Verseny

Sziasztok! :)
Hű, de rég írtam bejegyzést erre a blogomra...
Azért írok most nektek itt, mert egy kedves olvasóm nevezett egy versenyre. Nem kampányolni szeretnék, nem is kötelezlek titeket semmire, mert nem tartom érdemesnek magam arra, amire jelöltek. Talán ti máshogy gondoljátok, hiszen a Ti véleményetek számít, nem az, hogy mennyire vagyok én önbizalom hiányos.
Ha gondoljátok, érdemesnek találtok engem és a blogot erre a címre, szavazzatok rám ITT.
Úgy gondolom, ha ezt megteszitek, s esetleg nyerek is, szívességgel fogok tartozni nektek, tehát kirakok majd egy szavazást, melyben eldönthetitek, melyik befejezett blogomra írjak +1 részt.
Köszönöm szépen! :)

Nessa. xx 

Új blog

Sziasztok! :)
Lenne egy számomra elég fontos bejelentésem nektek, mégpedig:
Talán néhányan már felfedeztétek, néhányan még nem, de tegnap este elkészült az új blogom, amit ITT megtekinthettek. Holnap délután felkerül a prológus! :)

Csók: Nessa. xx

Utószó

Sziasztok!
Én... most nem igazán találok szavakat, de reménykedem benne, hogy idővel majd megtalálom önmagam.
Az, amit azóta érzek, hogy csütörtök délután feltöltöttem az epilógust, nem más, mint az üresség. Persze, mosolygok és nevetek, elkezdődött a turné, izgatott vagyok, de minden órában fellépek legalább egyszer a blogra és elkezdem olvasgatni a részeket, az agyam folyamatosan ezen jár, még nem fogtam fel, hogy vége.
Az utóbbi 2 napban annyi minden megfogalmazódott bennem, most mégsem jut eszembe semmi értelmes, csak ülök, és bámulom a képernyőt. Tudom, hogy nem lenne jó ötlet 2. évadot írni, hiszen az már nem lenne ugyanolyan, a szereplőim felnőttek, családjuk van, ha bonyodalmakat és vitákat kreálnék mindenki megharagudna rám, és én is pokolian gyűlölném magam. Nem fogok 2. évadot írni még akkor sem, ha nagyon nehéz most elbúcsúznom. 
Talán sokan nem tudjátok, de az Elloptad a szívem 1. részét Zayn főszereplésével írtam meg, az övé volt Harry szerepe, azt hiszem, jó döntés volt, hogy akkor átírtam mindent. Zayn karaktere itt van jó helyen.
Mindegyik blogom, főszereplőm másért szeretem, viszont Stella én vagyok, az egész lényét önkéntelenül magamról mintáztam, habár külsőleg még csak nem is hasonlítunk. Megbotlok mindenben, nevetek mindenen, néha sírok és kiakadok, szeretnék egyszer annyira szeretni valakit, mint amennyire ő szereti Zayn-t.
Potyognak a könnyeim, azt hiszem, ennyire még sosem sirattam meg egy blogom, de ennyire még nem is akartam folytatni valamit. 
Sokan mondjátok, majd évek múlva és eszetekbe fog jutni a történetem, és majd újraolvassátok, de én tudom, talán csak 1-2 olyan olvasó lesz, akinek talán még 20 év múlva is eszébe fog jutni ez a történet. Ez így van rendjén.
Jelen pillanatban 171 rendszeres olvasóm van ezen a blogon, ami 1 emberrel több, mint ami az eddig legnépszerűbbnek bizonyuló "Elloptad a szívem" c. blogomon. Sosem hittem volna, hogy egyszer ennyien fogják olvasni az én buta történeteim.
Nem fárasztalak titeket adatokkal, ahogy azt eddig tettem, mert nekem ez a bejegyzés most nem arról szól, hány komment van, hányan, hányféle webhelyről találtatok ide, és gondolom ezek titeket sem érdekelnek.
Köszönöm mindenkinek, aki feliratkozott, aki valaha is kommentelt, legyen az pozitív vagy negatív. Köszönöm, hogy támogattatok, nélkületek nem lennék sehol, sajnálom, ha néha kiborultam valami miatt. Volt egy nagyon rossz időszakom, miközben ezt a történetet írtam, néha akaratlanul is belesűrítettem az érzelmeim, vagy mindent leírtam egy rész elé.
Rengeteg csodálatos embert ismertem meg a blogger által, volt, akiknek panaszkodtam, akikkel megosztottam a naponta ért jó/rossz dolgokat, nem említek neveket, remélem mindenki olvassa ezt, akit valaha is fárasztottam. Köszönök mindent! 
Köszönöm a fejléceket, amit készítettél nekem Dorothy S., csodás vagy! <3
Végül, de nem utolsó sorban mindenkinek köszönöm a kedves szavakat, amiket a koncerttel kapcsolatban mondtatok nekem, ígérem, hogy az összes magyar Directioner helyében is sírni, visítani és ugrálni fogok. Fantasztikusak vagytok, a fiúk nagyon büszkék lennének rátok, ha tudnák, mennyire csodásak a magyar rajongók!
Elmondhatatlanul, nagyon szeretlek titeket! <3

Nessa. xx

U.i: Időben tudni fogtok a következő blogom indulásáról, állítólag hétvégén megkapom a fejlécet! ;) <3 

U.i2: Már nem is vagyok annyira szomorú. 

Epilógus

Sziasztok!
Ezidáig a napom egészen jól telt, csak egyszer szidtak le, amiért hangosan nevettem, csak egy dolgozatot írtam, és megölelt a srác, akit szeretek. Az élet apró örömei. :D
Viszont most... most nagyon szomorú vagyok, csak egy kicsi tart vissza a sírástól, miközben ezeket a sorokat írom. Nem akarom elengedni ezt a történetet, egészen ma reggelig úgy voltam vele, nem fog menni, muszáj írnom 2. évadot mert nem tudom elengedni. De, de igen el tudom engedni, mert muszáj, mert akármennyire is szeretem Stella-t, Zayn-t, a srácokat, nem egyszer megtettem már ezt, elengedem ezt a történetem is, mert ez így helyes.
Annyi mindent tudnék most mondani, de ezt meghagyom szombatra, ugyanis szombaton szeretnék írni egy külön bejegyzést, ahogy minden történetem lezárásakor tettem. Úgy érzem, ez most különösen nehéz lesz.
Remélem, az utolsó résszel sem fogok nektek csalódást okozni!

Nessa. xx

4 évvel később...

A pulzusom megemelkedik, a látásom egy pillanatra elhomályosul, le kell ülnöm, muszáj. Lehajtom a wc ülőkét és lerogyok rá, a kezeim remegnek, pislogok néhányat, majd újra a kezemben tartott tesztekre nézek. Mindkettőn két jól kivehető, erős csík van.
-Stella!-kopog be Liam.
-Pillanat.-válaszolok kissé erőtlenül. Az egyik kezem a hasamra csúszik, az ajkamba kell harapnom, hogy ne zokogjak fel. Zayn annyira boldog lesz, én is annyira boldog vagyok. Kontrollálom a légzésem, felállok és megnézem magam a tükörben, az arcom kipirult, néhány tincsem elszabadult, így hát a hajamat gyors egy új kócos kontyba kötöm, nézem magam és azon gondolkodom, Zayn mit fog reagálni erre. Annyira régóta szeretné, de eddig valahogy nem jött össze a baba, most viszont...
Kinyitom az ajtót, Liam aggodalmas kifejezéssel már végig.
-Na?-kérdezi, szemeiben remény csillan. Az ajkamba harapva aprót bólintok, a bátyám pislog néhányat, majd a szája széles mosolyra húzódik és gyengéden magához ölel.
-Nem vagy dühös?-kérdezem halkan.
-Kellene?-mormolja a hajamba.-A ti döntésetek, seggfej lennék, ha nem örülnék veled. Gratulálok, Stella!
-Köszi.-sóhajtok, aggodalmaim okának ezre rohanja meg a fejem. Elvetélek, valami baja lesz a babának, Zayn mégsem fog annyira örülni, rá fog jönni, hogy az ujjamon fénylő apró karikagyűrűn kívül valami sokkal komolyabb fog minket összekötni, és már ha akarna se tudna teljesen lerázni engem. A mellkasom hevesebben kezd emelkedni, talán rossz anya leszek, elszúrok majd valamit és Zayn el fog menni a gyerekkel együtt.
-Stella!-szól rám keményen Liam.-Állítsd le magad!-fogja kezei közé az arcom.-Fejezd be a saját magad ijesztgetését!
-Valamit el fogok szúrni.-pislogok vadul.
-Nem, nem fogsz!-szorít magához.-Minden rendben lesz, nem leszel egyedül, itt vagyunk mi mindannyian, és Zayn, minden a legnagyobb rendben lesz.
Aprót bólintok, ujjaim a hajamba túrnak, muszáj felhívnom Zayn-t, ezzel nem várhatok estig. Muszáj tudnia.
-Jézusom!-fúrja arcát a hajamba Liam.-Nem hiszem el.
-Én sem.-nyelek nagyot.-Liam... én nem tudom, hogy készen vagyok-e erre. Zayn annyira szeretné, persze én is, és örülök, de mi van, ha megint turnézni mentek? Bele sem gondoltam abba, mi lesz, ha ez tényleg megtörténik.-túrok kétségbeesetten a hajamba.
-Stella.-simít végig megnyugtatóan az arcomon.-Ez a kis maszat ott a hasadban igazán szerencsés, hogy olyan anyukája van, mint te. Tudom, hogy ezzel nem foglak meggyőzni, tudom, hogy minden aggodalmad rázúdítod majd Zayn-re és azt is, hogy egészen addig nem fogsz megnyugodni, amíg haza nem hozzátok ezt az apróságot.-érinti meg gyengéden a hasam.-Ez így rendben van, talán Zayn majd elhiteti veled, amit én is mondani akarok. Igen, fogsz hibázni, de Zayn is, tudom, hogy ez nehéz lesz, de ne idegeskedj, csak légy türelmes és boldog, mert igenis menni fog ez neked, te leszel a legjobb anyuka, akit csak kaphat a babátok. Csak próbálj meg nem megsérülni, oké?
