2013. július 24., szerda

8.rész Üdv a Direction házban!

Hey! :)
Ma reggel (fél 2) felkeltem azzal a céllal, hogy azonnal felteszem az új részt. Bekapcsoltam a laptopom, elfoglaltam a kényelmes kis ringatózó, vagy nem tudom milyen fotelem, és beléptem bloggerre. Elkezdtem írni a másik blogomba az új részt, és amikor 3 órakor az órára pillantottam rájöttem, hogy itt még nem frissítettem, gyorsan átugrottam erre az oldalra és még javítgattam ezen a részen. Szóval itt vagyok, meghoztam a 8. részt.
Még annyi mondanivalóm lenne, hogy felmerült egy kis kiruccanás - a másik blogomon már írtam róla - eleinte úgy volt, hogy már ma utazom, de ez egy kicsit el lett halasztva, vagy holnap, de legkésőbb a hét valamelyik napján elutazom, egyenlőre még nem tudom hány napra. Nem lesz alkalmam írni, ebből értetődően pedig nem lesznek részek egy ideig. Remélem megértitek, és a kisebb szünet után ugyanúgy látogatni fogjátok az oldalt és kommenteltek, idén nyáron még nem voltam sehol, eléggé balul sült el minden, most pedig érthetetlen módon vágyom rá, hogy rohangásszak a 8 éves unokaöcsém után, és hallgassam amint számomra ismeretlen mesékről magyaráz nekem. Az utazás előtt természetesen írni fogok, hamarosan megtudom, hány napra fogok lelépni, szóval mindenről szólni fogok nektek. :)
Nessa. xx
U.i: Végre megjött a Bruno Mars koncertjegyem!! :D

