2013. november 21., csütörtök

30.rész Egy okot mondj

Sziasztok!  :)
Valamivel jobban telt eddig ez a hét, mint a múlthetem, bár úgy érzem, ma jobb lett volna ha fel sem kelek és átalszom a délelőttöt, tulajdonképpen nem csináltunk ma semmit. Nem vesztettem volna túl sokat, ha valóban itthon maradok. Mindegy, ennek semmi köze a bloghoz. A lényeg, hogy itt az új rész. Jó olvasást, és jó hétvégét! :)
Nessa. xx

~Stella Starlight~

Több okból töltöm az éjszakát Liam mellett, a legfőbb még is az, hogy nem akarok beszélni Zayn-vel, ha keres is, itt nem fog tudni beszélni velem. Nincs kedvem folytatni a vitánkat, tulajdonképpen semmihez sincs kedvem, mindenki hagyjon békén, kivéve a bátyám. Próbált rávenni arra, hogy menjek le és beszéljem meg a gondjaim Zayn-vel, de én nem mentem. Közel sem olyan gondjaink vannak egymással, mint amiket ő hisz. Ha előtte kezdenénk "beszélgetni" minden kiderülne, mert biztos a fejéhez vágnám, hogy tegnap este ott hagyott, és az összes hisztijét a többiek miatt. Jobban teszem, ha itt maradok fent Liam szobájában.
Elég későn jöttünk vissza, sétálgattunk a város azon kissé kihalt részén, ahol a játszótér volt, és csak beszélgettünk. Ő is beszélt a gyerekkoráról, és én is. Elmondta, mennyire rossz volt az állandó költözködés, és hogy akkor mit érzett, láttam őt magam előtt egy olyan kisfiúként, aki vágyakozva bámulja a játékbolt kirakatát. Azt hiszem, ezután jogosan lehetett bűntudatom, és sírhattam a mellkasán. Még így is azt kívánom, bárcsak ezen ketten mentünk volna át, talán sokkal könnyebb lett volna annak a pici fiúnak, így olyan, mintha a tudatom nélkül cserbenhagytam volna.
-Min gondolkozol?-simít végig a hajamon.
-Rajtunk.-húzódok közelebb hozzá.
-Stella, ne rágódj a múlton, azt már nem tudjuk megváltoztatni.-suttogja, és látom a szemében az átvillanó fájdalmat.
-Bűntudatom van.-bújok a karjai közé.
-Ne legyen.-simogatja az arcom.-Én örülök neki, hogy te nem úgy nőttél fel, ahogyan én. Nekem is hosszú ideig bűntudatom volt, mert a betegségem miatt kellett anyuéknak mindig túlórázni.
-Liam...
-Hallgass végig.-teszi mutatóujját a szám elé.-Később rájöttem, hogy erről nem én tehetek, ahogy erről sem tehet egyikünk sem. És megtaláltalak, Stella, felejtsük el a múltat.
Az arcom a mellkasába fúrom, kezeivel köröket ír le a hátamon és arcát a hajamba fúrja.
-Legalább utálhatnál.-motyogom.-Sokkal rosszabb úgy, hogy azt mondod, örülsz neki. Én nem, ha most választhatnék inkább veled maradnék, Liam. Úgyis szívből gyűlöltem azokat a babákat a szobám sarkában, féltem tőlük. Sokkal jobb lett volna veled.
-Hogyan tudnálak utálni?-sóhajt nagyot.-Ne beszélj butaságokat.
-Hogy létezik az, hogy a saját bátyámat néztem az X-Factor-ba és a gépemen, de nekem nem mondta el ezt senki?-pislogok nagyokat, próbálom megakadályozni a kibuggyanni készülő könnyeim.
-Hé.-fogja kezei közé az arcom, homlokát az enyémnek dönti és a szemembe néz. A szemei pont olyanok, mint az enyémek.-Nem akarom, hogy ezért sírj.-fúl el a hangja.
