2014. április 16., szerda

Ráadás rész - Otthon

Sziasztok! :)
Hű, hát ez a nap is elérkezett, az epilógus előtti rész. Nem tudom, mit mondjak, még nem is akarok semmit sem mondani, majd...
Remélem, nem fogtok csalódni bennem és ebben a részben, úgy érzem, ennek még benne kell lennie a történetben. 
Nessa. xx


-Jobb ötletnek tarom, hogy veled menjek.-szorongatja a kezem.
-Egyedül kell ezt végigcsinálnom.-sóhajtok.-Vagyis nem egyedül, Liam-vel.
-Igen, tudom.-nyom gyengéd puszit a homlokomra.-Hívj fel, ha megérkeztetek és akkor is, ha túl vagytok rajta. Rendben?
-Ígérem.-mosolygok rá, és pipiskedve ölelem át a nyakát. Orrát egy rövid pillanatra az enyémhez érinti mielőtt megcsókolna, próbálok mindent belesűríteni ebbe a csókba, hiszen 5 napig nem fogjuk látni egymást. Kemény és hosszú napoknak nézünk elébe.
-Szeretlek, ugye tudod?-néz a szemembe, ajkai néhány milliméterre válnak el az enyémtől.
-Tudom, és én is téged.-nyomulok közelebb. Halkan felnevet, még körülbelül 2 percig búcsúzkodunk, majd kézen fogva andalgunk le a lépcsőn. A copfom jobbra-balra lengedezik minden lépésemnél, elbúcsúzok a többiektől, majd szabadság bennem tomboló érzésével caplatok Liam autója felé. Nyár van, végre nyár van.
-Stella!-kiált utánunk Louis, és kirohan az ajtón. Mosolyogva fordulok felé, lefékez előttünk és szorosan átölel.-Nagyon vigyázz magadra, kislány, és értesíts mindenről!
-Oké.-nyomok puszit az arcára, a mosolyom mögött meglátja az aggodalmam.
-Minden rendben lesz.-biztat.-Nagyon aranyosak a szüleitek, nem kell izgulnod.
-Könnyű azt mondani.-mosolygok kitartóan.
-Igen, tudom, de most megnyugtató akarok lenni!-vágja be a durcát, majd mosoly árad szét az arcán.-Ne öljétek egymást az úton.-búcsúzik, majd megpuszilja a homlokom és kibontakozik az ölelésünkből. Hát igen, én és a bátyám mostanában egyre gyerekesebb dolgokon vitázunk egymással, olykor az egész nevetésbe fullad, máskor kiabálunk egymással aztán meg sírva kérünk bocsánatot, kezdünk igazi testvérekké válni.
A bátyám kigördül a feljárón a menő autójával és lehúzza az ablakot, ezzel láthatóvá téve a tökéletes, napszemüveges pofaszerkezetét.
-Gyerünk, Stella, csak 5 nap lesz!
-Hosszú 5 nap!-kiáltom, mire grimaszt vág, majd elmosolyodik és felhúzza az ablakot. Úgy tesz, mintha nem minket bámulna de mindhárman nagyon jól tudjuk, hogy nagyon is minket néz. Ő az én baglyom, aki lesi minden olyan mozdulatunkat, amit láthat.
-Csak semmi csajozás!-fenyegetem Zayn-t a mutatóujjammal, és az orrára koppintok. Elkapja a kezem és mosolyogva csókol bele a tenyerembe.
-Rajtad kívül senki másra nincs szükségem, ne félj!
Az ajkamba harapva pillantok fel rá, gyors csókot nyom az ajkaimra, az igazi búcsúcsókot már lerendeztük korábban. Magához ölel, az arcomat a nyakába fúrom és magamba lélegezem az illatát, nem tudja, hogy bőröndömbe beletuszkoltam a kedvenc kispárnáját, hogy legalább az pótolja őt az elkövetkezendő napokban. Belepuszil a hajamba, majd kikísér a kocsiig és figyelemmel kíséri, ahogy beülök, ránézek, a szemében aggodalom csillan és akaratlanul is az jut eszembe, a kapcsolatunk elején mennyit vitáztunk a bénaságom miatt. Behajol és pacsizik a bátyámmal, majd megpuszilja a hajam.
-Csak 5 nap, Zayn.-nevet rá Liam.
-Próbálj meg te 5 napot túlélni nélküle úgy, hogy tudod, mennyire béna.
-Én is imádlak!-pillantok fel rá, bocsánatkérőn hajol hozzám.
-Gyerekek.-sóhajtozik Liam.
-Jó, oké.-sóhajt nagyot Zayn.-Csak vigyázz rá!
-Komolyan attól félsz, hogy a kérésed nélkül ezt nem teszi meg?-ráncolom a szemöldököm. Összemosolyognak, majd kapok egy gyér puszit a számra és Zayn becsapja az ajtót. Jobban szeretném ha ő is velünk jönne, talán úgy minden könnyebb lenne, de tudom, Liam azt szeretné ha csak ketten lennénk és a szüleink.
-Félsz?-kérdezi halkan, amikor elhagyjuk Londont és túlteszem magam azon, hogy egyre távolabb kerülök tőle.
-Te?
-Én nem, de te még nem ismered őket. Hogyan képzeled el anyut?
-Anyu.-ejtem halkan, akaratlanul is az én anyukám jut eszembe, és nem a miénk. Az, hogy hány évig törtem a fejem azon, miért nem hasonlítok senkire a családból.-Nem tudom, talán... olyan, mint te. Gondoskodó, kedves, én csak attól félek, én nem leszek olyan, mint amilyennek elképzeltek. Én nem vagyok olyan, mint te.