Nem űzi el minden kétségem, de a szívem meglágyítja és kissé könnyezve borulok a bátyám nyakába. Ha nem is én leszek a legjobb, talán megelégszik majd velem is a kisbabám, én pedig igyekszem majd egyre jobb lenni.
Úgy érzem, még sosem volt ennyire szükségem Zayn-re, mint most, de ha felhívnám talán gyanakodni kezdene, vagy halálra rémülne amiért ilyen hülye pánikhangon követelném, hogy jöjjön haza. Nincs más választásom, mint türelmesnek lenni, néhány hónapom van arra, hogy megtanuljak igazán türelmes lenni, mégis ennyire lassan még sosem telt el egy napom. El-vissza járkálok, meglocsolom a házunkban és a környékén fellelhető összes növényt, próbálok valami ehető ételt készíteni, aminek a vége az, hogy megégetem a kezem, ezzel eleget teszek annak, hogy Liam beráncigáljon a nappaliba. A délután további részét azzal töltöm, hogy a testvéremhez préselődve üveges tekintettel bámulok valami buta sorozatot, miközben az agyam folyamatosan azon kattog, mit kellene majd mondanom Zayn-nek. Néha neki is elég nehéz felfogása van, nem értene abból semmit, ha odaállnék elé és azt mondanám: ,,Sikerült!". Beleőrülök ebbe a várakozásba, jöjjön már haza!
-Stella!-összerezzenek, amikor az ajtó csukódik és ő vidám hangon szólít engem. Hallom, ahogy a nappali felé csörtet, kissé kómásan emelem fel a fejem, a szemei boldogan csillognak, miközben közelebb lép és belecsap a bátyám kezébe.-Szia, Baby!-hajol hozzám, és finoman magához húz. Kis híján felnyögök, amikor ajkait néhány pillanatra az enyémhez tapasztja.
-Akkor én megyek is.-tápászkodik fel lustán Liam.
-Maradj!-huppan le a másik oldalamra Zayn, arcát a nyakamhoz érinti, miközben kissé kábultan csúsztatom egyik kezem a tarkójára. Az illata, a közelsége elindít bennem valamit, a vérem felpezsdül, ha belegondolok, hogy egy részt hordozok magamban belőle, egy apró tökéletességet.
-Nem, nem.-tiltakozik, nem tudja elrejteni a szája sarkában bujkáló mosolyt.-Sophi már vár.
-Mindjárt jövök.-motyogom, és megérintem Zayn arcát, apró borostája serceg a kezem alatt. Mosolyogva bólint, miközben beleszimatol a levegőbe és egy Liam-től kapott vállon veregetés után a konyhába indul, hallom, ahogy csörömpölve elővesz egy tányért.
-Áruló vagy.-súgom.
-Később még megköszönöd.-nyom puszit a homlokomra Liam, miközben felhúzza a kabátját és a cipőjét, majd az ajtóhoz lép.-Különben is, szerintem jobban örülne neki, ha csak ketten lennétek amikor elmondod. Később hívj fel, bár szerintem ő megelőz majd mindenkit.-vigyorog rám.-Ne aggódj, Stella!
-Majd meglátjuk mi lesz, ha eljön a te időd.-ölelem át a nyakát.
Magához szorít, kicsit elidőzök a karjai közt, majd puszit nyomok az arcára. Elcaplat az autójához, végül vidáman integetve hagy magamra. Sóhajtva dőlök neki a falnak, figyelem, ahogy Liam a menő autójával elhagyja a látóterem.
Bizonytalan léptekkel közelítem meg a konyhát, Zayn az asztalnál ücsörög és könnyes szemekkel, mégis mosolyogva tol a szájába egy krumplit.
-Mi a baj?-lépek közelebb, nevetve rázza a fejét és átöleli a derekam. Az ölébe húz, majd ajkait - melyeknek most furcsán sós íze van - az enyémre tapasztja. A pulzusom felszökik, a mellkasom az övéhez préselődik, valamiféle megnyugvás talál rám a karjai közt.
-Milyen napod volt?-kérdezem, miközben ő ismét elvesz egy krumplit, amikor a szájába dobja a szemeit újra elöntik a könnyek. Kíváncsian lopok el egyet a tányérjáról, próbálja megakadályozni, hogy megegyem de végül beleharapok és megtudom, mi az oka annak, hogy könnyes a szeme. Túl sós, rengeteg van rajta.
-Jézusom, nehogy megedd!-ugrok fel, és elhúzom előle a tányért.
-Naa!-nyúl utána.-Add vissza!
-Megmérgezlek.-borítom a kukába zsörtölődve a mai nem sikerült mutatványom.
-Annyira nem volt rossz.-húz magához, sós ajkaival puszit nyom a nyakamra. Elkenődve fordulok felé, átölel és belecsókol a hajamba, elkeserítő, hogy még krumplit sem tudok sütni.
-Borzalmas.-motyogom.-Nem is értem, hogy miért etted.
-Mert te csináltad.-húzza mosolyra a száját.-Minden oké, Stella?-tűr a fülem mögé egy a kontyomból kilógó tincset.-Olyan furcsa vagy.
-P-persze.-bólintok.
-Nekem nem úgy tűnik.-fürkészi az arcom.-Történt valami? Liam is olyan hamar elrohant...
-Beszélnünk kell.-bököm ki, az ujjainkat összefűzve próbálom megnyugtatni. Az arca egyik pillanatról a másikra változik meg, a vidámság helyébe aggodalom költözik. Túlreagálom ezt az egészet, nem vagyok normális, ráijesztek, pedig csak annyi lenne a feladatom, hogy visongva a nyakába borulok. Mások ezt csinálnák, én meg úgy akarom ezt elmondani, mintha az kellene közölnöm, meghalt a macskánk. Ami egyébként nincs is.
-Jó, persze.-pislog nagyokat, leülünk a kanapéra, a lábaimat felhúzva simulok az oldalához, próbálom összeszedni a gondolataim.-Kezdesz megijeszteni.-motyogja.
-Sajnálom.-kapom fel a fejem.-Én... én nem akarom, mert ez nem rossz, csak nem tudom, hogy mondjam el.
-Nem rossz?-fürkészi az arcom.-Elsápadtál.
-Nem.-nyelek nagyot, és óvatosan megrázom a fejem.-Nem rossz. Adj néhány percet.
-Hogyne.-biccent, én pedig az arcomat a pólójába fúrom. Elmerülök az illatában, ujjai gyengéden simogatni kezdik a hátam és a hajam, miközben lehajolva gyengéd puszit nyom a fejem búbjára. Szépen lassan rájövök arra, hogy hülyeségek miatt aggódok, mert ő nem fog elhagyni. Talán veszekszünk, néha kiabálunk egymással, de több, mint fél évet végigcsinált velem úgy, hogy egy szobában bujkáltunk, egy tengerparton, a turnéjuk közepén megkérte a kezem és a rajongóik vad tiltakozása ellenére feleségül vett. 5 éve kitart mellettem, sosem kellett volna, hogy olyasmi jusson eszembe, elhagy.
-Zayn.-motyogom.
-Igen?
-A jövőben kicsit több kiadásunk lesz.-pillantok fel, a szemöldökét ráncolva néz rám, nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-Ez mit akar jelenteni? Titkolsz előlem valamit?
Felemelem a fejem, az orra az enyémhez ér és mindketten elmosolyodunk, a kezemet felcsúsztatom a karján és az ujjaimmal végigsimítok rajta.
-Mit szólnál hozzá, ha át kellene rendeznünk az egyik szobát?
Beszívja a levegőt, szemeit lehunyja és alig érezhetően von közelebb magához.
-Mondd, hogy nem Liam akar hozzánk költözni!
-Babát várok, Zayn.-súgom. Kimondva lassan bennem is tudatosul ez az egész, a szemei tágra nyílnak, megdöbbenés játszik az arcán.
-Mi?-leheli az ajkaim közé.
-Kisbabánk lesz.-mosolyodok el, szemeit lehunyja egy rövid pillanatra és felsóhajt, amikor legközelebb felnéz a szemei könnyben úsznak és most nem az elsózott sültkrumplitól.
-Mióta tudod?-leheli, közben egyik tenyere a hasamra csúszik.
-Ma csináltam meg a tesztet, azért volt itt Liam.
-És ez biztos?
-2 pozitív teszt szerintem nem csal, de van még egy, ha szeretnéd megnézni.-a hüvelykujjammal megtörlöm a szemét, elmosolyodik és magához húz.
-2 perc múlva üvöltve fogom felhívni a szüleim, de most azt hiszem sokkot kaptam.-nevet halkan.-Ez csodás, Baby! A francba, el sem hiszem, hogy sikerült!-szépen lassan visszatér a hangja és szélesedik a mosolya, én a nyakába csimpaszkodva sírok, ő pedig nevet és újra meg újra megcsókol, ez a boldogság pedig rajtunk ragad az elkövetkezendő 8 hónapban, és az egész életünkben.
Az életem akkor lesz igazán teljes, amikor 8 hónap és 7 nap elteltével Liam a kanapénkon ülve hatalmas szemekkel néz a kislányom barna szemeibe, elmosolyodik, amikor egy apró kéz nyúl felé és akkor már tudom, rájött arra, hogy nekem valóban így a legjobb. Zayn  árgus szemekkel lesi a srácok minden mozdulatát Hanaa irányába. Nem, nem írtam rosszul, ez egy arab név. Hanaa Diana Malik, a kislányunk, akinek barna haja van, hatalmas, barna szemei és apró kezecskéi, amik pont olyanok, mint az enyém, amikor nevet kinyújtja a nyelvét, pont, mint Zayn. Akkora szíve van, mint a bátyámnak, és egyelőre egyedül csak ő képes arra, hogy az aprócska ujja köré csavarja az összes One Direction tagot.
A titkot, ami örökre megváltoztatta az életem Zayn Malik-nak hívják, és ő az én legnagyobb, leggyönyörűbb bűnöm.