Magához ölel, karjaim köré fonom és az arcom a nyakába fúrom. Könnyek csordogálnak le az arcomon, úgy érzem, soha nem fogom tudni elfogadni ezt. Érzem a felgyülemlő haragot bennem, azt sem tudom mit mondjak, a szüleim és Liam szülei iránt, vagy a szüleim és a szüleink iránt? Összezavar. Egyedül az engem ölelő testvérem iránt nem érzek haragot.
-Minden rendben.-simít végig a hátamon.-Megígérem, hogy most már semmi sem szakíthat szét minket.
Remegő sóhaj hagyja el a szám. Megígéri, de ez soha nem fog menni. Én itt vagyok, ebben az unalmas iskolában, ő pedig turnéra fog menni a fiúkkal, egyedül fogok maradni, haza kell majd mennem és ismét nélküle kell élnem a hétköznapjaim, rossz belegondolni. Észre sem veszem, hogy sírok. Hüppögve szorítom őt magamhoz, talán a napokban felgyülemlett feszültség is most kijön rajtam, tudatosul bennem, hogy ha nem is most, de a közeljövőben úgyis elszakadunk egymástól. Attól függetlenül, hogy mit ígér. Tőle is elszakadok majd, ahogyan Zayn-től is.
-Ne.-súgja.-Stella, kérlek...
Sikertelenül próbál vigasztalni, kibújik mellőlem, akárhogy is próbálom magamhoz szorítani. Leguggol az ágy mellé és végigsimít az arcomon, megfogja a kezem és lassan felhúz. Hajam az arcomba hullik, oldalra tűri és a szemembe néz.
-Nem sírunk, Stella.-próbál mosolyt erőltetni az arcára.
Karjaim a nyaka köré fonja és felemel, a fejem a vállára ejtem, úgy tart, mint egy túlméretezett kisbabát. Egyik kezét a hátamra teszi, másikkal a fenekem alá nyúl és úgy tart magához, kilép az ajtón, fogalmam sincs, hogy mit akar csinálni, viszont azt tudom, hogy még nincs elég késő ahhoz, hogy mindenki aludjon. Nem emelem fel a fejem, amikor leérünk a lépcsőn és meghallom a nappaliból szűrődő focimeccs zaját. Liam egyetlen szó nélkül megy el, viszont az ott tévéző srácok nem hagyják szó nélkül, hogy így látnak.
-Minden rendben?-hallom meg Harry kissé ijedt hangját.
-Persze.-válaszol, közben nem áll meg.
-Stella, te sírsz?-pánikol Louis.
-Mi a baj?-társul hozzá Niall.
-Srácok.-sóhajt, és ezúttal megfordul. Az arcom a nyakába fúrom és a karjaimat úgy helyezem, hogy miközben átölelem a nyakát eltakarjam az arcom.-Majd később.
Ismét megfordul, szorosabban öleli át a felsőtestem, belöki a konyha ajtaját és leültet a pultra.
-Mit csinálunk itt?-nézek körbe. Ujjaival letörli a könnyeim és megpuszilja a homlokom.
-Várj itt.-mondja, nem válaszol a kérdésemre.
Kimegy a konyhából, elveszek egy szalvétát és megtörlöm a szemem. Liam néhány perc múlva visszajön, kezében egy CD-t szorongat, melyet betesz a pulton pihenő lejátszóba.
-Semmit.-válaszol, és a hangszórókból felcsendül Bruno Mars 'Lazy song'-ja.-Tudod a táncot?
Mosolyt erőltetek az arcomra és bólintok, annyiszor láttam már ezt a klipet, minden mozdulatot tudok.
-Akkor gyere!-fogja meg a kezem, és énekelni kezdd.-Énekelj te is!-biztat.
Újraindítja a dalt, reménykedik abban, hogy vele éneklek. És meg is teszem, táncolni kezdd, utánzom őt és ugyanúgy mozdulok, ahogy Bruno és a majmok teszik a klipben. A nem táncolós részekben külön kis koreográfiát alakítunk ki, Liam forgat, hülyén mozgunk rá, és én valahol a dal közepén nevetni kezdek.
A végén egymásra borulva nevetünk, karjait körém fonja és belepuszil a hajamba. Kinyomja a lejátszót és rám mosolyog.
-Egyszer elmegyünk egy koncertjére.-mosolyog rám.