-Több dologban hasonlítasz rám, mint hinnéd.-mosolyodik el.-Stella, ők anélkül is szeretnek téged, hogy ismernének. Beszéltem nekik rólad, tudom mit gondolnak, nincs mitől félned.
Aprót bólintok, Liam megfogja az egyik kezem és gyengéden megszorítja az ujjaim, ha nem vezetne megölelném, de így csak a kezét fogom.
-És azt is tudják, hogy most mi van? Mármint, hogy én és Zayn...
-Igen, persze, ha nem én mondtam volna el is tudnának róla. Zayn elég nyíltan kifejezte az érzéseit.
Ha visszagondolok arra az estére megdobban a szívem, és mivel az egészet felvették és leadták a tévében, bármikor visszanézhetem. Csak arra emlékszek vissza szívesen abból az éjszakából.
-És...?-tennék fel újabb kérdést.
-Majd te beszélsz nekik erről.-simít végig a kézfejemen.-Amikor akarsz.
Aprót bólintok és hátradőlök az ülésben, rossz tulajdonság, hogy könnyen elalszok egy autóban, viszont most úgy érzem, talán jobb is, hogy nyavalygás és idegeskedés helyett inkább alszok.
Arra kelek, hogy mielőtt a fejem nagyot koppanna az ablakon, Liam elkapja a felsőmet és ránt egyet rajtam.
-Bocsi.-nevet rám.-De nem hagyhattam, hogy még álmodban is megsérülj.
Nagyokat pislogva egyenesedek ki, elereszt és visszafordul az út felé. A szememet dörzsölgetve próbálok nyújtózkodni, előhalászom a telefonom és fintorogva nézem meg magam a kijelzőjében. Húzok egyet a copfomon és eligazítom az elszabadult tincseim, az ablak felé fordulok, de nem tudom, hol vagyunk.
-Mikor érünk oda?
-Még körülbelül 20 perc.-összeszorul a torkom, úgy érzem, elérkezett az idő, hogy felhívjam Zayn-t. Apró bólintok, legszívesebben felhúznám a lábaim, de Liam valószínűleg leszidna, nagyon rákattant arra, hogy senki nem koszolhatja össze az új autóját.
-Szia.-hallom meg Zayn hangját, szinte érzem, hogy mosolyog.-Sejtettem, hogy hívni fogsz.
-Kiszámítható vagyok.-mosolyodok el.
-Minden rendben?
-20 perc múlva odaérünk.-harapok az ajkamba. Néhány másodpercig mindketten hallgatunk, az ablak felé fordulok és figyelem, ahogy elhaladunk a tipikus, angol sorházak előtt, vajon az a ház is ilyen, amiben Liam felnőtt?
-Nincs mitől tartanod.-szólal meg megnyugtatóan Zayn.-Tudod milyen Liam, pont ugyanolyanok a szüleitek is.
-Attól félek, én nem vagyok olyan, amilyennek kellene lennem. Liam hasonlít rájuk, én nem, én rá hasonlítok.
-És ez baj?-kérdezi, szinte látom magam előtt, ahogy felvonja a szemöldökét.
-Én nem vagyok olyan, mint ő. Sosem leszek.
-Senki nem is akarja.-súgja Liam, és megfogja a szabad kezem, bizonytalan mosolyt villantok rá.
-Nem kell olyannak lenned.-duruzsolja Zayn.-Csak légy önmagad, nincs az az ember, aki ha ismer, nem szeret téged.
Elfelejtek levegőt venni, amikor áthajtunk a Wolverhampton táblán.
-Itt vagyunk.-tájékoztatom.
-Jó, akkor most vegyél egy nagy levegőt és mosolyogj, mert attól nem lesz jobb, ha idegeskedsz. Stella, ők a szüleid, tudom, hogy akármennyire is nem akarom, sírni fogsz, de ezt tartogasd későbbre. Menj, és mutasd meg magad nekik, mutasd meg, mennyire aranyos vagy és hogy nem lógsz ki a családotokból. Minden rendben lesz, csak légy önmagad!
-Köszönöm.-nyelek nagyot.
-Nem kell, Baby.-Liam lassítani kezd, a torkom újra elszorul, tágra nyílt szemekkel bámulok az átlagos, angol stílusban épült házra.-Szeretlek.
-Én is téged.-súgom, majd letesszük és Liam-vel egy ideig mindketten csendben ülünk.
-Ez az otthonom.-sóhajt fel.-Az első és egyetlen. Amikor kezdtünk rendbe jönni visszavásároltuk ezt a házat és hazaköltöztünk. Anya ide rendezte be a te szobád is.-homályosul el a tekintete.-De sose lakhattál benne.
-Liam.-nyúlok a kezéért. Máris sírunk.
-Jól vagyok.-fúj nagyot, és puszit nyom a homlokomra.-Készen állsz?
-Talán.-nézek fel bizonytalanul.-Csak... Ne hagyj egyedül.
-Soha.-húz magához. Megdöbbentően érzelmesen öleljük át egymást, majd kiszállunk az autóból és a kezét szorongatva lépegetek előre. Liam lenyomja a kilincset és halkan belép, bizonytalanul lépem át a küszöböt, innen már nincs visszaút. Sikkantást hallok és fémcsörömpölést, majd egy apró hölgy szeli át a nappalit és magához húzza a bátyámat. Megilletődve hajtom le a fejem és a cipőm kezdem tanulmányozni, a hölgy, az anyukám sír, és amikor felemelem a fejem a pillantásom találkozik egy ismerősen barna szempárral. A velem szemben álló nagydarab úr homályos tekintettel figyel engem, feltűnik a hasonlóság közte és Liam közt, de nem tudok semmit sem mondani. Érzem, hogy pillanatokon belül zokogni fogok, de egyelőre tartom magam, majd karok fonódnak körém és Liam magához húz. Az ölelése biztonságot és menedéket ad, míg feldolgozom az engem ért sokkot. Egy kéz megérinti a vállam, az anyukám az, tágra nyílt szemekkel nézünk egymásra, egy könnycsepp végigszántja az arcom, ő pedig gyengéden letörli.