~Stella Starlight~

A tollam sebesen jár a papíron, annyit tanultam az utóbbi 1 héten, hogy végig sem kell olvasnom a kérdést, már tudom a választ. A biosz az utolsó órám, az iskola előtt egy fekete autóban - amit garantáltan fel fogok ismerni - Louis és Liam vár majd rám, hazamegyünk a cuccaimért, elköszönök anyától és apától, és mától végre a bátyámmal fogok lakni. Leteszem a tollat, rajtam kívül még mindenki ír, 20 perc van hátra az órából, ilyen hamar még sosem végezem dolgozattal, pláne nem témazáróval. Átolvasom néhányszor, ellenőrzöm a válaszokat, majd ismét körbepillantok. Nem szeretem elsőnek kivinni a dolgozatot, de felette ülni sem. Halkan felállok, mindenki rám néz, utálom ezt.
-Készen vagy, Stella?-kérdezi kedvesen mosolyogva Mrs. Jones.
Aprót bólintok és az asztalra helyezem a dolgozatom, visszakullogok a helyemre és csendben leülök. Utánam még páran felállnak és beadják a papírokat, előkerülnek a telefonok és a fülesek, én nem veszem elő, magamban visszafelé számolom a perceket. Amikor végre megszólal a csengő elsőként pattanok fel, felkapom a táskám és kirohanok a teremből. Szlalomozok a kifelé igyekvő végzősök és gólyák közt, az elsők közt lépek ki az ajtón. Azonnal felismerem az autót, ami rám vár. Nem elég, hogy jóval drágábbnak és puccosabbnak néz ki mint a diákparkolóban állók, de az első ajtóra rá van ragasztva egy fehér kartonlap, melyen hatalmas piros betűkkel áll: Hey Stella! Többen rám néznek, lehajtott fejjel robogok el, és a kocsihoz szaladok. A kapun kilépve kis híján felbukok valakiben, de még az utolsó pillanatban elkap és maga felé fordít.
-Hey, Stell!-vigyorog rám Eric.-Megint nem figyeltél a lábad elé.
Még több pillantás rám, már nem csak a kocsi, hanem Eric miatt is. Szégyenlősen mosolygok rá, lábujjhegyre állok és megpuszilom az arcát.
-Mit keresel itt? Hogy értél ide ilyen hamar?
-Öhm, lemondtam miattad a matematika órámról.-biggyeszti le az alsó ajkát.-El akartam köszönni még egyszer.
-Negyedjére.-sóhajtok és mosolyogva rázom a fejem.-Holnap is találkozunk ugyanitt.
-Jó, csak...
-Elvigyünk?-intek az autó felé. Többen kíváncsian nézik, de a sötétített üveg nem engedi, hogy lássák a bent ülőket.
-Nem, inkább sétálok. Menj csak.-nyom puszit az arcomra.-Szeretlek.-suttogja a fülembe.
-Én is.
Elenged, visszabújok a karjaiba és hosszan megölelem, mielőtt beszállnék az autóba.
-Sziasztok!-vigyorgok a bátyámra és a vezetőülésben terpeszkedő piros nadrágos fiúra.
-Reméltem, hogy nem indulsz el egy másik autó irányába.-vigyorog rám Louis.-Szia, Stella!
-Ennél feltűnőbb nem is lehetett volna!-hajolok előre, és megpuszilom Liam kissé borostás arcát.
-Hangosbemondót akart, de a hangja túl felismerhető.-mosolyog a bátyám.-Hogy sikerült a dolgozat?
-Én adtam be elsőként.-büszkélkedek kissé elpirulva, miközben Louis a gázra lép.-Szerintem jól sikerült.
Előre dőlök a két ülés közé, a táskám mellettem pihen.
-Miattad ki kellett takarítanunk az egész házat.-jegyzi meg morcosan Lou.
-Épp ideje volt már! Büdös volt bent.-vágja rá a bátyám.-Stella nélkül is ki kellett volna takarítani.
-Az én orrom már hozzászokott a Direction szaghoz.
-Mindegy.-sóhajt fel Liam.-Két napot adok és megint minden káosz lesz.
-Majd segítek takarítani.-szólok közbe.
Néhány perc múlva az autó lassítani kezd és megáll a házunk előtt, izgatottan ugrok ki, a táskámat a vállamra csapom és toporogva várom, hogy a két fiú is kiszálljon. Együtt megyünk be, anya a konyhában van, apa a nappaliban tévézik.
-Sziasztok!-köszönök mosolyogva.
A srácok illedelmesen köszönnek, majd feljönnek velem a lépcsőn. Ragaszkodnak hozzá, hogy ők cipeljék le a cuccaim, így némi vitatkozás után beadom a derekam és engedtem, hogy levigyék. A tankönyveket, füzeteket belepaszírozom az iskolatáskámban, felkapom a laptoptáskám, amiben megpihen a gépem, és becsukom magam után az ajtót. Nyugodtan ballagok le a lépcsőn, Liam a konyhában beszélget anyával, Louis az előszobában ácsorog és mosolyogva veszi ki a kezemből a cuccaim.