Lassan elenged, a szekrényhez lép és először egy csomag Milkás kekszet emel ki, majd kakaóport. A hűtőhöz sétál és tejet vesz elő, letelepedek az asztalhoz és felhúzott lábakkal figyelem a munkálkodását.
-Melegítsem?-bök a pohárra. Aprót bólintok, a mikróba helyezi a két lila bögrét, felbontja a kekszet és leül mellém.-Annyira szép hangod van.-mosolyog.
Kissé lehajtom a fejem, megfogalmazódik bennem egy kérdés, de nem igazán merem feltenni, és nem tudom, hogyan tegyem fel.
-Mi jár a fejedben?-nyúl az állam alá.
-A családunkból...-suttogom.-tud valaki énekelni?
-Nem tudom.-nevetgél.-Sosem énekeltek előttem.
-Hasonlítok valakire?-bombázom újabb kérdéssel.
Kissé talán eltűnődik, nem válaszol azonnal. A hajamat félresöpri és áthatóan vizsgálja az arcom.
-Rám.-mosolyog.
-És te kire hasonlítasz?
-Apura. De te nem hasonlítasz rá, ahogy anyura sem. Ő szőke hajú, nem tudom, hogy honnan örökölhetted a hajad.-simít végig szeretetteljesen a tincseimen. Lesütöm a tekintetem, eltűnődök azon, hogy valójában ők-e a szüleim, vagy ez az egész egy félreértés, és valójában nem is ő a bátyám.
-Tudom mire gondolsz, de ezt verd ki a fejedből!-kezét az enyém mellé csúsztatja.-Világos, hogy hasonlítunk egymásra. A kezed, a lábad, a szemed, a mozdulataid és a személyiséged, még az arcod is egy kicsit. Különleges vagy, Stella.-fonódnak ujjai a kezem köré.-Nincs ezzel semmi baj.
A mikró halk csöngéssel jelzi, hogy lejárt az idő. Liam feltápászkodik, amíg vissza nem ül megpróbálom feldolgozni az előbb elhangzottakat. Van olyan ember, aki ismeri őt, és nem szereti? Nem valószínű.
Az egyik bögrét elém csúsztatja, lábaim felhúzom és az ujjaim a bögre köré fonom, elvesz egy sütit, én is így teszek és jóízűen beleharapok.
-Jobban vagy?-kérdezi óvatosan.
-Sokkal.-mosolygok rá biztatóan.
Finom puszit ad a homlokomra, nem érzékelem az időt. Falatozzuk a sütit, kortyoljuk a kakaót és közben beszélgetünk, néha teljesen jelentéktelen dolgokról. Jóllakottan, mosolyogva lépünk ki a konyhából, miután elöblítjük a bögréinket.
A fiúk még mindig a kanapén ülnek, szinte elbújok Liam karja alatt, óvatosan kilesek, mindhármójuk engem fürkész, a számat apró, biztató mosolyra húzom, aztán visszabújok Liam oldalához. Felmegyünk a lépcsőn, szándékosan nem nézek Zayn ajtaja felé, nem akarom, hogy ismét elrontsa a kedvem.
Liam felemeli a takarót, becsúszik alá, aztán kitárja a karjait és én elfoglalom mellette a helyem. Kíváncsi vagyok arra, vajon Zayn benéz-e hozzám, vagy egyáltalán nem érdeklem.
-Hiányzik neked Eric?-kérdezi halkan Liam.
Nem kell gondolkodnom a válaszomon, szinte azonnal rávágom.
-Nem.-hangzik el halkan.-Sokáig együtt voltunk, de nem, már régen nem olyan volt az a kapcsolat, mint az elején.
Azt mondja, amit én egyáltalán nem akarok hallani. Jól esik, de nem akarom, mert ismét elönt a bűntudat.
-Remélem tudod, hogy ebben is számíthatsz rám.-néz a szemembe.
Mosolygok, legbelül pedig mardos a lelkiismeret.
-Köszönöm.-súgom, puszit nyomok az arcára és a fejem a mellkasára hajtom.
A hátam simogatja, majd kezei leállnak és fejét a nyakamba fúrja. Légzése egyenletes, a nyugodtsága átragad rám is, lehunyom a szemeim.