-Stella.-ejti halkan a nevem. A hangja remeg, de szemei bizalmat és szeretetet sugárzanak felém, a vállaim megrázkódnak, ő pedig magához húz. Azt hiszem, átléptem az utolsó mérföldkövet, az utolsó akadályt, ami előttem állt. Az anyukámnak fahéj illata van, az ölelése gyengéd és meleg, viszont képtelen vagyok megnyugodni a karjai közt, ezért egy idő után Liam magához húz. Az arcom az ingébe temetem, hülyén érzem magam, annyira elveszettnek.
-Felmegyünk.-simít végig a hajamon. Egyik kezével megfogja a bőröndünket, másikkal átöleli a derekam és támaszt nyújt, míg felfelé lépdelünk a lépcsőn. Az arcomat dörzsölgetve lépek be utána a szobájába, a fal halványkék színű, az ágya szépen be van vetve, a falakon családi fényképek vannak, én nem vagyok rajtuk. Az ajkamat lebiggyesztve nézek ki az ablakon, a kilátás a kertre nyílik, ahol virágok és tujafák vannak, elképzelem, ahogy kisgyerekekként szaladgálunk ott. Talán nem volt jó ötlet idejönnöm, még nem vagyok kész erre, ez nem az én otthonom.
-Nyugodj meg.-von a mellkasához, arcát a hajamba temeti és szorosan ölel.
-Sajnálom.-rebegem.-Olyan szánalmas vagyok.
-Nem vagy az.-simogatja az arcom.-Leülünk egy kicsit amíg megnyugszol, utána ha akarod lemegyünk, amikor késznek érzed rá magad. Rendben? De az sem baj, ha nem akarsz.
Aprót bólintok, az ölébe húz én pedig a mellkasához bújok, még mindig kellemetlenül érzem itt magam, úgy érzem, nem tartozom ide, nem vagyok idevaló. Fel kellene hívnom az anyukámat, hogy beszélhessek vele erről az egészről, de tudom, ha Liam előtt mondanám el neki az érzéseim, megbántanám a bátyám. A fejem tele van, annyi mindent kellene mondanom különböző embereknek, de képtelen vagyok bármit is kinyögni. Eszembe jutnak Zayn szavai, hogy meg kell mutatnom, én is ide tartozom, a kézfejemmel törlöm meg az arcom, Liam a kezembe nyom egy zsebkendőt, én pedig kifújom az orrom és letörlöm az elkenődött sminkem. Felesleges kijavítanom, hiszen tudom, hogy lejön majd a többi.
-Menjünk.-sóhajtok, Liam kissé értetlenül néz rám, de aprót bólint és kézen fog. Amikor kinyitja az ajtót a magabiztosságom kissé megremeg, de követem őt a lépcsőn, hallom, hogy az anyukám halkan szipog, és hamarosan látom is a síró szüleim. Zavartan pislogok, Liam halkan köhint, mire mindketten ránk néznek és az apukám elmosolyodik a bajusza alatt.
-Gyertek ide!-szólal meg, a hangja mély és kedves, biztatóan int. Liam is kissé bizonytalannak látszik, leül a kanapéra, én pedig mellé fészkelem magam és az oldalához bújva pislogok, nem tudom, mit kellene mondanom, talán be kellene mutatkoznom, de hát tudják a nevem. Pontosan tudják, hogy ki vagyok, itt csak én nem tudok semmit!
-Stella.-a nevemre felkapom a fejem, az anyukám keze megpihen Liam combján és szeretetteljesen simogatja meg a bátyám lábát.-Most elmondom neked is azt, amit Liam-nek mondtam. Rendben?
-Rendben.-szólalok meg halkan, mire a szemeibe újra könnyek szöknek.-De Liam elmondta, amikor megtalált.-hajtom le a fejem.-Én... nem tudom mit mondhatnék.
-Soha nem adtunk volna oda senkinek, ha nem kerülünk olyan helyzetbe.-szólal meg az apukám.-Csak téged akartunk megkímélni attól, amin Liam átment.
Az alsó ajkam megremeg, ők jót akartak nekem, viszont én meg azt kívánom, bárcsak ne tették volna azt, amit, hiszen akkor a bátyámmal lehettem volna. Aprót bólintok, Liam keze biztatóan simítja végig a hajam, arra ösztönöz, hogy beszéljek, mondjak el mindent, ami ezzel kapcsolatban az eszembe jut. De nem jut semmi az eszembe.
-Értem.-súgom.
-Megértjük, ha haragszol.
-Nem.-tiltakozok.-Én nem, csak... ez annyira furcsa.
-Pont olyan vagy, mint Liam.-pislog a könnyei mögül anya.
-Azt hiszem, egyedül csak kettőnk közt van hasonlóság.-törlöm meg egy gyűrött zsebkendővel a szemeim.-De csak az ujjaink egyformák.-engedem el egy pillanatra a kezét.
