek és hasonló dolgok zárolva vannak, mert apu előszeretettel kutakodik a kis készülékben, tisztában vagyok vele, hogy semmi olyanhoz nem férhet hozzá, így én szép nyugodtan bámulom a házak tetejét (?) a ház tetejéről.
-Nemáár' ez az 1 szám van a telefonba? Semmi tőlünk?
Megvonom a vállam és mosolyogva pillantok rá.
-Megvan az Up all night.
-Jaa, az más!-vigyorodik el.-Na, de akkor is!
-Mi az? Muti' már!-mászik hozzá Niall.-Ez gáz! Sürgősen küldenünk kell neked zenéket!
-Majd Harry bácsi kezelésbe veszi.-vigyorog a göndör.-De az az 1 dal legalább jó?
-Szerintem Stella nem szereti a Ramones-t.-motyog Lia.
-Bruno Mars.-vonom meg ismét a vállam.-Szeretem ezt a dalt...
-Uhm, a majmos dal után ez a ,,pénzleső r..."-magyaráz, de Liam félbeszakítja, elugrik mellőlem és a kezét Harry szájára tapasztja.
-Ki ne mondd azt a szót! Ne merjetek csúnyán beszélni a húgom előtt!
A fiú válla rázkódnak a nevetéstől, Louis hátradől, a fejét Eleanor combjára hajtja és elindítja a kedvenc dalom, Niall elbambulva hallgatja, míg Liam teljesen felesleges dologról magyaráz a vihogó barátjának.
Halkan dúdolom a dalt, közben az ingemről lógó cérnaszálat piszkálom, Niall rám mereszti a kék szemeit és beáll a csönd.
-Mi az?-emelem fel a fejem.
-Ó, az a Payne hang!-ül fel hirtelen Louis, és kis híján megfejeli a barátnőjét, majd hevesen magyarázni kezd neki, miközben a homlokát és az arcát tapogatja.-Úúú ne haragudj, nem akartam! Ugye nem fájt?
Eleanor csak nevetve megrázza a fejét, végigsimít a barátja arcán és megpuszilják egymást. Kissé szétfolyva bámulom őket, majdnem visítozni kezdek, hogy mégis mennyire cukik, de tartom magam és csak mosolygok rajtuk. Vajon én is ilyen vagyok Ericcel?
-Énekelj!-követelőzik Harry.
-Nem!
-Naa.-csap a térdére Niall.-Menjünk be, hozom a gitárom és elénekled nekünk ezt a dalt.
-Nem éneklek.-rázom makacsul a fejem.-Azt akarod, hogy elájuljak?
-Miért ájulnál el?-kapja rám a tekintetét Liam.
-Mert nem szeretem ha mindenki engem néz.
-Ismerős.-motyogják szinte egyszerre.
Egy kicsit elpirulok, megdörzsölöm az arcom és lehajtott fejjel visszaveszem a telefonom. A fejemet a térdemre hajtom és a lemenő napot figyelem, percekig csönd van, úgy hiszem ők is az eget nézik, bár elég nehéz elképzelnem, hogy ez az 5 - most csak 4 - srác együtt kiül a tetőre, hogy a naplementét nézzék.
-Tehetünk rá zenéket?-kérdezi kissé megszeppenten a szőke fiú, és a telefonomra bök.
-Persze.
-Kezd hideg lenni.-kúszik vissza hozzám Liam.-Menjünk be, csináljunk kaját és nézzünk meg egy jó filmet.
-Oké.-vigyorgok rá, és egy pillanat alatt elillan a zavarom.-Hogy fogok innen lejutni?-pillantok le az ajkamat harapdálva az ágyamra, ami alattunk van.
-Majd én lemegyek először és elkaplak.-vigyorog a göndör.
-Nem ugrok le!
-Nem lesz semmi baj, alattunk van az ágyad.
Louis-ból kitör a röhögés, az arcát eltakarva a homlokát a térdének dönti, miközben a vállai rázkódnak. Elképesztően aranyosan nevet, mindannyian aranyosan nevetnek, nekem is mosolyognom kell tőlük.
-Harry.-nyögi.-Annyira kétértelműen beszélsz.