-Köszi.-mosolygok rá.
-Kint várok a kocsiban.
Bólintok, majd a konyhába megyek Liam után.
-Kész vagyok.-vigyorgok szélesen.
-Minden megvan?-ölel magához.
Bólogatok, izgatottan pillantok rá.
-Vigyázz magadra!-húz magához anya.-Nézz be, és hívj sokszor, rendben?
-Igen.
Végigsimít az arcomon és megpuszil, majd tovább megyek apához, megölelem, elviselem a figyelmeztető szavait, kis híján felvilágosít, de nevetve leintem és magára hagyom a kanapén. Együtt ballagunk a kocsihoz, Liam előre, én hátra ülök. Az ablakból integetek anyáéknak, majd Louis elhajt, én pedig hátradőlök a kényelmes ülésben.
A szám egyre nagyobbra nyílik, egyre nagyobb és puccosabb házak mellett hajtunk el, a miénk ezekhez képest egy kis porfészek. Az ablakra tapadok, amikor Louis felhajt egy feljárón. A kertben rögtön felfedezek egy nagy medencét, kisebb focipályát, grillezőt és szalonnasütőt, egy hatalmas teraszt, és nem utolsó sorban az ezek közt, középen helyet foglaló hatalmas házat.
-Hú.-sóhajtok.
Louis beáll egy garázsba, a szám még nagyobbra nyílik, nem 1-2 autó áll bent ezen kívül, hanem 5!
-Harry szeret autókra költeni.-közli velem Liam.
-Ez mind az övé?!
-Nem.-nevet rajtam Louis.-Oldalt, az a kis helyes fekete Zayn-é.
Helyes? Nem nagyon vagyok tisztában az autókkal, de ahogy tippelek az ott egy gyönyörű, fekete Audi.
Becsukom a szám, kiszállok az autóból és tágra nyílt szemekkel körbenézek. Kipakoljuk a cuccaim és együtt indulunk befelé. A tekintetem ide-oda ugrál, miközben a szemeim egyre nagyobbra nyílnak, mire az ajtóhoz érünk nyugtázom magamban, hogy egy palotában fogok lakni.
Az állam akkor verdesi végleg a padlót, amikor Liam kinyitja az ajtót és elém tárul az előszoba, és a nappali egy része. A falak bézs színűek, a nappaliban egy fehér, bőr ülőgarnitúra foglal helyet, a falba hatalmas tévét szereltek be, különböző játékokkal együtt.
-Üdv, a Direction házban.-vigyorog rám Louis.
-Fáradj beljebb, húgi!-bök meg vigyorogva Liam.
Bebotladozok, a nappaliból egyenesen fel lehet menni a lépcsőn, jobbra egy konyha van, balra egy nagy ebédlő. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy itt valaha is büdös volt, első ránézésre nem mondanám azt, hogy itt egy csapat fiú él. Jobb oldalról megpillantom Niall-t, a lépcső felől már hallom, ahogyan valaki lefelé dübörög.
-Szia!-zár a karjaiba Niall.
-Szia, Niall!-rázom meg a fejem, és magamhoz ölelem a szőke fiút.
Harry ugrik le az utolsó 2 lépcsőfokról, miután Niall elenged ő ölel át, és két puszival üdvözöl.
-Hogy sikerült a dolgozat?-kérdezi.
-Szerintem jól.-mosolygok rá.
-Gyere, megmutatom a szobád!-fog kézen Liam.
Követem őt fel a lépcsőn, hamarosan egy hosszú folyosón találom magam, minden oldalról szobák nyílnak, miközben végighaladunk mindegyik szobába benyit, és elmondja, hogy melyik kié. Az emeleten a háló és vendégszobákon kívül van egy edzőterem, külön egy fürdőszoba, ha esetleg a szobákhoz tartozók valamelyikével gond lenne, 3 vendégszoba, 5 hálószoba, külön 1 szoba a díjaknak. Ennél lecövekelek és döbbenten, tátott szájjal állok meg az ajtóban.
-2 év gyümölcse.-mosolyog rám Liam, az arcáról szinte sugárzik a büszkeség.
A falakra polcokat szereltek fel, amik roskadoznak a díjaktól. Brit Awards, MTV Music Awards, Kid Choice Awards, rangosabbnál rangosabb díjak, a legjobb dal/klip/előadó és ki tudja milyen kategóriákban. Ezek után ha valaki azt mondja nekem, hogy nem tehetségesek, azt egy lapáttal csapom fejbe. A szoba közepén terpeszkedik egy ülőgarnitúra, biztosan itt szoktak nosztalgiázni. A díjas polcokon kívül van egy fal, amin csak képek vannak, amin a fiúk pózolnak díjjal/díjakkal a kezükben, valamint középen az Up All Night aranylemeze.