-Sokkal többen hasonlítotok egymásra. A mozdulataitok, a szemeitek, a személyiségetek.-szólal meg apa.-Liam sok dolgot mesélt rólad, és...-köhint-a szüleiddel is tartottuk a kapcsolatot egészen kicsi korodtól fogva, csak te ezt nem tudtad. Úgy véltük, jobb, ha nem kavarunk bele az életedbe.
-Pedig jobb lett volna.-szólalok meg, és a hangomba akaratlanul is él keveredik.
-Tudom, szívem!-pattan fel anya, és egyszerre ölel át kettőnket.-De mindent a te érdekedben tettünk.
Elszégyellem magam, amiért tiszteletlenül szólaltam meg, nagyot nyelek, inkább Liam felé húzok, miközben ő átöleli a hölgyet. Fogalmam sincs, hogyan kellene őt hívnom, anya, az anyukám, hölgy, esetleg Karen... Olyan zavaros ez az egész.
-Anya.-szólal meg Liam.-Azt hiszem, mára elég volt ennyi, megmutatom Stella-nak a várost.
-Rendben.-simít végig a hajamon, és nagy meglepetésemre gyengéd, óvatos puszit nyom a homlokomra.-Menjetek csak!
Hálásan bújok Liam-hez, amikor végre kilépünk az ajtón és valamelyest csökken az a nyomasztó érzés, ami a szüleink jelenlétében rám nehezedett.
-Mit gondolsz róluk?-kérdezi óvatosan, miközben végigsétálunk az utcán. Rövid idő alatt körülbelül öten üdvözlik őt, és alaposan végigmérnek engem is. Biztos tudják, ki vagyok, másképp nem néznének így rám.
-Nagyon kedvesek.-motyogom.-Csak nem tudom, mit mondhatnék nekik.
-Hamarosan könnyebb lesz. Emlékszel, hogy velem is milyen szótlan voltál az első pár napban?
-Te a testvérem vagy, nem tehetsz semmiről.-nézek rá szomorúan.-Nem te döntöttél helyettük, rád nem haragudhatok.
-Tudom, Stella.-sóhajt.-Mindannyian tudjuk, hogy haragszol emiatt akkor is, hogy tudod miért volt, és én is, mert elvettek minket egymástól, önzőség ez tőlem, de minden könnyebb lett volna, ha mi ketten már akkor is együtt vagyunk, de nem változtathatunk a múlton. Ez már így marad, csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk bepótolni az éveket, kettőnknek ez sikerült, adj nekik is egy esélyt.
-Igyekszem.-nyelek nagyot.
-Örülök, hogy itt vagy.-húz magához, és puszit nyom az arcomra.-Nagyon büszke vagyok rád!
Nem túl elégedetten hümmögök, ez az egész nem úgy alakul, ahogy én szeretném, túl szerencsétlen vagyok, képtelen vagyok bármi értelmeset is mondani nekik.
-Majd holnap már könnyebb lesz.-vigasztal.-Visszamegyünk, fürödj meg, beszélj Zayn-vel és aludj, ki kell pihenned magad, hosszú volt ez a nap mindenkinek.
Örömmel bólintok rá erre az ötletre, másra sem vágyom, csak kellemes öntudatlanságra és arra, hogy ismét váltsak pár szót Zayn-vel, lehetőleg teljesen jelentéktelen dolgokról, hogy kikapcsolja az agyam.
Megkönnyebbülten sóhajtok, amikor végre pizsamában ülhetek le az ágyamra, ez az én szobám ebben  házban, úgy tűnik, eddig vendégszobának használhatták, mert nem nagyon van berendezve. Van egy ágy, szekrénysor, ahol néhány családi fénykép van és képek a pici Liam-ről, mosolygok, mikor a kezembe veszek olyat, amin  bátyám talán 3 éves és felfújt arccal, félmeztelenül csúfolódik. A telefonom csörögni kezd az ágyon, az arcomon szélesedik a mosolyom, odaugrok és felkapom a készüléket, kis híján elejtem, végül mégis a kezemben marad én pedig lehasalok a virágos ágyneműre.
-Szia.-hallom a hangját, máris hiányzik, hogy körém fonja a karjait és édes dolgokat súgjon a fülembe, hiányzik az illata, a közelsége, mindene.
-Szia Zayn!-a hangom lelkes, felugrok és a bőröndömhöz botorkálok, felkapom a ruháim tetejéről a párnánkat és az ágyra visszadőlve belefúrom az arcom. Valószínűleg megleptem azzal, hogy nem szipogva szólaltam meg, de nem mond semmit ezzel kapcsolatban.
-Mit csinálsz?-érdeklődik, és hallom, hogy a háttérben pakolászik.
-Most fürödtem.-tájékoztatom, a hangom kissé tompa a párnától ezért kelletlenül felemelem a fejem és a fülemre helyezem a telefont.-Hamarabb lefekszem, fáradt vagyok.
-Minden rendben?-kérdezi.
-Azt hiszem.-motyogom.-Én csak... nem tudom, mit mondhatnék nekik, beszéltünk pár szót és nagyon kedvesnek találom őket, de képtelen vagyok csak úgy fecsegni, olyan frusztráló ez az egész.
-Tudom, Kicsim.-sóhajt.-Jobb lett volna, ha veled megyek.
-Attól függetlenül még nem tudnék többet beszélni.-piszkálom a párna csücskét.-Liam azt mondta, majd jobb lesz, ha feloldódok, de nem tudom, hogy ez menni fog-e.