~*~*~

Addig alszunk, ameddig csak lehet. Én hamarabb felébredek, mint Liam, egy ideig csendben figyelem, résnyire nyílt szájjal szuszog. Még az a pici haja is kócos, karjait szorosan fonja körém, nem szeretném zavarni a bámulásommal hiszen az engem is idegesít, így inkább háttal fordulok a mellkasának és a félhomályban pislogok magam elé. Semmi pénzért nem mennék le most Liam nélkül, persze, ott van Louis, és ha más nem, ő biztos közbeszólna ha vitatkozni kezdenénk Zayn-vel, de amúgy sem akarom egyedül hagyni a bátyám. Különben is, fel kell még ébrednem.
Hallgatom a szuszogását, lehunyom a szemeim és még szundítok egy kicsit. Amikor legközelebb kinyitom, Liam karjai épp lecsúsznak rólam és nyögve nyújtózkodik. Mosolyogva fordítom felé a fejem, amikor észreveszi, hogy ébren vagyok ő is elmosolyodik, majd visszazuhan mellém és puszit nyom a homlokomra.
Hosszú percekig nem szólunk egymáshoz, laposakat pislogva ébredezik, majd nyöszörögve a fejére húzza a takarót. Kuncogva mászok be alá, nincs kedvem elmenni mellőle, viszont a hasa szinte egyszerre kordul meg az enyémmel. Nevetve dörzsöli meg a szemét és rúgja le magáról a takarót, egy ideig nézem, majd amikor kérdőn felém fordul, én is feltápászkodok.
Nem hiszem, hogy most ez egyike lesz azoknak a bolondos reggeleknek, mint amilyenek itt a hétvégék, ezért nem túl sok kedvvel megyek Liam után.
Senki nincs a konyhában, aminek most kivételesen örülök. Sejtéseim szerint a többiek még alszanak, ezért nincs felbolygatva a ház, és legfőképpen a konyha.
-Stella?-fordul felém, miután lehuppanunk az asztalhoz 1-1 tányérral a kezünkben.
Hümmögve nézek rá, nem akarok gusztustalankodni, és mivel a szám tele van tejjel és gabonapehellyel, jobbnak látom, ha így kommunikálok vele.
-Nagy baj lenne, ha délután elmennék Danielle-hez? Nem lerázni akarlak, és ha nem akarod, akkor itt maradok...
-Liam!-nyelem le az ételt, már megint fölöslegesen magyarázkodik.-Nem, menj csak.
-Biztos?-néz rám gondterhelten.-Pont most, a tegnap után...
-Nem lesz semmi.-nézek komolyan a szemébe.-Nem kell engedélyt kérned tőlem, Liam, megértem. Kissé kisajátítottalak mostanában.
-Nem, dehogy!-vágja rá azonnal.
-Akkor menj.-nyomok puszit az arcára.
Végigsimít a fejemen, bizonytalanságot látok a szemében, de nagyon remélem, hogy ez majd elmúlik, ha Dani-vel lesz. Nyugodtan kanalazom magamba a müzlit, majd az ajtó nyílik, és Harry félálomban, mezítláb csattog be. Tekintete először a bátyámra, majd rám kalandozik, végül a sebesedő térdemre, elhúzza a száját és ismét rám néz.
-Jó reggelt.-motyogja rekedten. A hangjától mosolyogni támad kedvem, és eszembe jut, a minap milyen jót beszélgettünk ott a kanapén. Csak aggódott értem, amikor elestem, nem haragudhatok rá emiatt...
-Szia.-pattanok fel mosolyogva, bár úgy érzem erre most semmi okom sincs, lassan kezdd eljutni a tudatomig, hogy most nagyon fasírtban vagyunk Zayn-vel. Talán még jobban, mint néhány nappal ezelőtt.
Puszit nyomok Harry meglepett arcára, először még jobban meghökken, majd érzem, hogy az izmai kiengednek és gyengéden átölel. Zayn nem is találhatna jobb pillanatot arra, hogy bejöjjön, és ismét keresztbe húzza ezt a "megható" pillanatot.
-Rosszkor?-kezd szinte azonnal kötekedni. A háta mögött látom Louis figyelmeztető pillantását, és Niall kissé értetlen fintorát is.
-Zayn.-szuszogja idegesen Lou.
-Inkább elmegyek.-fordít hátat, Louis a mellkasára teszi a kezeit és belökdösi a konyhába.
Az arcom egy pillanat alatt megkeményedik és hidegen nézek rá, még én érzem rosszul magam, amikor ő láthatóan csak újabb vitát akar kettőnk közt. Liam meglepetten néz rá, látom, hogy kissé megrándul az arca és idegesebben fogja a műanyagkanalát. Nem mond semmit.
-Nincs kedvem ezt a szerelmi jelenetet nézni.-grimaszol.
-Mi a franc bajod van?-kérdezi higgadtan Haz.-Csak megölelt!
-Ó, igen.-mosolyog gúnyosan.-"Csak."
-Zayn!-szól rá figyelmeztetően Liam és Louis is. És meglepetésemre először a bátyám robban.-Oké, Malik!-pattan fel.-Kibaszottul elegem van belőled meg a hisztidből! Azt hittem, majd tekintettel leszel arra, hogy ő a húgom, és pont nem belőled nézném ki, hogy egy ilyen bunkó paraszt vagy vele! Eltűrtelek, tekintettel voltam arra, hogy mi bajod van, de már túlzásba viszed, túlságosan túlzásba viszed és nem fogom karba tett kezekkel, hátradőlve nézni, hogy ezt csinálod vele!-megdöbbenve nézem, ahogy minden mondatára egyre idegesebb lesz, és a hangerő csak feljebb emelkedik. Sosem láttam még így őt, mielőtt megszólalhatnék folytatja.-Mi a franc bajod van a húgommal?! Tudsz mondani akár egy indokot arra, hogy miért vagy ilyen vele?
