2.rész Tökéletes élet

Sziasztok! :)

Meghoztam a 2. részt, mielőtt viszont belekezdenétek az olvasásba, úgy érzem ezt el kell mondanom.

Köszönöm szépen a 48 (!!) bloglovin követőt, a 30 rendszeres olvasót, a 2 díjat és a komikat az előző részhez! Sokat jelent, hogy már itt is ennyien velem vagytok. :)

Remélem tetszeni fog a 2. rész! 

Ölel mindenkit: Nessa. xx

~Liam Payne~

Csendben meghúzódom egy fülkében, egy csapat lány ücsörög mellettem, akiknek hatalmas boldogságot okoz hogy velem utazhatnak és még beszélek is hozzájuk. Útközben végig fényképeket csináltak és azt rögtön postolták is a netre, számítottam rá, hogy az érkezésemkor várnak majd néhányan a pályaudvaron, ezért előre szóltam Paul-nak, hogy jöjjön ki elém. Nem potyára hívtam, a rajongók azt is tudják, hogy pontosan mikor ér be a vonat, így amikor az begördül már a fülkéből hallom a sikoltozást. Mosolyogva búcsúzok el az útitársaimtól és a bőröndömet magam után húzva, az emberek mögött elindulok az ajtóhoz. A kilépésemet sikoltozás kíséri, majd két ,,hústorony" közrefog, amíg megmozgatom az ujjaim és dedikálom az orrom alá nyomott cetliket, posztereket, készségesen vigyorgok a közös képeken. 1 óráig ácsorgok a bőröndömmel egy csoport közepén, mire mindenki megkapja amit akart és végre elindulhatok a rám váró autó felé. Furcsa volt úgy visszajönni Londonba, hogy valahol itt van a húgom, talán már találkoztam vele, lehet, hogy ő is egy Directioner, viszont az is megeshet, hogy utál minket. Egyenlőre nem tudom hogyan álljak ehhez a dologhoz, ha erőt veszek magamon akkor útra kelek és megkeresem. A címet féltve őrizgetem a pénztárcámban, ahogyan a fényképet is, amit apa adott ide. Paul már mindenről tud, telefonon neki is elmondtam, ahogyan a fiúknak, bár ő sokkal fegyelmezettebb és normálisabb volt, mint az idióta barátaim.
A bőröndöm beteszem a csomagtartóba, majd beszállok a hátsó ülésekhez és megdörzsölöm a csuklóim.
-Kell neked egy csapat tinivel utazni.-rázza a fejét Paul, miközben beugrik előre.
Tudom, hogy egyáltalán nem haragszik, mert mosolyog.
-Kipihented magad?-érdeklődik, miután beindítja a kocsit és elindultunk hazafelé.
-Fogjuk rá.-vonom meg a vállam.-Többiek?
-Harry és Niall még szerdán visszautaztak, Zayn és Louis pénteken jött, te voltál a legtovább távol.
-Igen, amikor beszéltünk már mindannyian ott voltak.
-Mikor szeretnéd megkeresni?-néz rám a visszapillantó tükörből.
-Nem tudom, talán még a héten. Egy kicsit félek.
-Érthető.-bólogat.-Jól vagy, ugye?
-Igen, leszámítva, hogy nem tudom helyes lenne-e megkeresnem és rázúdítanom mindent.
-Én a tudni akarnám, ha a szüleim nem is az igazi szüleim, még akkor is ha fáj.
-Nem csak az.-tűnődök.-Az életem, a fiúk, Harry még nem is látta de már nagyon érdekli.-nevetek.-Nem tudom meg merjem-e neki mutatni a fényképet.
-Van róla fényképed?
A hátizsákomat előre veszem és kihalászom belőle a pénztárcám, amikor megáll egy piros lámpánál előre nyújtom a fényképet.
-Aranyos lány.-mosolyodik el.-A szemetek hasonlít.
Hátranyújtja, majd újból a gázra tapos és elindulunk a külváros felé.
-Ha egy kicsit is olyan min te, akkor nem fog haragudni és megérti.
-A fiúk is ezt mondták, nagyjából.
-A szüleid kedvesek, te is egy rendes, normális fiú vagy, biztos, hogy nem egy hisztis lány.
Megvonom a vállam és kifelé kémlelek, az ég szürkés, a felhők közt viszont utat tör magának a fény, kiszámíthatatlan, hogy fog-e esni az eső vagy nem, bár elé valószínű mert ez Anglia. Hátra dőlök az ülésben és csendesen élvezem az utat a házunkig, lélekben próbálok felkészülni a hangzavarra ami együtt jár a fiúkkal. Otthon elég nagy a csend, beletelik néhány órába mire visszaszokom az üvöltözéshez. Egy röpke pillanatra lehunyom a szemem, viszont mire kinyitom már a ház előtt vagyunk és a kocsi nem mozog alattam, Louis pedig az arcát az üveghez nyomva pofákat vág és kopogtat.