-Én tudom, hogy menni fog.-mondja.-Stella, nem tudod hol van a kispárnám?
Kuncogni kezdek, szinte látom őt magam előtt, ahogy feltúrja a szobáját a párna után kutatva.
-De.-nevetek.-Azon fekszem.
-Ó, értem.-nevet fel ő is.
-Bocsi.-ölelem magamhoz az említett tárgyat.-Csak akartam hozni egy kicsit belőled.
-Nem baj, de akkor én is elcsórom a te párnád.
-Vidd csak el!-vigyorgok.-Úgyis mindig a tiéden alszok.
-Ez igaz.-mondja kissé csüggedten.-Úgy hiányzol!
-Te is nekem!-húzom fel a lábaim.-Nem is tudod, mennyire haza akarok most menni. Nem szeretek egyedül aludni, és olyan... idegen ez az egész nekem. Liam azt mondja, ez az én szobám, de egyáltalán nem érzem annak, én nem vagyok idevaló. Mindenhol családi dolgok vannak, fényképek, olyan apróságok, amiket Liam csinált...
-Stella, Stella!-szakít félbe.-Minden oké, rendben? Ne pánikolj!
Csak most veszem észre, hogy a mellkasom hevesebben emelkedik az átlagosnál és csak egy hajszál választ el attól, hogy sírjak.
-Sajnálom, nem akarok mindig nyavalyogni.-törlöm meg az arcom.
-Ne légy buta.-sóhajt.-Baby, sokkal jobban közéjük tartozol, mint hiszed, csak te még nem jöttél rá egy olyan dologra, amit én már tudok.
-Mi az?
-Kérdezek valamit, de őszintén válaszolj rá, oké?
-Nem szoktam hazudni neked.-válaszolok felháborodva.
-Tudom.-kuncog, de ez elég hülye kérdés.
-Nem baj.
-Otthon érzenéd magad, ha holnap visszamennél a szüleidhez?
Mérlegelem a helyzetet, nem lenne ott Liam, Louis, Harry és Niall, nem lenne ott Zayn, egyedül kellene aludnom, egyedül kellene ébrednem, nem lennének közös reggelik, vacsorák, éjszakai hűtőfosztogatások, grimaszolások, amikor a joghurtomba zabpelyhet és mézet teszek.
-Nem.-válaszolok némi tűnődés után.-Nem hinném.
-És akkor, ha úgy kellene itt lenned nálunk, hogy mi nem vagyunk itt?
Egyedül, abban a hatalmas házban...
-Nem.-vágom rá halkan.
-Stella, ott van az otthonod, ahol...
-Te vagy.-fejezem be halkan a mondatot.
-Nem egészen ezt akartam mondani.-szólal meg kissé döbbenten.-Így gondolod?
-Soha többé nem akarok egyedül aludni.-motyogom.
-Szóval csak az alvásról szól ez az egész.-szól felháborodva, imádom ezt, ahogy a játékosságával eléri, hogy ne gondolkozzak.
-Nem!-ülök fel hirtelen.-Tudod, hogy nem!
-Tudom.-nevet, én pedig megnyugodva hanyatlok vissza az ágyra.-Stella, attól félek, nem fogom tudni kibírni ezt a hetet nélküled.
-Én is.-kuncogok.-Talán meglóghatnánk.
-Hamarosan.-sóhajt. Halkan kopognak az ajtómon, oda sem nézek, úgy hiszem, csak Liam az, aki szeretne bejönni hozzám, így hát eléggé meglepődök, amikor az anyukám néz be bizonytalanul.
-Zayn, most mennem kell, ne haragudj!-tornázom ülőhelyzetbe magam.
-Rendben. Később még visszahívsz? Muszáj folytatnunk ezt a beszélgetést, hogy tulajdonképpen miért is én vagyok az otthonod.
-Oké.-nevetek, és a hajamba túrva kisöprök az arcomból néhány hajszálat.-Szeretlek, Zayn.
-Én is szeretlek.
Elbúcsúzunk, kissé félve helyezem magam mellé a telefonom. Anya belép, a számban összefut a nyál, amikor észreveszem mi gőzölög a kezében. Kissé bizonytalanul elmosolyodik és leül mellém.
-Sajnálom, nem tudtam, hogy telefonálsz.-mondja, a tekintetem a bögrére kalandozik, a forrócsoki tetején pillecukrok úszkálnak.-Ezt neked hoztam.-nyújtja felém, a szívem megdobban és felé nyújtom a kezem.
-Köszönöm.-mosolyodok el.
-Liam imádja.-tűnődik, közben az ölébe tartott kezeit nézi.-Mindig ilyet ivott esténként, amikor kicsi volt.
A tekintetem a fényképre kalandozik, amit azelőtt néztem, hogy Zayn hívott volna. Elképzelem, ahogy az a kelekótya kisfiú egy korábbi képen látott autós pizsamában összekuporodik és egy bögrét szorongat a kezében. Az arcomat a gőz fölé tartom, mindig ezt csinálom, ha el kell gondolkodnom valamin, azon gondolkodom, mit mondjak. Belekortyolok a forró italba, a szemeim elkerekednek és kis híján felnyögök, látom, hogy anya elmosolyodik.
-Milyen volt kicsinek?-kérdezem óvatosan. Ujjaimat kellemesen melegíti a bögre aprókat kortyolok, miközben hallgatom őt.