-Gratulálok!-pislantok körbe.
-A rajongóink érdeme.-néz körbe szeretetteljesen.-Na, gyere!
Becsukja az ajtót, benyit Louis szobájába, majd a vele szemben lévővel, ahol az ágyon Zayn hasal, és halkan szuszog.
-Hoppá!-nevet Liam.
Elmosolyodok, a fiú félmeztelenül fekszik, a lábait egy térdnadrág fedi, haja kissé kócos és az arcát félig  a párnába fúrja, az arca enyhén borostás. Liam becsukja az ajtót, majd tovább vezet.
-Amikor csak lehet alszik.-meséli.-Nem nagyon ébred fel semmire, a leghatásosabb módszer Zayn ébresztésére az, ha a haja felé nyúlunk, ha nem magától kel fel akkor egy ideig elég hisztis.
Csak mosolygok, Liam megmutatja a saját szobáját, a falak bézs színűre vannak festve, a szobában helyet kap egy nagy, kétszemélyes ágy, szekrények, az egyik sarokban két fotel és egy kis asztal.
-Gyere be!
Vonakodva lépek fel, megakad a szemem a falakon függő képeken, alig néhány napja mi is csináltunk közös fotókat, azok is ott lógnak. Megállok egy kép előtt és beharapom az ajkam.
-Ők...-suttogok.
Szó nélkül bólint és magához ölel, miközben mindketten a képet nézzük. Valamikor az X-Factor idején készülhetett, a képen Liam van középen, a jobb oldalán egy szőke nő nyom puszit az arcára, a balon egy bajuszos férfi álldogál.
A szemem elöntik a könnyek, szégyenlősen fúrom a fejem Liam mellkasába.
-Sajnálom.-sóhajtok.
-Semmi baj.-simogatja a hátam.-Minden rendben.
Erőt veszek magamon, a csuklómmal megdörzsölöm a szemem és azon igyekszek, hogy ne sírjam el magam ismét.
-Ha majd úgy érzed, elviszlek magammal Wolverhampton-ba.
Bólintok, nem akarom őt elengedni. Végignézek a többi képen, még néhány van, amin a szüleivel... szüleinkkel mosolyog, közös képek a fiúkkal, és egy gyönyörű, göndör hajú lánnyal.
-A barátnőm, Danielle.-mosolyog.-Később ő is beugrik.
Elmosolyodok, még néhány percig nézegetem a képeket, jól esik, hogy azok is a falán lógnak, amiken velem van.
Miután végignézem az összes képet, az én szobám következik, ami a folyosó végén, Liam szobája mellett van, szemben Niall kuckójával. Megmutatja a szöszke fiú, zöldre festett szobáját, ahol a falon a képek közt egy ír zászló kap helyet. Liam félve tárja ki előttem azt a szobát, ahol én kapok helyet néhány hétig.
-Remélem tetszik.-mosolyog.
A szoba falai halványlilák, a padlót világos színű parketta borítja, a kétszemélyes ágy egyik oldalán egy éjjeliszekrény van, vele szemben a falban egy tévé, szekrények. Balról nyílik egy fürdőszoba, az ajtóval szemben pedig egy üveg, elhúzhatós ajtó, mely az erkélyre nyílik, sötétlila sötétítő fogja közre, hogy éjszakánként ne lásson rám senki, és a napfény se zavarjon. A plafon kissé döntött, így az ágyam felett egy tetőablak kap helyet, itt lehet kimászni a tetőre. A cuccaim az ágy mellett vannak, a laptopom és az iskolatáskám egy fehér fotelben.
-Próbáltam kicsit lányossá varázsolni.-mosolyog Liam.-Harry segített.
A nyakába ugrok és hatalmas puszit nyomok az arcára.
-Köszönöm!-vigyorgok szélesen.
-Tetszik?-pillant rám félve.
-Nagyon!
-Szeretném ha jól éreznéd magad nálunk.-csukja be az ajtót, és az ágyra húz.-Bármikor átjöhetsz hozzám, a fiúk is szívesen segítenek bármiben, ha éhes vagy nyugodtan menj le a konyhába, Harry elment bevásárolni, szóval tele van a hűtő. Ha kipakoltál és megérkezett Danielle körbevezetünk a környéken, bemehetünk a Starbucks-ba is megenni egy sütit.
-Oké.-mosolygok.
-Lent leszek a nappaliban, ha akarod gyere le.-áll fel, és puszit nyom a homlokomra.
-Nemsokára, csak kipakolok a táskákból.
-Rendben.
Miután kimegy hátradőlök az ágyon, néhány percig csak a plafont bámulom és hülyén mosolygok magam elé.