~Secret, which changed my life~

The End.

Ráadás rész - Otthon

Sziasztok! :)

Hű, hát ez a nap is elérkezett, az epilógus előtti rész. Nem tudom, mit mondjak, még nem is akarok semmit sem mondani, majd...

Remélem, nem fogtok csalódni bennem és ebben a részben, úgy érzem, ennek még benne kell lennie a történetben. 

Nessa. xx

-Jobb ötletnek tarom, hogy veled menjek.-szorongatja a kezem.
-Egyedül kell ezt végigcsinálnom.-sóhajtok.-Vagyis nem egyedül, Liam-vel.
-Igen, tudom.-nyom gyengéd puszit a homlokomra.-Hívj fel, ha megérkeztetek és akkor is, ha túl vagytok rajta. Rendben?
-Ígérem.-mosolygok rá, és pipiskedve ölelem át a nyakát. Orrát egy rövid pillanatra az enyémhez érinti mielőtt megcsókolna, próbálok mindent belesűríteni ebbe a csókba, hiszen 5 napig nem fogjuk látni egymást. Kemény és hosszú napoknak nézünk elébe.
-Szeretlek, ugye tudod?-néz a szemembe, ajkai néhány milliméterre válnak el az enyémtől.
-Tudom, és én is téged.-nyomulok közelebb. Halkan felnevet, még körülbelül 2 percig búcsúzkodunk, majd kézen fogva andalgunk le a lépcsőn. A copfom jobbra-balra lengedezik minden lépésemnél, elbúcsúzok a többiektől, majd szabadság bennem tomboló érzésével caplatok Liam autója felé. Nyár van, végre nyár van.
-Stella!-kiált utánunk Louis, és kirohan az ajtón. Mosolyogva fordulok felé, lefékez előttünk és szorosan átölel.-Nagyon vigyázz magadra, kislány, és értesíts mindenről!
-Oké.-nyomok puszit az arcára, a mosolyom mögött meglátja az aggodalmam.
-Minden rendben lesz.-biztat.-Nagyon aranyosak a szüleitek, nem kell izgulnod.
-Könnyű azt mondani.-mosolygok kitartóan.
-Igen, tudom, de most megnyugtató akarok lenni!-vágja be a durcát, majd mosoly árad szét az arcán.-Ne öljétek egymást az úton.-búcsúzik, majd megpuszilja a homlokom és kibontakozik az ölelésünkből. Hát igen, én és a bátyám mostanában egyre gyerekesebb dolgokon vitázunk egymással, olykor az egész nevetésbe fullad, máskor kiabálunk egymással aztán meg sírva kérünk bocsánatot, kezdünk igazi testvérekké válni.
A bátyám kigördül a feljárón a menő autójával és lehúzza az ablakot, ezzel láthatóvá téve a tökéletes, napszemüveges pofaszerkezetét.
-Gyerünk, Stella, csak 5 nap lesz!
-Hosszú 5 nap!-kiáltom, mire grimaszt vág, majd elmosolyodik és felhúzza az ablakot. Úgy tesz, mintha nem minket bámulna de mindhárman nagyon jól tudjuk, hogy nagyon is minket néz. Ő az én baglyom, aki lesi minden olyan mozdulatunkat, amit láthat.
-Csak semmi csajozás!-fenyegetem Zayn-t a mutatóujjammal, és az orrára koppintok. Elkapja a kezem és mosolyogva csókol bele a tenyerembe.
-Rajtad kívül senki másra nincs szükségem, ne félj!
Az ajkamba harapva pillantok fel rá, gyors csókot nyom az ajkaimra, az igazi búcsúcsókot már lerendeztük korábban. Magához ölel, az arcomat a nyakába fúrom és magamba lélegezem az illatát, nem tudja, hogy bőröndömbe beletuszkoltam a kedvenc kispárnáját, hogy legalább az pótolja őt az elkövetkezendő napokban. Belepuszil a hajamba, majd kikísér a kocsiig és figyelemmel kíséri, ahogy beülök, ránézek, a szemében aggodalom csillan és akaratlanul is az jut eszembe, a kapcsolatunk elején mennyit vitáztunk a bénaságom miatt. Behajol és pacsizik a bátyámmal, majd megpuszilja a hajam.
-Csak 5 nap, Zayn.-nevet rá Liam.
-Próbálj meg te 5 napot túlélni nélküle úgy, hogy tudod, mennyire béna.
-Én is imádlak!-pillantok fel rá, bocsánatkérőn hajol hozzám.
-Gyerekek.-sóhajtozik Liam.
-Jó, oké.-sóhajt nagyot Zayn.-Csak vigyázz rá!
-Komolyan attól félsz, hogy a kérésed nélkül ezt nem teszi meg?-ráncolom a szemöldököm. Összemosolyognak, majd kapok egy gyér puszit a számra és Zayn becsapja az ajtót. Jobban szeretném ha ő is velünk jönne, talán úgy minden könnyebb lenne, de tudom, Liam azt szeretné ha csak ketten lennénk és a szüleink.
-Félsz?-kérdezi halkan, amikor elhagyjuk Londont és túlteszem magam azon, hogy egyre távolabb kerülök tőle.
-Te?
-Én nem, de te még nem ismered őket. Hogyan képzeled el anyut?
-Anyu.-ejtem halkan, akaratlanul is az én anyukám jut eszembe, és nem a miénk. Az, hogy hány évig törtem a fejem azon, miért nem hasonlítok senkire a családból.-Nem tudom, talán... olyan, mint te. Gondoskodó, kedves, én csak attól félek, én nem leszek olyan, mint amilyennek elképzeltek. Én nem vagyok olyan, mint te.
-Több dologban hasonlítasz rám, mint hinnéd.-mosolyodik el.-Stella, ők anélkül is szeretnek téged, hogy ismernének. Beszéltem nekik rólad, tudom mit gondolnak, nincs mitől félned.
Aprót bólintok, Liam megfogja az egyik kezem és gyengéden megszorítja az ujjaim, ha nem vezetne megölelném, de így csak a kezét fogom.
-És azt is tudják, hogy most mi van? Mármint, hogy én és Zayn...
-Igen, persze, ha nem én mondtam volna el is tudnának róla. Zayn elég nyíltan kifejezte az érzéseit.
Ha visszagondolok arra az estére megdobban a szívem, és mivel az egészet felvették és leadták a tévében, bármikor visszanézhetem. Csak arra emlékszek vissza szívesen abból az éjszakából.
-És...?-tennék fel újabb kérdést.
-Majd te beszélsz nekik erről.-simít végig a kézfejemen.-Amikor akarsz.
Aprót bólintok és hátradőlök az ülésben, rossz tulajdonság, hogy könnyen elalszok egy autóban, viszont most úgy érzem, talán jobb is, hogy nyavalygás és idegeskedés helyett inkább alszok.
Arra kelek, hogy mielőtt a fejem nagyot koppanna az ablakon, Liam elkapja a felsőmet és ránt egyet rajtam.
-Bocsi.-nevet rám.-De nem hagyhattam, hogy még álmodban is megsérülj.
Nagyokat pislogva egyenesedek ki, elereszt és visszafordul az út felé. A szememet dörzsölgetve próbálok nyújtózkodni, előhalászom a telefonom és fintorogva nézem meg magam a kijelzőjében. Húzok egyet a copfomon és eligazítom az elszabadult tincseim, az ablak felé fordulok, de nem tudom, hol vagyunk.
-Mikor érünk oda?
-Még körülbelül 20 perc.-összeszorul a torkom, úgy érzem, elérkezett az idő, hogy felhívjam Zayn-t. Apró bólintok, legszívesebben felhúznám a lábaim, de Liam valószínűleg leszidna, nagyon rákattant arra, hogy senki nem koszolhatja össze az új autóját.
-Szia.-hallom meg Zayn hangját, szinte érzem, hogy mosolyog.-Sejtettem, hogy hívni fogsz.
-Kiszámítható vagyok.-mosolyodok el.
-Minden rendben?
-20 perc múlva odaérünk.-harapok az ajkamba. Néhány másodpercig mindketten hallgatunk, az ablak felé fordulok és figyelem, ahogy elhaladunk a tipikus, angol sorházak előtt, vajon az a ház is ilyen, amiben Liam felnőtt?
-Nincs mitől tartanod.-szólal meg megnyugtatóan Zayn.-Tudod milyen Liam, pont ugyanolyanok a szüleitek is.
-Attól félek, én nem vagyok olyan, amilyennek kellene lennem. Liam hasonlít rájuk, én nem, én rá hasonlítok.
-És ez baj?-kérdezi, szinte látom magam előtt, ahogy felvonja a szemöldökét.
-Én nem vagyok olyan, mint ő. Sosem leszek.
-Senki nem is akarja.-súgja Liam, és megfogja a szabad kezem, bizonytalan mosolyt villantok rá.
-Nem kell olyannak lenned.-duruzsolja Zayn.-Csak légy önmagad, nincs az az ember, aki ha ismer, nem szeret téged.
Elfelejtek levegőt venni, amikor áthajtunk a Wolverhampton táblán.
-Itt vagyunk.-tájékoztatom.
-Jó, akkor most vegyél egy nagy levegőt és mosolyogj, mert attól nem lesz jobb, ha idegeskedsz. Stella, ők a szüleid, tudom, hogy akármennyire is nem akarom, sírni fogsz, de ezt tartogasd későbbre. Menj, és mutasd meg magad nekik, mutasd meg, mennyire aranyos vagy és hogy nem lógsz ki a családotokból. Minden rendben lesz, csak légy önmagad!
-Köszönöm.-nyelek nagyot.
-Nem kell, Baby.-Liam lassítani kezd, a torkom újra elszorul, tágra nyílt szemekkel bámulok az átlagos, angol stílusban épült házra.-Szeretlek.
-Én is téged.-súgom, majd letesszük és Liam-vel egy ideig mindketten csendben ülünk.
-Ez az otthonom.-sóhajt fel.-Az első és egyetlen. Amikor kezdtünk rendbe jönni visszavásároltuk ezt a házat és hazaköltöztünk. Anya ide rendezte be a te szobád is.-homályosul el a tekintete.-De sose lakhattál benne.
-Liam.-nyúlok a kezéért. Máris sírunk.
-Jól vagyok.-fúj nagyot, és puszit nyom a homlokomra.-Készen állsz?
-Talán.-nézek fel bizonytalanul.-Csak... Ne hagyj egyedül.
-Soha.-húz magához. Megdöbbentően érzelmesen öleljük át egymást, majd kiszállunk az autóból és a kezét szorongatva lépegetek előre. Liam lenyomja a kilincset és halkan belép, bizonytalanul lépem át a küszöböt, innen már nincs visszaút. Sikkantást hallok és fémcsörömpölést, majd egy apró hölgy szeli át a nappalit és magához húzza a bátyámat. Megilletődve hajtom le a fejem és a cipőm kezdem tanulmányozni, a hölgy, az anyukám sír, és amikor felemelem a fejem a pillantásom találkozik egy ismerősen barna szempárral. A velem szemben álló nagydarab úr homályos tekintettel figyel engem, feltűnik a hasonlóság közte és Liam közt, de nem tudok semmit sem mondani. Érzem, hogy pillanatokon belül zokogni fogok, de egyelőre tartom magam, majd karok fonódnak körém és Liam magához húz. Az ölelése biztonságot és menedéket ad, míg feldolgozom az engem ért sokkot. Egy kéz megérinti a vállam, az anyukám az, tágra nyílt szemekkel nézünk egymásra, egy könnycsepp végigszántja az arcom, ő pedig gyengéden letörli.
-Stella.-ejti halkan a nevem. A hangja remeg, de szemei bizalmat és szeretetet sugárzanak felém, a vállaim megrázkódnak, ő pedig magához húz. Azt hiszem, átléptem az utolsó mérföldkövet, az utolsó akadályt, ami előttem állt. Az anyukámnak fahéj illata van, az ölelése gyengéd és meleg, viszont képtelen vagyok megnyugodni a karjai közt, ezért egy idő után Liam magához húz. Az arcom az ingébe temetem, hülyén érzem magam, annyira elveszettnek.
-Felmegyünk.-simít végig a hajamon. Egyik kezével megfogja a bőröndünket, másikkal átöleli a derekam és támaszt nyújt, míg felfelé lépdelünk a lépcsőn. Az arcomat dörzsölgetve lépek be utána a szobájába, a fal halványkék színű, az ágya szépen be van vetve, a falakon családi fényképek vannak, én nem vagyok rajtuk. Az ajkamat lebiggyesztve nézek ki az ablakon, a kilátás a kertre nyílik, ahol virágok és tujafák vannak, elképzelem, ahogy kisgyerekekként szaladgálunk ott. Talán nem volt jó ötlet idejönnöm, még nem vagyok kész erre, ez nem az én otthonom.
-Nyugodj meg.-von a mellkasához, arcát a hajamba temeti és szorosan ölel.
-Sajnálom.-rebegem.-Olyan szánalmas vagyok.
-Nem vagy az.-simogatja az arcom.-Leülünk egy kicsit amíg megnyugszol, utána ha akarod lemegyünk, amikor késznek érzed rá magad. Rendben? De az sem baj, ha nem akarsz.
Aprót bólintok, az ölébe húz én pedig a mellkasához bújok, még mindig kellemetlenül érzem itt magam, úgy érzem, nem tartozom ide, nem vagyok idevaló. Fel kellene hívnom az anyukámat, hogy beszélhessek vele erről az egészről, de tudom, ha Liam előtt mondanám el neki az érzéseim, megbántanám a bátyám. A fejem tele van, annyi mindent kellene mondanom különböző embereknek, de képtelen vagyok bármit is kinyögni. Eszembe jutnak Zayn szavai, hogy meg kell mutatnom, én is ide tartozom, a kézfejemmel törlöm meg az arcom, Liam a kezembe nyom egy zsebkendőt, én pedig kifújom az orrom és letörlöm az elkenődött sminkem. Felesleges kijavítanom, hiszen tudom, hogy lejön majd a többi.
-Menjünk.-sóhajtok, Liam kissé értetlenül néz rám, de aprót bólint és kézen fog. Amikor kinyitja az ajtót a magabiztosságom kissé megremeg, de követem őt a lépcsőn, hallom, hogy az anyukám halkan szipog, és hamarosan látom is a síró szüleim. Zavartan pislogok, Liam halkan köhint, mire mindketten ránk néznek és az apukám elmosolyodik a bajusza alatt.
-Gyertek ide!-szólal meg, a hangja mély és kedves, biztatóan int. Liam is kissé bizonytalannak látszik, leül a kanapéra, én pedig mellé fészkelem magam és az oldalához bújva pislogok, nem tudom, mit kellene mondanom, talán be kellene mutatkoznom, de hát tudják a nevem. Pontosan tudják, hogy ki vagyok, itt csak én nem tudok semmit!
-Stella.-a nevemre felkapom a fejem, az anyukám keze megpihen Liam combján és szeretetteljesen simogatja meg a bátyám lábát.-Most elmondom neked is azt, amit Liam-nek mondtam. Rendben?
-Rendben.-szólalok meg halkan, mire a szemeibe újra könnyek szöknek.-De Liam elmondta, amikor megtalált.-hajtom le a fejem.-Én... nem tudom mit mondhatnék.
-Soha nem adtunk volna oda senkinek, ha nem kerülünk olyan helyzetbe.-szólal meg az apukám.-Csak téged akartunk megkímélni attól, amin Liam átment.
Az alsó ajkam megremeg, ők jót akartak nekem, viszont én meg azt kívánom, bárcsak ne tették volna azt, amit, hiszen akkor a bátyámmal lehettem volna. Aprót bólintok, Liam keze biztatóan simítja végig a hajam, arra ösztönöz, hogy beszéljek, mondjak el mindent, ami ezzel kapcsolatban az eszembe jut. De nem jut semmi az eszembe.
-Értem.-súgom.
-Megértjük, ha haragszol.
-Nem.-tiltakozok.-Én nem, csak... ez annyira furcsa.
-Pont olyan vagy, mint Liam.-pislog a könnyei mögül anya.
-Azt hiszem, egyedül csak kettőnk közt van hasonlóság.-törlöm meg egy gyűrött zsebkendővel a szemeim.-De csak az ujjaink egyformák.-engedem el egy pillanatra a kezét.