Zayn arca meglepett, ajkait szorosan összezárja. Nem néz rám, karjait összefonja meztelen mellkasa előtt és makacsul mered előre. Harry, Niall, és még Louis is csendben figyeli a jelenetet, próbálok eltűnni Harry mellett, bárcsak sikerülne is.
-Én is így gondoltam.-fejezi be Liam, majd megfogja a kezem és maga után húz.
Döbbenten követem, nem fog túl erősen, csak éppen úgy, hogy éreztesse, menjek utána.
-Öltözz fel!-simít végig a hátamon, a hangja most már nyugodt.-Elmegyünk reggelizni.
-De Liam...
-Kérlek.-túr a hajába.
Szófogadóan felmegyek a lépcsőn, majd a szobámban készülődni kezdek. A napsütést látva rövidnadrágot veszek, alá vékony testszínű harisnyával, felhúzok egy rózsaszín, bajuszos pólót és a hajam egy laza kontyba kötöm, nem szeretnék túl sokáig készülődni. Szemeimet csak vékonyan kihúzom, fogat mosok, és miután felhúzok egy a pólómhoz illő színű Converse tornacipőt, átsétálok Liam szobájába.
Már ő is készen van, megigazítja a nadrágját és miután eltesz némi pénzt, kezét a hátamra téve int.
-Hova mentek?-kérdezi a lépcsőn szembejövő Niall.-Mehetek? Légyszi... Ez kész, amit most csinálnak.
-Igyekezz.-biccent Liam.
Megragadom az alkalmat és beszélni próbálok, nem akarom, hogy miattam legyenek haragban, nem is tudja semminek sem az okát...
Harry ront ki a konyhából, dühösen rázza a fejét, majd mikor megpillant minket felteszi ugyanazt a kérdést, amit Niall, természetesen Liam neki se mond nemet.
-Nem akarom, hogy vitatkozzatok.-motyogom.
-Stella.-túr a hajába, és nagyot sóhajt. Az állam alá nyúl, és felemeli a fejem, a szemébe nézek, ajkaim összeszorítom és küzdök a kibuggyanó könnyeim ellen. Már nem tudom, hol van az az édes Zayn, akivel együtt aludtam és felmászott az erkélyemre, aki randizni vitt a tetőre és éjszakákat töltöttünk ott. Nyomtalanul eltűnt.-Ne!-csitítgat, és a mellkasához húz. Arcom belefúrom a pólójába, izmai megfeszülnek körülöttem, nem próbálok beszélni, mert nincs értelme, csak még jobban sírnék. Soha nem sírtam fiú miatt, és most Zayn ezt is felborítja.-Megütöm.-morogja.
Hevesen rázom a fejem, hallom, ahogy a többiek letrappolnak a lépcsőn, néhány másodperc alatt sikertelenül megpróbálom összeszedni magam. Érzem Niall karjait körülöttem, Harry végigsimít a hátamon és puszit nyom a homlokomra. Hálásan megvillantok valamiféle torz mosolyt, fogalmam sincs mi megy végbe köztük az idő alatt, míg egymásra néznek. Liam megfogja a kezem, Harry a kocsikulcsát az ujján csavargatva indul az ajtó felé, szabad kezemmel Niall után nyúlok. Nem érdekel Zayn meg a hülye hisztije, ha neki ez jó, akkor csinálja csak, én nem teszek semmi rosszat, inkább neki kellene szégyellnie magát azért, mert a barátaival kötekedik.
-Gyere.-mosolyog rám Harry, és miután kiáll a garázsból kinyitja a kocsiajtót. Bizonytalanul pillantok hátra, szívesebben ülnék hátra Liam mellé, de nem utasítom vissza az anyósülést, így beülök előre.
Nem tetszik ez a csönd köztük, Niall nem túl csendes fiú, ahogyan Harry sem, és Liam is tud fárasztóan őrült lenni. Nem tudok semmit olyat mondani, amivel feldobhatnám a hangulatot, a fejem az ablaknak döntöm, a szemem kis időre lehunyom, érzem, ahogy valaki megsimítja a lábam, és amikor felnézek egy együtt érző zöld szempárral találom szembe magam.
-Engem se kedvelt az elején.-mondja halkan, bár ebben a csendben biztos, hogy hallják a többiek is.
-Több, mint 2 hónap, Harry.-hallom Liam keserű hangját.-Téged 2 nap alatt megkedvelt, és már akkor is ilyen hisztis volt.
Lehajtom a fejem, nem akarom ezt hallgatni, nincs kedvem semmihez. Ők ezt nem érthetik, sokkal több ez puszta nem kedvellek hisztinél. Megszorítom Harry kezét, aztán összefonom a karom a mellkasomon és kifelé bámulok az ablakon, Liam dühös, láthatóan mérgelődik magában.
-Hova megyünk?-kérdezi halkan Niall.
-Nando's.-jelenti ki Liam. Engem nem érdekel különösebben, hogy hová megyünk és minek, előhúzom a zsebemből a telefonom és bedugom a fülesem. A hangulatomhoz megfelelő dalt indítok el, a Grenade-t, nem akarok túlzásba esni, a telefonom nyomkodom, hogy ne "depizzek" annyira feltűnően. Próbálok úgy tenni, mintha hidegen hagyna ez az egész, és ahogy egyre jobban elmélyülök a saját gondolataim közt, eljutok arra a pontra, hogy valóban nem érdekel.