Kinyitom az ajtót, Louis hátrálni kezd, a kert másik feléből pedig már hallom Harry kiabálását. Louis a nyakamba ugrik és szeretetteljes ölelésekkel - fojtogatással - üdvözöl, majd nyálas puszit nyom az arcomra.
-Szia.-nevetek, majd a csomagtartóhoz lépek és felnyitom.
A bőröndöm kiemelem belőle és Louis-val a nyomomban indulok az ajtó felé, félszemmel látom, hogy Zayn Paul hátán csimpaszkodik, majd amikor mindhárman észrevesznek futva távolodnak a menedzserünktől. Fülem, farkam (hahah) behúzva igyekszek egy puha füves területre, amin hogyha hátraesek nem fáj annyira. Először Niall rohan nekem, egyenlőre állva maradok viszont őt követi Harry és Zayn, ráadásképp pedig Louis is rám ugrik és mind az öten elterülünk a füvön, a bőröndöm is csatlakozik és rádől Harry lábára. A göndör visítva rúgja le magáról, egyszerre tör ki belőlünk a röhögés és egymáson fetrengve vigyorgunk a fejét rázó menedzserünkre.
-Üdvözöllek újra körünkben, ifjú padavan!-könyököl a mellkasomra legidősebb tagunk.
-Tartsunk mesedélutánt, elkísérhetlek a húgodhoz?-vigyorog rám szemöldök húzogatva Harry.
-Nem most megyek, és szerintem jobb ha ti nem jöttök.
-Szégyellsz minket?-húzza fel az orrát Niall és sértődötten karba tett kezekkel elfordul tőlem.
-Nem, de megijesztenétek, főleg ha őt is ilyen fogadtatás érné.
-Hmm, majd ha ideköltözik.-harap az ajkába Harry.
A mondatára egy gyengéd tarkón csapást kap, mire Louis a nyakába borul és leszid, amiért bántom a szerelmét.
-Jó csajokkal voltál egy fülkébe?-kérdezősködik.
-14 évesek voltak.
A nyelvét egy pillanatra kidugja, majd röhögve terül el Louis-val a füvön.
-Nem akadály, az a korhatár.
-Bocs, nem néztem meg őket a te szemeddel.
-Hoztál valami kaját? Ugye küldött nekem az anyukád valami finomat?-érdeklődik csillogó szemekkel Niall.
-Szerintem azóta már kiborult vagy még egyszer megfőtt a táskámban.-pillantok a fűben heverő hátizsákom felé.
Niall, mint akit puskából lőttek ki, ugrik fel és megragadva a táskám besprintel vele a házba.
Zayn a cipője talpát piszkálja és úgy tűnik igencsak jól szórakozik vele. Észre sem vettük, hogy időközben Paul lelépett, így amikor hozzá akarok szólni már nem találom sehol, helyette viszont Harry és Louis a fűben hemperegve nagyokat röhögnek. Ülőhelyzetbe tornázom magam és Zayn válla felett áthajolva megpróbálok rájönni, hogy mi olyan érdekes a cipőjén.
-Mizu?-kérdezi, és kinyújtja a lábait.-Mindened megvan, nem szedtek szét?-nevet.
-Minden a helyén van.-vigyorgok.-A kérdés az, hogy a ház egyben van-e?
-Hát, öhm... nagyjából.
-Hogy érted?
-Csaptunk egy bulit és volt itt pár csaj.-túr a hajába.
Eléggé furcsa arcot vághatok, mert felnevet és megrázza a fejét.
-Csak szívatlak.
-Mikor ismerhetem meg a női Payne-t?-támasztja az állát a vállamnak Harry.
A nadrágom hátsó zsebébe nyúlok és ismét előhalászom a pénztárcám. Tudom, hogy Harry jelenleg csak az agyamat próbálja húzni, viszont az nem kizárt, hogy ha tetszik neki akkor be fog próbálkozni nála - feltéve ha megtalálom, és hajlandó lesz eltölteni velünk néhány napot. Mindhárman közelebb hajolnak, a figyelmüket viszont eltereli, amikor kinyílik az ajtó és Niall egy tányérral a kezében nyammog anya sütijén.
-Ugye hagytál nekünk is?-kapja fel a fejét Louis.
Halkan hümmög és ő is letelepedik közénk, felpattintom a pénztárcám és középre teszem, hogy jól lássák a benne rejlő fényképet.
-Fhu de jó csaj!-szakad ki Harry-ből.
-Vigyázz a szádra!-küldök felé figyelmeztető pillantást.
-Nem semmi.-dünnyögnek.
Egyedül Zayn ül csendben és vizsgálja a képet.
-Szép.-mosolyodik el.-Aranyosnak tűnik.