-Sokkal többen hasonlítotok egymásra. A mozdulataitok, a szemeitek, a személyiségetek.-szólal meg apa.-Liam sok dolgot mesélt rólad, és...-köhint-a szüleiddel is tartottuk a kapcsolatot egészen kicsi korodtól fogva, csak te ezt nem tudtad. Úgy véltük, jobb, ha nem kavarunk bele az életedbe.
-Pedig jobb lett volna.-szólalok meg, és a hangomba akaratlanul is él keveredik.
-Tudom, szívem!-pattan fel anya, és egyszerre ölel át kettőnket.-De mindent a te érdekedben tettünk.
Elszégyellem magam, amiért tiszteletlenül szólaltam meg, nagyot nyelek, inkább Liam felé húzok, miközben ő átöleli a hölgyet. Fogalmam sincs, hogyan kellene őt hívnom, anya, az anyukám, hölgy, esetleg Karen... Olyan zavaros ez az egész.
-Anya.-szólal meg Liam.-Azt hiszem, mára elég volt ennyi, megmutatom Stella-nak a várost.
-Rendben.-simít végig a hajamon, és nagy meglepetésemre gyengéd, óvatos puszit nyom a homlokomra.-Menjetek csak!
Hálásan bújok Liam-hez, amikor végre kilépünk az ajtón és valamelyest csökken az a nyomasztó érzés, ami a szüleink jelenlétében rám nehezedett.
-Mit gondolsz róluk?-kérdezi óvatosan, miközben végigsétálunk az utcán. Rövid idő alatt körülbelül öten üdvözlik őt, és alaposan végigmérnek engem is. Biztos tudják, ki vagyok, másképp nem néznének így rám.
-Nagyon kedvesek.-motyogom.-Csak nem tudom, mit mondhatnék nekik.
-Hamarosan könnyebb lesz. Emlékszel, hogy velem is milyen szótlan voltál az első pár napban?
-Te a testvérem vagy, nem tehetsz semmiről.-nézek rá szomorúan.-Nem te döntöttél helyettük, rád nem haragudhatok.
-Tudom, Stella.-sóhajt.-Mindannyian tudjuk, hogy haragszol emiatt akkor is, hogy tudod miért volt, és én is, mert elvettek minket egymástól, önzőség ez tőlem, de minden könnyebb lett volna, ha mi ketten már akkor is együtt vagyunk, de nem változtathatunk a múlton. Ez már így marad, csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk bepótolni az éveket, kettőnknek ez sikerült, adj nekik is egy esélyt.
-Igyekszem.-nyelek nagyot.
-Örülök, hogy itt vagy.-húz magához, és puszit nyom az arcomra.-Nagyon büszke vagyok rád!
Nem túl elégedetten hümmögök, ez az egész nem úgy alakul, ahogy én szeretném, túl szerencsétlen vagyok, képtelen vagyok bármi értelmeset is mondani nekik.
-Majd holnap már könnyebb lesz.-vigasztal.-Visszamegyünk, fürödj meg, beszélj Zayn-vel és aludj, ki kell pihenned magad, hosszú volt ez a nap mindenkinek.
Örömmel bólintok rá erre az ötletre, másra sem vágyom, csak kellemes öntudatlanságra és arra, hogy ismét váltsak pár szót Zayn-vel, lehetőleg teljesen jelentéktelen dolgokról, hogy kikapcsolja az agyam.
Megkönnyebbülten sóhajtok, amikor végre pizsamában ülhetek le az ágyamra, ez az én szobám ebben  házban, úgy tűnik, eddig vendégszobának használhatták, mert nem nagyon van berendezve. Van egy ágy, szekrénysor, ahol néhány családi fénykép van és képek a pici Liam-ről, mosolygok, mikor a kezembe veszek olyat, amin  bátyám talán 3 éves és felfújt arccal, félmeztelenül csúfolódik. A telefonom csörögni kezd az ágyon, az arcomon szélesedik a mosolyom, odaugrok és felkapom a készüléket, kis híján elejtem, végül mégis a kezemben marad én pedig lehasalok a virágos ágyneműre.
-Szia.-hallom a hangját, máris hiányzik, hogy körém fonja a karjait és édes dolgokat súgjon a fülembe, hiányzik az illata, a közelsége, mindene.
-Szia Zayn!-a hangom lelkes, felugrok és a bőröndömhöz botorkálok, felkapom a ruháim tetejéről a párnánkat és az ágyra visszadőlve belefúrom az arcom. Valószínűleg megleptem azzal, hogy nem szipogva szólaltam meg, de nem mond semmit ezzel kapcsolatban.
-Mit csinálsz?-érdeklődik, és hallom, hogy a háttérben pakolászik.
-Most fürödtem.-tájékoztatom, a hangom kissé tompa a párnától ezért kelletlenül felemelem a fejem és a fülemre helyezem a telefont.-Hamarabb lefekszem, fáradt vagyok.
-Minden rendben?-kérdezi.
-Azt hiszem.-motyogom.-Én csak... nem tudom, mit mondhatnék nekik, beszéltünk pár szót és nagyon kedvesnek találom őket, de képtelen vagyok csak úgy fecsegni, olyan frusztráló ez az egész.
-Tudom, Kicsim.-sóhajt.-Jobb lett volna, ha veled megyek.
-Attól függetlenül még nem tudnék többet beszélni.-piszkálom a párna csücskét.-Liam azt mondta, majd jobb lesz, ha feloldódok, de nem tudom, hogy ez menni fog-e.
-Én tudom, hogy menni fog.-mondja.-Stella, nem tudod hol van a kispárnám?
Kuncogni kezdek, szinte látom őt magam előtt, ahogy feltúrja a szobáját a párna után kutatva.
-De.-nevetek.-Azon fekszem.
-Ó, értem.-nevet fel ő is.
-Bocsi.-ölelem magamhoz az említett tárgyat.-Csak akartam hozni egy kicsit belőled.
-Nem baj, de akkor én is elcsórom a te párnád.
-Vidd csak el!-vigyorgok.-Úgyis mindig a tiéden alszok.
-Ez igaz.-mondja kissé csüggedten.-Úgy hiányzol!
-Te is nekem!-húzom fel a lábaim.-Nem is tudod, mennyire haza akarok most menni. Nem szeretek egyedül aludni, és olyan... idegen ez az egész nekem. Liam azt mondja, ez az én szobám, de egyáltalán nem érzem annak, én nem vagyok idevaló. Mindenhol családi dolgok vannak, fényképek, olyan apróságok, amiket Liam csinált...
-Stella, Stella!-szakít félbe.-Minden oké, rendben? Ne pánikolj!
Csak most veszem észre, hogy a mellkasom hevesebben emelkedik az átlagosnál és csak egy hajszál választ el attól, hogy sírjak.
-Sajnálom, nem akarok mindig nyavalyogni.-törlöm meg az arcom.
-Ne légy buta.-sóhajt.-Baby, sokkal jobban közéjük tartozol, mint hiszed, csak te még nem jöttél rá egy olyan dologra, amit én már tudok.
-Mi az?
-Kérdezek valamit, de őszintén válaszolj rá, oké?
-Nem szoktam hazudni neked.-válaszolok felháborodva.
-Tudom.-kuncog, de ez elég hülye kérdés.
-Nem baj.
-Otthon érzenéd magad, ha holnap visszamennél a szüleidhez?
Mérlegelem a helyzetet, nem lenne ott Liam, Louis, Harry és Niall, nem lenne ott Zayn, egyedül kellene aludnom, egyedül kellene ébrednem, nem lennének közös reggelik, vacsorák, éjszakai hűtőfosztogatások, grimaszolások, amikor a joghurtomba zabpelyhet és mézet teszek.
-Nem.-válaszolok némi tűnődés után.-Nem hinném.
-És akkor, ha úgy kellene itt lenned nálunk, hogy mi nem vagyunk itt?
Egyedül, abban a hatalmas házban...
-Nem.-vágom rá halkan.
-Stella, ott van az otthonod, ahol...
-Te vagy.-fejezem be halkan a mondatot.
-Nem egészen ezt akartam mondani.-szólal meg kissé döbbenten.-Így gondolod?
-Soha többé nem akarok egyedül aludni.-motyogom.
-Szóval csak az alvásról szól ez az egész.-szól felháborodva, imádom ezt, ahogy a játékosságával eléri, hogy ne gondolkozzak.
-Nem!-ülök fel hirtelen.-Tudod, hogy nem!
-Tudom.-nevet, én pedig megnyugodva hanyatlok vissza az ágyra.-Stella, attól félek, nem fogom tudni kibírni ezt a hetet nélküled.
-Én is.-kuncogok.-Talán meglóghatnánk.
-Hamarosan.-sóhajt. Halkan kopognak az ajtómon, oda sem nézek, úgy hiszem, csak Liam az, aki szeretne bejönni hozzám, így hát eléggé meglepődök, amikor az anyukám néz be bizonytalanul.
-Zayn, most mennem kell, ne haragudj!-tornázom ülőhelyzetbe magam.
-Rendben. Később még visszahívsz? Muszáj folytatnunk ezt a beszélgetést, hogy tulajdonképpen miért is én vagyok az otthonod.
-Oké.-nevetek, és a hajamba túrva kisöprök az arcomból néhány hajszálat.-Szeretlek, Zayn.
-Én is szeretlek.
Elbúcsúzunk, kissé félve helyezem magam mellé a telefonom. Anya belép, a számban összefut a nyál, amikor észreveszem mi gőzölög a kezében. Kissé bizonytalanul elmosolyodik és leül mellém.
-Sajnálom, nem tudtam, hogy telefonálsz.-mondja, a tekintetem a bögrére kalandozik, a forrócsoki tetején pillecukrok úszkálnak.-Ezt neked hoztam.-nyújtja felém, a szívem megdobban és felé nyújtom a kezem.
-Köszönöm.-mosolyodok el.
-Liam imádja.-tűnődik, közben az ölébe tartott kezeit nézi.-Mindig ilyet ivott esténként, amikor kicsi volt.
A tekintetem a fényképre kalandozik, amit azelőtt néztem, hogy Zayn hívott volna. Elképzelem, ahogy az a kelekótya kisfiú egy korábbi képen látott autós pizsamában összekuporodik és egy bögrét szorongat a kezében. Az arcomat a gőz fölé tartom, mindig ezt csinálom, ha el kell gondolkodnom valamin, azon gondolkodom, mit mondjak. Belekortyolok a forró italba, a szemeim elkerekednek és kis híján felnyögök, látom, hogy anya elmosolyodik.
-Milyen volt kicsinek?-kérdezem óvatosan. Ujjaimat kellemesen melegíti a bögre aprókat kortyolok, miközben hallgatom őt.
-Amikor kicsi volt sokat rosszalkodott.-mosolyodik el.-Sehol nem éltünk túl hosszú ideig, úgyhogy nem nagyon voltak barátai, néha magányos volt, de elfoglalta magát, voltak céljai és megvalósította őket. Nagyon megértő volt már kicsinek is, talán az akkori helyzetünk miatt lett ő ilyen, próbál mindenkinek segíteni, és most már ő sem sorul segítségre. A barátai nagyon sokat jelentnek neki, ahogy te is. Imád téged, és örülök neki, hogy volt bátorsága megkeresni téged. Haragszol ránk, ugye?
-Nem... nem tudom.-hajtom le a fejem.-Mert tudom, miért történt ez, csak az fáj, hogy nem lehettem vele. Amióta tudunk egymásról többször is elgondolkoztam azon, mennyivel könnyebb lett volna neki, ha ott vagyunk egymásnak, és most fáj, hogy nincsenek olyan közös emlékeink, amikor kicsik voltunk, de... nem tudom.-könnyek szöknek a szemembe, utálom ezt, túl érzékeny vagyok arra, ha mi ketten szóba kerülünk.
-Ha lenne rá esélyem, mindent máshogy csinálnék.-ölel magához, fejemet a vállára hajtom és halkan pityergek, megterhelő ez az egész, csak azt akarom, hogy végre túl legyünk ezen és kialakuljon valami normális kapcsolat köztem és köztük. Néhány perc múlva megnyugodok, bágyadt mosollyal az arcomon elfogadom a felém nyújtott zsebkendőt és megtörlöm az arcom, majd belekortyolok a kakaómba. A meleg ital megnyugtatóan hat az egész testemre, fáradt vagyok, de most nem akarom, hogy elmenjen, elkezdődött valami, talán holnap már nem lenne ugyanilyen. Nem akarok aludni.-Mesélj egy kicsit magadról.-tűr egy tincset gyengéden a fülem mögé, arcán mosoly bujkál miközben az arcomat tanulmányozza.-beszélj Zayn-ről, jól megvagytok?
-Igen.-mosolyodok el, Zayn egy olyan valaki, akiről szeretek beszélni és bármit tudok mondani róla.-Nagyon sokat segített nekem az elmúlt hónapokban, biztos tudod, mi történt...-hajtom le a fejem.
-A díjátadóra gondolsz?-bólintok.-Tudom, de szeretném hallani a te verziódat is.
-Azért nem mondtuk el mert Liam nagyon próbált mindentől védeni, Zayn előtt nem sokkal szakított velem az előző barátom, azt hittük nem örülne neki, ha összejönnénk, de... ez nem sikerült. Egy bizonyos szempontból ez nagyon rossz volt, mindkettőnknek bűntudata volt, de szeretjük egymást, és most már Liam is tudja, hogy nincs mitől féltenie.
-Zayn nagyon kedves fiú, láttam az arcod, amikor beszéltél hozzá.-kuncogott.-Legközelebb talán jöhetne ő is veletek.
-Szeretett volna jönni.-felhúzom a lábaim, az üres bögrét az asztalra teszem, félresöpröm a hajam és megkeresem anya tekintetét.-De ezt egyedül kell végigcsinálnom.
Megértően néz rám, közben gyengéden simogatja a hajam. Hallom, ahogy valaki halkan lépdel a szobám felé, Liam kopogás nélkül nyit be, megtorpan az ajtóban, amikor meglátja kivel ülök az ágyamon.
-Zavarok?-kérdezi döbbenten.
-Nem, gyere csak be!-paskolja meg a másik oldalát anya, Liam pedig belép. Rámosolygok, felkap az ágyról, kis híján felsikoltok, nevetve huppan le oda, ahol az előbb még én ültem. Gyengéden csapok a karjára, kezét az arcom elé tartja és belecsíp az orromba, felnevetek, valószínűleg ez volt a célja, és csak tovább kínoz. Őrülten nevetek, miközben ledob az ágyra és csikizni kezd, vonaglok, és ha nem ülne anya az ágy szélén valószínűleg már a padlón fetrengenék.
-Hagyd abba!-próbálom eltolni magamtól.-Liam! Liam, hagyd abba!
Elenged, bár nem csikiz, én még mindig nevetek és kicsire húzom magam.
-Anya.-mászik oda mellém, szorosan hozzám bújik és a falhoz passzírozza a hátam.-Szeretném neked bemutatni a húgomat.-mozgolódik, én pedig nevetve ejtem a fejem a vállára, próbálom arrébb tolni.-Ilyen hangokat ad ki Stella egy átlagos hétköznapon.-lazít a szorításon, én pedig nyögve dúrom arrébb.-Meg ilyeneket.-fűzi hozzá nevetve.
-Mi ez a hangzavar?-nyit be apa, kissé meglepődik, majd mosolyogni kezd. Liam felém fordul, mosolyogva nézek a szemébe és némán megköszönöm, amit értem tesz.
-Szeretlek.-motyogja, és puszit nyom az orromra. Sóhajtva temetem néhány pillanatra az arcom a mellkasába, anya feláll és mosolyogva simít végig mindkettőnk fején.
-Te csak ne beszélj!-nevet rá a bátyámra.-Szeretlek titeket. Mindkettőtöket-nyom puszit Liam homlokára. Ő képes rá, hogy válaszoljon neki, én viszont még nem, meglepődök, amikor apa is megpuszil mindkettőnket, majd jó éjszakát kívánnak és elmennek. Megilletődve húzom magunkra a takarót, Liam szemei boldogan csillognak, miközben az arcomat nézi. Most már tudom, minden rendben lesz, nincs több titok.