~Liam Payne~

-Szia!-mosolygok szélesen a belépő barátnőmre. Néhány röpke pillanatig csak bámulom, a haja egyenesen omlik a vállára, barna szemei élénken csillognak, kedvem lenne felkapni és eltűnni vele néhány órára.
Átölelem a derekát és magamhoz húzom egy rövid csókra.
-Szia, Liam!-mosolyog rám.
-Gyere!-fogom meg a kezét és beljebb húzom.-Stella még pakolászik. 
-Szia, Dani!-köszön neki vigyorogva a két ébren lévő barátom.
-Sziasztok.
-Menjünk fel.-húzom magammal. A folyosón csend van, Zayn valószínűleg még alszik, Stella pedig csendben pakolászhat a szobájában.
Halkan kopogok, az ajtó kitárul előttünk és megjelenik a mosolygós húgom. Hosszú, barna haját egy helyes kis kontyba fogta a feje tetejére, az arcáról meglepettség sugárzik és szégyenlősen néz ránk.
-Stella, ő a barátnőm Danielle.-húzom magamhoz a mellettem álldogáló lányt.
-Stella.-mosolyodik el és kinyújtja a kezét.
-Szia!-öleli magához Dani. 
Egy pillanatra ledöbben, majd ő is átöleli a barátnőm, mosolyogva figyelem őket.
-Kész vagyok, Liam.-néz rám mosolyogva.
Bepillantok a szobába, mindent szépen elpakolt és otthonosan berendezkedett.
-Oké, akkor szerintem mehetünk. 

~*~*~

A két lány nagyon hamar feloldódik, Danielle amúgy is elég nyitott, Stellának úgy veszem észre, elég annyi, hogy én ott vagyok, úgy már nem érzi magát annyira zavarban. A lányos csacsogásba nem igazán tudok beleszólni, de nekem bőven elég annyi, hogy hallom, látom, ahogy a barátnőm és a húgom összebarátkozik. Danielle részletesen elmeséli a megismerkedésünk, amibe azért nekem is volt beleszólásom így néha tagadva mindent, de együtt mondjuk el, amit Stella mosolyogva hallgat. 
-Ez olyan aranyos.-sóhajt fel a történetünk végén.
-Úgy hallottam neked is van barátod.-böki meg a karját Danielle.-Mesélj róla! Ti hogy ismerkedtetek meg?
-Liam már hallotta.
-Nekem nem mondta el.-néz rám durcásan.
Stella pirulva hajtja le a fejét, maga elé húzza a papírpoharat és nagyot kortyol a karamellás italból.
-14 voltam-kezd a mesélésbe.-azt hiszem éppen az iskolából tartottam a buszmegálló felé, leültem mellé, ő pedig némi agyalás és kéztördelés után megszólított és beszélgetni kezdtünk. Eric egy évvel idősebb nálam, nem járunk egy suliba de minden nap találkoztunk a buszmegállóban és együtt mentünk az utolsó megállóig. A 15. szülinapomon vallotta be, hogy mit érez, azóta együtt vagyunk. Ő az első barátom.
-Hát nem édes?-pillant rám a barátnőm. Mosolyogva bólintok és belekortyolok a saját kávémba.-Liam nagyon sokat beszél rólad.-kacsint a húgomra.-Be nem áll a szája, már nagyon várta, hogy odaköltözhess hozzájuk.
-Hello, kicsim, én is itt ülök.-húzom el a kezem az arca előtt.
-Észrevettem.-mosolyog rám.-Mit gondolsz a fiúkról, helyesek ugye?-hajolt közelebb bizalmasan Stellához.
Kíváncsian hajolok én is előre, szeretném tudni, hogy Danielle melyik barátomra cserélne le.
-Ne hallgatózz, Liam!
-Jogom van tudni.-húzom fel az orrom.
-Melyik tetszik?-kérdezi Danielle, zavarba hozva ezzel a húgom.-Nem mondjuk el senkinek. Szerintem Niall annyira édes.
-Hé.-húzom össze a szemem.
-Csak azt mondtam, hogy édes, nem azt, hogy lecseréllek rá.-nyom puszit az arcomra.
Elmosolyodok, Danielle nem szándékozik ezzel a témával békén hagyni Stellát.
-Naa? Ki tetszik? Harry? Zayn?
Erre én is kíváncsi vagyok, szemmel kell tartanom a fiúkat.
-Mindannyian aranyosak.-mondja félénken.
-Majd ha ketten leszünk kifaggatlak.-kacsint rá, mire Stella is mosolyra húzza a száját.
Miután mindenki elfalatozza a sütijét továbbállunk, mielőtt betérne egy csapat tini és a lányokkal ott ragadnék, Stella miatt ezt most nem szívesen kockáztatom, nem szeretném rögtön az első nap belerángatni az életem azon szakaszába. Örülök neki, hogy egyáltalán az utcán és az emberek előtt mutatkozik velem.