Én még mindig nem értem, ezért a zöld szemeket fürkészem, a megvilágosodás kb 10 másodperc alatt éri el, és az értetlen arckifejezés vigyorrá alakul és belőle is kitör a nevetés, ahogyan rajtam kívül mindenkiből.
Csak én nem értem?
-Fejezzétek be!-ölelt magához Liam.-Minden nap elgondolkozom, hogy jó ötlet volt-e közétek hozni őt.
-Én ezt nem értem.-motyogom.
-Jobb is! Na, menjünk le innen.
-Miért gondolkozol ezen? Egyértelmű, hogy nem!-kacag nagyokat a göndör.
-Örülök, hogy te ezt viccesnek találod.
Félve nézem, ahogyan egymás után ugranak le az ágyamra, Eleanor lassan mászik le, a derekát már lentről fogja meg Louis, és nevetve elterülnek az ágyneműmön. Egy pillanatig irigykedve figyelem őket, majd leülök az ablakpárkány peremére és félve pillantok a ,,mélybe" ahol mindenki engem néz, kivéve a nevető szerelmesek. Nagyot nyelek, elfehéredő ujjakkal markolom a párkányt, Liam közelebb lép és megfogja a derekam, bátortalanul mosolygok le rá, mielőtt felsikolthatnék könnyed mozdulattal kivesz az ablakból és ismét biztonságos helyen vagyok.
-Nem is volt olyan ijesztő, ugye?-mosolyog rám Niall.
-Hmm... de!
Egyenként lemásznak az ágyamról, megigazítom utánuk a Liam pokrócot, majd én is utánuk iramodok, és Harry mellé szökdécselek.
-Szóval, te ilyen félős vagy?-emeli rám huncutul csillogó szemeit.
-Hagyd békén, megijeszted!-húz magához Louis, így az egyik karja alatt Eleanor, a másik alatt én vagyok.
Nem igazán tudom, hogy Harry ezen kérdésére mit kellene válaszolnom, így engedelmesen maradok Louis mellett.
-Szerintem Niall telefonjáról küldjünk át neki zenéket, azok úgyis olyan lányosak.-borzolja össze a hajam.
-Hé!-háborodik fel a szőkeség.-Ez nem igaz!
-Küldjetek bármit, legfeljebb majd kitörlöm.-mosolygok.
-Aha! Szóval neked a One Direction küld zenét a telefonodra, de te kitörölnéd!-vádul Harry.-Micsoda kis hálátlan vagy!
-Vegyél vissza!-szól rá Liam, de csak nevetni tudok rajtuk.
Nevetve lépkedünk le a lépcsőn, teljesen elfelejtettem, hogy Zayn most sincs velünk, ám amikor leérünk és meglátom a kanapén elnyúlva, azon kívül, hogy hirtelen ismét zavarban érzem magam, valami keserű ízt érzek a számban. A kis csapatunk nem lesz csendesebb, de kivétel nélkül mindannyian küldenek felém egy biztató pillantást, Eleanor pedig lopva megsimítja a karom és rám mosolyog. Nagy levegőt veszek, valamiért bevillan a Maroon 5 This Love című dala, jobb kedvem lesz és magabiztosan bújok ki Louis karja alól, de ahogy közelebb lépek a kanapéhoz, a bátorságom egy pillanat alatt elillan.
-Zayn, csomagold összébb magad és engedd oda Stellát, válasszatok valami filmet!-utasítja kedvesen Louis.
-Igenis!-morog.
Az ajkamba harapok, megállok félúton a fiúk és a kanapé közt, miközben Zayn kelletlenül feltápászkodik és levágódik az egyik fotelba.
-Akkor majd én hozok le filmeket.-motyog zavartan Harry, és visszafordul.
Megszeppenten ácsorgok, Eleanor karon ragad és bevezet  a konyhába, miközben jókedvűen csacsogni kezd a popcorn-ról (?). Nem tudom mit csináltam, nem tudom miért ilyen velem, mindenesetre nem csak, hogy rosszul esik, de kezd elegem is lenni, viszont Liam miatt inkább befogom a szám és nem engedem, hogy emiatt ne érezzem jól magam az újdonsült bátyámmal.