50.rész Nagy szavak

Sziasztok! :)

Hú, hát 50. rész, nem is tudom mit mondhatnék... Szerintem nem sikerült olyan jól, mint amilyet szerettem volna, de reménykedem benne, hogy nektek tetszeni fog, elvégre ez szinte mindig így volt. Nem akarok még búcsúzkodni, ne is fogok, hiszen lesz még 1 ráadás rész + epilógus, előreláthatólag a következő blogom 1 HÓNAP MÚLVA indul. :)

Előre is kellemes szünetet kívánok mindenkinek, pihenjetek sokat, legyetek rosszak!

Nessa. xx

~Stella Starlight~

-Szép álmokat, Stella!-áll fel Harry, és hiába kapok a keze után, puszit nyom a homlokomra, majd szinte hangtalanul kimegy.

Lehajtom a fejem, Liam halk léptekkel közeledik, majd leül az üresen hagyott székre, képtelen vagyok a szemébe nézni, nem tudnék egyedül megbirkózni azzal, amit látnék benne.

-Miért?-teszi fel az egyszerű kérdést.-Én miért nem tudhattam róla?

Hangja halk, és úgy tűnik viszonylag nyugodt, óvatosan felemelem a fejem, vállai megfeszülnek, ajkait összeszorítja, szándékosan nem nézek a szemébe.

-Nem tudom.-bököm ki alig hallhatóan.-Nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy elmondjuk. Féltünk, hogy kiakadsz majd és haragudni fogsz rá, mindketten el akartuk már mondani számtalanszor, de sose volt elég bátorságunk hozzá. Sajnálom, Liam! Azt hiszem, egyikünk sem akart belekeveredni ebbe, de nem tudom nem szeretni Őt, nem tudok távol maradni tőle, mellette van a helyem, mert máshol boldogtalan vagyok. 

-Mióta tart ez?-teszi fel monoton hangon a következő kérdését, úgy érzem magam, mint egy vallatáson, ahol én vagyok a bűnös.

-Emlékszel a bulira, amikor eljött a bandátok és Andy? Zayn felment, én pedig úgy éreztem, muszáj utánamennem, nekimentem a folyosón, de ő nem hagyta, hogy elessek. Én voltam az, aki megcsókolta, ne hibáztasd őt ezért.

-Ne kérd, hogy ne hibáztassam őt!-rázza a fejét.-Mert nem megy, rohadtul dühös vagyok rá és rád is, Stella! Nem az fáj, hogy együtt vagytok, hanem az, hogy a húgom vagy és ki tudja hányszor a képembe hazudtál! Nem tudom, hogy most merjek-e hinni neked, vagy csak átversz.

-Nem.-nyelem le a könnyeim.-Soha többé nem hazudok neked, ígérem, Liam! 

-Most hazudsz?-néz rám hidegen.

-Ne csináld ezt!-pattanok fel dühösen, provokál, nem bírom, ha ezt csinálják velem.-Távol tartottad őket tőlem, amikor idejöttem, mert azt hitted, majd az első pillanatban rám kattannak...

-Miért, nem így volt? Hallottam, mit mondott neked Harry, tudok Niall-ről, és Zayn... a francba, Stella! Hülyének néztetek, hazudtatok nekem és még te vagy felháborodva, amiért nem tudok bízni benned! Én vagyok a hibás, mert féltelek? Sajnálom, mekkora rohadék vagyok, hogy merek ilyet csinálni! Lehet sokkal jobb lett volna, ha soha nem találom meg azt a kurva fényképet!

Dühösen felpattan és elviharzik, az arcomra kiül a döbbenet, majd a szememből ömleni kezdenek a könnyek. Nem jön vissza, hallom, hogy egy pokolian ismerős hang ráüvölt a nappaliban, hogy azonnal vonja vissza amit mondott, de a bátyám nem jön vissza. Feldübörög a lépcsőn, nem sokkal később én pedig Louis karjai közt találom magam, hangosan sírok, könnyeim eláztatják a pólóját, miközben ő megnyugtatóan ölel magához és előre-hátra ringat. Nem mond semmit, tudja jól, hogy az nem hatna rám most semmit, egyedül az segítene, ha Liam visszajönne és azt mondaná, nem gondolta komolyan. A fejem reménykedve emelem fel, amikor dübörgést hallok a lépcső felől, de Liam helyett Zayn álmos, kissé nyomott és elképesztően dühös arca jelenik meg előttem. Mint egy kisbabát, úgy vesz ki Louis kezéből, hallom a hangját, ahogy beszél, kiabál, de nem fogom fel, hogy mit mond. Arcomat a nyakába temetem, a testemet hevesen rázza a zokogás, karjai szorulnak körülöttem.

-Nem viheted el, csak hergeled tovább!-fogja meg a vállát Louis.-Vidd fel a szobájába és maradj vele...

-Nem!-vágja rá.-Vagy elviszel minket hozzám, vagy gyalog viszem el oda Stella-t. Nem maradok itt, nem hallgatom ezt, nem értem, hogy volt képes ezt mondani neki! 

-Menj, és öltözzetek fel.-sóhajt fel Louis.

Nem kell kétszer mondania, Zayn a karjaiban velem megpördül és felcsörtet a lépcsőn, képtelen vagyok abbahagyni a sírást, és ő egyre szorosabban ölel magához. Liam ajtaja előtt megszaporázza a lépteit és szinte betöri a szobám ajtaját, sosem volt még ilyen ideges, nem előttem. Ehhez képest a veszekedésinkkor kiprovokált dühe nem volt más, mint óvodás toporzékolás. Letesz az ágyra és leguggol elém, arcomat a kezei közé fogja és homlokát az enyémnek dönti.

-Nem gondolta komolyan.-próbál győzködni.-Fogadni merek rá, hogy már bánja, hogy ezt mondta. Kérlek, ne sírj!-ölel magához.
-Utál.-nyöszörgöm, és megmarkolom a pólóját. Csak most veszem észre, hogy még mindig abban a ruhában van, amiben a díjátadón volt.
-Hidd el, Kicsim, én próbálkoztam vele de téged nem lehet utálni.-próbál mosolyt varázsolni az arcomra.-Lépjünk le innen!-húz fel az ágyról.
Nem foglalkozik azzal, hogy alig állok a lábaimon és még mindig sírok, erősen tart a karjai közt, a mellkasának támaszkodok, miközben benyúl a szekrényembe és kivesz egy fehér pulcsit.
-Ezt még sosem láttam rajtad.-nézegeti.-Jó lesz?
Erőtlenül bólintok, remegő kezekkel próbálom elvenni tőle, de már át is húzza a fejemen és belebújtatja a karjaim.
-Gyere, Baby.-nyalábol fel.-Húzzunk el innen, akarok szerezni még egy jó pontot a bátyádnál.
-Tegyél le.-kérem halkan.
-Dehogy, ha kell átgyalogolok veled egész Anglián.-nyom puszit az arcomra.-És most ne sírj, Hercegnőm, holnap mindent rendbe hozok. A későbbiekben pedig megszerzem azt a szaros jogosítványt, hogy ne Louis furikázzon minket az éjszaka közepén.
Talán egy más helyzetben nevetnék de itt és most ez nem megy, semmi nem megy. A fejemben Liam szavai visszhangzanak, újabb és újabb zokogásrohamot okozva. Zayn ügyetlenkedve tesz le és húzza fel rám a bőrkabátom, majd felveszi a sajátját és a térdeim alá nyúlva, menyasszonypózban vesz a karjaiba.
-Hát, akkor sétálunk.-néz körbe, majd kinyitja az ajtót és kilép velem a hideg éjszakába.
-Zayn!-siet utánunk Louis.-A rohadt életbe, el ne indulj vele!
-Már elindultunk.-kiált vissza a kapuból.
-Várd meg, míg kiállok a kocsival.-sóhajt, Zayn pedig megtorpan, kissé feljebb emel és csókot nyom a számra, ajkai lecsókolják néhány könnycseppem és arcát egy pillanatra belefúrja a kabátomba.
-Egyedül miattad nem megyek be és képelem fel.-szuszog a nyakamba, így próbálja levezetni a benne felgyülemlett haragot.
Ujjaim a hajába túrnak és közelebb húzom magamhoz, Louis kiáll a kocsival, Zayn pedig elindul velem és berak a hátsóülésre, az idő, amíg elenged pont elég arra, hogy újra sírni kezdjek.
-Stella.-fordul hozzám Louis, kék tekintetében sajnálkozás csillan. Felém nyújtja a kezét és végigsimít az arcomon.-Ne sírj már Hercegnő, tudod, hogy nem gondolta komolyan!
-De.-szipogok, Zayn a mellkasára von és egy zsebkendővel megtörli az arcom.
-Kibaszottul megverem holnap.-fordul előre, és a gázra tapos.
-Nem.-rázom a fejem.-Nem bánthatod.
-Pedig most nagyon megérdemelné.-néz hátra szigorúan a visszapillantóból.-Túlzásba viszi ezt az egészet.
-Hagyjuk ezt, Louis.-szól rá Zayn, és magához ölel. Az út további részében senki nem szólal meg, halkan szipogok, a fejem kezd fájni és tulajdonképpen egyre idegesítőbbnek találom saját magam. A fáradtság a szemeimre telepszik és nagyokat pislogok, mégsem tudok elaludni. Louis puszival búcsúzik tőlem, majd mond valamit Zayn-nek, amit nem értek. A házat bámulom és elbújok a meleg karok közt, az az érzésem van, hogy ezen kívül nem maradt másom, habár az emlékezetembe beleégtek Harry szavai, mégis, jelenpillanatban talán csak Zayn maradt teljesen nekem, nekem pedig szükségem van a szeretetére.
-Gyere.-fogja meg a kezem, én pedig engedelmesen botladozok utána. Kinyitja az ajtót, a sötétben vakon botorkálunk, a lépcsőhöz érve a lábaim ismét a levegőbe emelkednek. Átölelem Zayn-t, combjaimmal átfogom a csípőjét és a arcom a nyakába rejtem.
-Honnan tudtátok, hogy összevesztünk?
A félhomályban látom, hogy a szemöldökét ráncolja, miközben egy pillanatra szorosabban ölel magához.
-Üvöltöztetek egymással.
-Mit hallottál?-kérdezem remegve.
-Arra keltem fel, hogy azt mondta, ne kérd, hogy ne hibáztasson engem.
-Sajnálom.-súgom.-Ezt az egészet, azt sem értem, hogy miért vagy még mindig velem.-pityeredek el újból.
Kissé eltol magától, miközben elindul végig a hosszú folyosón.
-Ne mondj hülyeséget.-simít végig a hajamon.
-Ez nem hülyeség.-szipogok.-Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha Liam tényleg nem talál meg engem. Most nem veszekednétek, együtt lehetnél Perrie-vel, Harry nem lenne szomorú, Louis...
Ajkait az enyémre nyomja, és hirtelen bevillan, hogy ez mennyire kellemes módja annak, hogy elhallgattasson. Megáll, hátamat a falnak dönti és a szemembe néz.
-Nem veszekednénk, de nem lennék együtt Perrie-vel, hanem piszkosul magányos lennék és valószínűleg valami önpusztító életmódot folytatnék. Stella, csak fogd fel, hogy nem érdekel mennyi probléma származott, származik abból, hogy mi ketten együtt vagyunk, mert nélküled semmi sem vagyok. Tudom, hogy emlékszel, mi történt aznap a folyosón, amikor belém szaladtál. Újra megtenném, semmit sem csinálnék máshogy, mert életem legjobb döntése volt, hogy akkor megcsókoltalak.
-Tulajdonképpen, inkább én csókoltalak meg.-erőltetek mosolyt az arcomra.
-Együtt csináltuk.-egyezkedik, én pedig mosolyogva biccentem fel a fejem.-Már csak egy kicsi kell ahhoz, hogy ez a mosoly valóban a tiéd legyen.-érinti meg az alsó ajkam.
-Nem nagyon megy.-sütöm le a tekintetem.-Liam... utál engem, elszúrtam mindent, elmondtam neki, hogy nélküled boldogtalan vagyok, de teljesen kiakadt és kiprovokált, állandóan megkérdezte, hogy most hazudok-e.
-Ne sírj.-húzódik közelebb, és gyengéd csókot nyom az arcomra.-Stella, nem ez lesz az utolsó, hogy veszekedtek. Ez az első, de lesz még számtalan, tudom, hogy hozzá kell szoknod ehhez, ahogy neki is, de fogtok vitatkozni, a természetetekből adódóan elég sokat. Te hamarabb robbansz, ő sokáig tűr, de egy idő után elpattan benne valami és akkor minden kijön belőle. Meg fogod bántani, és ő is téged, mert a testvérek ezt csinálják, de a saját példámból tudom, hogy nála jobban senki nem szeret téged, talán én érek a nyomába.-vigyorodik el.-Talán 15 voltam, amikor valamivel eléggé sikerült keresztbe tennem Waliyha-nak, a vitánk végül annyira elfajult, hogy azt üvöltötte, utál engem és bárcsak ne lennék a testvére.-az arcom megrándul, az állam alá nyúl és homlokát az enyémnek támasztva néz a szemembe.-Talán ezt a mondatot néhányszor minden testvér egymás fejéhez vágja, de 1 óra múlva a húgom sírva jött át hozzám és bocsánatot kért. Pontosan tudom, mit érzel, de holnap Liam is bocsánatot fog kérni tőled. Most nyugodj meg, jó?
Ujjával letörli a könnyeim én pedig aprót bólintok, próbál elhúzódni, de nem engedem, a karjaim szorulnak körülötte, a hajába túrva húzom közelebb magamhoz, kissé meglepődik, aztán ajkai az enyémre simulnak. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy tudjuk mire van szükségünk. Amikor izzadtan, kócos hajjal, remegve fejti ki, mennyire szeret engem, csak akkor jövök rá igazán, hogy ha valaki felajánlaná, megváltoztathatom a múltat, én semmit sem változtatnék, mert a hibáink ellenére mi ketten tökéletesek vagyunk együtt.