~Stella Starlight~

Egykének lenni többek között azért rossz, mert az unalmasabb napokon nincs kivel szórakozni, egyedül pedig még tévézni sem túl jó. Mindig is akartam egy kisebb testvért, olyat, aki jóval kisebb nálam és játszhatok vele, sajnos ez nem adatott meg, anya többször is mondta, hogy én is nagyon nehezen ,,jöttem össze". Nem bánkódom, csak néha jó lenne valaki felett anyáskodni. 

A székemmel elfordulok a tükör elől, húzok még egyet a copfomon, majd felpattanok és leballagok a lépcsőn anyuhoz.

-Mit csinálsz?-kérdezem, és felülök a pultra.

Az asztalnál ül és egy könyvet lapozgat, amiben gusztusos sütikről vannak képek. A nyál is összefut a számban a gondolatra, hogy ma is alkot valami nagyon fincsit. 

-Mit szólnál hozzá, ha csinálnék ilyen kókuszosat?-nyújtja felém a keménykötésű könyvet.

Leugrok a pultról, kiveszem a kezéből és leülök vele szemben, úgy tanulmányozom a hozzávalókat és a képet a süticsodáról.

-Szerintem fincsi.-mosolygok.

-Akkor ne lábatlankodj itt!-nyom puszit a fejem búbjára.

Vele ellentétben én nem vagyok egy konyhatündér, lenne kedvem a sütéshez de ha beszabadulok a konyhába, akkor egy egyszerű kavarós sütitől is felgyújtom. Volt már rá példa! Palacsintasütés közben indokolatlanul kigyulladt egy csomag szalvéta ami a tűzhely mellett volt.

Tulajdonképpen, semmiben sem hasonlítok a szüleimre, anyu haja természetes szőke, a szeme kék, apa haja világosbarna, az ő szeme barna, talán ez az egyetlen közös tulajdonság. 

Elhagyom a konyhát és az ajtó felé igyekezem, előtte viszont felkapom a dohányzóasztalról a tegnap este ottfelejtett könyvem, majd a hátsókert felé indulok, és ugrándozva veszem célba a hintát. 

Szeretek kint lenni a szabadban és csendben elringatózni a hintában egy jó könyv társaságában. Alig merülök el benne, hangokat hallok, majd a terasz felőli ajtó - amin én is kijöttem - nyílik, és én megpillantom Eric arcát. Gondolkodás nélkül teszem félre a könyvet és futva indulok felé, kitárja a karjait és elkap, majd nevetve emel fel és megcsókolja az arcom. A viselkedése teljesen más, mint a legutóbbi találkozásunkkor a buszmegállóban. Az örömöm határtalan, mert napok óta nem jött el hozzám magától.

-Szia.-ereszt le a lábaimra, és megvillantja a mosolyát, amitől a szívem szaporábban kezdi pumpálni a vért.

Csupán a mosolyától padlót fogok, sokszor nem értem, miért pont én kellek neki, de erre nem kérdezek rá, nehogy rádöbbenjen, hogy kaphat sokkal jobbat, és lelépjen. Ennyire buta nem vagyok. Meglátásaim szerint Eric egy félisten, félreértés ne essék, csak azért fél, mert a Föld nevű bolygón tartózkodik.

Felébredek a gondolataimból, megrázom a fejem és egy puszival köszöntöm.

Erősen magához húz, majd egy ölelés után egymás kezét fogva andalgunk el a hintához, melyre mindketten lehuppanunk, a lábaim pedig az ölébe teszem.

-Mit keresel itt?-kérdezem, és végigsimítok kissé kócos haján, ami kifejezetten jól áll neki. 

-Nem jöhetek el a barátnőmhöz?-húz közelebb magához, és puszit nyom az arcomra.-Ha akarod lelépek.-biggyeszti le az ajkát, és olyan mozdulatot tesz, mintha fel akarna állni.

Megragadom a karját és visszahúzom, az arcomat a mellkasába rejtem, míg ő nevetve ölel magához és végigsimít az ölében pihenő lábaimon. Jól esik, hogy itt van és végre egy kicsit foglalkozik velem.