~Zayn Malik~

Rohadtul idegesít ez a fura érzés, és nem mellesleg rohadtul nincs semmi kedvem végigülni egy idióta filmet ezzel az idióta érzéssel, ráadásul pont mellette! Kelletlenül tápászkodok fel a fotelből, ahová mérgemben levágódtam, mert kezd idegesíteni az a rengeteg rám meredő szempár. Elmondásuk szerint ez cuki nézés, szerintem viszont pokolian ijesztő.
-Mi van?-dünnyögök. A figyelmem akaratlanul is mindig elvonó lány a kezeit tördelve felhúzza a lábait, rám sem pillantva kivesz Harry kezéből egy DVD tokot és elmélyed a tartalomban. A kezük összeért, érzem, hogy az a helyes kis ér kidagad a homlokomon.
-Gyere már ide!-ragad karon Eleanor, és egyenesen leránt mellé.
Majdnem ráesek, de az utolsó pillanatban arrébb vetődöm, így csak ráijesztek, melynek következtében felsikolt. Harry, Niall és Louis röhögni kezdenek, Liam egy villával a kezében ugrik elő a konyhából, Eleanor megpróbálja elfojtani a mosolyát, a narancsillat megcsap és kissé kábán, motyogva csúszok arrébb tőle, miközben ő a kezei mögül rám pillant, majd hatalmas meglepetésemre kacagni kezd.
-Ne!-kiált Niall.-Megint kezdi!
-Lecseréltek Haz-veregeti meg az említett vállát Louis-már nem csak miattad sikoltozik.
Kellően zavarba hoznak. Az egyik ok, hogy próbálom távol tartani magam Stellától, hogy nem szeretném ha ezek ezt csinálnák, a másik, hogy ő Liam húga, és a nagy, okos testvér jelenpillanatban is egy villát szegez rám.
-Nagyon vicces.-horkantok, majd a kellőnél bunkóbban vetem oda a nevető lánynak.-Bocs.
Rám néz, egy pillanatra, amíg a pillantásunk találkozik elfelejtek levegőt venni, elmosolyodik és csak legyint. Ekkor döntök úgy, hogy ideje lesz elszívni egy cigit. Felpattanok és kiviharzok a teraszra, felkapom a dobozom és a macskás (?) öngyújtóm, majd lehuppanok a lépcsőre és a számba veszek egy szálat. Az ajtó nyílik mögöttem, nem nézek hátra, miközben a rossz ízű füstöt ízlelgetem felkészülök egy tartalmas beszélgetésre Liam-mel, vagy kíváncsiskodásra a többiek valamelyikétől, esetleg Eleanor kedves szavaira, ehelyett kis híján lenyelem a cigit, amikor egy szőrös vádli helyett egy kifejezetten csinos, farmernadrágba bújtatott testrészt pillantok meg. Cigivel a számban nézek rá, látom rajta, hogy zavarja a füst, de ennek ellenére csendben leül mellém. Az utóbbi pár napban sokat bámultam a lábát, ami kis híján most is eltereli a figyelmem, de mielőtt elkalandoznék megszólal.
-Mi a baj velem?
-Tessék?-nézek rá értetlenül.
-Nézd, Zayn, ha nem mondod el mi bajod velem, esélyem sincs változtatni.
-Veled?-nyomom el a csikket, majd rögtön ki is veszek egy újabb szálat és meggyújtom.-Semmi.
-Nem vagy egy könnyű eset.-sóhajt.
-Mondták már.
-Szóval? Elmondod?
-Nincs mit.-vonom meg a vállam.
Kinyitja a száját, majd rögtön be is csukja, átöleli magát és lehajtja a fejét. Kérlek, mondd, hogy nem sír!
-Hé.-motyogom, és óvatosan megérintem a haját. Igyekszem nem elidőzni azon, hogy mennyire puha, nem hajolok felé, tisztes távolságból szemlélem.
-Hahh! Tudtam!-néz rám nevetve. Elrántom a kezem, és zavartan felállok, a csikkeket a kukába dobom, de mielőtt bemehetnék ismét megszólal.-Zavar, hogy itt vagyok?
Két lehetőség van, 1. hazudok neki, vérig sértem és magamra haragítom Liam-et, amiért megsértettem a kishúgát, de ha nem túl kitartó akkor békén hagy, 2. elmondom neki, hogy hülyén és nagyon furán érzem magam a közelében, ami elképesztően idegesít, a fiúk kombinálni kezdenek és Liam leszúr a villájával. Az elsőnél maradok, tekintve, hogy magam sem vagyok biztos ezekben a hülye érzésekben, nem mellesleg ,,boldog párkapcsolata" van.
-Igen!
-Aha.-néz a szemembe.-A baj csak az, hogy meg sem próbálsz megismerni!
-Annyira Payne vagy.-zsörtölődök magamban, majd hangosabban hozzáteszem.-Nincs kedvem.