~Liam Payne~

Reggel az első utam Stella szobájához vezet, aztán amikor benyitok és a gyűrött ágynemű közt nem találom a húgomat, rájövök arra, hogy a tegnap éjjelt nem álmodtam. Miután azt mondtam, Zayn valóban elvitte őt, és emiatt most nem önt el a harag, magamra vagyok dühös, amiért ezt mondtam. Éjszaka alig aludtam valamit, volt időm gondolkozni a történteken, még mindig mérges vagyok rájuk, de már rájöttem arra, hogy ez nem változtathat azon, ami kialakult köztem és Stella közt. Fél év alatt az addig idegen lányból valóban a húgom lett, megbántottuk egymást, hibáztunk, de most itt az ideje annak, hogy megtanuljunk bocsánatot kérni egy testvértől. 

Lebotorkálok a lépcsőn, a konyhából fojtott beszélgetést hallok, és titkon abban reménykedem, párosuk valamelyike ott tartózkodik a többiekkel az asztalnál, de amikor belépek 2 fáradt, és 1 végtelenül dühös szempár villan rám.

-Nem kell a kioktatás, Louis.-reagálom le azonnal a barátom.-Már tartottam egyet magamnak.

-Örömmel hallom.-morogja.-Mert kibaszottul elcsesztél mindent, Liam! Az egy dolog, hogy ők hibáztak, de Stella megpróbált bocsánatot kérni tőled, te meg rohadtul megbántottad! Azt állítod, nem akarod, hogy egyszer neked kelljen elverni a barátodat, mert megbántotta a húgod, de tegnap este megértettem volna, ha Zayn segít a dühöd levezetésében, de veled ellentétben ő nem tette, mert gondolt Stella-ra, és nem ütött volna meg előtte.

Bólintok, a hajamba túrva nyitom ki a hűtőt, a húgom joghurtjai és a különböző olyan kaják látványa, amiket csak ő hajlandó megenni, szinte fizikai fájdalmat okoznak. A bűntudat belülről gyötör, Louis valószínűleg folytatná a kioktatásom, de Niall közbevág.
-Ideje, hogy befogd a szád, Louis. Hagyd békén.
-Jól vagy?-lép mellém Harry.
Megvonom a vállam, előkapok egy üveg vizet a hűtőből és megfordulok.
-Majd szóljatok, ha hazajönnek.
Nem várom meg a válaszukat, elveszek egyet a pulton sorakozó pékséges zacskók közül és felcaplatok a szobámba. Egyfolytában az órát nézem, miközben a twittert olvasgatom, a rajongóink tegnap este óta csak erről beszélnek és már mindenki tudja, mennyire kiakadtam ezen. Zayn adatlapjára megyek, nem írt ki semmit már 4 napja, ajtócsapódást hallok, felkapom a fejem és kinyitom az ajtót. Ismerős, könnyed léptek hangját hallom a lépcső felől, felpattanok, de nem sikerül kinyitnom az ajtót. Nekidőlök, a húgom bizonytalan hangja megüti a fülem.
-Be kell mennem hozzá.
-Nem kell.-mondja fojtottan Zayn.-Nem neked kell bocsánatot kérni.
Felsóhajtok, teljesen igaza van, ebben az esetben tényleg nem neki kell bocsánatot kérni, mert tegnap este tényleg nagyon szemét voltam. Nagyon jól tudom, hogy Stella sosem lenne képes hazudni nekem, viszont a bizalmam emiatt az egész miatt megrendült egy kissé, de nem kellett volna azt csinálnom, amit, nem volt épp hozzám illő. A tükörbe nézek és legszívesebben beverném a képem, Stella a szememben csak egy kislány, aki hibázott, vagy talán nem, talán csak időre volt szüksége, hogy elmondja, én meg egy szemét voltam.
Kinyitom az ajtót, Zayn háttal áll nekem és szorosan öleli magához Stella-t, zavartan sütöm le a tekintetem, elhúzódnak egymástól és a húgom zavartan kukucskál ki Zayn vállai mögül.
-Beszélhetünk?-bököm ki zavartan.
-Várj meg lent.-pislog nagyokat Stella, csak most kezdem észrevenni milyenné változik az arca, amikor Zayn-re néz. Ha jól akarom kifejezni magam, szinte kivirágzik, a szemei máshogy kezdenek csillogni és a szája mosolyra húzódik.
-Megbeszéltük, hogy ezt együtt.-fogja kézen, és tesznek egy bizonytalan kérdést.
Előre megyek és lehuppanok az ágyamra, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy mit kellene mondanom és hogyan kérhetnék bocsánatot, meglepődök, amikor Stella lehuppan mellém, vékony karjaival átölel és sírni kezd.
-Kérlek, ne haragudj!
A testem egy pillanatra megfeszül, minden porcikámmal érezni kezdem azt, mennyire borzalmas, ha sír, pláne miattam. Zayn feláll, végigsimít a húgom haján, majd kimegy és halkan becsukja maga után az ajtót. Megmozdulok, magamhoz ölelem Stella-t és az arcomat a puha hajába temetem, rázza a zokogás, az ölelése szorul körülöttem, miközben azt ismételgeti, hogy ne haragudjak. Könnyes arcát a kezeim közé fogom és elszoruló torokkal kezdem törölgetni az arcát.
-Tudod, hogy nem gondoltam komolyan.-nyomok puszit az arcára.-Sajnálom, Stella, akkora hülye vagyok, nem kellett volna azt mondanom, én csak ideges voltam, meg akartam veled beszélni ezt az egészet de felforrt az agyam és jól elcsesztem. Ne haragudj! Imádlak, te vagy a mindenem, a legjobbat akarom neked és nem jöttem rá arra, hogy neked Zayn a legjobb.
Barna szemei nagyra nyílva figyelnek, apró kezét az arcomra teszi, még mindig könnyes a szeme. Közelebb bújik hozzám, fejét bizonytalanul hajtja a mellkasomra én pedig szorosan ölelem magamhoz.
-Csak nehéz felfognom, hogy még csak most kaptalak meg, olyan hirtelen jött ez az egész és szeretném, ha fiatalabb lennél, talán ezért nem szándékosan, de nem úgy kezellek, ahogy kellene. Még csak most kaptalak meg, de máris osztoznom kell rajtad.-mosolyodok el.-Nem fogok beleszólni a kapcsolatotokba, csak akkor, ha nagyon muszáj, nekem az a legfontosabb, hogy boldog légy.
Aprót bólint, amikor pislog egy újabb könnycsepp szánkázik végig az arcán.
-Szeretlek, Liam. Többé nem hazudok neked és nem fogok semmi olyat eltitkolni, amiről tudnod kell.-rebegi.
-Jól van.-nyomok puszit a hajára.-Ne sírj!
Megtörli a szemeit és halvány mosoly szökik az arcára, még egyszer magamhoz ölelem, ajkait egy pillanatra az arcomhoz nyomja, engem pedig megszáll végre a nyugodtság. A fejem többé nem akar szétrobbanni és bár a bűntudat még gyötör, jó érzés őt a karomban tartani, mert tudom, szép lassan elfelejtjük majd ezt az egészet és minden rendben lesz.

~Zayn Malik~

Fel-alá járkálok a folyosón, nem akarok hallgatózni, ezért nem megyek 1 méternél közelebb az ajtóhoz, várom, hogy kilépjen rajta valaki és behívjon engem. Muszáj beszélnem Liam-vel, muszáj vele tisztáznom ezt az egészet és elmondani neki, mennyire fontos számomra ez a lány és mennyire szeretem. Nyílik az ajtó és Stella kilép rajta, a karjaimat felé nyújtom ő pedig elfoglalja köztük a helyét, felsóhajt, amikor magamhoz ölelem.

-Minden rendben?-mormolom.

-Igen.-néz fel, és az arcára végre őszinte mosoly ül ki.-Megbeszéltük.

-Jól van.-törlöm le az ujjammal a szeme alól a fekete szemfestéket.

-Megyek, rendbe kell szednem magam.-törli meg kézfejével az arcát.

-Oké.-nyomok puszit az arcára.-Bemegyek hozzá.

Bólint, majd lábujjhegyre áll és csókot nyom a számra, ő lehet rövidre tervezte, viszont én nem tudok nyugton maradni, muszáj megcsókolnom őt rendesen. Néhány perc múlva halkan pihegve húzódunk el egymástól, ő a szobájába indul, én pedig bekopogok a testvéréhez.

-Gyere.-szól Liam, én pedig benyitok. Az arca komoly, ahogy az enyém is, sosem viselkedünk valami komolyan egymással, de Stella más, ő mindent megváltoztatott. -Zayn, mielőtt bármit is mondanál bocsánatot kérek a tegnapiért, kicsit elragadott a hév.-túr a hajába.-És kösz, hogy elvitted innen Stella-t amikor kellett, sosem szabadott volna így kiborulnom előtte.

Meghökkenten pislogok nagyokat, a korábban kiszemelt fotel helyet leülök mellé az ágyra és az arcomat néhány percre a tenyerembe ejtem.

-Liam.-fújom ki hangosan a levegőt.-Tőlem nem kell bocsánatot kérned.

-De igen, és neked is elmondom azt, amit a húgomnak. Nem fogok beleavatkozni a kapcsolatotokba, de ha megbántod, megcsalod vagy bármi nagyon durvát csinálsz, beverem az arcod.-mosolyog rám.

-Hallgass meg.-próbálok visszamosolyogni rá.-Nem fog erre sor kerülni, mert az életemnél is jobban szeretem őt. Nagyon jól tudod, hogy milyen voltam mielőtt ő ideköltözött volna, hiszen sokszor te rángattál el a fürdőszobáig és hoztál be nekem kaját. Nem másztam rá, nem zaklattam, kifejezetten nem kedveltem, mert túl bájos volt, azt hittem, idővel majd kibújik a szög a zsákból és jól keresztbe tesz neked, próbáltam távol maradni tőle, ő pedig ennek az ellenkezőjét tette. Próbált velem barátkozni, és végül is nem tudom, mi történt köztünk, egyszer csak ott álltunk a folyosón és csókolóztunk. A tetőre vittem randizni.-nevetek fel halkan, és örömmel látom, hogy ő is elmosolyodik.-Liam, ne kérd azt, hogy maradjak távol tőle mert nem fog menni, a menedzserek jól bekavartak köztünk és szakítani akart velem, de ha ezt megtenné abba beleőrülnék. A díjátadó előtt 3 nappal kidobott, mert azt mondta, rendeznünk kell a dolgainkat, csak azért nem tomboltam, mert tudtam, nem hagyom őt is elmenni. Bármit megtennék érte, tudom, hogy hibáztam, megbántottam őt nem is egyszer, amiért megérdemeltem tegnap azt a pofont, de nem teszem meg többet. Senki más nem érdekel rajta kívül és én kérlek, hogy üss meg, ha ez valaha is változna. 

-Oké, tesó.-szólal meg, és mosolyogva csap a vállamra.-Ha ezt elmondod még az elején, talán nem történt volna ennyi minden.

-Ha elmondom az elején minden máshogy alakult volna.-húzom mosolyra a szám.-Azt hiszem, jó ez nekünk így, bár tény, hogy az utóbbi néhány napot jó lenne elfelejteni.

-Egy dologra kérlek.-sóhajt, és a mosolya eltűnik egy pillanatra az arcáról.-Ne hagyd, hogy sírjon, és akkor minden rendben lesz.

-Nem fogom.-ígérem, mire kissé esetlenül átölel.

-Nagyon vigyázz rá, Zayn, tudod milyen esetlen.

-Igen.-nevetem el magam.-Már annyiszor mondtam neki, hogy vigyázzon jobban magára, de képtelen rá, de azt hiszem vagyunk itt öten, hogy ezt megtegyük.

-Igaz.-bólint, és rám mosolyog.-Akkor most menj, és tedd nagyon boldoggá a kishúgom!

Ez az a parancs, amit örömmel teljesítek.

~Stella Starlight~

A hasam vezet végig a folyosón, bizonytalan léptekkel megyek le a lépcsőn, elmosolyodom, amikor felfedezem a konyhaajtó alól kiszűrődő vékony fénycsíkot. Benyitok, a fény egy pillanatra elvakít és hunyorogva próbálok tájékozódni, hallom Niall és Harry halk nevetését miközben egy kéz megragadja az enyémet és lehúz az egyik székre.

-Bűnözés?-kérdezi nevetve Niall.

-Éhes vagyok.-dörzsölöm meg a szemeim. Félszemmel megpillantok a konyhapulton egy pékséges zacskót, magamban eldöntöm, hogy az igenis az enyém lesz és felkapom onnan. Halkan felnyögök, amikor beleharapok a meggyes kakaóscsigába, ez a világ egyik legfinomabb kajája. Harry és Niall is furcsán néznek rám, a számból kilógó falattal emelem fel a fejem és nézek rájuk, mire mindketten röhögni kezdenek.

-Úgy látom, minden rendben.-mosolyog rám Harry.

-Azt hiszem.-nyelek nagyot. Szükségem van valamire, amit iszogathatok evés közben, és Harry egy pillantásból a kakaópor felé már tudja mit szeretnék. Nem kérem meg rá, hogy csináljon, mégis feláll és elveszi a bögrémet.-Niall?-piszkálom a péksütis zacskót,hümmögve emeli rám kék szemeit, miközben nagy levegőt veszek.-Haragszol?

-Kellene?-ráncolja a szemöldökét.

-Nem tudom, csak egyedül veled nem beszéltem még erről az egészről.-harapok az ajkamba.

Megvonja a vállát és elmosolyodik.