-Amikor kicsi volt sokat rosszalkodott.-mosolyodik el.-Sehol nem éltünk túl hosszú ideig, úgyhogy nem nagyon voltak barátai, néha magányos volt, de elfoglalta magát, voltak céljai és megvalósította őket. Nagyon megértő volt már kicsinek is, talán az akkori helyzetünk miatt lett ő ilyen, próbál mindenkinek segíteni, és most már ő sem sorul segítségre. A barátai nagyon sokat jelentnek neki, ahogy te is. Imád téged, és örülök neki, hogy volt bátorsága megkeresni téged. Haragszol ránk, ugye?
-Nem... nem tudom.-hajtom le a fejem.-Mert tudom, miért történt ez, csak az fáj, hogy nem lehettem vele. Amióta tudunk egymásról többször is elgondolkoztam azon, mennyivel könnyebb lett volna neki, ha ott vagyunk egymásnak, és most fáj, hogy nincsenek olyan közös emlékeink, amikor kicsik voltunk, de... nem tudom.-könnyek szöknek a szemembe, utálom ezt, túl érzékeny vagyok arra, ha mi ketten szóba kerülünk.
-Ha lenne rá esélyem, mindent máshogy csinálnék.-ölel magához, fejemet a vállára hajtom és halkan pityergek, megterhelő ez az egész, csak azt akarom, hogy végre túl legyünk ezen és kialakuljon valami normális kapcsolat köztem és köztük. Néhány perc múlva megnyugodok, bágyadt mosollyal az arcomon elfogadom a felém nyújtott zsebkendőt és megtörlöm az arcom, majd belekortyolok a kakaómba. A meleg ital megnyugtatóan hat az egész testemre, fáradt vagyok, de most nem akarom, hogy elmenjen, elkezdődött valami, talán holnap már nem lenne ugyanilyen. Nem akarok aludni.-Mesélj egy kicsit magadról.-tűr egy tincset gyengéden a fülem mögé, arcán mosoly bujkál miközben az arcomat tanulmányozza.-beszélj Zayn-ről, jól megvagytok?
-Igen.-mosolyodok el, Zayn egy olyan valaki, akiről szeretek beszélni és bármit tudok mondani róla.-Nagyon sokat segített nekem az elmúlt hónapokban, biztos tudod, mi történt...-hajtom le a fejem.
-A díjátadóra gondolsz?-bólintok.-Tudom, de szeretném hallani a te verziódat is.
-Azért nem mondtuk el mert Liam nagyon próbált mindentől védeni, Zayn előtt nem sokkal szakított velem az előző barátom, azt hittük nem örülne neki, ha összejönnénk, de... ez nem sikerült. Egy bizonyos szempontból ez nagyon rossz volt, mindkettőnknek bűntudata volt, de szeretjük egymást, és most már Liam is tudja, hogy nincs mitől féltenie.
-Zayn nagyon kedves fiú, láttam az arcod, amikor beszéltél hozzá.-kuncogott.-Legközelebb talán jöhetne ő is veletek.
-Szeretett volna jönni.-felhúzom a lábaim, az üres bögrét az asztalra teszem, félresöpröm a hajam és megkeresem anya tekintetét.-De ezt egyedül kell végigcsinálnom.
Megértően néz rám, közben gyengéden simogatja a hajam. Hallom, ahogy valaki halkan lépdel a szobám felé, Liam kopogás nélkül nyit be, megtorpan az ajtóban, amikor meglátja kivel ülök az ágyamon.
-Zavarok?-kérdezi döbbenten.
-Nem, gyere csak be!-paskolja meg a másik oldalát anya, Liam pedig belép. Rámosolygok, felkap az ágyról, kis híján felsikoltok, nevetve huppan le oda, ahol az előbb még én ültem. Gyengéden csapok a karjára, kezét az arcom elé tartja és belecsíp az orromba, felnevetek, valószínűleg ez volt a célja, és csak tovább kínoz. Őrülten nevetek, miközben ledob az ágyra és csikizni kezd, vonaglok, és ha nem ülne anya az ágy szélén valószínűleg már a padlón fetrengenék.
-Hagyd abba!-próbálom eltolni magamtól.-Liam! Liam, hagyd abba!
Elenged, bár nem csikiz, én még mindig nevetek és kicsire húzom magam.
-Anya.-mászik oda mellém, szorosan hozzám bújik és a falhoz passzírozza a hátam.-Szeretném neked bemutatni a húgomat.-mozgolódik, én pedig nevetve ejtem a fejem a vállára, próbálom arrébb tolni.-Ilyen hangokat ad ki Stella egy átlagos hétköznapon.-lazít a szorításon, én pedig nyögve dúrom arrébb.-Meg ilyeneket.-fűzi hozzá nevetve.
-Mi ez a hangzavar?-nyit be apa, kissé meglepődik, majd mosolyogni kezd. Liam felém fordul, mosolyogva nézek a szemébe és némán megköszönöm, amit értem tesz.
-Szeretlek.-motyogja, és puszit nyom az orromra. Sóhajtva temetem néhány pillanatra az arcom a mellkasába, anya feláll és mosolyogva simít végig mindkettőnk fején.
-Te csak ne beszélj!-nevet rá a bátyámra.-Szeretlek titeket. Mindkettőtöket-nyom puszit Liam homlokára. Ő képes rá, hogy válaszoljon neki, én viszont még nem, meglepődök, amikor apa is megpuszil mindkettőnket, majd jó éjszakát kívánnak és elmennek. Megilletődve húzom magunkra a takarót, Liam szemei boldogan csillognak, miközben az arcomat nézi. Most már tudom, minden rendben lesz, nincs több titok.