~Zayn Malik~

Ébredés után még fetrengek néhány pillanatig, nem szeretek hamar kiugrani az ágyból. Miután erőt veszek magamon lebotorkálok a lépcsőn, az utam egyenesen a hűtőhöz vezet, ahonnan kiveszek egy üveg vizet, majd a nappaliba megyek, ahol Harry, Niall és Louis Jonas Brothers-t (?) néznek a tévébe. Összehúzom a szemöldököm és lehuppanok Louis mellé, aki nagyot kacag Kevin-en, aki előadja a ,,szomorú smiley"-s történetet. Láttam már ezt a részt, többek között ezt a sorozatot kellett néznem a húgaimmal, akik minden nap elmondták, hogy Nick mennyire édes. Elfojtok egy mosolyt és belekortyolok a kellemesen hideg ásványvízbe.
-Stella már bepakolt.-néz rám csillogó szemekkel Niall.
Nagyszerű. 
-Oké.-vonom meg a vállam, mire Louis felém fordítja a fejét és fura arccal méreget.
-Szerintetek jó idő van ahhoz, hogy kimenjünk a medencéhez?-vigyorog Harry.-Látni akarom bikiniben. 
Megrázom a fejem és a tévére nézek, ahol Kevin nyugisan elővesz egy doboz festéket a szekrényéből és lemázolja a szekrényajtót. Régen még én is jókat nevettem ezeken a tipikus amerikai tinisorozatokon, mára viszont már kívülről tudom a szöveget, és hogy éppen mi fog történni.
Egy pillanatra elbambulok, majd amikor felnézek hangos röhögés közepette botorkál be a nappaliba a két Payne csemete és Danielle.
-Sziasztok!-mosolyog Stella.
Feltápászkodok, hiszen (valószínűleg) egyedül én nem üdvözöltem még, amikor már csak néhány centire vagyok tőle, észreveszem, hogy egy régi térdnadrágon kívül nem viselek semmit. Már nem nagyon tudok semmit sem csinálni, ezért úgy ahogy vagyok megölelem.
-Szia Zayn!-mosolyog rám.
-Szia.-pislogok laposakat, nem tudom mit kellene mondanom.-Bocs, hogy átaludtam az érkezésed. 
-Semmi baj.-pislog nagyokat. A tekintetét a tévé felé fordítja, majd eléggé lányosan elugrik mellőlem és bedurakszik Harry és Louis közé.
-Ez Jonas Brothers?! 
Egy pillanatig mindannyian megrökönyödve nézzük, ahogyan előbújik belőle a kislány és felhúzott lábakkal, izgatottan néz a képernyőre, miközben Harry elég ijesztő fejjel mered rá. A hirtelen beállt csendre elfordítja a fejét a tévéről és körbenéz, miközben az arca rózsaszínes árnyalatot ölt.
-Mi az?
Egyszerre robban ki belőlünk a nevetés, talán mégsem lesz annyira rossz, ha egy lány is velünk lesz. Ha ez mindig így lesz, akkor izgalmas és vicces hétköznapoknak nézünk elébe.