~Zayn Malik~

Tenyerem az ajtóra simul, nem tudom, hogy hogyan kellene bemennem. A mai nap után én két lábbal, kiabálva rugdosnám ki magam, de Stella nem ilyen. Nagyot nyelek, a homlokom az ajtónak döntöm, majd halkan bekopogok. Hallom bentről a mozgolódást, majd lenyomja a kilincset és még mielőtt elmenekülhetnék az ajtó kitárul. Megütközve néz rám, szemeiben látom a döbbenetet, majd ahogy mozdítja a kezét, már tudom, hogy az ajtót mindjárt az arcomba kapom.
-Ne.-súgom halkan, és a lábam még gyorsan becsúsztatom, a fa keményen találja el a lábfejem, de most nem érdekel.-Stella...
-Mit akarsz?-emeli rám hidegen csillogó szemeit. Vonásai kemények, ajkait makacsul szorítja össze, teljesen megértem őt, és Liam-nek is igaza volt, még ha nem is tudja, mi az igazság.
-Bocsánatot kérni.-motyogom.
Szemei kissé kitágulnak, a kezem ismét az ajtóra teszem, az arcomat nézi, majd arrébb áll, lehajtott fejjel lépek be, úgy érzem magam, mint egy megfenyített kutyakölyök. Leül az ágyára, lábait felhúzza és elgondolkozva veszi kézbe a telefonját, a villogó képernyőn látom a zenelejátszón futó Bruno Mars albumot. Nem hazudtolja meg magát, köztudott, hogy Stella kevés más előadót hallgat Bruno-n kívül.
Félreteszi a telefont, átöleli a lábait és felvont szemöldökkel néz rám. Az ágyhoz lépek és óvatosan leülök mellé, nem néz rám, nagy levegőt veszek és a hajamba túrok, nem is tudom, hogyan fogjak hozzá a mondanivalómhoz.
-Zayn, ha nem akarsz semmit, akkor légyszíves menj ki.
-Én...-dadogok zavartan.-sajnálom. Stella, nem tudom mi van velem, soha nem voltam ennyire féltékeny, sőt. De egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, soha nem titkolóztam a srácok előtt.
-Zayn, ne kezdd ezt megint, azt hiszem, ezen már túl vagyunk. Megértelek, tudom, hogy rossz mert nekem is, de az már több a soknál, amit csinálsz, és szerintem igaza van Liam-nek. Nem hiszem, hogy megérdemlem azt, amit néha tőled kapok.-rázza a fejét elkeseredetten. Tudom, hogy igaza van neki, és a testvérének is, ma egész délelőtt nem voltak itt, és ezalatt az idő alatt gyötört is rendesen a bűntudat. Néha előbb kellene gondolkoznom, mint beszélnem. Hiszen ő csak egy apró lány, aki a barátnőm, sosem kellett volna megengednem magamnak olyan hangnemet, mint amit mostanában.
-Mert nem is.-sóhajtok fel.-Nem tudom, mi van velem...
-Miért hagytál ott?-céloz a néhány nappal ezelőtti famászásomra, amikor belógtam hozzá az erkélyen.
Lehajtom a fejem, nem akarom bevallani neki a valódi okot. Hogy a porba tipor és vele elvesztem minden férfiúi érzésem. Kétségbeesetten nézek rá, megrázza a fejét és feláll mellőlem, elkapom a karját, még mielőtt elmenne, és az ölembe húzom. Egyszerűen nem tudom kimondani azt a szót, ami kellene ahhoz, hogy levegyem őt a lábáról és elnyerjem a bocsánatát, még nem vagyok kész erre. Ha bevallanám az érzéseim, azzal teljesen sebezhetővé tenném magam. 
Homlokom az övének döntöm, látom rajta, hogy meginog és a vonásai ellágyulnak.
-Bocsáss meg.-kérem halkan, szinte úgy érzem, széthullok. Darabjaimra esek, és azokat a darabokat ő birtokolja, csak vele lehetek újra egész.
Kezét az arcomra teszi, bizonytalanul simítom egyik kezem fedetlen lábaira, nagyot sóhajt, arcát a nyakamba fúrja, most már minden rendben lesz.
-Sajnálom.-súgom.
-Ezt már mondtad.-sóhajt.-Ahogy azt is, hogy nem bántasz meg.