Csak csendben ülünk egymás karjai közt, régen is sokat voltunk így együtt, lábaival löki a hintát, így kedvenc helyem állandó mozgásban van.Végigsimít a hajamon, játékosan belecsíp a nyakamba, majd egy gyengéd kis puszit ad a számra, ami később átmegy mély, kissé játékos csókba. Elveszek az ölelésében, még akkor sem rebbenünk szét amikor ismét hallom az ajtó hangját. Anya előtt nem vagyok szégyenlős, vonakodva engedjük el a másikat, majd mosolyogva nézek anyára, aki máris ,, kifaggatlak ha bejössz" nézéssel méreget. Úgy érzem, ő nem csak az anyám hanem a legjobb barátnőm is. Nem félek vele megosztani a titkaim, ha problémáim voltak/vannak azt elmondhatom és megbeszéljük, bármiről akarok kérdezni azt megtehetem, és neki mondtam el elsőként, amikor megtörtént köztünk Ericcel. Minden téren megoszthatok vele bármit anélkül, hogy veszekedni kezdene és megpróbálna kioktatni, nem jön a ,,bezzeg az én időmben" szöveggel, hiszen még ő is fiatal, ellát anyai tanácsokkal amiket meg is fogadok, bízik bennem, és ez a legfontosabb. Szerencsés vagyok, hogy ilyen anyukám van.

-Hoztam nektek egy kis édességet.-mosolyog, és az ölembe teszi a kör alakú tányért, amin kerek, kókuszos sütik ülnek.

-Köszi.-nevetek rá.

-Köszönjük, Gwen.-mosolyog rá illedelmesen Eric is.

Anya játékosan összeborzolja a barátom haját, amit ő mosolyogva tűr, majd elindul befelé, előtte viszont még rám kacsint. Amint becsukja maga után az ajtót, Eric félreteszi a sütivel teli tányért és ismét megcsókol. Élvezem az ajkának ízét, a gyengéd simogatásait a tarkómnál, ahogyan a hajammal játszik, miközben a gyér napfény melengeti az arcunkat. Percekkel később még mindig egymáson csüngünk, ám addigra az idill-t megtöri az erőteljes levegőért kapkodásunk hangja, nevetve húzódom el tőle és még egy puszit adok a szájára, hiszen megint bevetette az ellenállhatatlan kiskutya nézést, mellyel mindig kicsal 1-2 csókot. Lehajolok egy sütiért, alig harapok bele egyet, mire kiveszi a kezemből és nevetve tünteti el a saját szájában az egészet. Megjátszott hitetlenkedéssel nézek rá, majd sértetten felnyögök.
-Hogy képzelted ezt?-nézek mélyen a barna szemeibe.
Megvonja a vállát, miközben egy kis kilógó piskótát nyom a szájába, miután megrágta és lenyelte, jólesőt sóhajt és megpuszilja a szám. Rájövök, hogy azt a sütit én már nem kapom vissza, ezért lehajolok egy újabbért, viszont mielőtt beleharapnék megint megpróbálja kivenni a kezemből, ezúttal nem engedem el és vele együtt mozdulok. Megfogja a csuklóm és a szájához irányítja azt a kezem, amiben a sütit tartom, mindketten oldalra dőlünk, a hinta pedig vészesen dől a másik irányba, mielőtt észbe kapnánk már késő, a mellkasán találom magam, a feje mellett pedig ott van az épségben maradt tányér, rajta a sütikkel. A mellkasa rendszertelenül emelkedik fel-le, édesen nevet, miközben kiveszi a kezemből az ottmaradt, kissé összenyomódott sütit, és a saját szájába teszi. Lecsókolok egy kis krémet a szája sarkából, majd mosolyogva legördülök róla és végre a számba veszek egy sütit, amit most nem lop el.
-Stella?-könyököl fel és fölém hajol.
Hümmögve pillantok rá, miközben kisimít néhány tincset az arcomból, és beleharap a sütimbe. Ezúttal nem haragszom érte.
-Sajnálom, ha megbántottalak.
Meghökkenve nézek rá, lehajol, és gyengéd puszit nyom az arcomra.
-Nem akartam, csak fáradt vagyok, jönnek a vizsgák...
Nem hagyom, hogy végigmondja, a hajába túrok és magamhoz húzom. Szája bátortalanul ér az enyémhez, egyik kezén támaszkodik fölöttem, másikkal feltolja a pólóm és a derekam simogatja. Hagyom, hogy nyelve beférkőzzön a számba.
-Szeretlek.-suttogja, és puszit nyom az orrom hegyére.
Az életem ennél nem is lehetne tökéletesebb. Tökéletes család, tökéletes fiú, átlagos, tökéletes élet.