19 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóóóóó :33 imádom <3 Végre beköltözött Stella a Direction házba :33

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó!! A beszélgetés Danielle-l nagyon jó volt nevettem rajta :D és a vége is nagyon jóóó lett! Hát inkább úgy fogalmazok hogy az egész nagyon jó! :D
    Hamar kövit! :D

    VálaszTörlés
  4. Eddig ez a kedvenc részem!!
    Várom a kövit és jó pihenést neked :)
    Puszi
    Dasie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :)
      El lett halasztva az utazásom, nem tudom mikor megyek, de köszönöm szépen! :)
      Puszillak!

      Törlés
  5. Imádtam..Imádtam :)) :D
    Kiváncsi vagyok hogy Zayn meddig fog így viselkedni... :S remélem nem sokáig :$ :3
    Siess a folytatással lécci :$ :$

    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Júj, a vége nagyon aranyos :D
    Komolyan mondom egyre jobb- és jobb részekkel ajándékozol meg minket :)
    Nagyon siess a következővel

    VálaszTörlés
  7. Ohh istenem Nessa !!
    Annyira édes volt Stella mikor előbújt belőle a kislány <3 Harry ijesztő fejét elképzeltem azután alig bírtam abbahagyni a röhögést XD
    Zayn remélem hamar feloldódik (ennél is jobban)
    *________*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem édes? :D Valami ilyesmi arcot képzeltem el: http://media.tumblr.com/tumblr_m0dxl9Ifjt1r19jz6.gif
      Zayn fog még változni. ;)

      Törlés
  8. Szia Nessa!
    Nagyon jó rész de meg sem lepődök te mindig csodálatos részeket hozol:) eddig ez a rész tetszik a legjobban de szerintem ez idővel változni fog:D Amilyen gyorsan csak tudod hozd a kövi részt^^ és jó pihenést:)<3
    puszi:* xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Édes vagy, köszönöm szépen!
      Nem most utazok, de köszönöm.
      Puszi! :)

      Törlés
  9. wááá annyira jó ez a történet!!!*-* :) azt hiszem még nem komiztam ebbe a blogba még!!:$ de ideje volt!:D nagyon várom mindig a folytatást!! nekem annyira izgi az elejétől fogva!!!:)) :$$
    egyszerűen.imádom!!!:)))

    ja ugy mellesleg.. a Bruno Mars koncert november 7.én lesz... én meg 8.án Nickelback koncertre megyek.ugyanoda!!!:))) youtube-on hallgass meg pár számot tőlűk!!!:)) remélem tetszeni fog!!:))

    -Ráhel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :))
      Meghallgattam! Nem igazán hallgatok ilyen stílusú zenéket, de ez nem rossz, tetszik. :)

      Törlés
  10. Behalok! :D
    -Zayn annyiraaaa aranyooos, hogy az már fáj! *_* Az ő szemszögét várom a legjobban, de természetesen a többit is nagyon szeretem, csak ez most így van, mert olyan cukor, ahogy ilyen kisfiúsan viselkedik. :D
    -Payzer is ahw volt. :3 Höh.
    -Harold te perverz állat! xD Eltöltenék vele egy napot, hogy megtudjam milyen. Jó nem egy napot, hanem egy életet.. Na oké. Sor kerül rá!
    Nagyon tetszett ez a rész is. :3
    Ui.: 1D koncertet meg nem ártana beszervezni Mo.-ra, ha már lesz BM. ><

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :D Én is eltölteném Hazza-val az életem. :3
      Reménykedjünk abban, hogy benne lesz Magyarország a Where We Are turnéban. :)

      Törlés