-Rendben.-sóhajt.
Belülről harapdálom az ajkam, az asztalhoz húzódva figyelem, ahogy feláll.
-Harry szívesen megismerkedik veled közelebbről.-jegyzem meg, de nem elég halkan.
-Tessék?!
-Semmi.-kerülöm ki, erőltetetten mosolygok rá.
-Zayn.-motyogja, és ezúttal semmi játékosság nincs a hangjában. Ránézek, a pillantása összefonódik az enyémmel és percekig farkasszemet nézünk, az ajkaim makacsul összezárom, és igyekszem a lehető legridegebbül nézni rá.-Hát jó.-sóhajt, majd ezúttal ő kerül ki engem, és bemegy.
Hülyén ácsorgok, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom és elgondolkozom azon, hogy valami ürüggyel gyorsan lelépek innen, de az túl feltűnő lenne. Megfordulok, a kanapén ül és felhúzott lábakkal olvasgatja egy újabb DVD tokján a tartalmat, megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire aranyos, ahogyan ott kuporog egy rakás őrülten röhögő fiú közt. Nem beszél senkivel, a többiek pedig valószínűleg nem kérdezik rólam, még csak felém se néznek, egyedül Eleanor pillantgat rám. Nagyszerű lesz, ha szövetkezni kezd a legkevésbé sem normális barátjával, és valami akcióba kezdenek ,,melegítsük össze Stellát és Zayn-t" fedőnévvel. A dobozt az asztalra dobom, elhessegetem a füstöt és csak azután nyitok be, hogy megbizonyosodtam róla, nem fog bejutni füst. Még csak az hiányzik, hogy Harry fuldokolni kezdjen, egyszer próbált meg cigizni, kis híján kórházba kellett szállítani, akármennyire is bosszant amit Stellával művel, azt nem akarom, hogy bármi baja essen. Becsörtetek, felbotladozok a lépcsőn és a fürdőszobámba érve gyorsan fogat mosok, kelletlenül bújok ki a szűk farmernadrágból és helyette egy szürke melegítőbe bújok, majd lomhán indulok vissza a nappaliba, ahol bár még nincs kiválasztva a film, Niall bőszen ropogtatja a chipset és popcorn-t. Levágódok Harry mellé, hogy szemmel tudjam tartani, az orrát egy kicsit felhúzza, jelezve a nem tetszését a cigi miatt, de csendben marad és közel - túl közel - hajolva a lányhoz magyarázni kezd a filmről. Liam is belép, ezúttal nem fog ránk villát, helyette egy bögre kakaót tart, amit rögtön a húga felé nyújt.
-Köszönöm.-mosolyog rá.
Nagyot sóhajtok, amikor Liam megsimítja a fejét és keresztülmászva a kanapén és a fetrengve röhögő Louis-n lehuppan mellé. Pontosan tudom, hogy miért igyekszik ennyire a kedvében járni ennek a lánynak, mióta itt van Liam - ha lehet ilyet mondani - még túlbuzgóbb lett, reggelente korán kel és reggelit készít neki, uzsonnát az iskolába, édességekkel lepi meg, és akárhányszor összefutnak azt kérdezgeti, hogy szüksége van-e valamire, nem utolsó sorban pedig sokat ölelgeti. Én is ilyen vagyok, amikor hazamegyek és pár napot a testvéreimmel töltök, annyi a különbség, hogy Liam-nek ez teljesen új, míg nekem mindig is természetes volt. Elszégyellem magam, mert ő mindig kedves volt az én testvéreimhez, én meg egy gyökér vagyok a húgával.
-Válogatós vagy.-jegyzi meg Niall.-Milyen filmet akarsz nézni?
-Ezek mind ijesztőek.-húzza el a száját.-Nem szeretem az ijesztő filmeket.
-Nyálasat akarsz nézni?-fintorog Harry.
-Hát, nem...
-Akkor nézzünk valamit a tévébe.-veszi el a távirányítót Liam, és kapcsolgatni kezd a csatornák közt.
Felállok és ismét visszamegyek a szobámba, kiválogatok néhány nem nyálas vígjátékot, majd ismét lemegyek és rezzenéstelen arccal nyomom a kezébe, míg a tévében valami Justin Bieber klip megy és Niall hangosan énekli a dalt.
Mindannyian köré gyűlnek, lehuppanok a fotelbe, nekem teljesen mindegy, hogy mit nézünk, nem fog lekötni. A Nagyfiúknál maradnak, láttuk már milliószor, de senki nem szól érte semmit, Louis beteszi a lejátszóba és elindítja, hátradőlök és próbálom a tévét bámulni, és nem őt.