-Nem haragszom, de ha máskor titkolózni akartok, mond meg Zayn-nek, hogy csukja be rendesen a szobaajtót, ha részeg vagy és át akar öltöztetni.-nevet rám, meglepve nézek rá, szorgosan kutatok az agyamban egy esemény után, amikor részeg lehettem, és rögtön beugrik az a bizonyos buli.-Véletlen volt.-vonja meg a vállát.

-Szóval kukkoltál.-nézek rá szigorúan.-Hát, azt hiszem, köszönjük, hogy nem mondtad el senkinek.-veszem újra magamhoz a késői vacsorámat.

-Miről van szó?-fordul meg Harry, és elém csúsztatja a bögrét, közben pedig puszit nyom a fejem tetejére.

-Semmi.-legyint Niall.

-Várjatok!-nyílnak nagyra Haz zöld szemei.-Emlékszem, hogy egyszer hajnalban ki kellett mennem a mosdóba és valamiért a folyosóra mentem, Zayn pedig ott állt a szobád előtt. Hülyeségből meggyanúsítottam azzal, hogy nálad volt, ő meg mondott valamit arról, hogy elment sétálni egy csajjal és ruhában aludt el, meg eldugította a WC-t a szobájában, reggel pedig letagadta az egészet. Akkor most nálad volt, vagy nem?

-Uhm.-hümmögök, és belekortyolok a kakaóba.-Azt hiszem, akkor én voltam nála. Elaludtunk a tetőn, ő pedig felébredt hajnalban és visszakísért a szobámba.-mosolyodok el, hiszen aznap kért meg arra, hogy legyek a barátnője.

-A tetőn.-ismétli.-Azt hiszem, inkább nem kérdezek többet, jobb, ha megtartjátok magatoknak a fura titkaitokat.-nevet rám. Eltüntetem a vacsorám utolsó falatját is, majd a bögrét szorongatva nekidőlök a pultnak. Megiszom azt a pár kortyot, ami még benne van, majd a mosogatóba teszem és egy szalvétával megtörlöm a szám, mielőtt puszit nyomnék a fiúk arcára.

-Jó éjt, srácok!-búcsúzom, majd halkan lépdelve felmegyek a lépcsőn ám a saját szobám helyett Zayn szobájába lépek be. Azt mondta, most, hogy Liam tud rólunk, inkább ne aludjunk együtt néhány napig, de sajnos én elég feledékeny vagyok. Felemelem a takaróját és könnyedén becsusszanok mellé, mozgolódni kezd, majd az egyik szemét résnyire nyitja és elmosolyodik.

-Tudtam, hogy át fogsz jönni.-motyogja halkan.-Merre jártál?

-Randiztam a konyhával.-húzódok hozzá közelebb, karjával átöleli a derekam és puszit nyom a számra.

-Szóval én csak a második vagyok.-duruzsolja a fülembe.

-Ez egyértelmű.-kuncogok, szemöldöke összeszalad és rám nehezedik, nevetve próbálok kigördülni alóla.

-Akkor van egy rossz hírem.-kezd rugózni az ágyon.-Én az életemnél is jobban szeretlek téged, Stella.

49.rész Különböző érzések

Sziasztok! :)

Itt van a várva várt új rész! :D Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz érkezett rengeteg kommentet, talán 1-2-re még nem válaszoltam, amit sajnálok, holnap este ha hazaértem válaszolni fogok mindenre. 

Már csak 1 rész + epilógus, el sem hiszem, hogy mindjárt írhatom a búcsúszövegem erre a blogra is. :( Na, de még mindig van 2 rész, és igazából gondolkozok 1 ráadás részen is. :) Persze csak ha akarjátok...

Nessa. xx

~Stella Starlight~

Ha lehet, még hangosabban és hevesebben tör ki belőlem a zokogás, amikor a bátyám tenyere a barátom arcán csattan. Liam elrántja a kezét és döbbenten néz rá, míg én Zayn arca után kapok, nagyokat pislog rám, majd nemes egyszerűséggel a térdeim alá nyúlva felkap és kivisz Liam szobájából, vissza a sajátomba.
-Kértelek, hogy maradj itt.-néz a szemembe.
Nem vagyok képes másra, csak zokogásra, miközben az ujjaimmal az egyre jobban pirosló területet simogatom. Vegyes érzések kavarognak bennem, Liam iránt haragot érzek, amiért megütötte őt, de a szomorúság és a bűntudat erősebb annál a késztetésnél, hogy felpattanjak és nekiessek a testvéremnek.
Zayn nagyot sóhajtva ölel magához, arcomat a vállába temetem és egy ideig sírdogálok, ő pedig megnyugtatóan simogatja a hátam, igyekszik, hogy segítsen kizárni az enyém melletti szobából áthallatszó veszekedés foszlányait. A kezemet nem veszem le az arcáról akkor sem, amikor kissé eltol magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Úgy sajnálom.-szipogok, és az ujjaimmal az arcát simogatom.-Minden az én hibám.
-Nem, dehogy.-húz magához újra.-Ha így lenne is, tudod mit gondolok erről? Te vagy a legszebb hiba az életemben, újra és újra elkövetném ezt a hibát.
-Ezért fáj most az arcod.-motyogom elkeseredetten.
-Nem fáj.-fogja meg az ujjaim.-Megértem őt, én ugyanezt tenném, ha a testvéreimről lenne szó. Ő még higgadt is.
-Nem gondolta komolyan.-rázom a fejem.-Semmit, amit mondott vagy csinált. Csak...
-Szomorú. Igen, tudom.-bólint.-De rendbe hozom, azután azt hiszem itt lesz az ideje annak, hogy csak mi ketten lépjünk le néhány hétre.-mosolyog rám biztatóan.-Megérdemled, csak legyen vége ennek az egésznek.-túr a hajába.
Próbálok elmosolyodni, az arcához hajolok és megpuszilom az érzékenyebb területet, fejét huncutul elfordítja és mosolyogva csap le az ajkaimra.
-Szeretlek.-mormolja, úgy érzem, sosem fogok hozzászokni ahhoz, hogy ezt csak úgy spontán közli velem némely időközönként.-Ugye te is szeretsz engem?-ártatlan, kiskutyaszemekkel néz rám és tudom, ezt a kérdést komolyan gondolja. A könnyek elöntik a szemeim attól, hogy ezt meg kell kérdeznie.
-Mindennél jobban.-borulok a nyakába.
-Rohadt szerencsés egy idióta vagyok.-simít végig a hajamon.-Maradj itt, jó? Mindjárt beküldöm hozzád Harry-t vagy Niall-t.
-Jobb lenne, ha te maradnál itt velem.-veszem el tőle a felém nyújtott zsebkendőt.-Csak amíg lenyugszik. Kérlek, Zayn, talán nem jó ötlet, hogy velük legyek.
Vonakodva bólint, lerúgja a cipőjét és bemászik mellém, miközben én félrehúzódok, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Szükségem van a közelségére, rá, jobban, mint bármi másra. Karjait körém fonja és én is így teszek, az arcom az ingébe fúrom és mélyen magamba szívom az illatát.
-Amit ma csináltál... nagy botrány lesz.
-Nem érdekel.-vágja rá, és arcát a hajamba temeti.-Rajtad kívül nem érdekel semmi és senki. Nem akarok ezzel foglalkozni, senki nem változtathatja meg az érzéseim.
Felemelem a fejem, végigsimít az arcomon és közelebb hajol hozzám, orrát játékos eszkimópusziban dörzsöli az enyémhez még mielőtt megcsókolna. Hevesen kapok az ajkai után, olyan, mintha egy bizonyos idő után nem csókolhatom meg, elvonási tüneteim lennének. Ujjainkat összekulcsoljuk, szorosan simulok hozzá, a csókunk után pedig az arcomat a mellkasába temetem és behunyom a szemeim, miközben ő betakargat és a hajamat piszkálja. Képes vagyok magamtól kizárni a háttérzajokat, melyek hol hangosabbak, hol halkabbak lesznek, Zayn egyenletesen emelkedő és süllyedő mellkasa megnyugtat, az illata beterít és a jelenléte egy kis burkot képez, amiben csak mi vagyunk.

~Liam Payne~

Döbbenten meredek a kezemre, az adrenalin rögtön csökken bennem és máris bánom, hogy hagytam eddig kihágni az indulataim. Stella mondata visszhangzik a fejemben, és most a sírása, a tekintetem elszakítom a kezemről, látom, ahogy a húgom kezét a Zayn arcán egyre pirosodó területre szorítja. A fiú pislog néhányat, majd felnyalábolja őt és kiviszi a szobából, tudom, hogy nem gyávaságból csinálja, hanem azért, hogy kimentse őt ebből a helyzetből, amiért a haragom ellenére még hálás is vagyok neki. Ez csak addig tart, amíg újra meg nem jelenik a fejemben az, amit ők ketten csináltak, hogy többször is a szemembe hazudtak, és haragot érzek Louis iránt is, amiért nem figyelmeztetett engem, sőt. Képes lennék újra megütni Zayn-t, de Louis a mellkasomra nyomja a kezeit és a szemembe nézz, mielőtt meggondolatlanul kivágtathatnék a szobámból.

-Higgadj le, Liam!

-Higgadjak le?-a hangom cinikus, hátrébb lépek, hogy lerázzam magamról a kezeit.-Húzz a picsába! Te is pont olyan hazug vagy, mint ők ketten!-mutatok megvetően az ajtó felé.

-Lehet.-bólint.-De szerinted hagytam volna, hogy ők ketten együtt legyenek, ha nem tudom, hogy Stella-nak jobb helye nem is lehetne? Pontosan tudom, mennyire szar ez most neked, megértelek Liam, de én tudom, hogy mennyire boldog vele és szeretik egymást. Ott voltam, amikor vitatkoztak, próbáltam segíteni nekik és hidd el, amikor Zayn túl messzire ment én voltam az, aki leállította őt. Csak nézz rájuk Liam, nem igaz, hogy nem látod mennyire ragaszkodnak egymáshoz! Ne nevezd hazugnak őket csak azért, mert meggondolatlanok voltak és mert féltek eléd állni, nálad jobban senki nem ismeri Stella-t, tudod, hogy nem lenne képes szándékosan fájdalmat okozni neked.

-Pedig megtette.-nézek komoran magam elé.-Tudod mit tudok még? Azt, hogy ha Zayn nem kezdi el hülyíteni őt, Stella soha nem kavarodik bele ebbe!

-A húgod már azelőtt szerette Zayn-t, mielőtt ő saját maga rá nem jött volna arra, hogy vonzódik hozzá.-rázza a fejét reményvesztetten.-Ne légy hülye és ne keress okokat arra, hogy kiakadj. Menj át és hallgasd végig őket anélkül, hogy kiabálni kezdenél, mert ez senkinek nem jó. 

-Nem.-szorítom össze a számat.-Mond meg nekik, hogy pakoljanak össze. Hazaviszem Stella-t.

-Nem, nem fogod, és ne viselkedj gyerekesen! Higgadj le és gondolkodj el azon, milyen lehetett ez az egész nekik. Tudod hányszor eléd akartak állni? Talán már az elején megtették volna, ha nem reagálod túl ezt az egész ügyet és nem hangoztatod azt, hogy senki ne merjen Stella közelébe merészkedni! Állítsd le magad Liam és ne légy önző! Én látom azt, amit te nem, hogy Zayn mennyire szenvedett a bűntudattól és most is mennyire kivan, Stella sokszor nekem is sírt és panaszkodott. Te is mindent megtennél a barátnődért, Zayn ugyanígy van ezzel, meghalna a húgodért, ha valami ezen múlna. Az Isten szerelmére, a barátodról van szó, Liam! Nagyon jól kéne tudnod, hogy milyen! 

-Szóval én vagyok az oka az egésznek, teljesen igazad van, Louis! Mennyire kibaszottul rohadék testvér vagyok, amiért nem akarom, hogy valamelyik idióta haverom összetörje a húgom szívét, és aztán nekem kelljen beverni az arcát! Ha ennyire megérted őket miért nem te vagy a testvére?!-kiáltom.

-Miért van ennyire kibaszott szelektív hallásod?! Bárcsak a testvére lehetnék, Liam.-néz mélyen a szemembe.-Fogalmad sincs róla, mennyire imád téged ez a lány, biztos vagyok benne, hogy annak ellenére is, hogy megütötted a barátját. Ha szereted, és tudom, hogy szereted, akkor hallgasd végig amit mondani akarnak.
-Liam.
Az ajtó felé kapom a fejem, Harry értetlen tekintete el-vissza jár köztünk, legszívesebben ráförmednék, hogy ő is húzzon innen, de visszafogom magam. Valószínűleg ő nem tudott semmiről sem.
-Mi van, Haz?-kérdezem.
-Gyere egy kicsit.
-Minek?-fakadok ki.
-Csak gyere.-próbál biztatóan mosolyogni.-Kérlek!
A hajamba túrok és követem őt, megáll a húgom szobája előtt és óvatosan lenyomja a kilincset, hátat akarok fordítani de Louis mögöttem van, Harry pedig a csuklóm után kap, másik kezével halkan benyit. A látvány ami elém tárul számomra kissé megdöbbentő, a dühöm egy szempillantás alatt elpárolog és már csak az elkeseredés marad amiatt, hogy a testvérem nem bízott meg bennem annyira, hogy beavasson ebbe. Szinte eltűnik Zayn karjai közt, annyira bújik hozzá, nem látom egyikőjük arcát sem, Stella a mellkasához bújik, Zayn pedig a húgom hajába temeti az arcát. Kiengedem az öklöm és megmozgatom az ujjaim, néhány másodpercig figyelem őket, majd Stella mozgolódni kezd, mire a karok szorulnak körülötte, úgy döntök ideje menni. Becsukom az ajtót és hátat fordítok nekik, szükségem van egy kis egyedüllétre, hogy felfogjam, Louis minden szava igaz, amit mondott róluk.