27 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tudom, hogy rengeteg részt hagytam komment nélkül, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen nem tudtam mit írni.
    Nem akarom magamat és másokat ismételni, hogy ELKÉPESZTŐEN írsz.
    A történet elején nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent ki tudsz majd hozni ebből a blogból.
    Beismerem a közepe felé azt gondoltam "Ne, ugye nem lesz egy sablontörténet, tőled nem ezt vártam", de kellemeset csalódtam, így az előző 2-3 résznél, mert iszonyatosan jól írtad le.
    Azt hittem, hogy Liam, majd rájön valahogy a kapcsolatukra, megharagszik, azután minden happy- a maga sablonosságában- de nem így lett, aminek örülök.
    El sem hiszem, hogy mindjárt vége a történetnek, hiszen alig néhány hónapja indult.
    Várom a boldog befejezést
    puszi: Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Semmi baj, és köszönöm a kedves szavakat. Örülök, hogy kellemesen csalódtál. :) <3

      Törlés
  2. Ù ez nagyon jò. Imàdom <3 <3 :D

    VálaszTörlés
  3. Drága Nessa! Hihetetlen.. Mostanába sikerült az összes részt megkönnyeznem :')
    Nem tudok mást mondani csak amit mindíg, hogy fantasztikus és nagyon megható! Gratulálok!! Nem is tudom, hogy fogok ahoz hozzászokni, hogy nem lesz minden csütörtökön új rész amit várhatok. Nagyon hiányozni fog :-( Örülök, hogy elkezted a blogírást mert az összes blogodat nagyon szerettem és szép perceket okoztak! Nagyon tehetséges vagy és köszönöm, hogy megosztod velünk az ilyen fantasztikus történeteidet!! Bocsi a hosszú kommentért.. Szeretünk Nessa :-) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:) Én is szeretlek titeket! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa!
    Fantasztikus lett ez a rész!!!Természetesen végig sírtam de ez mostanában megszokott dolog lett a blog olvasása közben.Nagyon tehetséges író vagy és kérlek ne hagyd abba soha!
    xoxo Kata

    VálaszTörlés
  5. Drága Nessa!