27 megjegyzés:

  1. Gratulalok a kisbabához! a keresztnevét szabad tudni??
    egyébként rohadt jo resz

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett ez a rész (is) :) Nem tudom, hogy fogom tudni kivárni azt a 3 napot!
    Egyébként én is gratulálok a babához, remélem majd hozol róla képeket! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ha szeretnétek akkor majd teszek róla képet. :)

      Törlés
  3. Nagyon jó lett !!!!! Várom a kövit ( wáá de sok lssz az a 3 nap )

    VálaszTörlés
  4. Nessa !!
    Ez valami elképesztően jó lett *______*
    Eric olyan.....
    Harry mennyire cuki volt :$$
    Zayn mekkora bunkó volt Stella-val.. Haragszom rá :@
    XoXo

    VálaszTörlés
  5. Ez igazán jóóóó!! Olyan aranyos volt ez a rész! És a hossza na az is nagyon jó :D :) Várom a kövit!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik!Siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
  7. Úristen! De imádom a blogod. Ahogy írsz, ahogy a szereplőket leírod. Imádtam a részt. Amikor Harry és Stella kicsit "közelebb kerülnek egymáshoz" imádom, hogy Zayn féltékeny. Én azt ajánlom, hogy legyen benne ilyen jelenet. Zayn eléggé bunkó Stellához, de megértem, hogy távol akarja magát tartani tőle, de ugyebár ez már felesleges, mivel szerintem nem lepődik meg senki, ha azt mondom, hogy szerelmes belé. Imádom, amikor Liam megvédi a fiúktól. Amikor leírtad hogy nevet, tényleg elképzeltem, hogy a tetőn össze gömbölyödbe, magzatpózban nevet mint egy retaldált fóka, a fiúk meg rajta nevetnek. Na, nem is dumálok többet, nagyon tetszik. Hamar kövit.
    Puszi: Helga

    U.I. Gratulálok a kisbabához. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igazán örülök, hogy tetszik! :))

      Törlés
  8. Gratula a babócához! ^^ :) A rész nagyon jó lett, nagyon várom a kövit ^^ ♥