-Mondtam, hogy üss le.-mondom cseppet sem poénosan.-Hajlamos vagyok túlzásokba esni.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.-hozza elő ismét azt a bizonyos témát.-Akkor nem hallgattál végig, azt akartam, hogy maradj velem.-harap az ajkába, és lesüti a tekintetét.
Nagyot nyelve bámulok rá, hiába nyitom ki a szám, hang nem jön ki a torkomon.
-Mert, én... Sok mindenre nem vagyok képes mostanában.-mondom halkan.-Többek között, minden téren elég nehezen fogom vissza magam.
A hajam kisimítja a homlokomból, lehunyom a szemem és fejem a vállának döntöm.
-Zayn.-ejti halkan a nevem.-Megcsókolsz? 
Mohón veszem a kezeim közé az arcát, elernyed a karjaimban, amikor a szám az övéhez ér.
-Bízom benned.-motyogja, de nem tudom, hogy mire érti. A pulzusom megugrik, ismét ott tartok, ahol a minap, hogy mindjárt felpattanok és elmegyek. Ezúttal nem teszem, a hátára fordítom, kuncogva kapaszkodik a nyakamba, nehéz elhinnem, hogy néhány perce még olyan utálattal nézett rám. Kapkodva csókolom meg, megtámaszkodok fölötte, érintésére megremegek, lehúzza rólam a fekete atlétát, melyet csak felkaptam, amikor úgy döntöttem, átjövök hozzá. Számat az övére nyomom, felpezsdít annak a gondolata, hogy lehúzta az atlétám. 
Ködös tekintettel nézek rá, biztatóan mosolyog rám, végigsimítok az oldalán és csókot nyomok a nyakára. Abban teljesen biztos vagyok, hogy az nem most fog megtörténni köztünk, azt nem tudnám úgy megtenni, hogy közben egy házban vagyok a többiekkel, még ha most Liam nincs is itt.
Nedves csókokat hagyok a nyakán és vállán, ujjaimmal egyre lejjebb húzom a pólója nyakát, szuszogva túr a hajamba, gyengéden megcsókolom, csak az ajkát kóstolgatom, elhúzott puszikat hagyok rajta.
Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, csukott szemekkel nagyokat lélegzek, a hátamra fordulok és magamra húzom, befészkeli magát a karjaim közé, nem tudom azt sem, hogy én mit akarok, nemhogy ő. Soha nem éreztem még ilyen szerencsétlenül magam.
-Mi a baj?-kérdezi halkan, kissé bosszúsan.
-Semmi.-hazudom, az öklömet eddig önkéntelen összeszorítottam, most viszont kiengedem az ujjaim.
Gyerünk, Zayn! Ne légy már ilyen szerencsétlen!
-Maradsz?-kérdezi halkan, mutatóujjával rajzolgatni kezd a vállamon.
Bizonytalanul bólintok, mosolyogva simul hozzám, egyik kezem a derekára csúsztatom és átölelem. Örülök, hogy nem mentünk tovább, nem akarom elrontani ezt köztünk, bár úgy érzem, pont afelé haladok. Muszáj lesz változtatnom és visszafognom magam, elvégre lehetne ennél sokkal rosszabb is.
Felém fordul, elmosolyodok és megpuszilom a pisze orrát, ujjaival beletúr a hajamba és kisimítja azt a homlokomból. Ujjai összefonódnak az enyémekkel, arcom a hajába fúrom, percekig fekszünk így, szükségem van erre a zűrös napok után. Fészkelődni kezd, arra már rájöttem a legutóbb, hogy álmában meglepően sokat mocorog, nagyokat pislogva nézek fel, ismét hátat fordít nekem, a mellkasomhoz simul és halkan felsóhajt. Megkeresem a telefonom, hogy beállítsam az ébresztőt, lenyomom azt az egyetlen, középső gombot, a képernyő felvillan, egy kis boríték várakozik rám, a feladó pedig... Perrie.


22 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt! :) Örülök, hogy kibékültek és már nagyon várom a jövő csütörtököt :)
    Ui.: Már kb. a 10. résztől olvasom a blogodat csak eddig nem kommenteltem és ezért bocsánatot kérek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Semmi baj, nem kötelező kommentelni.