    Nagyon aranyos lett az új rész. Az egész annyira bájos és kedves, hogy legszívesebben megölelgetném Stellát, Liam-et, és mindenkit szép sorban. :D
    Alig várom a jövőheti epilógust, el sem merem képzelni hogyan fogod zárni ezt a történetet, de biztosan nagyon jó lesz. :)

    Kellemes szünetet és jó sok pihenést kívánok neked :)

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! <3
      Nagyon köszönöm!
      Kellemes ünnepeket! :)

      Törlés
  6. szia facebookon el tudlak érni? NAGYON FONTOS LENNE!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem adok meg facebook profilt, ezeken az oldalakon tudsz elérni: twitter.com/Nessa_blog és ask.fm/nessaofficial

      Törlés
  7. Nagyon jó lett ez a rész is :)
    egyszerűen imádom a blogodat, sajnálom h már csak egy epilogus van hátra de a következő blogod is nagyszerű lesz biztos :D
    UI: meglepi nálam : http://mylifenotperfect97.blogspot.hu/
    puszaaa
    Fanni

    VálaszTörlés
  8. Drága Nessa! :)
    Nem hiszem el, hogy 1 hét múlva vége a blognak :'(
    Na, de nem most rizsázok..
    Ez a rész nagyon érzelmes volt, és olyan aranyos *-* Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz a prológusban :)
    Te vagy a LEGJOBB ^^ IMÁDLAK
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Ezt én is nagyon nehezen hiszem el. :(
      Köszönöm szépen, én is imádlak! <3

      Törlés
  9. Allons-y Nessa!
    Imádtam ezt a részt is... mint a többit. És valószínűleg még fogom sokáig oda és vissza olvasni ezt a kis regény féleséget.Sőt talán még komizok is néha. A kedvenc jeleneteimet is biztos újra élem majd talán még sok év múlva is. Akár mennyire is szeretném elengedni hagy szálljon tovább ez a blog, na látod ez lehetetlen. Ez egy kis korszak a kis elmémben. Egy kis emlék. És ezt köszönöm. Lehet, hogy sokan elfelejtik amint ki megy a forgalomból. No én biztos nem fogom. Alkoss egy nagyot a következő blogjaiddal is. Egy kis személyes tanács: Az epilógus olyan mint a Prológus valaminek a kezdete valaminek a vége. :) Bocs az érzelmes monológért amit egyébként 3 mondatba is össze foglalhattam volna. :P Egyébként ha lehetne az epilógusodba egy Gif akkor az Doctor Who-s lehetne? (Tudom kicsi esély hogy megteszed de hátha) Ez egy sorozat és iszonyú nagy csókjelenetei vannak (sokszor vicces) xx A te OneWhovianod

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Oh, igen, pontosan tudom, mit érzel, sőt... hiszen ezt az egészet én írtam, sokszor én küzdöttem vele és borultam ki miatta, most pedig vége lesz. Már hozzászokhattam volna ahhoz, hogy elengedjem a szereplőim, hisz ez a 4. blog, amit be kell fejeznem, de még mindig nem megy.
      Köszönöm szépen a kedves szavakat, remélem tényleg sikerült valami maradandót alkotnom számodra! <3
      A GIF ügyben megnézem, mit tehetek! :)

      Törlés
  10. Nagyon jó lett gratulamatulaaa <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. ez is nagyon jó lett mint a többi rész :D <3

    VálaszTörlés
  13. Akkor ma lesz rész ???

    VálaszTörlés
  14. ÁÁÁ !El sem hiszem, hogy nem írtam neked kommentet! Most annyira szégyellem magam! Biztos,mikor még Franciaországban éjfélkor elolvastam,már olyan fáradt, voltam, hogy el felejtettem :) Tényleg nagyon sajnálom !

    És most a részről! Szokás szerint tökéletes lett! Imádom a Zella párost. Zayn, ahogyan félti, a kicsi Stella-t, még a lány bátyát is megkéri, vigyázzon rá :) Olyan aranyos!
    Liam, a gondoskodó testvér... Bárcsak nekem is ilyen testvérem lenne! Olyan kár, hogy ma lesz az utolsó rész, vagy is az epilógus. Én nem tudom, hogy fogom megszokni, hogy csütörtökönként, már nem lesz új rész, és hiába várnám nem jön. Minden csütörtökön, első dolgom az volt, hogy feljöttem ide, megnézni, van e rész, ami a legtöbbször volt,és a buszon, hazafelé menet ezt olvastam, addig míg el nem kezdtem könnyezni.

    Na ,de még nem búcsúzom,majd az epilógusnál. :) Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ráadásul,most még helyesen sem írtam :((((( ez az én formám

      Törlés
  15. Nem kell bocsánatot kérned, Franciaországban én magasról tennék arra, hogy egy ilyen blogon, mint ez frissítettek. :D
    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, aranyos vagy! :) <3

    VálaszTörlés