    VálaszTörlés
  9. ÁÁÁ imádom még mindig <33 siess
    xoxo Dia

    VálaszTörlés
  10. Kedves Nessa! :)
    Én ezt a blogodat az indulása óta figyelemmel kísérem és minden részt szóról-szóra nem egyszer meg nem is kétszer elolvasok mert amit te ,,művelsz" hozzáteszem ilyen fiatalon(!) hihetetlen! :D
    Kezdeném avval hogy miután elolvastam az 1.részt azon kezdtem el gondolkodni hogy ilyen szuperjó ötlet mármint hogy Liamnak van egy tesója akit nem ismer..stb. hogy nem jutott eszébe már valakinek? Mert már rengeteg blogot/történetet/sztorit olvastam és még nem találkoztam olyannal ahol ennyire kidolgozták volna az alaptörténetet vagy akár az utánna következőeket. Visszatérve a kérdésemre. Nekem az a válaszom rá hogy neked szuper fantáziád, képzelőerőd van ami szerintem az íráshoz elengedhetetlen és mivel neked ez megvan nem is kicsit ezáltal tudsz minden részt meg a részen belül is akár egy bekezdést is úgy megírni hogy az ember végigizgulja az egészet és egymás után többször is elolvassa mert annyira jó és tetszik! Olyannyira hogy a főhősnő szerepébe 100%-ban beletudja élni magát az ember és ez nagyon ritka! :)
    A másik ami nagyon megfogott az az ahogyan velünk szemben az olvasókkal viselkedsz! :)
    Például a mostani is...
    Mikor írtad hogy miért nem tudsz majd részeket hozzni mert nem leszel otthon és annak az okát is leírtad. És még te kértél bocsánatot hogy nem fogsz tudni részeket hozzni + meg féltél attól hogy elveszted az olvasóidat! :) De egy ilyen hiperszuperfantasztikus blognak hogy csökkenhetne az olvasók száma?! :D Inkább növekszik..;) Evvel is látszik hogy mennyire szereted az olvasóidat és még meg is bízol bennük ami szintén ritka! Szószerint nekem ez az első olyan blogom ahol a blogíró :) ennyi odaadással írja a részeket (az összeset! :).
    Tehát most ami a legfontosabb!
    Az az hogy minnél hamarabb letwljen ez a 3 nap és új rész legyen!!! :D
    Köszönöm a figyelmedet, puszi : Becu (: xx
    Ui.: Hogy van a kisbaba? Remélem minden rendben vele és jó egészséget kívánok neki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Nem is tudod mennyire jól esnek a szavaid, köszönöm szépen, nagyon sokat jelent! :)
      A kisbaba jól van, minden rendben vele és hétfőn elfoglalhatja a saját kis szobáját. :))
      Puszi!

      Törlés
  11. Hello
    Nagyon nagyon gratulálok a kis picúrnak meg a szüleinek is. :)
    Ha kérhetem/kérhetnénk akkor teszel ki képet róla? :) annyira imádom amikor még olyan pici mindenük a babáknak.
    A rész tökéletes lett.
    Ahogy Leeroy mondaná: ,, Per-fect"
    :)
    Már megint volt olyan mondat vagy szó amin felnevettem csak az a gond hogy este van ezért vissza kellett folytanom a nevetésem így ilyen vinnyogó hangokat adtam ki , de remélem nem keltettem fel senkit :)
    Szeretem a történeted és szeretlek téged is mert ilyen tökéletes blogíró és személy vagy. <3
    Nagyon várom a történet folytatását és remélem lesz még benne sok vicces rész. *-*
    Mimi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Már kérték néhányan, ezért fogok hozni róla képet, jövőhéten megyek meglátogatni.:)
      Sem én, sem a történeteim nem tökéletesek, de köszönöm szépen, én is nagyon szeretek mindenkit! Igyekszem majd sok vicces részt írni. ;)

      Törlés
  12. Imádom a blogot.:) ez a rész is nagyon jó lett,vicces és hosszú.:) a picibeu pedig gratulálok:)
    puszi: bius.xx

    VálaszTörlés
  13. Uuuuu, nagyon állat lett, kibaszottul tetszett! :D
    Az előző résznél is ahw, a pofám beállt a vigyorgástól. Birom ahogy írsz, a párbeszédek is nagyon jók a sztoriban!
    Az orange girl-ig csak tetszett a sztori/blog, azota viszont imádom <3 annyira jooo, hogy legyszivesebben feltetetném veled az összes részt, és azt olvasnám..><
    Remélem ezt a blogot is olyan hosszúra írod majd, mint a stole my heart-ot.
    Nekem ez jobban tetszik, olyan aranyos, vicces stb. :$
    Nyah, vároom a köviit. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D
      Nem tudom feltenni az összes részt, mert nem írom meg előre őket. :D
      Még nem tudom mennyire lesz hosszú, 50-60 részesre tervezem. :)

      Törlés
  14. Neneneeeeee! Így abba hagyni ezt a részt??? :0 Fantasztikusanszuperülhiperülmarháraelképesztő volt ez a rész! *-* :3 Ha tudod hozzd lécci ma a részt mert már nem bírom kivárni a folytatást! :D Puszi : Kitty :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! ^^
      Köszönöm szépen, már olvashatod a következőt. :)
      :*

      Törlés