~Harry Styles~

Zsebre dugom a kezeim és mint aki jól végezte dolgát indulok a szobám felé, nem mondom, hogy majd kicsattanok az örömtől, de jól vagyok. Tényleg. 

-Haz.-szól utánam Louis, és kezét a vállamra teszi. Megfordulok és mosolyogva nézek rá, az arcán látszik mennyire kivan és lelkileg teljesen belefáradt ebbe az egészbe, de próbál visszamosolyogni rám.-Minden oké?

-Aha.-vonom meg a vállam.

-Akarsz beszélni róla?

-Miről?-kérdezem, és kissé kínosan érezve magam vakargatni kezdem a kézfejem.-Nem, Louis. Jól vagyok, menj csak át Eleanor-hoz vagy pihenj egy kicsit.-intek a szobája felé.-Szerintem most már Liam is rendben lesz.

-Ne légy benne olyan biztos.-motyogja az orra alatt.

-Hát, én nem lennék a helyében.-túrok a hajamba.

Aprót bólint, elmosolyodok és a szobám felé indulok, de még ott sem lehetek egyedül, Niall az ágyamon ül és a telefonját nyomkodja.

-Bocs, csak ez a szoba van a legmesszebb onnan.-int a folyosó felé.

-Nem baj.-vonom meg a vállam, és leülök mellé. A fejemet a tenyerembe ejtem és egy pillanatra behunyom a szemeim, felemelő az a csend, ami itt körbevesz. 

-Én tudtam róluk.-mondja halkan.

-Á, szóval csak én meg Liam nem feleltünk meg Stella bizalmának.-húzom el a szám.

-Nem, nekem se mondták el. Emlékszel a bulira, amin Stella eléggé becsiccsentett és Zayn hazahozta?-bólintok, kissé elfintorodom, azon az estén én is eléggé beálltam.-Nem sokkal utánuk hazajöttem én is, nem csukták be jól az ajtót és véletlenül megláttam őket. Stella megcsókolta, aztán Zayn énekelt neki, szóval ez az egész összeállt a fejemben.

-Miért nem szóltál senkinek?-kérdezem döbbenten.

-Te szóltál volna?-néz rám kissé elkínzottan, eltöprengek a válaszon, majd kissé elkeseredetten nemet intek a fejemmel.-Kiakadtam, mert a fenébe is nekem is tetszett Stella! De boldognak tűntek, és nem volt szívem beköpni őket, szóval meghagytam magamnak ezt a titkot.

-Louis tudott róluk.-motyogom, miközben az előbb elhangzott mondat jár a fejemben. Szóval neki is tetszett Stella...

-Sejtettem.-vonja meg a vállát.-Mi a baj?-fürkészi az arcom.

-Semmi, csak... nekem is tetszik Stella.

Az arca megvonaglik, majd a száját mosolyra húzza és halkan nevetni kezd. Bágyadtan én is elmosolyodok.

-Sajnálom.-veregeti meg a vállam, az arcomat dörzsölgetve emelem fel a fejem.-Szar helyzet.

-Ja.-dünnyögöm.-De mindegy, talán Zayn-nek nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Jók ők így együtt.-mosolyodok el, ő pedig egyetértően bólint. Az egyik felem sír, a másik nevet ezen az egészen, mert valóban örülök nekik, de az akaratom ellenére Stella nekem is jelent valamit, valami többet, mint barátság. De nem fogok belekavarni a kapcsolatukba, nem lennék jó barát, így is lógok egy bocsánatkéréssel Zayn-nek, mert neki panaszkodtam a "majdnem csók"-ról. A lehető legrosszabb embert találtam meg ezzel, de már mindegy, valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy van még egy ember a világon, aki odáig van a barátnőjéért.
-Hagylak aludni, leszívta az energiáim ez a nap.-tápászkodik fel.-Ne szomorkodj, Harry.
-Nem vagyok szomorú.
-Persze, tudom.-mosolyog rám.-Jó éjt, Harry.
-Neked is.
Miután kimegy és egyedül maradok, az egyedüllét eddig sokkal nehezebben telepszik rám és hirtelen úgy érzem, már nem bírom ezt tovább. Muszáj találnom valakit, valakit, akinek annyit jelentek, mint Stella-nak Zayn, valakit, akivel én is aludhatok úgy összebújva.
Nagyot sóhajtva veszek erőt magamon és indulok a fürdőszobába, ahol percekig áztatom magam a forróvíz alatt és próbálok nem gondolni semmire sem. Ám ez nem megy, soha nem voltam képes arra, hogy elzárjam magam a külvilágtól. Fürdés után leheveredek az ágyamra és magamhoz veszem a telefonom, hívást indítok, újabb hívás a nővéremnek.
-Haz?-szól bele, a háttérből hallatszik némi zaj és elkapok néhány mondatfoszlányt, valószínűleg a barátaival van.-Szia öcskös, minden oké?
-Szia.-krákogom.-Én... nem tudom.
Néhány másodperc múlva megszűnnek a háttérzajok és már csak Gemma hangját hallom.
-Mi a baj, Harry?
-Nem tudom.-ismétlem.-Haza akarok menni, olyan egyedül érzem magam.
-Már megint az a lány, Harry?
-Nem, vagyis... Ma kiderült, hogy ő Zayn barátnője körülbelül azóta, hogy ideköltözött.-néhány percet várok, de Gem nem nagyon szándékozik válaszolni.-Elég nagy vita van most, mert Liam sem tudott semmiről. Nem vagyok szomorú, tényleg, örülök nekik, csak... hiányzik valami.
-Szeretnéd, ha Londonba utaznék?
-Az megváltoztatna bármit is?
-Ketten lennénk egyedül.-válaszolja, hallom a hangján, hogy mosolyog.-Haz, szerintem te nem azt a lányt szereted, hanem az érzést, hogy szerethetnéd őt.
-Akkor határozottan jó lenne, ha idejönnél, de talán nem most lenne a legjobb. Liam eléggé kiakadt, különben is, inkább én akarok hazamenni.
-Utálom, amikor ilyen vagy.-sóhajt.-Figyelj Haz, tudom, hogy ez nem olyan mintha valaki más mondaná, mert én a nővéred vagyok és muszáj elfogultnak lennem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy hamarosan találsz majd valakit. Hidd csak el, mert nálam jobban senki nem ismer téged, azt sem értem, hogyan érezheted magad egyedül, amikor annyian szeretnek téged. Aranyos vagy, Harry, nagyon kedves, romantikus és sok sráccal ellentétben értékeled a nőket, lehetetlen, hogy egyedül maradj. Csak nyisd ki egy kicsit jobban a szemeid, öcsi.
-Köszi.-motyogom.
-Szeretlek, menj és feküdj le aludni, Haz.
-Én is téged.-túrok a hajamba.-Jó éjt.
Elbúcsúzunk, némileg könnyebbnek érzem a lelkemet attól, hogy beszéltünk, de képtelen vagyok alvásra, így hát feltápászkodok és a konyhába indulok, hogy igyak egy bögre kakaót. Halkan botorkálok lefelé a lépcsőn, a konyhába érve viszont már megelőzött valaki, Stella a lábait felhúzva, hosszú zokniban kuporog az egyik széken, az arcán látszik, hogy sírt. Ha hamarabb meglátom, talán hátat fordítanék neki, de ehelyett belépek.
-Szia.-köszönök halkan, összerezzen és felkapja a fejét, ajkai lefelé konyulnak.
-Harry, szia.-próbál mosolyt erőltetni babaarcára, zavartan kezdi törölgetni a szemeit. A konyhaszekrényhez lépek és elveszek egy szalvétát, amit kissé bátortalanul nyújtok felé.
-Jól vagy?-simítok végig a haján.
-Nem igazán.-szipog, és megtörli az arcát.-Sajnálom...
-Hé.-guggolok le elé.-Semmi baj, minden rendben.
-Akkor nem haragszol?
-Nem.-mosolygok rá.
-Legalább egyvalaki.-hajtja le a fejét, kezei közt a szalvétát kezdi gyűrögetni.-Most biztos haragszik rám Niall és Louis is, hiszen miattunk keveredett bele ebbe az egészbe.
-Dehogy haragszik.-húzom ki az egyik széket és leülök mellé.-Senki sem haragszik.
-Kivéve a bátyámat.
-Rendbe fog jönni.-biztatom.-Azt hiszem, már el is kezdte a megbocsájtást.
-Nem hiszem.-ingatja a fejét.
-Bízz bennem.-mosolygok rá.-Akarsz inni egy kakaót? Eredetileg azért jöttem le, de megértem azt is, ha szeretnél felmenni.
-Maradok még egy kicsit.
Felállok, elveszek két bögrét és nekilátok az italok elkészítésének, közben azon gondolkozom, miket kérdezhetnék vagy mit kellene mondanom, hogy jobb kedvre derítsem.
-Zayn alszik?-kérdezem óvatosan.
-Igen, nem akartam felébreszteni, amikor én felkeltem. Szegény olyan kimerült.
A hangjába némi jókedv szökik, amikor elkezd róla beszélni, a kezébe adom az egyik bögrét és elfoglalom a helyem a másik széken. Arcát a gőz fölött tartja néhány percig, majd fújni kezdi a forró italt.
-Furcsa, hogy eddig nem jöttem rá erre az egészre, így visszagondolva annyira nyilvánvaló volt, hogy együtt vagytok.
-Kettesben minden másabb volt, mint előttetek.-tűnődik, és zavartan piszkálgatja a haját.-Szinte már tökéletes, azelőtt, hogy bejött volna a képbe Perrie meg a többi szarság. Néha veszekedtünk, durvákat vágtunk egymás fejéhez, de összességében egy nagy, rózsaszín buborékban éltünk. Minden alkalommal, amikor hazudtam nektek gyötört a bűntudat, de aztán jött ő, megszólalt vagy csak adott egy puszit és... hirtelen minden újra rendbe jött. Nem számított semmi más rajta kívül.-figyelmesen hallgatom, semmiért sem szakítanám félbe, a szemem sarkából mozgást észlelek, nem tudom, hogy ki az aki nem mer bejönni, de elveszem róla a tekintetem. Mindegy, hogy Liam az vagy Zayn, mert mindkettőjüknek sokat jelent az, amit Stella most mond.-Én többször is mondtam neki, hogy szeretem, ő pedig ma mondta először, a színpadon.-mosolyodik el.-Ami a fura az az, hogy habár Liam most utál engem, köztünk mégis minden rendben. Minden teljesen más, ha együtt vagyunk.
-Tudom.-mosolygok rá bágyadtan. Őszintén örülök nekik, de a szavai mégis kissé érzékenyen érintenek.
-Jajj, Harry.-temeti arcát a kezeibe.-Sajnálom, nem neked kellene ezt mondanom, én...
-Minden rendben.-nyúlok a keze után.-Örülök nektek.
-Képzelem.-simít végig kissé kócos tincsein.
-Nézd.-dörzsölöm meg az arcom.-Nem mondom azt, hogy nem érzek semmit irántad, mert nem így van, de Zayn az egyik legjobb barátom, és én soha nem tennék semmi olyat, ami rossz lenne neki. Becsületben tartom, hogy együtt vagytok, csak kell egy kis idő, és az, hogy ne taszíts el magadtól.
-Harry.-néz rám könnyes szemekkel.-A francba is! Miért tennék ilyet?
-Nem tudom, talán nem akarod, hogy addig barátok legyünk, amíg én...
 A nyakamba borul, kissé meghökkenten ölelem át, érzem, ahogy meleg könnyei a vállamra pottyannak.
-Nem.-rázza a fejét.-Szükségem van rád, a barátom vagy, soha nem tennék ilyet.
-Zayn egy mázlista, remélem tudod.-mosolygok rá.
-Te sokkal jobbat érdemelsz, mint amilyen én vagyok, hidd el Haz, egyszer nagyon hálás leszel azért, hogy mi nem vagyunk együtt.
Halkan, kissé szomorúan kezdek nevetni, miközben elenged és a lábait átölelve visszaül a székre, nagy, őzike szemeivel aggódva fürkészi az arcom.
-Stella, teljesen biztos vagyok benne, hogy nincs nálad jobb, és ezt most a barátodként mondom.-mosolygok rá.-Ne aggódj miattam, rendben leszek, és ti is. Liam majd megnyugszik és ha elmondod neki azt, amit nekem, elhiszi majd, hogy Zayn nem bántana meg téged soha. Ismerjük őt, néha csinál baromságokat, de melyikünk nem? Liam is csinált párat, Zayn is fog elkövetni hibákat, de rajtad kívül most nem lát egyetlen lányt sem. Tartsd ezt észben.
Aprót bólint, a gyűrött szalvétával törölgetni kezdi az arcát.
-Nem tudom, mikor fog megnyugodni Liam. Nagyon dühös, megütötte Zayn-t.
-A testvérek néha utálják egymást.-jön egy mély, kissé szomorú hang az ajtó irányából.-De sosem gondolják igazán komolyan.