      Törlés
  2. szia:) Én mindig sírok a részeiden. Egyszerűen nagyon jól írsz :) A rész is nagyon jó lett:) E miatt jó csak a csütörtök. örülök,hogy Zayn tette meg most az első lépést, és örülök,hogy kibékültek. Annyira cukik
    Olvastam a részt és egyszer csak vége lett. Mondom ne már! Annyira belejöttem az olvasásába. Kíváncsi vagyok mi lesz a következő részben, és remélem,Zayn nem művel megint hülyeséget. Hajlamos rá! :P Remélem nem fog titkolózni Stella előtt,ha legalább is Perrie-t elintézi. NBagyon várom a következő részt és egyben e miatt a csütörtököt is és szombaton 1DDAY :)


    Ui: Én így vagyok a sírással: elképzelem a jelenetet és ha romantikus akkor sírok ha rossz mert veszekednek akkor is sírok. Szóval lehet benne bármi én mindig sírok. De ennek ellenére élvezem a blogod olvasását.<3

    Bocsi a hosszú utóiratért,csak sokat beszélek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Jajj, ne sírj! :D Dehogy haragszom, mert sokat írtál, inkább jól esik. Nagyon szépen köszönöm! :) <3

      Törlés
  3. Perrie. PERRIE??! Alapjában véve imádom azt az őrült nőszemélyt, de most érzem, hogy balhé lesz, úgyhogy most annyira nem. :D
    Amúgy nagyon nagyon örülök, hogy kibékültek, és most (legalábbis egy időre) minden oké. Olyan aranyos rész lett, hogy behalok.
    J. xx
    Ui.: Imádom a védelmező Liam-et <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Perrie. :D Én is imádom őt. :)
      Köszönöm szépen! :)

      Törlés
  4. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!! Annyira jó ez a rész!! Perrie? Ne már! Szeretem Perriet,de most... Olyan aranyosak együtt Stelláék! Örülök,hogy kibékültek! Remélem Liam is megbocsát Maliknak! :D

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon jó rész lett.
    Kezdem érteni, hogy miért viselkedik furcsán Zayn... most hogy már Perrie is képbe került.
    remélem, hogy minél hamarabb tisztázzák a helyzetet és mindenki megbocsát a másiknak :)
    a videó nagyon aranyos :D végig nevettem az egészet, ahogyan elképzeltem, hogy Stella és Liam a konyha közepén járják a "táncot" és énekelnek.

    VálaszTörlés
  6. Szia Nessa!
    Annyira jó lett megint ez a rész :) Úgy örülök hogy végre kibékültek Zay-nel :) de Perrie? Félek hogy ebből megint balhé lesz :( Amúgy imádtam a védelmező Liam-et :) Nagyon szeretem a blogjaidat , te vagy a legtehetségesebb blogger :) Bocsi hogy nem kommentelek annyit de attól még állandó olvasód vagyok és soha ne hagyd abba az írást mert fantasztikusan írsz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, nagyon jól esik, hogy így gondolod. :) <3

      Törlés
  7. Nessa !!
    Ne tedd ezt velük,kérlek,könyörgöm..nemtudom mit akar Perrie,de remélem nem azt amire gondolok, és Zayn nem fog újra összejönni vele :))
    Liam és Stella annyira aranyosak együtt *-*
    XoXo

    VálaszTörlés
  8. Áhhhh...nagyon jó lett,alig várom a kövit!Mikor jön? :D

    VálaszTörlés
  9. Szervusz!
    Akkor kezdeném is:
    Te uristeeeen! Hát ez állati lett, mint mindig :D Kimeredt szemekkel olvastam a sorokat, és most is nagyon jóóra sikeredett!
    kíváncsivá tettél, hogy mi a franc lesz Perrievel &, hogy mit tervezel vele x3
    Na sok sikert a kövi részhez, s a továbbiakban, várom a köviit :")

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod. :3 <3

      Törlés
  10. Nagyon jó! Nem rég kezdtem olvasni a történeted és már az elején az állam a magnát súrolta..De télleg,olyan jól írsz hogy az már hihetetlen.. ;) Remélem gyosan hozod majd az új részt mert szerintem meg fogok bolondulni,ha nem..:DD Ez a rész is,mint a többi,csodálatos és tökéletes és remek és..és..és nem találok szavakat.. ;D Lécciii gyorsan/hamar hozd a kövi részt!! *kiskutyaszemek* pussz.:Zsani ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! <3
      Csütörtökönként van új rész. :)

      Törlés